HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 0

Online vendég: 10

Tagok összesen: 1880

Írás összesen: 49029

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2019-10-22 13:12:05

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / fantasy
Szerző: Molnár GézaFeltöltés dátuma: 2011-10-22

Játék az idővel. I.könyv. 3. fejezet. A csapda 5.

5.



(Akkor hát, kezdjük...
...
...Micsoda?
...
...Lehet, hogy tegnap belemerültem a császári udvar viselt dolgainak taglalásába, de ez csak az ital miatt történhetett...
...
...Nem is arról volt szó?
...
...Gerdon! Hol hagytad az eszed? Miért fecsegsz itt nekem az udvari etikettről? Csak összezavarod az embert! Ma Zitáról akartam mesélni, Vuv kedveséről...)


...Bizony! Alka csodálatos asszonyka volt. Törékeny, karcsú, mint egy nádszál, és végtelenül kedves. Nem véletlenül beszélt róla oly csodálattal Jorkanes, s mint mondtam: nem tud olyat hazudni, hogy az felülmúlja a valóságot. Aztán ott volt Alienna. Bársonyos bőr, villogó kék szemek, fekete sörény. Ma is megborzongok, ha rá gondolok. Amíg Alka csupa kellem, csupa báj, addig Alienna: eleven tűz! Galathnak keresve sem találhatott volna jobb feleséget magának. De most másról van szó. Zitáról. Nos, ő... Igen! Ő olyan volt, mintha e kettőből gyúrták volna össze!

Azon a bizonyos napon nyugtalanul ébredt. megérezte, hogy figyelik, ez pedig könnyen azt jelenthette: tudnak Vuvról is, ami önmagában még nem lett volna baj, hisz most piros szalagot rejtett el az öreg fa odvába. Csakhogy a gárdisták kitüntető jelenlétének mindössze egy magyarázata lehet: valaki elárulta őket. S ha ez így van, beszélhetett a tölgyről is. Ha pedig a jeleket is ismerte... Nem akart erre gondolni. Egész délelőtt nyugtalanul járt-kelt, majd nem sokkal ebéd után hirtelen úgy érezte cselekednie kell. Felugrott, felkapott egy kosarat és elindult lefelé a lépcsőn.
- Hová, hová kisasszony - állt elé az ajtóban Flauv, a bátyja.
- A halpiacra. Ünnepi vacsorát akarok készíteni.
- Ugyan, mire odaérsz, minden árus hazatér. Maradj csak. Majd én szerzek halat.
- Az jó lesz nevetett a lány, majd úgy tett, mintha visszafordulna, ám a következő pillanatban kisiklott az ajtón és elrohant.
- Baj van - nézett utána a testvére. - Már bennem sem bízik.
Így is volt. Zita már a saját árnyékától is félt. Két órán keresztül bóklászott a lassan kiürülő piactéren, s közben, ha lehet, még nyugtalanabbá vált. A bátyjának igaz volt. A kofák nagy része elment, a többi pedig jó részt szedelőzködött. Csak egy-két árus kínálta még portékáját a megkésett vevőknek. A lány figyelmét nem kerülte el, hogy a halszagú sátrak közt bóklászó alakok közül kettő mintha őt kerülgetné. - Figyelnek. - hasított belé a gondolat. De nem esett kétségbe. Ekkor még nem. Elhatározta, hogy lerázza a fickókat. Nem volt szerencséje. Más talán feladta volna, ő azonban mindent egy lapra tett fel. Beugrott a legközelebbi sátorba. Odabent két halászlegény ücsörgött egy vénasszony társaságában. Zita megkönnyebbülten ismerte fel Molly anyót. - Több szerencsém van, mint eszem! - gondolta, miközben az öregasszonyhoz fordult. - Anyó! Baj van! Üldöznek!
Molly anyó a szemével intett a fiainak, mire egyikük felugrott, kihasította a sátrat és elrohant, a másik megragadta Zitát, és habozás nélkül bedugta az egyik óriási kosárba. Villámgyorsan ráterített egy ponyvát, s a tetejére halat dobált. Orrfacsaró bűz vette körül a lányt. - Szép kis segítség - gondolta, s már azon volt, hogy kikászálódik, amikor két fegyveres lépett be a sátorba.
- Nem láttak erre egy nőt? - kérdezte valamelyik.
- Dehogynem - ugrott fel készségesen a kofa. - Nagyon is láttunk. Berontott ide, kihasította a ponyvámat, és kicsúszott a résen. Még szerencse, hogy a pénzünket nem vitte el. De nemigen jutott messzire. A kisebbik fiam utána vetette magát. Azóta már biztos elkapta.
Az egyik fegyveres kilépett a szabadba és körül nézett. A tér pillanatok alatt kiürült. - Nyilván az őrjárat miatt - vélte a férfi. - Merre mehetett a fiad? - fordult vissza az öregasszonyhoz.
- Nem tudom, nagyuram. Nem láthattam én azt.
- Nem baj. Vagy elkapta a lányt, vagy nem. Így is úgy is visszajön. Van időnk, megvárjuk.
- Csak nyugodtan vitézurak - hajbókolt a vénasszony. - De addig se ácsorogjanak. Üljenek le a kosarakra.
Az egyikük rögtön helyet is foglalt, a másik pedig tessék-lássék átkutatta a sátrat. Kisvártatva egy hórihorgas halászlegény lépett be a bejáraton. - Megszökött a ringyó! - átkozódott.
- Merre ment?
- Várták az egyik sikátorba. Leütöttek. Nem láthattam őket, de úgy hallottam lóval álltak odébb. Viszont nem igen menekülhetnek el. Értesítettem a katonákat. Az őrjárat a nyomukban van.
A két férfi egymásra nézett majd szélsebesen elrohantak. A legény elgondolkodva nézett utánuk. - Bevették. Alig valamivel ostobábbak, mint az alkirály katonái.
- Tényleg a lány után küldted őket? - nézett rá elismerően a bátyja.
- Nem volt túl nehéz. És mivel néhány lovas valóban akkor ügetett el a térről egy ideig fel sem fog tűnni nekik, hogy fantomot üldöztek.
Mindketten elnevették magukat, aztán kiszabadították Zitát a halak alól. - Jaj de jó, hogy itt van kisasszony! Annyira aggódtam! Biztos voltam benne, hogy valami baj van. A katonák túl nagy figyelmet szenteltek nekünk. Még a kunyhónk körül is lebzselnek néhányan...
- Az nagy baj! - sóhajtott Zita.
- Ma leráztuk őket - nyugtatgatta az fiatalabb legény...
- De hamarosan rájöhetnek az összefüggésre - csóválta a fejét a bátyja - és akkor...
- Ezen ráérünk töprengeni. Valahogy ki kell juttatnunk a kisasszonyt a városból...
- Igen! Vuv a lelkemre kötötte, hogy ha valami baj van, szökjek ki a kunyhójához. Ezt is akartam tenni, de azt a két férfit nem tudtam lerázni.
- Vettem észre. Épp akkor érkezett meg a kisasszonyka a piactérre, mikor az utolsó kosár halat cipeltük ide. Majdnem nekünk jött, mégsem ismert fel. Mi meg nem akartunk feltűnést kelteni. Ezeket a bumburnyákokat - mutatott a fiaira - kétszer is kiküldtem, hogy valahogy hívják fel magukra a figyelmét, de hiába. Még szerencse, hogy végül is idetalált.
- Már éppen tovább akartam állni, hogy máshol kíséreljem meg lerázni azt a két embert, amikor megjelent az őrjárat. Nagyon megijedtem. Azért ugrottam be a sátorba.
- Azok ketten szintúgy, legalább annyira tartottak az őrjárattól, mint te - vélte az idősebb legény. - Valószínűleg ezért nem vették észre rögtön melyik sátorba futottál. A mellettünk lévő kettőt már óvatosan átkutatták mielőtt idejöttek. Kerülték a feltűnést. Mikor pedig az öcsémtől azt hallották, hogy utánad küldte a katonákat, úgy futottak innen, mintha tűz égette volna őket. Ez azonban csak pillanatnyi nyereség. A gárdának még elég nagy a hatalma ahhoz, hogy fogságba ejtsenek. Nem akartak nyíltan cselekedni, de szerintem még nem adták fel. Változtatni fognak a taktikájukon. A legjobb lenne, ha ki tudnánk vinni téged valahogy a városból.
- Nem hiszem, hogy ezt megkockáztathatnánk - vélte az öccse
- A szárazon biztos nem - helyeselt Molly anyó, - de a tengeren igen. Bújj vissza a kosárba lelkem. Most majd hálókkal és kötelekkel takarunk le. A fiaim felvisznek a bárkánkra. Alkonyat után megpróbálunk kifutni az öbölből.
A lány csak bólintott, aztán visszamászott a helyére. Ismét letakarták a ponyvával, de most néhány hálót és egy tekercs kötelet dobtak rá, majd a legények felkapták a kosarat és elindultak a kikötő felé. Már a tengerparton jártak, amikor egy őrjárat megállította őket.
- Mi van a kosaratokban? - mordult rájuk az őrparancsnok.
- A hálónk jó uram! - mutatta a kisebbik. - Kifutunk még a tengerre. Az apánk igen elégedetlen volt a reggeli fogással.
- Szóval erről van szó! Na, takarodjatok innen - engedte útjára őket, aztán a társához fordult. - Mind ilyenek. Az én fiaim is ilyen semmirekellők! Ezért hagytam fel apám mesterségével. Látod a gárdánál őrparancsnok lett belőlem. Halászként fele ennyire sem vittem volna...

