HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 4

Online vendég: 20

Tagok összesen: 1883

Írás összesen: 49053

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2019-10-22 13:12:05

Reklám

Prózai művek / fantasy
Szerző: Molnár GézaFeltöltés dátuma: 2011-10-27

Játék az idővel. I. könyv. 3. fejezet. A csapda 8. III. Közjáték

8.



[I (Csodálatos esténk van...
...Ugyan, Harbal. Miről késtem volna el?
...
...Akik elmentek, azok siették el a dolgot. Az öreg Sarban-kai egész délelőtt lótott-futott, délután meszelt, aztán harapott valamit, s elszundított. Azt hittem vacsorára felébredek, de nem vagyok már a régi. Aztán amikor jöttem felfelé, megakadtam a szemem a csillagokon...
)
]

...Nézzétek csak! Hogy ragyognak. Mint megannyi apró lámpás. Magam elé képzeltem Rian kikötőjét: a csillagok sápadt fénye kiemeli az öbölben horgonyzó hajók körvonalait. Körös-körül nem mozdul semmi, és senki a vidék néma csendbe burkolódzik, nem hallatszik más, csak a szél susogása és a hullámok csobogása...
...El tudjátok képzelni?
...
...Akkor jó! Mert épp ilyen este volt aznap, midőn Licaj Vuv fogságba esett. Persze a csend és a nyugalom csak látszólagos volt. Egy éles szemű megfigyelő felfigyelhetett volna a Tengeri Szél fedélzetén sürgölődő matrózokra...


kik egymásután bocsátották vízre a hajó csónakjait. Mikor végre mind a hét az öböl vizén ringatózott Timon belépett a kapitány kabinjába, hogy jelentse: elkészültek.
- Köszönöm - nyugtázta Skyet, majd a mellette ücsörgő Jolierhez fordult. - Még várunk néhány percet, aztán indulhattok. Egyelőre kedvező az idő. Feltámadt ugyan a szél, de nem ver nagy hullámokat, szerencsésen eljuthattok a torkolatig. Addigra már a Hold is felkel. Könnyen megtaláljátok az utat.
- A fogyó Félhold sápadt fénye nélkül is eligazodom a deltában - legyintett Jolier -, de azért így lesz jó. - Elmosolyodott. Skyet tervét kiválónak tartotta. A történtek után nyilvánvaló, hogy nem maradhat a fedélzeten. Igaz, ő szíve szerint a lányt is magával vitte volna, de Skyet — Carsz érthetetlen támogatásával — úgy döntött, a lány egyelőre maradjon. Jolier nehezen törődött bele a dologba, de végül is belátta: így a legcélszerűbb. Értesítenie kell Leakent, Vuv embereit sem ártana összeszedni — mert az igaz, hogy Corn tud vigyázni magára és a társaira, de ha megtudja mi történt a kapitányukkal, könnyen valami őrültségre ragadtathatja magát —, eközben pedig a lány csak akadályozná. Aztán itt van Galath ráadásnak. Őkelme valószínűleg már most azon töri a fejét, hogy szabadíthatná ki barátját. Jolier normális körülmények között a segítségért sietett volna, most azonban semmit sem tehetett. Bár tartott egy kicsit a következményektől: amilyen hamari a kölyök, még neki lát egyedül megszöktetni a foglyot.

Jolier jól ítélte meg a helyzetet. Galath, miután Solt magára hagyta egy ideig a városban kószált. Alaposan meghányta vetette a dolgot, s végül úgy vélte, legjobb lesz, ha megkísérli a lehetetlent. Egy ilyen magányos őrült akciójára senki sem számíthat. Ez az esztelen ötlet egészen fellelkesítette. Igaz ugyan, hogy a terve megvalósítása apróbb nehézségekbe ütközött. Itt volt mindjárt az első: nem tudta, hol tartják elzárva Vuvot. A fellegvár tömlöceiben lenne a legcélszerűbb — mármint a fogva tartók szempontjából —, de oda nem igen vitték. Az alkirályt nem avathatták be a tervbe, Rodet nehezen értette volna meg, miért veszélyeztetik egy magas rangú radör elrablásával a tárgyalások biztonságát. - Hát ez az! - gondolta Galath - Egésznap egymást érték a különböző városok küldöttségei. Egyik ülés a másik után, minden borotva élen táncol. L'Amantin bandájának legalább olyan fontos a tárgyalások kimenetele, mint Rodet-nak. Vagy mégsem? L'Amantin kockára tette a parti városállamok szövetségével kötendő megállapodását, sőt magát a szövetséget is, csak azért, hogy fogságba ejtse Licaj Vuvot. Ugyanakkor, Solttal, és a többiekkel úgy bánik, mint a hímes tojással. Ez nem lehet véletlen. Persze ezen majd ráérek később elmélkedni. - legyintett magában - Most ettől fontosabb dolgom is akad. Meg kell tudnom hová dugták a foglyot. A fellegvár tömlöceit nyugodtan kihagyhatom. Tehát a gárda három laktanyája közül az egyikben rejtegetik. Igen ám, de melyikben? - Megvakarta a fejét. Megpróbált valami támpontot keresni, de hamar feladta. Találomra kiválasztotta az egyik laktanyát, és elindult felé. Nem jutott el odáig. Alig fordult be a teret szegélyező házak között húzódó kis utcák egyikébe, amikor a sarkon egy őrjáratba botlott. Nem messze tőle jobb kéz felé egy sikátor szája sötétlett, az első gondolata az volt, hogy odamenekül, de aztán feladta. Részben, mert ezzel már elkésett, részben pedig mert attól félt, zsákutcába kerül. Ekkor mintha fény villant volna az egyik emeleti ablakban. - Ez később jól jöhet - futott át az agyán, de ekkor már hét fegyveres vette körül.

