Fagyott ujjaim közt apró gyertya,
imbolyogva veti fényét arcomra,
táncolnak az apró csillagfények,
lassan szivárgó könnyem cseppjein.
Forró viasz csordogál kezemre,
nem is érzem, törpül a fájdalom,
elnyomják szívemben dúló viharok,
alázattal állok rideg kőhalom előtt,
remegő ajkaimon beszédes csenddel.

Sápadt krizantémok elmúlást hintenek,
lelkem útra kél, messze túl a léten,
múltbolygó hívogat maga felé szelíden,
hol ott vannak ők, a régen úgy szeretők,
felém intenek mosollyal halovány arcukon.
Fényév távolság tátong, mit át nem léphetek,
hiába nyújtom karom, lágyan tovalibbennek.
Nehéz sírboltok súlyukkal rám telepednek,
szorítják nyakam, peregnek könnycseppek.