(Ilyen az élet! Ha a halászból lett őrparancsnok nem találja oly ismerősnek a jelenetet, talán gyanút fog. Csakhogy annak idején szinte minden héten legalább egyszer meg kellett ismételniük a reggeli halászatot. Igen, az ő apja sem elégedett meg mindig az első fogással...)

Nésa ezt persze nem tudhatta, így arról sem szerzett tudomást — legalábbis egyelőre — hogyan csúszhatott ki a kezéből Zita.

Csak sétált a királyi palota udvarán, rugdosta a kavicsokat, mintha más dolga sem lenne, s közben egyre izgatottabb lett. A madárkának már be kellett volna sétálnia a csapdába, de eddig még nem történt semmi. - Talán megvárják, míg beesteledik - vélte egyik hadnagya.
- Talán. Bár az áruló véleménye szerint napnyugta előtt kell érkezniük. Erre utal kémeink jelentése is. Ugyanakkor nyugtalanít, hogy Corn radörjei szétszóródtak. Nyilván feltűnt nekik valami apróság. Kérdés azonban, hogy mikor. Vuv távozása előtt, vagy után.
- Ha hinni lehet a jeleknek, akkor jóval az után. Már nem igen tudták figyelmeztetni...
E pillanatban egy gárdista rohant az udvar közepén álldogáló tisztekhez. - Megvannak! - kiáltotta messziről elfeledkezve róla kikkel is áll szemben. Nésa egy röpke pillanatig azon tűnődött leteremtse-e a szabályszegésért, de aztán nagyvonalúan legyintett. - Elkaptátok végre a fickót? - kérdezte.
- Igen Uram! - vágta vigyázzba magát a katona. - A hátsó bejáraton át akartak bemenni a házba. Lecsaptunk rájuk. A vezetőjüket foglyul ejtettük, a nagyobb radört megöltük, a fiatalabbat leütöttük. Pedig csúnyán elbánt velünk. Három emberünket is megsebesítette. A fegyvereit elvettük.
- Ügyesek voltatok. És a lány?
- Már nem volt a házban.
Nésa ingerülten fordult a hadnagyhoz. - Mi ez? Hol van Vuv szeretője?
- Fogalmam sincs, uram - sápadt el a tiszt. - Engem csak a radör foglyul ejtésével bíztak meg. Másról nem tudok.
- Nem! - ordított a főkapitány. - Akkor ki tud róla valamit.
- Én - lépett elő testőrei gyűrűjéből Fujzár. - Flauv dél óta hiába jár a nyomodban, nem tudott elérni, ezért nekem számolt be a fejleményekről. A húga dél körül a halpiacra ment. Bujkált egy kicsit, megkísérelte lerázni az embereid, majd berohant egy sátorba. Állítólag a kihasított ponyván át menekült el.
- Elhagyta a várost?
- Nem. Még nem. Egyébként, ha Flauv, és az a két másik nem olyan ostoba, már rég a kezünkben lenne. A sátor Molly anyóé volt. Ez az a vén boszorkány, akinek a folyóparti kunyhójában találkozott Vuv a szeretőjével. Ők szöktették meg a lányt. Hogy elrejtették, vagy tényleg a ponyván át menekültek az már nem is számít. Egy biztos, a kapukat egész idő alatt szemmel tartottuk. Ott nem juthattak ki. A kunyhót is figyeljük. A szárazföldön nem hagyhatták el Riant, tehát a tengeren próbálkoznak. Ma délután még egyetlen hajó, egyetlen bárka, egyetlen csónak sem hagyta el a kikötőt. Ott kell lenniük. Valószínűleg sötétedés után akarnak meglépni.
- Köszönöm Uram! Személyesen fogom átkutatni a kikötőt. - Nésa meghajolt Fujzár felé, majd a hadnagyhoz fordult. - Szedje össze az embereit! Induljanak a mólókhoz! Kutassanak át mindent! Minden hajót, bárkát, csónakot!
- Igenis!
- Ne olyan hevesen - állította meg Fujzár. - Mi nem tehetünk semmit. Minden lépésünket figyelik. Ne feledd. Korábban mi képviseltük itt a birodalmat. Hosszú fáradságos munkával megszereztük a bizalmukat. De még sok ellenérzést kell leküzdenünk. A hatalmaskodás látszatát is kerülnünk kell.
- Értem Uram. Tehát futni hagyjuk...
- Nem. Flauv most szépen felkeresi a kikötő parancsnokát. Előadja, hogy a piactérről elrabolták a húgát. Valószínűleg kalózok, akik a kikötőben tartják fogva, s az éj leple alatt akarják kicsempészni a városból, hogy eladják rabszolgának.
- A terv jó. De Svain rögtön a slivenekre fog gyanakodni.
- Nem hiszem. Jól ismeri ezt a hajóst. Akárcsak én. Igen híres, vagy inkább hírhedt gazfickó. Ugyanakkor a császár kegyeltje. Szinte biztos, hogy fegyvereket csempész a strejeneknek, s közben nyitva tartja a szemét és a fülét. Néha egy-egy kémet, vagy ahogy ők mondják felderítőt is áthozott már a határon. De a rabszolga-kereskedelem távol áll tőle. Fiatal nők eladásával pedig sohasem foglalkozna. Sőt. Azt hiszem, egy párszor már meg is akadályozott ilyen üzleteket.
- És ezt Svain is tudja?
- Természetesen. Ennek ellenére lehet, hogy megkíséreli hírbe hozni a sliveneket. Amin nem is csodálkozhatunk, hiszen vetélytársak. És azt se feledd el, hogy valójában nem leányrablásról van szó. Ha Molly anyó netán a segítségüket kérné, könnyen belekeveredhetnek a dologba. Ez esetben fel kell adnunk.
- Értettem, Uram! Egyszer már Svain lelkére kötöttem, hogy ne bántsa a sliveneket. Ha óhajtod, ismét figyelmeztetem.
- Igen ez jó lesz. Svain, Flauv feljelentését hallva minden bizonnyal rögtön átkutatja majd a kikötőt. Várj egy kicsit, majd rohanj oda, s kérd számon tőle, hogy mit csinál. Ez megfelelő alkalom lesz arra, hogy felhívd a figyelmét a slivenek kivételes helyzetére.
- Igen Uram! És a fogollyal mi lesz?
- Róla majd én gondoskodom. Egyelőre bezáratom a fellegvár pincéjébe, aztán holnap átszállíttatom Björn várába. Nem lenne szerencsés, ha sokáig itt maradna.
- Értem - motyogta Nésa, pedig nem értette, de most nem volt ideje elgondolkodni a dolgon. Rohant, hogy eligazítsa Flauvot. Persze, hiába. Az ellentmondásokat néhány mondatban nem lehetett feloldani. Megvolt hát a veszélye annak, hogy Svain átlát a szitán...

