HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 4

Online vendég: 31

Tagok összesen: 1888

Írás összesen: 49226

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen

vad

Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2019-12-11 14:20:44

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / fantasy
Szerző: DrachnoiFeltöltés dátuma: 2011-11-01

Széttöredezett álom

A holdfény ezüstsávot vetett az ablak előtt fekvő íróasztalra, melyen szanaszét hevertek az iskolai füzetek, tollak és ceruzák mindenféle színben. Alig jutott hely a félig kész rajznak, melyen a szoba lakója lefekvés előtt dolgozott. Az íróasztal körüli berendezési tárgyak; plüss állatok és néhány szétdobált ruha, hasonló rendezettséget mutatott, mint az iskolaszerek. A szobában volt ugyan ruhásszekrény az ablaktól jobbra, de olyan sokszor előfordult, hogy egyszerűen nem volt idő mindent rendesen elpakolni. Nem ritka eset ez különösen, ha az embernek fontosabb dolgok járnak a fejében. A ruhásszekrénnyel szemben egy baldachinos ágy húzódott, benne egy tizenéves, vállig érő, barna hajú lánnyal, aki ahelyett, hogy az igazak álmát aludta volna, az ágyban ült. Ujjaival a takaróját morzsolgatta, melyet hol feljebb húzott, hol lejjebb tolt hálóingbe burkolt testéről. Nagy, kék szemei már hozzászoktak az éjszaka sötétjéhez. Nem most először virrasztott, így nem jelentett újdonságot számára, hogy a szoba burkolatának világosbarnája, a ruhásszekrény és az íróasztal barack színe valamint a baldachin vöröse most mind beleolvadt az éjszaka kontúrmaszatoló feketéjébe. Ilyenkor mindig úgy tűnt, mintha a barátai körében mosolygó lány, aki néhány fotóról nézett vissza rá, nem ő lenne, hanem egy idegen. Kate nem foglalkozott azonban nem azért hanyagolta az alvást, hogy ezekhez hasonló gondolatokon tűnődjön, hanem hogy szerelmére várjon.
Valamivel több, mint két hete találkoztak egy házibulin. Igazából nem vált világossá a lány számára, hogy ki is hívta meg a férfit, aki hallgatag sőt, szinte már hideg kívülállásával egyáltalán nem illett a tinibuli törzsközönségébe. Ottléte annál is inkább furcsa volt Kate számára, mivel mindenki úgy hivatkozott az illetőre, mint egy ismerős ismerősére, de úgy tűnt, személyesen senki nem ismeri. Az mégis hihetetlennek látszott, hogy ilyen megjelenéssel beszökjön valaki egy házibulira. Az ezekhez hasonló a gondolatok azonban egykettőre háttérbe szorultak, mikor a titokzatos idegen odalépett Kate-hez, és beszédbe elegyedett vele. Tulajdonképpen nem tudta volna megmondani, miről is beszélgettek, és ez igaz volt azokra az alkalmakra is, mikor később találkoztak. Ez azonban nem volt különösebben szokatlan Kate életében. Mindig is úgy gondolta, hogy csak a nagyon unalmas, vagy népszerűtlen embereknek "kell" mindig valamiről beszélnie. Ha az ember elég jól kijön másokkal, a könnyed társalgás sokszor sokkal kielégítőbb.
- Az is lehet - okoskodott néha a lány - hogy minél jobban összeillik két ember, annál kevésbé fontos a beszélgetés. Vele olyan jó együtt lenni, hogy nem is kell tépni a szánkat.
Néhány részletre emlékezet csak a találkozókból; a férfi mélybarna szempárjára, halvány félmosolyára és arra a jellegzetes gesztusra, ahogy odahajol Kate-hez, hogy a fülébe súgjon valamit. Volt még néhány töredék, amiket fel tudott idézni, ha nagyon megerőltette magát - például, hogy a férfit Bruce-nak hívták - ám ezek lényegtelen, semmitmondó információknak tűntek az előbbiekhez képest, melyekhez mindig társult egyfajta könnyed gondtalanság érzete.