- Hová, hová, ilyen késői órán? - ragadta meg a karját az egyikük.
A fiatal radör az alkirály katonáival állt szemben, tehát nem számíthatott elnéző bánásmódra. Fel kellett találnia magát. Megtántorodott és csuklott egyet. Remélte, elég bort ivott ahhoz, hogy lehelete megtévessze az őrparancsnokot. Jól számított.
- Ez részeg! - lökte el magától undorodva az őr.

Galath a földre huppant. - Eeegy... hukk! ...Eeeegy kiicsit ss... hukk! sokat itt... tam... Hukk! de hogy részeg lennék? Ez azért túlzás! - a mondat második felére abba hagyta a tettetést, felugrott, egy jól irányzott rúgással harcképtelenné tette az egység parancsnokát. A mellette álló két katonát a kardja markolatával ütötte le. A többiek erre szétrebbentek. Egyikük kiáltozva rohant segítségért, a másik három pedig kivont karddal keringett körülötte. A társaik példája egyelőre elriasztotta őket, nem mertek túlságosan közel menni hozzá, de azért látszott rajtuk, hogy nem fogják feladni. Igyekeztek úgy forgolódni, hogy a sikátor felé szorítsák a magányos támadót. Galath közben felmérte a helyzetét. - Nem tudom miért jó nektek, ha behátrálok a sikátorba - gondolta -, de ha ez kell, hát gyerünk. - Azzal megindult hátra felé, úgy ahogy a nagykönyvben megírták. Egyszer ugyan megpróbált csellel kitérni, de nem túl meggyőzően. - Azzal megindult hátra felé, úgy ahogy a nagykönyvben megírták. Egyszer ugyan megpróbált csellel kitérni, de nem túl meggyőzően. - Ha valahogy felkapaszkodhatnák az ablakig fűzte tovább a gondolatait -, átvághatnék a házon vagy felmászhatnék a tetőre. Így is úgy is megszabadulnék a díszkíséretemtől. - Ez tulajdonképpen igaz is volt, előbb azonban fel kell jutnia az első emelet magasságába. A nyomában araszoló katonák lassan egy vonalba értek az ablakkal. - Itt az idő - kiáltotta Galath és megdöbbentő gyorsasággal rájuk rontott. A középsőt egyetlen jól irányzott vágással küldte a földre, a jobb oldalit a sikátor falához taszította, majd a menekülő baloldali után vetette magát, néhány lépés után azonban sarkon fordult, és a falnak támaszkodó katona vállán át villámgyorsan felugrott az ablakba. Egy szűk cselédszobában találta magát, melyben épp elfért egy asztalka egy kis szekrény és egy ágy. Valaki sikoltozni kezdett, mire felsírt egy gyermek. Galath elnézés félét mormolt, kirúgta az ajtót, kirohant a folyósóra és felkapott egy fáklyát. Két ajtót látott maga előtt, az egyiket oldalt, a másikat szemben. A szemköztit választotta. Egy kisebb terembe jutott. Előtte egy hálósipkás férfi ácsorgott. Szerencsétlennek a belépő fegyveres láttán földbe gyökerezett a lába. Galath körülnézett. Három kijáratra is felfigyelt. Közülük az egyik az erkélyre vezetett. A radör a megriadt férfi kezébe nyomta a fáklyát, az ajtóhoz sietett, kinyitotta, szertartásosan meghajolt, és már kinn is volt. A katonák közben körülvették a házat. Izgatottan futkostak odalent és fölfelé mutogattak. Néhányan már a házba is behatoltak. Sietnie kellett. Felugrott a korlátra és az ereszbe kapaszkodva feltornázta magát a tetőre. De még most sem lélegezhetett fel. A környék egyik legmagasabb házának tetején volt. Előtte a kereskedelmi negyed tágas udvarházai sorakoztak, mögötte a cselédházak és egyhangú szűk sikátorok. Nyilván az utóbbiak közt keresik majd — vélte, s ezért az ellenkező irányba indult. Végig rohant a tetőn. A ház mellett egy hatalmas diófa ágaskodott. Gondolkodás nélkül átvetette rá magát. Épphogy el tudta kapni az egyik vastag ágat. A fa mögött hosszú palánk húzódott. Galath már lendült is tovább. A palánkon túl ért földet. Felpattant, leporolta a ruháját, majd körbe pillantott, hogy megállapíthassa hová is csöppent.
Egy szépen gondozott kertben állt. Körülötte fák, bokrok, néhány örökzöld, és pár korai virág. Már majdnem elnevette magát, amikor hangokat hallott. Újabb őrjárat közeledett, ezúttal azonban - parancsszavaikból ítélve - gárdisták. Amennyiben Galath jól hallotta, épp a palánk előtt sorakoztak fel. Visszafelé tehát elvágták az útját. Nem lévén más választása a kert túlsó végéhez lopakodott. Ott egy kisebb kerítésbe botlott. Komótosan átmászott rajta. Apró kavicsokkal felszórt útra jutott. Előtte egy nagyobb ház magasodott. Az út szabályos kört írt le az épület körül. Galath rövid töprengés után úgy döntött, hogy odabent rejtőzik el. E pillanatban azonban nyílt a főbejárat ajtaja, s Galath döbbenten ismerte fel a kiszűrődő fényben azt a gárdahadnagyot, aki az árulónak járó ötven aranyat kifizette neki. Ha ebből nem sejtette volna meg, a másodikként kilépő főkapitány látványa egyértelművé tette számára: Nésa szállására tévedt.

