Ember, ki már vérszagra ébred.
Hatalom, harc, s a végén áldozat.
Társ a harcban, a sebhelye vérben,
katona, ki halott társak között válogat.

Tömegpusztító gép a világ. Világ!
Tövisek halálra böknek, se virág,
se könnycsepp nincs, ami leállít,
megfékez, elkábít, s békébe irányít.

Rácsok, szavak, imák, jelek, átkok.
Roncsokra hó hull, szilánk az ágyon.
Most mennyei eső, mossa a holtak testét,
akik magukat a halálba vetették.

Nincs idő, ész, mi felvenné a harcot,
a harccal, mi árvák gyára, sebzett arcok,
mutatják a gonosz erejét, örvénylő harag,
ami a földön, s nem a pokolba maradt.

Terror tombol, évezredek óta rombol.
Kard, puska, kés, gránát szótól,
üvöltve rogynak össze az ősök.
Tudják, csak halál a vége, s elvesztett hősök.