Ahogy telt az idő, a sóvárgás az együtt töltött percek után egyre erősebbé vált a lányban. A hétköznapok mintha kifakultak volna, az addig motiváló célok elvesztették erejüket - pedig addig is folyton amiatt panaszkodtak a szülei, hogy nem kezd magával semmit. Idővel Kate szinte elviselhetetlennek érezte azokat a perceket, melyeket nem kedvese karjai közt töltött. Ez feltűnt ugyan barátainak, és szülei is kérdőre vonták, ám ezeket a beszélgetéseket a lány rendre úgy ülte végig, hogy közben lelki szemei előtt ott lebegett egyetlen igaz szerelmének képe; ahogy kissé féloldalasan elmosolyodik, majd odahajol Kate-hez, hogy szerelmes szavakat suttogjon fülébe.
Amint a lány ott ült ágyában az ablakra szegezett tekintettel, ajkai némán formálták a szavakat; "Ma eljövök érted, és megszöktetlek". Ezek voltak az első szavak, melyeket Kate ténylegesen fel tudott idézni abból, amit szerelme a fülébe sugdosott. Bizonyára azért, mert ezeket még a szokásosnál is nagyobb szenvedéllyel mondta - vélte a lány. Elméjének minden erejét latba vetve annyira még sikerült emlékeznie, hogy Bruce érkezése éjfél körül várható.
Mikor a lenti nappaliban addig csendesen ketyegő falióra éjfélt ütött, a hármas kondulásra szinte triplázva replikázott Kate szívverése, ugyanis mindezzel egy időben az ablakzár halkan nyikordulva látszólag magától elfordult, majd az ezt követően beálló csendben, melyet Kate számára csupán saját szívének fülében visszhangzó dobbanása törté meg, az ablak komótos lassúsággal kinyílt, s kisvártatva egy kéz jelent meg a párkányon, melyet egy másik követett. Tapogatózva kerestek fogást, miközben lágy szellő szökött be a szobába, ami azonban felállította a szőrt Kate hátán; az ablaknyíláson ugyanis rothadás és frissen ásott föld szaga jutott be a szobába mintegy előhírnökeként annak, aki épp feltornászta magát az ablakpárkányra. A szobát lassan betöltötte a kriptákra oly jellemző, nehéz szag, s ezzel párhuzamosan egyre több vált láthatóvá az érkező alakjából is, mely egyelőre csak sötét sziluettként jelent meg az ablaknyílásban árnyékot vetve az íróasztalon maradt rajzra, melyen az igéző szempár és a sanda félmosoly így már nem volt kivehető.
Kate torkába nyirkos gombócot növesztett a rettegés és a viszolygás, mely megnémította és egyszersmind meg is dermesztette. Kezdetben elméje makacsul ellenállt a felismerésnek; nem Bruce érkezett hozzá, hogy megszöktesse, ám mikor az idegen kissé nehézkes mozdulatokkal bemászott a szobájába, s kilépve a holdfény útjából láthatóvá vált közepes méretű púpja, kopasz feje, elálló és hegyes fülei, a lány elméje képtelen tovább távol tartani magától a tényt; egy ismeretlen férfi mászott a hálószobájába. Ez azonban mintha áttörte volna a bénultság jegét, melynek következtében Kate torkából velőtrázó sikoly szakadt fel. Erre a világ is olybá tűnt, mintha felgyorsulna, s ezt az iramot a lány elméje nem igazán tudta követni; később emlékezett az előre rugaszkodó alakra, amint karja ütésre lendül, ám ettől eltekintve saját sikolyának hangja kísérte a szinte azonnal beálló eszméletlenségbe.
Az első dolog, ami lassan visszatérő tudatába eljutott, hogy valaki összekötötte a kezét, és betömte a száját egy - az ízéből ítélve mocskos - ronggyal. Kate az oldalán feküdt, mintha csak az, aki megkötözte, ellökte volna akár egy zsákot. A szájában lévő rongy, melyet rögzítettek is, a lány fájdalmas nyögését nyelte el, ahogy megpróbált feltápászkodni, ami elég nehéz feladat volt, mivel nem használhatta a kezeit. Végül aztán mégiscsak sikerült felülnie. Hátát egy talán téglából rakott, nyirkos, hideg falnak vetette, s körbekémlelt volna, ha az orránál messzebb lát, így azonban lényegében mindegy