...Így futnak össze a szálak! Szegény Galath! Mindent megtett annak érdekében, hogy kiderítse: hol tartják fogva a barátját, s most a legjobb úton volt afelé, hogy melléje zárják. Kétségtelen, ez esetben első kézből szerzet volna tudomást a dologról, feltehetően azonban nem lett volna sem túlságosan boldog sem túlságosan elégedett emiatt. Ami ez utóbbiakat illeti, Nésa sem volt sem boldog, sem elégedett. Csodálkozok, ugye? Alig néhány órája, midőn Fujzárral beszélgetett, még felhőtlennek látszott. Azóta azonban történt egy s más.
Elsőként: kikosarazta egyik tisztjének fiatal felesége, pedig Nésa már legalább két napja fűzte az asszonykát. Hogy ez miért fontos? Talán csak hogy megértsétek a kedélyállapotát. Szinte látta, amint elmerül azok közé a mámorító...

De minek részletezzem. A fiatalasszony határozott volt, s a főkapitány megérezte, pórul jár, ha tovább erőszakoskodik. Vállat vont, s arra gondolt...


...nem ez az egyetlen nő Rianban. Ez persze, nem vigasztalta, mert neki az adott esetben az az egy kellett, de hát mit volt mit tenni? Szomorúan baktatott keresztül a palota előtti téren. Vetett egy pillantást a pohárnok házára, mely mögött Vuvot elkapták és elvigyorodott. No, ez legalább sikerült. És ekkor villámként hasított belé a felismerés: szörnyű hibát követett el. Igen. Hiába a gondos tervezés, hiába a pontos kivitelezés, elcsúszott egy apró részleten. Mert az igaz ugyan, hogy Vuv barátját sikerült alaposan összezavarni a vérdíj kifizetésével, és lehet, hogy az illető már rohan is Leakenhez, hogy jelentse a történteket, csak épp a leglényegesebb dolgot nem mondhatja el. Nem tudja, hogy hol fog raboskodni Licaj Vuv. Az eredeti tervek szerint, egy elejtett mondatból következtethetett volna erre, csakhogy az az átkozott fickó túl gyors volt. Jól védekezett, s a dulakodás közben valahogy elsikkadt az a mondat. Nésa nem tudta eldönteni, örüljön-e hogy felismerte a hibát vagy bánkódjon miatta. Ha nem bukkan rá, legalább nyugodtan aludt volna, így meg csak feleslegesen idegeskedik, mert ezt a csorbát nem lehet feltűnés nélkül kiköszörülni. Ha Leaken — abban a hiszemben, hogy alvezérét Rianban tartják fogva —, néhány vakmerő radörre bízza a fogolyszöktetést, felborítja L'Amantin számításait. De Nésa ezen már nem segíthetett. Vuvot másnap a lehető legnagyobb titokban Björnbe szállítják. Talán útközben történhet még valami. Mindenesetre nem tépelődött tovább. Magához kérette a két hadnagyot és a szállására sietett. Aztán alig félórával később elszabadult a pokol. Az egyik tisztet kiküldte, hogy nézzen körül, kis vártatva maga is kiment. A kert menti kavicsos úton futott össze a visszatérő gárdatiszttel.

- Mi történt? - mordult rá.
- Fogalmam sincs - tárta szét a karját a hadnagy. - Rodet katonái állítólag valami csavargóba botlottak egy közeli sikátorban. Megkísérelték fülön csípni, de elmenekült. Állítólag a kikötői negyed felé szökött. Ennek ellenére az őrparancsnok, Lover kapitány megkettőzte az őrséget a palota körül, és értesítette a helytartó urat a történtekről.
- Értem. Egyszóval aggodalomra semmi ok - Nésa gyanakodva nézett körül. Valami nem tetszett neki. Hirtelen olyan érzése támadt, mintha figyelnék. Vállat vont, aztán körülkémlelt, hátha talál valami jelet, valami apró oda nem illő mozzanatot. És ekkor észrevette. Alig kétlépésnyire tőle a kerítés tövében fel volt túrva a kavics. Mintha valaki ott ugrott volna ki az útra. - Hol történt az eset? - kérdezte a hadnagyot.
- Tessék? - értetlenkedett az.
- Hol volt az a csavargó?
- Egy háztömbnyire innen, a tér túlsó oldalán. De az biztos, hogy nem erre menekült. Ettől biztos több esze van.
- Szerintem is. De ha nem, az sem baj. Vuvot úgy sem itt tartjuk fogva. És különben is, holnap átszállítjuk Björnbe. Egy gonddal kevesebb lesz a nyakunkon. Nem igaz? - veregette meg megkönnyebbülten a hadnagy vállát. - Keresd meg a kapitányt! - tette hozzá aztán. - Mond meg neki, azt parancsolom, vonassa vissza az őrséget. Nincs mitől tartanunk.
- Értettem! - a hadnagy már indult volna, de Nésa visszatartotta. - Kísérj el a házig! Szeretnék még egy-két szót váltani veled.
A hadnagy kelletlen követte. Nésa egész a bejáratig közömbös dolgokról beszélt, de amint a súlyos tölgyfaajtó becsukódott mögöttük komolyra fordította a szót. - Az a gyanúm, hogy valaki volt a kertben, miközben beszélgettünk...
- Riadóztatom az... - lépett az ajtó felé a hadnagy, de Nésa megragadta a karját.
- Ne heveskedj! Akárki is volt, nem akarom elfogatni. Csak szeretnék megbizonyosodni arról, hogy kihallgatta-e a beszélgetésünket. És még valami! Tudd meg, ki volt az a csavargó! Szerintem az a fickó lehetett, akit Vuv mellett leütöttél. Győződj meg róla!
- Értettem, Uram! - a hadnagy elsietett, hogy teljesítse a parancsokat, Nésa pedig visszavonult a szobájába és várt.

