Megvénhedt óra égtelenül
csörömpölve töri meg
a csönd szendergő nyugalmát,
s tova űzi szememből
az édes álmom melegségét.
Fázósan készülődök ismét,
monoton reggeli ébredés,
mégis dúdolok egy dallamot,
hisz fülembe ültette az éj.

Tudom, hosszú nap vár rám,
buszmegállóban megáll az idő,
zakatolnak gondolatok, vagy
talán még ébren is álmodom?
Mások is sietnek dolgukra,
friss kenyér illata szárnyra kel,
az újságos is korán kelt fel.
Bámulok értetlenül a világra.
Ők nem hallják a dallamot?
Üvegbúra alá költöztem,
láthatatlan falak védenek,
boldogan dúdolom dalomat.

Hajnali pára bújik nyakamba,
fáradtság csillogó könnyeket csal
ébredő fényben pislogó szemembe.
Hiába átkozott ez a reggel is,
mégis dúdolok egy dallamot,
hisz fülembe ültette az éj.