volt, hogy nyitva volt-e a szeme vagy sem. Mindkét esetben áthatolhatatlannak tűnő, kriptaszagú feketeséget tapasztalt csupán. Nem tudta volna megmondani, mennyi időt töltött ülve, mikor halvány fényfoltot pillantott meg maga előtt a sötétségben lebegni, mely körül pár pillanat múlva emberihez hasonló sziluettet vélt felfedezni. A fénypont közeledését csoszogó zaj kísérte, mígnem a gyertyaláng - merthogy az volt a fényforrás - elég közel nem került a lányhoz, hogy jobban szemügyre vehesse a férfit, aki a fénnyel érkezett, ám amit látott, egy velőtrázó sikolyt csalt elő a lányból, mely azonban elhalt a szájába tömött rongy redői közt. Az érkező ösztövér volt, végtagjai aránytalanul hosszúak és vékonyak, törzse egyenes volt, akár egy fáé. Kopasz, dudoros fejéhez, mintha nem tartozott volna nyak. Mindez hatalmas rovarrá tette hasonlatossá, s ezt az illúziót erősítették fénytelen, fekete szemei is, melyek egy alaktalan üreg felett ültek, amit valaha egy orr takarhatott. Az orrnyílás alatt kegyetlen vonalú száj húzódott. Az ajkak alig váltak el az arc féregfehér színétől. A férfi fejéből két hatalmas, hegyes fül meredt felfelé, melyek a mesekönyvek koboldjait juttatták volna Kate eszébe, ha a lányt nem sokkolta volna teljesen a látvány. Így azonban képtelen volt bármire is gondolni. A gyertya fénye ugráló árnyékot vetett a férfi arcára koponyaszerű ábrázatot kölcsönözve neki. Egy pillanatig csak méregette a sikollyal és könnyeivel küszködő Kate-et olyan tekintettel, mint aki maga sem tudja eldönteni, hogy van-e félnivalója az előtte heverő lánytól. Végül - miután az addigi arckifejezés köddé lett - meghajoltak a pálcikaszerű lábak, és kisvártatva a férfi feje egy magasságba került fogva tartottjáéval.
- Ha megígéred, hogy nem sikoltozol, kiveszem a rongyot a szádból - szólalt meg a férfi érces hangon. Szavai tisztaságukban és artikuláltságukat tekintve meglehetősen elütöttek megjelenésétől. - Mellesleg hiába is sikoltoznál - tette hozzá egykedvűen. - Idelent úgysem hall senki.
Ezt követően egy újabb hosszú pillanat következett, mialatt a férfi ahhoz hasonló érdeklődéssel vizsgálta Kate vonásait, ahogy egy lepkegyűjtő vizsgálhatja legújabb, gombostűre tűzött szerzeményét. A lány persze először kétségbeesetten rángatózni kezdett, ahogy megpróbált kiszabadulni, s mindeközben kétségbeesetten kiáltozott persze bármi eredmény nélkül. Sikolyai erőtlenül pattantak vissza fogva tartójának szenvtelen arcáról. Végül a könnyáztatta arcú lány vetett egy utolsó, beletörődő pillantást a férfire, majd egy bólintással jelezte, hogy elfogadja a másik feltételeit. Erre a férfi kioldotta a kötelet, ami a rongyot rögzítette Kate szájában, de a lány keze továbbra is megkötve maradt.
- Na, így már sokkal jobb, ugye? - nehéz lett volna megmondani, hogy egy mosoly futott át a férfi arcán, miközben a kérdést feltette, vagy csak a gyertya lángjának lobogása keltette ezt a hatást.
- Ki vagy te? - kérdezte síró hangon Kate. - És mit akarsz tőlem?
- A nevem Johann. Egyelőre csak beszélgetni akarok veled.
- És ehhez kellett megkötöznöd? - próbálta feszegetni béklyóit a lány minden eredmény nélkül.
- Máskülönben talán szóba álltál volna velem? - tette fel a jelen helyzetben logikus kérdést a férfi, amire azonban nem érkezett válasz. - Hát persze, hogy nem - mutatott rá némi diadallal hangjában Johann.
- És ha beszélgetek veled, elengedsz? - hangzott a reménykedő kérdés.
- Ne haladjunk annyira előre - hangzott a kissé nyers válasz. - Addig tartalak itt, amíg kedvem tartja. Mivel esélytelen, hogy bárki is ránk akadjon, pillanatnyilag én rendelkezem feletted. Hogy aztán mi lesz a sorsod, ha rád untam, attól függ, hogyan töltjük az addig eltelő időt.