Galath épphogy csak el tudott rejtőzni a közeledő tiszt elől, aztán jött a főkapitány s menekülésre gondolni sem lehetett. A fiatal radör kénytelen-kelletlen meglapult a kerítés tövében fekvő virágágyásban, így aztán egyetlen szót sem mulasztott el a beszélgetésből. Amint Nésa kísérőjével a ház felé indult, ő is felkászálódott, s az épület árnyékában az őrbódékat megkerülve a palánkhoz osont. Most a telek túlsó végében bujkált, de itt sem volt szerencséje. Odakint két poszt társalgott. Épp azon morfondíroztak, milyen felesleges e késői riadó. Galath-nak erről szintén megvolt a véleménye. Köpött egyet, s azon töprengett, hogyan tovább, mikor hirtelen érces hang hallatszott. Parancsszavak harsogtak, s a gárdisták visszavonultak. A radör sem várt tovább. Amint elcsendesedett a környék kimászott a térre, s rohant a városfal felé. Tudta, a kapukon keresztül nappal sem hagyhatná el Riant, éjszaka pedig, kapuzárás után biztosan nem. Nincs más választása, a városfalon kell leereszkednie.

Nésa hadnagya közben alaposan átkutatta a kertet. Hamar megtalálta Galath nyomait. Ezekből aztán nem volt nehéz megállapítania, hol ugrott be a radör a kertbe. A jelek egyértelműen arra vallottak, hogy a riani őrjárat elől meglépő csavargó mégis csak erre menekült. Észrevétlenül megközelítette a palotát, s a beszélgetés alatt az egyik virágágyásban lapult. Sokáig hasalhatott ott, mert alapos pusztítást vitt végbe a virágok között. Innen az épület hátsófrontjához mehetett, majd a palánkon át távozott. Ebből azonban nem derült ki, hogy kiféle, miféle volt az illető. A tiszt végigkérdezte az őröket, majd a személyzetet, de ettől sem lett okosabb. Senki nem látott semmit. Ezt követően azokat a katonákat próbálta megkeresni, akik megugrasztották a csavargót. Belőlük sem szedett ki semmi használhatót. Annyit minden esetre már tudott, hogy egy átlagos magasságú, jellegtelen ruházatú, részegnek tűnő szőke kölyök leckéztette meg az őrjáratot, majd az egyik szomszédos kereskedőházon át elmenekült. A hadnagy tehát bement a házba, hogy a kereskedőt is kifaggassa. Odabent többen is látták a fegyverest, használható személyleírást azonban senki se tudott adni. Mégis, a nyilvánvaló túlzások figyelmen kívül hagyása után kialakítható kép leginkább arra a radörre emlékeztette a hadnagyot, akit személyesen ütött le Zita házánál, s akinek nem sokkal később kifizette a vérdíjat. Ezzel az eredménnyel aztán meg is elégedett s elindult visszafelé, hogy minderről Nésának is beszámolhasson...

...Jolier épp ekkor ragadta meg az evezőt és indult a Loeng deltája felé...

...Galath, akár egy nagyra nőt pók, a városfalon ereszkedett alá. A fal kiszögeléseibe kapaszkodva, hüvelykről hüvelykre araszolt lefelé. Félúton járhatott, amikor megcsúszott és lezuhant. Lassan feltápászkodott. Leporolta, majd végig tapogatta magát. Úgy érezte nincs egy épp porcikája sem, de szerencséjére egy-két zúzódáson, horzsoláson kívül kutya baja sem lett. Megfordult, vetett egy búcsúpillantást a városra és a folyó felé sántikált...