(Hogy mi lett volna, ha megtudja, miben mesterkednek a gárdisták? Fogalmam sincs. Lehet, hogy akkor is épp ugyanazt csinálta volna. Ki tudja! Ti nem ismertétek őt, higgyétek el nekem, az első perctől gyanakodott...)

...Szép nyugodtan végighallgatta Flauvot...

......aztán rádörrent:
- Azt mondja, a húgát ma délben elrabolták a piactérről?
- Pontosan azt, Uram - bólogatott megszeppenve Flauv. - Sokáig kerestem, de nem bukkantam a nyomára.
- És miért csak most, majdnem három órával később jutott eszébe, hogy hozzánk forduljon?
- Mindent elkövettem, hogy megtaláljam, de próbálkozásaim kudarccal végződtek - magyarázta. - Ha továbbra is egyedül kutatok utána, sosem találom meg. Értse meg! Én szeretném visszakapni a testvérem.
- Szeretné visszakapni - állt fel Svain az asztal mellől. - Úgy! Akkor várjon kint az előtérben. Megnézem, mit tehetek.
Flauv hajbókolva hátrált ki a teremből, Svain pedig kilépett a vár belső udvarára néző teraszra. - Hé, fiúk! Valamelyikőtök azonnal küldje hozzám Doont! - kiáltott le az őröknek, majd szép lassan visszament a terembe. - Ha a lányt tényleg elrabolták, akkor megint kalózok ólálkodnak a környéken - vélte. - És az baj! Bár még van némi esélye. A zsákmányt ki is kell juttatni a városból. El kell szállítani a megrendelőhöz, már persze ha egyedi megrendelésről van szó, vagy el kell vinni valamelyik távoli város bordélyába, ahol már nem ismerhetik fel. Ehhez pedig hajó kell. Igen ám, csakhogy egyetlen lányért, kínáljanak érte bármily magas árat, nem mozdulna meg egy kalóz sem. Ez pedig azt jelenti, hogy több hasonló esetre számíthat. Vigye el az ördög! - szitkozódott fennhangon. - Ha tényleg ez a helyzet, hamarosan elszabadul a pokol - fűzte tovább a gondolatait. Még túlságosan elevenen élt az emlékezetében az a pár évvel ezelőtti eset, amikor több mint ötven hajadont szedtek össze a város határában. Persze nem az volt az első ilyen jellegű akció, de akkor a "zsákmány" jórészt az előkelő családok gyermekeiből állt. Ebből következően minden követ meg kellett mozgatni a leánykereskedők kézrekerítése érdekében. A gárda, a kikötőőrség, és a flotta egy emberként kutatott utánuk, mégsem jártak volna sikerrel, ha Skyet közbe nem lép. A "Tengeri Szél" kapitánya, bár kalóz volt, gyűlölte a rabszolga-kereskedelmet. Maga sohasem vett volna részt benne, sőt! Örömmel állt Svain rendelkezésére, s mivel igen jó kapcsolatokat épített ki a strejenekkel, hamarosan rátalált a leánykereskedők hajójára. A Loeng-delta egyik szigetén bujkáltak. Skyet megvárta még behajóznak, s megkísérelnek kifutni a tengerre, akkor aztán beszorította hajójukat a folyó egyik holtágába, kiszabadította a foglyokat, és hóhérkézre adta a teljes legénységet. Rian kikötőjének parancsnoka mosolyogva idézte fel az emlékeit. - Skyet épp kapóra jött - mosolyodott el. - Most sem fog visszautasítani, ha a segítségét kérem. Ez az. Ha ennek a ficsúrnak igaza volt, és a lányt valóban elrabolták, Skyet biztosan mellénk áll. Éppúgy, mint három évvel ezelőtt.
- Hívattál Uram! - lépett be az ajtón Doon.
- Igen. Ma délután te vezetted a járőröket a kikötői negyedben. Nem tapasztaltatok semmi különöset?
- Nem. Illetve nem tudom - Doon elgondolkodva meredt maga elé, aztán folyatta - Nem vagyok biztos benne, hogy lényeges, de délután két halászlegényt állítottunk meg az egyik sikátorban. Egy hatalmas hálókkal és kötelekkel telerakott kosarat cipeltek. Azt állították, hogy az apjuk zavarta ki őket a tengerre, mert elégedetlen volt a hajnali zsákmánnyal. Ez így rendben is lett volna. Nyáron gyakran megesik, hogy a piac végeztével ismét kifutnak az öbölbe, vagy a Loeng torkolatához a halászok. De télen? Nos, nem is hajóztak ki. Meg sem kísérelték.
- Értem. Ellenőriztetek két halászt, akik állítólag a tengere indultak, még sem hagyták el a kikötőt. Ez nem valami sok.
- Szerintem sem. Lehet, hogy a legények egyszerűen csak lusták voltak. Lehet, hogy az apjuk gondolta meg magát. De az sem kizárt, hogy rosszban sántikáltak.
- Átkutattátok a kosarukat?
- Nem. Csak egy felületes pillantást vetettem rá. Nem gyanakodtam semmi rosszra. Azt állították, a hálójuk van benne Nem volt okom kételkedni a szavukban.
- Figyelj rám! Állítólag elraboltak egy lányt ma délután a piactéren. A feljelentő szerint, aki egyébként a feltételezett áldozat bátyjának mondja magát, csak a kikötőbe hozhatták. Ebben lehet is valami, mert a tárgyalások miatt a városkapukat külön őrség vigyázza, s minden be, illetve kilépőt alaposan átkutatnak. Nos, ha tényleg idehozták, elvileg látnotok kellett.
- Nem. Egyetlen fehérszemély sem lépett be ma a kikötőbe. Egyébként miután a Tengeri Szél befutott, egy ideig nagy volt itt a nyüzsgés. De már elcsendesedett.
- Térjünk vissza a halászaidhoz. A kosaruk alján, a hálók alatt elfért volna egy ember is?
- Egy gyerek, vagy egy leány talán. Ha összekuporodik.
- Láttad azt a férfit az előcsarnokban.
- Flauvra gondolsz?
- Igen. Ő a báty. Azt állítja: elrabolták a húgát.
- Igen előkelő a családjuk. Az apa az alkirály borásza, pohárnoka, és még ki tudja mije. Sok kitüntető címük van. A palotával szemben laknak. A lányt Zitának hívják. Kislány kora óta ismerem. Az biztos, hogy ma nem találkoztam vele, de ő elfért volna abban a kosárban.

