Csodálom én az alkony fényeit,
hűs, finom árnyakat a bokrokon.
Ha fáradtan a Nap alábukik,
talán csak szédül ő, úgy gondolom.

Pihenni küld bárkit ki roskatag,
míg éj bocsát reá szép álmokat.
A fáradt természet ellankadó,
hársnak mély illata meglátogat.

A fájó szív nyugalomra lelhet,
halk vigaszt talál még a könnyező.
Megsimogat lombnak bársony árnya,
illatot lehel rád a zöld mező.

Mint jó anya, véd kicsiny gyermeket
csillagos palásttal már eltakar.
A déli szél egy dalt dúdol neked,
a legszebb álom is tiéd hamar.

Felébredsz majd, s hajnal rózsa ujja
simítja arcodat, a Nap ragyog.
Előtted nyílik ím már új idő
és itt az élők újra boldogok!