Jolier éjfél tájt ért el a találkahelyként megjelölt füzeshez. A hét csónakból csak egy követte. A többi más-más irányba indult el. Azt a látszatot keltették, mintha a kalózok után kutatnának. Csendesen suhantak folyóágról folyóágra, de azért elég nyilvánvaló jelet hagytak hátra ahhoz, hogy ha valaki netán ellenőrizni akarja őket láthassa, mekkora területet kutattak át. Az egyik csónak még Art-Loeng kikötőjébe is befutott, s utasai, hogy teljes legyen a hatás, az őrségtől idegen hajók és eltűnt fiatal lányok után érdeklődtek. Közben Jolier, Solt, Carsz, Timon és néhány tengerész társaságában céltudatosan haladt a Loeng-delta második szigete felé.

Corn vette észre először a közeledő csónakokat. Alkonyat óta csücsült már az egyik legnagyobb fűzfa tetején a lehajló csupasz ágak között, és a bevezető utat fürkészte. Nem akart újabb meglepetéseket. A radörök közül ő érte el leghamarabb a menedéket. Lovát szabadon engedte az ártéren. - Ha szükségem lesz rá, majd megkeresem, vagy kerítek helyette másikat - gondolta, aztán elrejtőzött a bozótosban. Majdnem alkonyatig aludt. A fiúk már mind együtt voltak, amikor felébredt. Rick érkezett utolsónak. Vuvot természetesen nem érte utol, pedig fittyet hányva Corn parancsára még a városba is bemerészkedett...