...Egy kosár, semmi több. Hol hal látszik benne, hol pedig háló. Szegény Zita! Cseberből vödörbe került. A várost nem tudta elhagyni. Rettegve lapult egy bárka fenekén. A sorsa mások kezében volt. Hogy kiében? Nem fogjátok kitalálni...
...
...Nem, nem Svainre gondoltam. De nem ám. Őkelme épp oly kevéssé szólhatott bele az eseményekbe, mint mondjuk Nésa. Persze mindketten azt hitték, sok múlott rajtuk, holott e játszma egyértelműen Skyet irányította. Skyet és senki más. Ezt persze — igaz, csak a legvégén — Svain is belátta, de amikor elindult a Tengeri Szél felé, s megpillantotta a fedélzeten ácsorgó sliven hajóst, még nem gondolta volna...


Skyet a főárboc tövében álldogált, és egy nádszálat rágcsált, miközben elmélyülten figyelte a hajó felé közeledő katonákat. - Úgy tűnik, vendégeket kapunk - fordult végül a kormányra támaszkodó Timonhoz.
- Igen. És ha nem tévedek nem kisebb személyiség kíváncsi ránk, mint a riani kikötő gazdája.
- Vajon mit akarhat. Az ősszel két hajójuk megkísérelt a nyomomban maradni, de nem sokáig bírták az iramot.
- Ha valami rosszban sántikálna, nem személyesen keresne fel, és már lezáratta volna a kijáratot. Szerintem baráti beszélgetésre jön.
- Remek. Azért légy résen. Az első gyanús jelre felszedjük a horgonyt. - adta ki az utasítást, majd eldobta a nádszálat. - A radörök a raktárban vannak. Egyelőre maradjanak is ott. Én a kabinomba leszek. Ha a vendég megérkezik, vezesd oda. De ha lehet, a kíséretét tartsátok távol a hajótól.
Skyet, amint befejezte mondandóját eltűnt a vitorlák között. A kis csapat nem sokkal ezután ért a hajóra vezető pallóhoz. Timon egy ugrással előttük termett.
- Segíthetek valamiben?
- Skyet? - mordult rá Svain.
- Kétlem, hogy szívesen látna ennyi embert...
- Egyedül megyek!
- Az más, uram! - Timon legalább olyan gúnyosan hangsúlyozta a megszólítást, mint reggel Svain Nésával szemben - A kapitány már várja önt.
A kikötő parancsnoka egy ideig meredten bámulta a Tengeri Szél elsőtisztjét, mintha azon töprengene, felfigyeljen-e a sértésre, aztán megvonta vállát, egy intéssel visszaparancsolta kíséretét, fellépett a fedélzetre, s meg sem állt Skyet kabinjáig. Bent alaposan szemügyre vette a helyiséget, mielőtt leült volna a felkínált helyre. - Itt semmi sem változott - jegyezte meg végül. - Pont olyan minden, mint tizenkét évvel ezelőtt. Pedig tizenkét év nagy idő. Nézd csak meg a kikötőt. Ha nem fordultál volna meg benne minden évben, meg sem ismernéd...
Skyet átszellemült vigyorral az arcán hallgatta e bevezetőt, majd elnevette magát. - Az ősszel is azért eredtetek a nyomomba, hogy az idő múlásáról társalogj velem? - gúnyolódott.
- Ma mindenki harapós kedvében van! - csattant fel Svain. - Az előbb Timon, most te! Mi ütött belétek? Egyébként — ha jól emlékszem — legutóbb kijátszottál néhány vámrendelkezést, és alaposan elpáholtad őhercegségének azt a néhány túlbuzgó gárdistáját, kik érvényt akartak szerezni a törvénynek. Ezt — bármily sajnálatos is — nem nézhettem ölbe tett kézzel. Ügyelnem kellett a látszatra, azok a hajók egyébként akkor sem értek volna utol, ha bevárod őket...
- Gondoltam...
- Ennek ellenére még tőled is szokatlan vakmerőség, hogy azok után ide mered dugni a képed!
- Csakugyan?
Svain figyelmen kívül hagyta a közbevetést. - Az a szerencséd, hogy időközben változott egy s más. A partmenti városok urai békét akarnak. Nem hiszem, hogy túl nagy feneket kerítenének néhány apró szabálysértésnek. Már csak azért sem, mert alaposan keresztülhúzná a számításaikat, ha összetűzésbe keverednének a sliven hajóhaddal.
- Tehát nem értettem félre felderítőim jelentéseit - mosolygott Skyet sokat sejtetően. - Tudod, mielőtt bemerészkedtem az oroszlánbarlangba, kicsit körülszimatoltam: nem fenyeget-e veszély. Úgy ítéltem meg: anyám karjaiban sem érezhetném magam nagyobb biztonságban. Ehhez képest hidegzuhanyként ért, hogy lezárattad a kikötőt. Csak nem miattam?
- Barátom! Hány éve ismerjük egymást? Csak nem képzeled, hogy ennyi idő alatt sem fogtam fel, kivel állok szemben? Egy percig sem hittem, hogy e zárlat itt tarthatná a hajódat. Az intézkedés nem ellened irányul. Egyébként sem rajtam múlnak a dolgok. Ma még jobbára L'Amantin akarata érvényesül a városban. Ő pedig megsejtette valahonnan: ha kezet emel rád, pillanatokon belül a nyakán lesz az egész sliven hajóhad. Ezt pedig szeretné elkerülni.
- Ez jó hír! Tehát nagyjából tisztában vannak a szerepemmel...
- Fogalmuk sincs róla, ki tisztelhetnek benned valójában, ha erre gondoltál. Viszont L'Amantin sejt valamit. Pontosan tudja, mennyit köszönhet neked Chato. Legalább olyan jó a hírszerzése, mint a tiétek.
- Ha csak ennyit tudott meg rólam, akkor nem. Menlevélre volt szükségem, ahhoz, hogy nyugodtan hajókázzam a Déltengereken, ezért kiszivárogtattunk egy-két elgondolkodtató adatot.
- Ravasz, s mint mondtam: be is vált. Nem is hinnéd mennyire. Ma reggel külön megparancsolták, hogy egy ujjal sem nyúlhatok hozzád. Biztonságban vagy. De ne bízd el magad. L'Amantin veszélyes ellenfél.
- Ezt nem kétlem. Bár most a kezemben van. Tudod, úgy viselkedik, mint azok a sakkozók, kik csak a saját támadásukra összpontosítanak, s közben nem veszik észre, hogy az ellenfelük pár lépésen belül mattot adhat nekik.
- Csak nehogy te is ebbe a hibába ess! Az élet nem sakkjátszma... Bár nem azért jöttem, hogy bölcselkedjek. Segítségre van szükségem...
- Neked is?
- Hagyjuk a tréfát! Komoly az ügy. Emlékszel, három évvel ezelőtt felszámoltál itt egy bandát...
- A rabszolga-kereskedőkre gondolsz?
- Igen. Ugye azóta sem kedvelted meg őket?
- Nem! - sápadt el Skyet. - Sőt! Ha lehet, még jobban utálom a fajtájukat - fűzte hozzá hidegen. - Miért?
- Ma délelőtt elraboltak egy lányt...
- Egy lányt? És te máris rabszolga-kereskedőkre gyanakodsz?
- Nos, igenis meg nem is. Az áldozat igen előkelő. Ha valóban elrabolták, csak egyedi megrendelésről lehet szó. Akárki is áll a háttérben, horribilis összeget adhatott érte.
- Csak egy esetről tudsz?
- Igen, de ez nem jelent semmit. A többieket összeszedhették az ártér falvaiból, vagy a szegénynegyedből...
- Mondasz valamit. Idegen hajót láttak a környéken?
- Nem, de nem is kerestünk. - Svain elgondolkodva nézett barátjára. - Az ügy igen kényes, s nagy körültekintést igényel. Rianban egymást érik a városok küldöttei. Ennek megfelelő a katonai készültség. A kapukat kettőzött őrség ellenőrzi. Az őrjáratokat is megszigorítottuk. Akárkik rabolták el a lányt, csak idehozhatták. Azt is sejtjük, hogyan: egy hatalmas kosárban. Az őrség fel is tartóztatta őket, csakhogy akkor még nem tudtuk, miről van szó...
- Biztos vagy benne, hogy embervadászok tették?
- Ki más?
- Tudom is én! Abból, amit elmondtál: akárki. Még az is lehet, hogy a hölgy egyszerűen meglépett a szeretőjével.
- Nem! A báty őszintén aggódik! Tisztességesen beijedt. Valóban azt hiszi, hogy húga veszélyben van. Emellett...
- Nézz utána a dolognak! Az embervadászok soha nem elégednek meg egyetlen árva leányzóval. Még egyedi megrendeléskor sem! Ha ők állnának az eset hátterében, annak más nyoma is lenne.
- Nézd! Két dolog biztos: a lány eltűnt, s csak a kikötőbe hozhatták. Még itt kell lennie. Délután egyetlen hajó vagy bárka sem futott ki. Egy csónak persze elkerülhette a figyelmünket, de kétlem, hogy az embercsempészek alkonyat előtt kieveznének a zsákmánnyal. Tehát minden valószínűség szerint ki fogjuk szabadítani a lányt. De ez csak a mi dolgunk. Csakhogy én nem érem be ennyivel. Gyűlölöm az emberkereskedelmet. Fel akarom számolni az egész bandát. Ehhez lenne szükségem rád.
Skyet elgondolkodva csóválta a fejét. - Éppúgy, mint három évvel ezelőtt - jegyezte meg végül.
- Pontosan.
- Legyen! Segítek, ha válaszolsz néhány kérdésemre. Először is: ki ez a lány?
- Zitának hívják. Apja az alkirály egyik tisztségviselője. Nemesember, a bátyja pedig amolyan világfi. Az esetet egyébként ő jelentette.
- A gárda nem keveredett bele valahogy az ügybe?
- Nem. Nésa, az újonnan kinevezett főkapitány nem igen törődik ilyen apróságokkal. Neki csak a tárgyalások biztonságára van gondja.
- Hogyan viselkedett a báty? Nem tűnt furcsának? Semmilyen gyanús körülmény nem merült fel a személye, vagy a cselekedetei körül?
- Nem. Hacsak, hogy nem sietett rögtön a városparancsnokságra, nem a katonaságot riadóztatta, hanem rögtön engem keresett meg. Sőt! Ha jól sejtem még az apjukat sem értesítette, emellett most is itt lebzsel a katonáim körül. De ennek ezer meg egy oka lehet.
- Érdekes - Skyet elgondolkodva meredt maga elé. - Meg fogom találni az emberrablókat - tette hozzá rövid töprengés után -, de megbüntetni nem igen tudod majd őket. Minden esetre arra kérnélek, engedd, hogy saját belátásom szerint intézzem a dolgot. Ez nagyon fontos. És még egy. Megbízhatsz bennem. Tisztán fogsz kikerülni az ügyből.
- Tudsz valamit?
- Gyanakszom, de erre még nem építhetek. Még utána kell járnom egy-két apróságnak. Jut eszembe! Szeretném, ha az embereim szabadon mozoghatnának a kikötőben.
- Ennek semmi akadálya. Hiszen tudod: parancsom van rá, hogy hagyjalak békén benneteket.
- Akkor meg is egyeztünk. Akárki is rabolta el azt a lánykát, ígérem, megemlegeti ezt a napot.
Svain megköszönte az segítséget és távozott. Skyet a mólóig kísérte.
- Ma délután állítólag egy feltűnően nagy kosarat cipelt be két legény a kikötőbe - fordult Timonhoz, miután a kikötőparancsnok hallótávolságon kívül ért. - Látta valamelyikőtök?
- Többen is. Őrségváltáskor történt. Az egyik bárkára vitték fel.
- Tudod, hogy melyikre?
- Nem figyeltem. Ott a hátsó fertályon áll vagy három halászhajó. Odavihették. Scid talán többet tud, mint én, ő hátul őrködött.
- Kérdezd meg tőle. Meg akarom találni azt a kosarat.
- Átkutassuk a bárkákat?
- Nem. Kerüljük a feltűnést. De azért küldj néhány embert a mólóra. A katonák nem sokára átvizsgálják a kikötőt. Ha ideérnek, és addig más parancsot nem adok, rohanjátok le azt a lélekvesztőt, amelyiken a kosár van, és fussatok ki vele a tengerre. Ha addig nem derülne ki, melyikre vitték, kössétek el mindhármat.
- Nem lesz ebből baj?
- Ha Svain tartja a szavát, akkor nem, viszont ha képtelen lesz rá, abból komoly bonyodalmak származhatnak - jegyezte meg Skyet, majd pajkosan elmosolyodott. - De ez nem tarthat vissza bennünket, igaz? - nevetett Timonra, s elindult a raktár felé. Hátul a ládák fedezékében kis kabin rejtőzött, melynek hátsó kijáratán a titkos rekeszekhez lehetett eljutni. Skyet ezekben szállította a csempészárut. A kabin most Carsznak és a radöröknek nyújtott menedéket, kik egy asztal mellett ültek, és kártyázással ütötték agyon az időt.
- Meddig akarunk itt maradni - vizsgálta a lapjait álmosan Solt
- Nem tudom - felelte szórakozottan Jolier - Vuv elvileg dél óta itt lehet. Valaminek hamarosan történnie kell.
- A kártyából jósolsz? - kérdezte a belépő Skyet. - Épp most járt nálam a kikötő parancsnoka. Egy jó családból való lányt keres.
- Zita lesz az! - ugrott fel Jolier, de aztán meg is nyugodott. - Annak a lánynak nincs semmi keresnivalója a kikötőben.
- Ezt majd mond meg neki is, ha megtaláltuk. Svain szerint ugyanis itt van. És el akarják adni rabszolgának.
- Itt? - Jolier sápadtan dobta be a lapjait. - Biztos ez?
- Nem. Csak valószínű. Feltehetően egy kosárban hurcolták ide.
- De ki? - Jolier egyre izgatottabb lett. - Ha a katonák keresik, az azt jelenti, hogy megszökött. A rablómesét csak azért találták ki, hogy téged átverjenek...
- Nem engem - szakította félbe Skyet - De nem ám. Svaint, a kikötő parancsnokát, és persze Rodet-t Rian alkirályát. Nekem nem akartak lapot osztani ebben a játszmában.
- Vuv keze benne lehet a dologban? - kérdezte Carsz, miközben összecsomagolta a paklit.
Jolier megrázta a fejét. - Nem hiszem - jelentette ki. - A kikötőt általában kerülni szokta. Vagy a városon kívül találkozott a lánnyal, vagy egyenest a házukhoz ment. Biztos volt benne, hogy a királyi palota környékén senki sem keresi. Egyszerűen fogalmam sincs mi történhetett.
- Javasolhatok valamit? - kérdezte Skyet. - Legelőször is keressük meg azt a lányt, aztán valamelyikünk körülnéz egy kicsit a városban.
- Nem maradhatnánk veszteg? - nézett rájuk Aidisz.
- Azzal a kezükre adnánk Zitát. Ha a dolognak valóban köze van Vuvhoz, márpedig ebben biztosak lehetünk, akkor Nésa is benne van az ügyben, de kénytelen háttérbe húzódni, ezért a fedőtörténet. A báty feltehetően neki dolgozik. Erre jó lesz odafigyelni. Svain őszintén hisz a lányrablásban, átkutatja majd a kikötőt, és ha Zita tényleg itt van, meg fogja találni. Ha nem tévedünk, Zita ellenkezni fog, és nem akar majd elmenni a bátyuskájával. Svain ebből már tudni fogja, hogy átverték, de ahogy ismerem családi viszályra fog gyanakodni. Azt hiszem ez minden.