A radörök egy ideig azon tanakodtak mitévők legyenek. Nem mondom, hogy elveszettnek érezték magukat a kapitányuk nélkül, de azért tanácstalanok voltak. Végül úgy határoztak: elteszik magukat másnapra, hajnalban pedig egy páran bemennek közülük Rianba, hátha megtudnak valamit. Erre azonban már nem került sor. Éjfél körül járhatott az idő, amikor Corn egy magányosan közeledő alakra lett figyelmes. Ilyen messziről nem ismerhette fel a holdfényben, de amikor az illető letért a gázló felé már biztos volt benne, hogy csak a szigetre igyekezhet. Megfordult, hogy jelezzen a társainak. Ekkor vette észre a torkolat felől közeledő csónakokat. - Vendégeket kapunk - ébresztette föl a többieket. - Legalább egy fél tucatot. Egy a szárazföld felől jön, a többi pedig a tengerről.
Valamennyien magukhoz vették a fegyvereiket és elrejtőztek a sűrűben. Nem sokkal később Galath lábalt ki a szigetre. Azt remélte, tábortüzet talál, s megszárítkozhat. De nem volt szerencséje. A szigeten szemmel láthatóan nem volt senki. Galath már éppen azon volt, hogy keres magának egy tűzrakásra alkalmas helyet, amikor felfedezte Corn radörjeinek nyomát. - A fene vigyen el titeket! - kiáltotta. - Legalább tüzet rakhattatok volna! Teljesen átfagytam.
- Nem akartam, hogy belátható távolságon belül mindenki tudja, hogy itt vagyunk - suttogta a fedezékéből előlépő Corn. - Egyébként is jobban tennéd, ha nem kiabálnál. Két csónak evez a folyón. Bármelyik pillanatban ideérhetnek.
- Igazad van - fülelt Galath. - Hallom is az evezők csobbanásait. - Nem sokkal később halk súrlódó hang törte meg az egyhangú csendet. A közelben felrikoltott egy madár.
- Partra futottak - állapította meg Corn.
- Igen - bólintott Galath, majd hozzá tette - Jolier lesz az.
- Honnan veszed?
- Ő kéretett ide.
- És Vuv?
- Elfogták.
S valóban. A következő pillanatban Jolier lépett elő a sűrűből, közvetlenül utána Carsz, Solt, majd a többiek.
- A legjobbkor érkeztem - jegyezte meg Jolier. - Úgy látom, már mindannyian együtt vagytok - fűzte hozzá, miután Corn emberei sorra előbújtak és a szokásos módon üdvözölték egymást.
- Két kivétellel - helyesbített komoran Corn.
- Azt hiszem, ezt nekem kell megmagyaráznom - lépett elő Galath és remélte, hogy a sötétben senki sem veheti észre mennyire elvörösödött. - Én vagyok az egyetlen, aki pontosan tudja mi történt velük. - Azzal szépen elmesélt mindent. Elmondta, miként hajszolta Vuv a lovakat Rianig, hogy aztán rekordidő alatt érjenek a városba; hogyan öltöztek át Molly anyó kunyhójában, és mentek az északi kapuhoz. Ott már több gyanús körülményre is felfigyelhettek volna. Korábban, ha kék szalagot tett ki Zita, mindig várta őket valaki a kapuban. Most azonban egyetlen ismerősre sem bukkantak, ugyanakkor annál több gárdista ólálkodott a környéken. Vuvot természetesen ez sem zavarta meg. Egyenesen Zita házához lopakodtak. Ott már várták őket. Pardót megölték, őt leütötték, Vuvot elhurcolták...
- Nagyjából ez minden - fejezte be az elbeszélést.
- Mindössze azt hagytad ki, hogy megajándékoztak ötven arannyal - fűzte hozzá Solt.
- Igen, megkaptam a vérdíjat - Galath ledobta a földre az erszény. - Nem tartok rá igényt - rázta meg dühösen a fejét. - Semmi szükségem ezekre az átkozott aranyakra.
Solt elmosolyodott. Már nyúlt volna a pénzért, de Corn megelőzte. - Jó lesz Vuvnak. Ő lesz az első, aki saját maga veheti fel a feje után járó vérdíjat - vigyorgott.
Jolier elgondolkodva nézett rá. - Mit akarsz ezzel mondani? - kérdezte végül hidegen.
- Még ma kiszabadítjuk, igaz fiúk? - fordult Corn az embereihez.
Jolier megremegett. - Ha Corn radörjei betörnek Rianba, alapos felfordulást okozhatnak. - elemezte a helyzetet - Épp most amikor Rodet palotájában egymásnak adják a kilincset a part menti városok küldöttei. A tárgyalások a végkifejlethez közelednek. Egy botrány könnyen felboríthatná a kialakuló egységet. Még minden kiforratlan. Sok a bizonytalan mozzanat. Egy fegyveres összetűzés most végzetes hatású lehet.
Carsz is hasonló következtetésre juthatott, mert hirtelen megkérdezte: - Kinek állhatott érdekében Vuv kézre kerítése?
- Az akciót Nésa vezette - felelt bizonytalanul Galath.
- Neki nincs erre ötven aranya. Valaki más áll a háttérben - vélte Jolier. - De ki? Ki akarná annyira Vuv halálát, hogy ötven aranyat áldozzon érte?
- Fujzárnak éppen lenne rá oka - jegyezte meg Corn. - Vuv vágta le a fiát...
- Ráadásul az a patkány a napokban ért a városba - vetette közbe Galath. - Ha a szóbeszédnek hinni lehet - fűzte hozzá valamivel csendesebben.
- Ésszerű... - bólogatott Jolier, de Carsz a szavába vágott. - Nem egészen - jegyezte meg. - Ha igazatok lenne, akkor csak Galath árulhatta volna el Vuvot.
- Micsoda! - kapott a kardjához fiatal radör. A többiek nem tudták eldönteni mi tévők legyenek. Csodálkozó pillantásokat vetettek mindhármukra. - Mi akar ez lenni? - kérdezte végül Corn.
- Az eseményekből következő egyetlen logikus következtetés - felelt higgadtan Solt, aki egy percre sem vesztette el nyugalmát. - Ha csak egyszerű bosszúról lenne szó, semmi értelme nem volt Galathra terelni a gyanút...
- Ugyan mi más lehetne a háttérben? - csattant fel Jolier. Nem értette a helyzetet. Attól tartott, L'Amantin mesterkedik valamiben. Talán az utolsó pillanatban meggondolta magát. Vagy össze akarja ugrasztani a part menti városokat a radörökkel.
- Nem tudom - vont vállat Carsz -, de csapdára gyanakszom.
- Talán arra számítanak, hogy felfordítjuk a várost. Ezzel bizonyítanák, hogy fenyegetjük a biztonságukat - vélte Corn.
- Ez kizárt. Sokkal többet veszthetnének, mint amennyit nyernek vele - ellenkezett Solt.