- Nincsenek túl jó lapjaink. - állapította meg Carsz
- Bizony. De egy váratlan húzással megzavarhatjuk őket, és átvehetjük az események irányítását.
- Mire gondolsz? - kérdezte izgatottan Jolier.
- Ha van egy kis szerencsénk, a fiúk már tudják, hová vitték a lányt. El kellene mennünk érte. Csakhogy a dolog igen kockázatos. Svain ugyan bízik bennem, de ha elküldeném a lányért néhány emberem, igen kellemetlen helyzetbe hoznám. Ezen kívül meg kellene értetni vele, hogy becsapták. Hogy nem rabolták el a Zitát, sőt ellenkezőleg: épp elrablói elől szöktették meg. Erre pedig csak egy mód kínálkozik.
- Ha a két radör hozza a lányt a fedélzetre. - vélte Carsz
- Nem. Jolier nem mutatkozhat. L'Amantin, ha nincs is teljesen tisztában a szerepemmel, már így is túl sokat tud rólam. Nagyon sokat rontana a helyzetünkön, ha rájönne, milyen szoros kapcsolatban vagyok a rend vezetőivel.
- Nem igen kerülte el a figyelmét, hogy szinte évente találkozol velünk - ellenkezett Jolier.
- Persze hogy nem. De csak annyit tud, hogy fegyvereket csempészek nektek. Természetesen jó pénzért. Most azonban egy lányszöktetésben fogok közreműködni. Ez nem egészen ugyanaz. L'Amantin elgondolkodhatna rajta, hogy miért avatkozom be a játékba a ti oldalatokon, és ezt egyelőre szeretném elkerülni.
- Ez igaz. De akkor mit akarsz.
- Carsz és Solt fog kimenni. Soltról messziről lerí, hogy radör. Ezt egyébként akkor sem tudná titkolni, ha álruhát húzna. És persze nem akármilyen radör, legyőzhetetlen! Carsznak is elég félelmetes híre van, és ami fő, Nésa a legutóbbi kudarca óta mindkettőjüket jól ismeri.
- Ha mi jelenünk meg odakint, az épp annyira elgondolkodtató lesz számukra, mint Jolier jelenléte - vélte Carsz.
- Ez igaz. De más következtetésre jutnak majd belőle. Mindenesetre ne habozzunk tovább.
- Részemről mehetünk - csatolta fel a kardját Solt. - Okozzunk egy kis meglepetést az uraknak. És ha netán elfognának bennünket, majd Carsz fegyvereit adjuk át először...
- Ezzel ne tréfálkozz! - fortyant fel Skyet. - Egyébként nem lesztek védtelenek. A partról és a hajóról egyaránt fedezni fogjuk az utatokat.
- Azt hiszem tényleg ez a legjobb megoldás bólintott beleegyezően Jolier, mire Solt és Carsz a fedélzetre siettek. A legjobbkor érkeztek. Timon épp akkor bocsátotta vízre a csónakot. - Megvan a kosár - közölte az érkezőkkel. - Scid majd oda evez veletek.
- Miért nem a mólón át megyünk?
- Ezért - mutatott Timon a kikötőben nyüzsgő katonákra. - Igaz ugyan, hogy Svain megparancsolta, hogy ne bántsanak minket, ennek ellenére nem biztos, hogy jó ötlet lenne egy hatalmas, dög nehéz kosárral a kezetekben a soraik közé keveredni.
- Van benne valami - bólintott beleegyezően Carsz. - Gyere, csónakázzunk egyet! - fordult aztán Solthoz.
- Hét emberem figyeli majd az utatokat a partról, és természetesen mi is fedezünk titeket. Ha nem történik semmi, nem avatkozunk be, de ha baj lesz, a segítségetekre sietünk.
A hét sliven, Molly anyó bárkája mellett rejtőzött el a parton. Az egyikük a felhalmozott ládák mögé kuporodott, ketten a móló alatti kövekre ültek, a többiek pedig a szanaszétszórt kötelek és ponyvák között bóklásztak, mintha keresnének valamit. Zita eközben a bárka fenekén lapult, izgatottan rágta a körmét és hallgatta a vénasszony sopánkodását. - Már nem érnek vissza a fiaim. Lezárták a kikötőt. Itt ragadtunk. Elvesztünk. Hiába minden, hiába minden.
- Hé! Van itt valaki? - csendült fel hirtelen egy érces hang a bárka mellett.
- Értem jöttek - ugrott fel Zita.
- Maradj - lökte vissza a padlóra az öregasszony. - Majd én megnézem ki az. - Kibotorkált az ajtón és a mellvédhez totyogott. - Mit akarnak tőlem? - kiabálta, majd kis híján összecsuklott a meglepetéstől. Egy csónak ringott a vízen a bárka jobb oldalán, talán hárman lehettek benne, de ezt Molly anyó nem fogta fel. Ő csak azt látta, hogy egy radör áll előtte és vigyorog. - Kosarat akarunk venni öreganyám.
A sliven hajóról kibocsátott csónak a kikötőt módszeresen átfésülő katonák figyelmét is felkeltette. Amikor meglátták kik szállnak vízre többen elsápadtak és izgatottan mutogatni kezdtek. Az egység parancsnoka pedig egy hirtelen ötlettől vezérelve maga köré gyűjtötte az embereit és elindult a csónak felé.
- Ebből baj lesz - állapította meg Timon.
- Talán - vélte Skyet. - Mindenesetre horgonyt fel! Embereket az árbocokra! Az ostromgépeket készítsétek elő, de még nem húzzátok ki őket a fedezékből! És mindezt csendben!
Svain a világítótorony erkélyéről figyelte az eseményeket. - Skyet megígérte, hogy segít. Ez jó - gondolta, bár félt egy kicsit ettől a segítségtől. - Az az ördöngös sliven tud valamit. Valami fontosat. Mi másért kérdezgetett volna a gárda szerepéről, Flauv viselkedéséről? Az a fickó egyébként egyre gyanúsabb. Állandóan ott lebzsel a katonák körül. Nyilvánvalóan ott akar lenni, amikor megtalálják a lányt. Persze ez akár természetes is lehetne, de Skyet bogarat tett a fülembe. - Ekkor egy csónakot eresztettek le a Tengeri Szél fedélzetéről. - Kezdődik - állapította meg Svain, aztán mikor meglátta a fedélzeten sürgölődő radört elsápadt. - Istenem! - kiáltott fel, s rohant le a lépcsőn. A kapuban majdnem összeütközött az egyik befelé igyekvő katonával.
- Látta ezt, Uram! - kérdezte az lihegve.
- A radörre gondolsz? Láttam.
- Nem csak arra! A hajó felvonta a horgonyt! Vitorlát ugyan nem bontottak még, de felkészültek. Bármelyik percben megléphetnek!
- Meglépni! Amikor az embereik a parton vannak! Dehogy! Meg fogják támadni a kikötőt! Doon mit csinál?
- Meg akarja állítani a csónakot.
- Barom! Megparancsoltam, hogy hagyja a sliveneket! - Svain lemondóan legyintett és rohant volna a mólók felé, de legnagyobb meglepetésére Nésába botlott. - Mi a fene folyik itt? - dörrent rá a főkapitány.
- Épp most fogunk háborúba keveredni a slivenekkel - kiáltotta Svain. -, de ha utamra enged, talán meg tudom akadályozni.
Nésa szó nélkül félreállt, majd sápadtan lépkedett az előre siető parancsnok után.

Doon egyenesen Molly anyó bárkájához tartott. Amikor meglátta, hogy a csónak merre tart, mindent megértett. - A lányért mennek - gondolta. - De abból nem esznek. - Határozott léptekkel haladt előre. A csónak közben elérte a bárkát. Ketten felmásztak rá s eltűntek a fedélközben, majd kisvártatva egy hatalmas kosárral a kezükben tértek vissza. A katonákat ekkor már csak pár lépés választotta el tőlük. - Megállni! - ordított Doon. - Tegyétek le azt a kosarat és tűnjetek el!

A két férfi oda se bagózott. - Kapjátok el őket! - fordult az embereihez az őrparancsnok, ám ebben a pillanatban több dolog is történt egyszerre. A felhalmozott ládák közül hét fegyveres ugrott elő, és kardjukat forgatva állta útjukat, közben a Tengeri Szél vitorlát bontott, és fenyegetően indult meg a bárkák felé. Doon megzavarodott. Nem tudta eldönteni mit csináljon. A slivenek szemmel láthatóan nem akartak támadni, csak a csónak útját fedezték. Ha lecsap rájuk, talán még megakadályozhatja, hogy azok ketten meglépjenek a kosárral. Csak egy "Üsd!" vezényszóra lenne szükség. Ezzel a hét emberrel könnyen elbánnának, s az az egy hajó sem jelenthet túlságosan nagy veszélyt a kikötőre. Mindezek ellenére Doon habozott. Az egyre kényelmetlenebbé váló helyzetet Svain érkezése oldotta meg. - Vissza! - kiabált már messziről. - Vissza! Dobjátok el a fegyvereiteket!

A katonák tanácstalanul néztek egymásra.

- Nem hallottátok! - dobta le a kardját a földre. - Le a fegyvereket!
Doon engedelmeskedett elsőként. Egy suta mozdulattal ejtette ki a pengét a kezéből, majd leoldotta az övét. Az emberei követték a példáját.