- Arról nem is beszélve, hogy Vuvot már holnap reggel átszállítják Björnbe - fűzte hozzá Galath.
- Ezt honnan veszed? - kérdezték többen is, mire Galath szépen elbeszélte mi minden történt vele az est folyamán.
- Ez mindent más megvilágításba helyez. - vélte Corn. - Björnből nem tudjuk kihozni Vuvot, csak ha bevesszük a várost. Ehhez viszont hadseregre lesz szükség. Ez lenne a céljuk?
- Mire mennének vele? - legyintett Jolier.
- Charmane védtelen maradna...
- Ne nevettess! Leaken kétezer katonával akár L'Amantin teljes haderejével szemben is megvédheti a várat. Mi pedig nyugodtan idevonulhatnánk szinte a teljes sereggel.
- Joliernek igaza van. Nincs értelme a Délvidékre csalnia bennünket - vélte Solt.
- Távol akar tartani Taultól - kötötte az ebet a karóhoz Corn.
- Ehhez elég lenne Charmane t megostromolnia.
- Nem feltétlenül...
- Persze hogy nem - vette át a szót Solt. - De a jelek szerint nem is akarja a vár ostromára vesztegetni drága idejét. Még a Tavaszünnep előtt Björnbe siet. Legalábbis tegnap erről beszéltek a gárdisták városszerte.
- Egy okkal több, hogy Björn ellen vonuljunk - jegyezte meg Jolier.
- Valami elkerülte a figyelmed - kísérelt meg véget vetni az értelmetlen vitának Carsz. - Egy apróság, amely segítségével a helyükre tehetnéd az egyes mozaikokat. Próbált beleélni magad L'Amantin helyzetébe. Erős szövetségi rendszert épített ki. Ha ez fenn marad, a Délvidék független lesz, még tőle is...
- Ha ölébe hull a trón, első dolga lesz szétzúzni e Rodet-t.
- Rosszul látod a helyzetet, Jolier. L'Amantin a slivenek mozgolódását kihasználva a városállamok szövetsége nélkül is letaszíthatná Niakot Taul trónjáról. A főherceg szemmel láthatóan a támogatásért cserébe valóban lemond délvidéki birtokairól. És azt hiszem ez a lényeg. Őszinték a szándékai.
- Mit tudsz te erről...
- Többet, mint gondolnád - nézett mélyen Jolier szemébe Carsz. - Pontosan tudom, hogy érezhet most L'Amantin. Lehet, hogy a kezdet-kezdetén csak hatalomra tört, de ennek, szerintem már vége, Nairral akar szembe szállni, és ehhez barátokra van szüksége, nem ellenségekre és szolgákra.
- Barátokra! - fröcsögte Jolier. - Még hogy barátokra! Sokkal inkább egy szívébe szúrt tőrre!
- Szerinted L'Amantin nem tudja, hogy így éreztek iránta?
- Dehogynem...- Jolier hirtelen mindent megértett. - Hát persze - nézett döbbenten Carszra -, nem a radöröket akarja eltávolítani Charmane-ból csak bennünket, a rend vezetőit.
- Leaken Vuv miatt sietne Björnbe - látta át a helyzetet Galath is -, te pedig a bosszúd kedvéért. Ördögi.
- Érdekes elgondolás - mosolyodott el Solt. - Van azonban itt egy elgondolkodtató mozzanat, amire nem figyeltél fel. Björn meglehetősen távol esik Taultól. Sőt Loeng-Lee felől nézve épp az ellenkező irányba, a birodalom legtávolabbi csücskében. Ráadásul nem is lehet észrevétlenül kivonulni onnan.
- A hajók - jegyezte meg csendesen Carsz. - Csak ez lehet a megoldás. Erre utal az az üzenet is, amit Skyetnek küldtek.
- Meggyőzően hangzik - Jolier elgondolkodva meredt maga elé.
- Kész regény - nevette el magát Timon. - Csakhogy nekünk már indulnunk kell. Még virradat előtt vissza kell érnünk a hajóra. Carsz, hogy döntöttél?
- Egy pillanat - intette türelemre Carsz az elsőtisztet. - Még végig kell gondolnom az előttünk álló lehetőségeket. Ki kell szabadítanunk Licaj Vuvot, nem vitás. Ugyanakkor nem szabad haddal vonulni Björn alá. Tehát egy kisebb csapattal kell megkísérelnünk a szöktetést...
- Tévedsz! - szakította félbe Jolier. - Épphogy haddal kell Björn alá vonulnunk. Szét kell vernünk L'Amantin flottáját és be kell szorítanunk a főherceget a városba.
- Túl nagy véráldozattal járna - jegyezte meg Galath -, ráadásul nem biztos, hogy eredményes lenne. Még Niak sem venné jó néven, ha a sliven hajóhad segítségével rohannánk le L'Amantint.
- Köpök a császár véleményére. Fegyverrel nem avatkozhat be...
- Dehogynem...
- Nincs hozzá ereje...
- Hagyjátok abba! - csitította őket Solt. - E kérdésben Leaken dönt.
- Akkor nem kétséges mit teszünk - mosolyodott el hirtelen Jolier.
- Ha L'Amantint sarokba szorítjuk, Vuvon fog bosszút állni - játszotta ki utolsó aduját Galath.
- Szöktessétek meg! - legyintett Jolier.
- Lehetetlen...
- Még soha nem építettek olyan börtönt, ahonnan ne szökött volna meg valaki - vélekedett Carsz. - Szerintem Björn sem lehet olyan kemény dió. Néhány vakmerő fickó egyébként is csodákra lehet képes. Szerintem próbáljuk meg. Találkozzunk Björn mellett.
- Nem is rossz ötlet! - könnyebbült meg Galath. - Vuv embereit magunkkal vihetjük...
- A városnak még a közelébe sem mehetünk. - legyintett Corn.
- Oda nem. De a szakadékok között elbújhatunk - közölte tárgyilagosan Galath. - A Keyta zuhatagai fölött, két-háromnapi járásnyira Björntől a ravaki úton, van egy falucska. Onnan már nincsenek messze a hasadékok. Az út mentén áll egy fogadó. Ott hagyunk nektek üzenetet. Már ha szükség lesz rá. Azt tervezem ugyanis, hogy reggel lecsapunk arra a különítményre, amelyik a Vuvot szállítja.
- Vagyis Fujzár és Nésa közvetlen testőrségén és néhány kisegítő alakulaton kívül az egész riani helyőrségre, - nevette el magát Solt. - Ha nyitva tartottad volna a füled Rianban, te is hallottál volna erről. Persze ennek ellenére szerencsével járhattok, bár én a helyetekben meg sem kísérelném. Igen kevés esélyetek van a sikerre.
- Ha azt hiszed, hogy csak egy napig is hagyom raboskodni a barátomat egy ilyen semmiségek miatt, hát nagyon tévedsz! - fortyant fel Galath.
- Most ne veszekedjetek ezen - csitította Carsz. - Próbáljátok meg, és akár sikerül, akár nem, hagyjatok üzenetet a megbeszélt helyen. Tíz nappal a Tavaszünnep napja előtt mi is ott leszünk.