Svain fellélegzett. Az útjukat álló slivenek, látva a fordulatot, egyik pillanatról a másikra eltűntek. A Tengeri Szél is bevonta a vitorláit, miután visszasiklott a móló mellé, a csónak pedig csendesen ringatózott az öböl vizén. Utasai olyan nyugodtan eveztek, mintha mi sem történt volna.
Svain lassan elindult a hajó felé. - Mi az ördög volt ez? - ugrott melléje Nésa. - Megmondtam, hogy ne keveredjenek összetűzésbe a slivenekkel!
- Tudom! Én is parancsba adtam ugyanezt. De ha megnézi, kik ülnek abban a csónakban, meg fogja érteni, mi zavarta meg az embereimet, uram! - Svain leplezetlen megvetéssel ejtette ki az utolsó szót, de Nésa ezt szinte észre sem vette. Tágra nyitott szemmel bámulta a csónakot. - Solt, - suttogta maga elé - Solt, a Fekete Radör. És a társa! Hiszen ők kisérték az Öregembert. Mit akarhatnak ezek itt?
Svain elgondolkodva hallgatta a főkapitány szavait. - Egy radör nem mindennapi jelenség Rian kikötőjében.- töprengett magában - És ezzel Skyet is tisztában van. Tudta, hogy mibe keveredhet, mégis vállalta a kockázatot. De miért? Gondold csak végig! Ha az a két fickó valóban a lányt csempészi fel a hajóra, akkor szó sincs itt semmiféle emberrablásról. Egy radör lenne a legutolsó, aki ilyen piszkos ügybe keveredik. Ez pedig Nésa szavaiból ítélve nem is akárki. Főember lehet, ráadásul híres harcos, talán a leghíresebb, másképp nem igen nevezhetnék "Fekete Radör"-nek. Tehát átvertek. Minden bizonnyal Nésa keze lesz a dologban. Különben miért jött volna épp most a kikötőbe. Semmi dolga nincs itt. Mire elérték a hajót, Svain nagyjából átlátta a helyzetet. Ugyanakkor Nésa egészen megzavarodott. Nem kerülte el a figyelmét, hogy Solt és az a másik fickó, egy kosarat visznek a csónakjukba, egy hatalmas kosarat. Eszébe villantak a kikötő bejáratát őrző katonák célozásai. Persze, hiszen így hozták be Zitát a kikötőbe. Ezek szerint most is ott lehet a lány.
A hajó némán vesztegelt előttük. A pallókat még nem rakták ki, sőt a köteleket sem kötötték a mólóhoz. A Tengeri Szél szemmel láthatóan indulásra készen várakozott.
- Kapitány! - kiáltott fel Nésa a néma fedélzetre. - Beszélnünk kellene.
Senki sem felelt.
- A csónak még az öböl vizén van - sziszegte Nésa. - Csapjunk le rá. Azok nem slivenek.
- Amikor veszélyeztettük a biztonságukat Skyet kevés híján megtámadta a kikötőt. Bár a Tengeri Szél nem hadihajó, nem szívesen próbálnám ki, milyen pusztítást képes véghezvinni itt - felelt suttogva Svain, majd ő is kiáltozni kezdett. - Ne bolondoz Skyet. Csak egy kis félreértés történt. Egy túlbuzgó emberem megzavarodott. De már elrendeztem a dolgot. Nem vagytok veszélyben, és a csónakot is nyugodtan visszaemelhetitek a fedélzetre.
- Alaposan rám ijesztettél Svain. - jelent meg a kapitány a hajó mellvédjénél. - Nem ebben egyeztünk meg délután, amikor a segítségemet kérted. Azt ígérted, hagyod, hogy a magam módján rendezzem el a dolgot. Erre alighogy a vendégeim ki teszik a lábukat a fedélzetről, rájuk támadsz.
- Semmi közöm nem volt a dologhoz. Te is láthattad. Amint észrevettem a bajt, visszavontam a katonákat. Ide is fegyvertelenül jöttem.
- Rendben van! - Skyet rövid hatásszünet után folytatta - Ha még mindig érvényes a megállapodásunk, holnap az embereim átkutatják a Loeng deltáját. Ha nem, akkor máris szedelőzködünk.
- Örömmel venném, ha továbbra is együttműködnétek velünk.
- Mi folyik itt? - ragadta meg Svain karját Nésa
- Hallgasson! Később mindent elmagyarázok. -
- Miért nem most - avatkozott be Skyet. - Nem hiszem, hogy bármi titkolni valónk lenne, hacsak az úrnak nincs valami köze az emberrablókhoz.
Svain majdnem elnevette magát. - Nem, erről szó sincs - mondta uralkodva feltörő indulatain. - Ez az úr, Nésa. A városban állomásozó papi gárda főkapitánya. Szerintem még nem is hallott az emberrablásról.
- De hallottam. Jelentették, hogy a katonák felforgatják a kikötőt. Azért siettem ide, hogy a sliven hajó sértetlenségét garantáljam.
- Ez esetben a legjobbkor érkezett - hajolt meg Skyet, aztán folytatta. - Engedelmükkel, távozom. A hajóra kell emelnünk a csónakot.
- Várjon még egy percre kapitány! Nem találták meg az emberei az elrabolt lányt?
- Nem. De azt hiszem, már sokat tudunk az emberrablókról. Ha ma éjszaka nem szedik fel a horgonyt, holnap elkapjuk őket. Talán a lányt is sikerül kiszabadítani.
- Ha így áll a helyzet, nekem már csak egy kérdésem van. Mit hoztak az emberei? Mi van abban a kosárban?
- Mi lenne? Frissen fogott hal. Miért, az úr talán azt képzeli, hogy abban csempésszük fel az elrabolt leányzót?

(No, mára ennyi elég. Nem, nem kérdeztem, Florisz. Csakúgy megjegyeztem. Tudom, ha titeket kérdeznélek, még holnap hajnalban is itt ülhetnénk. Csakhogy én szeretnék lepihenni. Tudom, titeket ez hidegen hagy, de szerencsére, csupán tőlem függ, hogy mikor hagyom félbe a mesét...)

A kiemelt rész valamely szereplő közbevetése; a dőltbetű a kocsmai meséléshez kötődő rész, a zárójelbe tett, dőlttel szedett aláhúzott részeket pedig a mesélő kihúzatta a történetből.

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Még nem érkezett hozzászólás ehhez az alkotáshoz!

Legutóbb történt

Kankalin bejegyzést írt a(z) Őszlegény című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Őszlegény című alkotáshoz

Miléna alkotást töltött fel Felemészt címmel

túlparti bejegyzést írt a(z) Voks-sokk című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Voks-sokk című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Voks-sokk című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Megtehettem című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Megtehettem című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) félek a mától című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Mese Kicsi Fánkról, meg a Hangról - I. rész című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Őszlegény című alkotáshoz

szilkati alkotást töltött fel Édes otthon címmel

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Búcsú a versírástól című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Őszlegény című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) A remény peremén című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)