(S mi hol leszünk, ha ránk köszönt a tavasz? No, nem ez, hanem az igazi! Ami engem illett, a legvalószínűbb, hogy Florisz kocsmájában. Mesélni fogok. Hogy miről? Persze, hogy a történetemről, igaz, annak egy újabb fejezetéről. Ha kívánjátok, a címét is elárulom: Csel, csel ellenében, vagy csak egyszerűen: Cselre csel...)

Közjáték
III:



A raktárban nem történt semmi. A játékos csak ült és bámult maga elé. Tom egy darabig várt, majd felfortyant. - Nézz szét! - ütötte be a gépbe!
- Értelmetlen parancs - villogott a képernyőn.
- Menj a polcokhoz.
A játékos végre megmozdult.
- Mi van a polcon?
- Videokazetták.
Tom felállt és a raktárba rohant. A polcon takarító eszközök sorakoztak, egy pár ócska ruha és néhány számára ismeretlen formájú és tartalmú üveg társaságában. Visszasietett a szobájába. - Mi van a polcon? - ismételte meg a kérdést.
- Videokazetták. - hangzott a válasz.
- Vedd le az elsőt!
- Zárolva.
- Vedd le a másodikat!
- Zárolva.
- A harmadikat!
- Értelmetlen parancs!
- Vedd le a harmadikat!
- Rendben. - A játékos levette a polcról a harmadik kazettát.
- Menj a szobádba! - ütötte be Tom a következő utasítást és izgatottan leste mi fog történni. A játékos baj nélkül visszajutott az.irodába. Tom neki esett a számítógép billentyűzetének. Gyors egymásutánban adta a gépnek a parancsokat. Legnagyobb meglepetésére a játékos valamennyi utasítást végrehajtotta, hamarosan az egész képernyőt betöltötte a kazetta anyaga.
A képen egy kis folyócska tűnt fel. Barátságos vidéken, kisebb-nagyobb ligetek, bokros csalitok között kanyargott tova. Tom elragadtatva nézte a csodálatos tájat, aztán hirtelen felfigyelt valamire. Valahogy olyan furcsa volt minden. - Hát persze! - értette meg hirtelen. - Sehol egy ház, egy út, egy kútágas, sehol semmi jele az embernek.
A következő képsoron azonban, mintha csak Tom felkiáltását kívánná cáfolni megjelent egy magányos lovas. Felfelé haladt a folyóvölgyben. A kamera végig követte útját. Tom meredt szemmel bámulta mint halad egyre feljebb és feljebb. A táj lassan megváltozott. A folyócska vize egyre melegebb lett, súlyos pára ülte meg a völgyét. A köd egyre sűrűbb és sűrűbb lett.
- Ez már nem természetes - csóválta a fejét Tom, és már azon gondolkodott hogy kikapcsolja a gépet, amikor egyik percről a másikra kitisztult a kép, s az ismeretlen lovas egy elhagyott városban találta magát. De milyen városban!
Tom kábultan meredt a képernyőre. A férfi egy hamisítatlan XX. századi város aszfaltozott utcáján állt. Körülötte kilenc-tíz emeletes toronyházak meredeztek az ég felé. Esteledett. Az utcán már égtek a neonlámpák, és fény szűrődött ki a házak ablakaiból is.
- Mi az ördög ez? - kérdezte Tom. - Egy időre lehajtotta a fejét és összpontosítani próbált, majd ismét a filmet nézte. Csodálkozva állapította meg, hogy időközben kettéosztódott a képernyő. Az egyik felén még mindig a város látszott, ám a másikon az állomás gépterme tűnt fel.
Most már mindent értett. A gépek lassan működésbe léptek, a ismerős fények gyúltak a terembe, két három villanás és a férfit máris körbe vette az erőtér. - Ennek vége! - gondolta, ám legnagyobb meglepetésére nem így történt. Valaki közbeszólt. Valaki, vagy valami. A program elindult ugyan, de nem futott le. Szinte érezte hogyan kínlódnak a gépek, hogyan próbálnak szembeszegülni egy erősebb akarattal. A férfi eközben a semmiben lebegett. Ő is érezhette a küzdelmet, legalábbis ezt lehetett leolvasni az arckifejezéséről. A következő pillanatban a gépek feladták. Minden kiégett.
A játékosa kikapcsolta a videót.
Tom töprengett egy kicsit, majd bepötyögte a következő kérdést:
- Mi az ördög volt ez?
A válasz megdöbbentette: - Nair végzete!

A kiemelt rész valamely szereplő közbevetése; a dőltbetű a kocsmai meséléshez kötődő rész, a zárójelbe tett, dőlttel szedett aláhúzott részeket pedig a mesélő kihúzatta a történetből.

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Még nem érkezett hozzászólás ehhez az alkotáshoz!

Legutóbb történt

szilkati bejegyzést írt a(z) Ősz és tél című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) Rebbenés folklórban című alkotáshoz

soltissimo alkotást töltött fel Körforgásban címmel a várólistára

Vári Zoltán Pál alkotást töltött fel Boldognak lenni... címmel a várólistára

Bödön bejegyzést írt a(z) Semmi című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Aranyzúzmara című alkotáshoz

inyezsevokidli alkotást töltött fel fénytörés címmel a várólistára

inyezsevokidli bejegyzést írt a(z) Rebbenés folklórban című alkotáshoz

inyezsevokidli bejegyzést írt a(z) Üzenet (őszre, virágra, szívre) című alkotáshoz

Tóni alkotást töltött fel A vers ABC-je = H címmel

inyezsevokidli bejegyzést írt a(z) Hiába kereslek című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) halálsor című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) fényfürösztött álmok című alkotáshoz

hundido bejegyzést írt a(z) Altató című alkotáshoz

ElizabethSuzanne alkotást töltött fel Az idő múlik címmel a várólistára

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)