Ezzel sikerült igencsak megrémítenie a lányt, aki ismét kétségbeesett és hiábavaló rángatózásba kezdett, hogy kiszabaduljon. Immár nem tudott uralkodni magán a tekintetben sem, hogy ne sikoltozzon.
- Tegyem inkább vissza a rongyot? - kérdezte Johann néhány másodperc után.
- Majd megmondom én mindjárt, hova tedd a rongyodat, hallod?! - kiabálta kétségbeesetten Kate. - Már biztosan keresnek. Mikor elraboltál, éppen a szerelmemet vártam. Nem sokkal utánad érkezhetett, és már biztosan keres. Ha mások nem is, ő biztosan megtalál majd!
Kate azt várta, hogy szavai majd megrémítik fogva tartóját, azonban épp az ellenkező hatást váltották ki belőle.
- Bruce-ra gondolsz? Ő biztosan nem fog keresni - vetette oda könnyedén Johann, miközben elégtétellel szemlélte a szavai hallatán a lányban ébredő döbbent rettegést.
- Honnan ismered te Bruce-t? - kérdezte Kate immár jelentősen kevesebb hévvel.
- Néha összeülünk kártyázni - kezdett bele csevegő hangon a férfi, miközben az eddig a kezében tartott gyertyát egy falból kiálló téglára erősítette. - Azt kell mondjam, nem a legjobb játékos. A múltkor is csak az mentette meg attól, hogy a gatyáját is elveszítse, hogy kiváltotta a ruháját az utolsó körben egy lánnyal, akit szerinte én nagyon értékelnék. A haja lágy, mint a selyem, alakja akár egy istennőé...azt hiszem, ilyen szavakkal méltatott téged. De Bruce - mondom - ilyesmit elkaphatok bármelyik sarokban. Erre ő: igen, de azok arcán nem láthatod, amint éppen összetörik a szívük.
A férfi monológját Kate már a lehajtott fejjel, megsemmisülten hallgatta végig. Johann az utolsó szavainál odalépett foglyához, és ujját a lány álla alá csúsztatva maga felé fordította a fejét.
- Igen - mondta, mikor pillantásuk találkozott. - A jó öreg Bruce állta a szavát. Ez a pillantás mindent elmond - egy hosszú percig még szemlélte a megtört lány arcát, majd elengedte fejét, és hagyta, hogy előrebukjon mellkasára.
Kate rezignáltan tűrte a hideg ujjak érintését. Nem érdekelte, hogy ez a szörnyeteg az ő kárára mulat. Egyre csak az járt a fejében, hogy a szerelme, az igaz szerelme volt az, aki ebbe a helyzetbe juttatta. Életének értelme volt az, aki lemondott róla, aki a végzet karmai közé lökte. Egy ilyen tragédia után mi értelme lenne kiszabadulni? Az egyetlen dolog, amiben Kate még reménykedett, az volt, hogy mihamarabb vége lesz ennek az egésznek. Lassan felemelte a fejét, és félelem nélküli tekintetét a férfire vetette.
- Hát jó, megkaptad, amit akartál. Most mi lesz? Megölsz? A legjobb lesz, ha úgy teszel, mert én nem foglak szórakoztatni, hallod? Nem leszek a játékszered! És társalkodónőt is jobb lesz, ha máshol keresel!
- Valóban megkaptam, amit Bruce ígért - hagyta rá a lányra Johann. - De miből gondolod, hogy nem becsült alá téged? - folytatta kissé révedő hangon, mintha csak az iméntieken merengne; hogy azokon a dolgokon, amiket Kate mondott vagy azokon, amiket gondolt, nehéz lett volna megmondani. - Lehet, hogy én is ezt tettem - húzta ki magát méltóságteljesen a férfi. - Annyi mindent tehetek veled, és a gyilkosság messze nem a legrosszabb ezek közül - eközben egy kéjes mosoly groteszk mása terült el csúf arcán, mely felfedte csálé, és hiányos, de hegyes fogait. - És nem rám vallana, hogy ne vizsgáljam meg, milyen mélységekig tudok kihasználni egy kínálkozó lehetőséget. Ami pedig téged illet...ki tudja, talán idővel hálás is leszel nekem azért, amiért elhoztalak - miközben beszélt, ismét leguggolt, hogy tekintetük egy magasságba kerüljön. Arcáról továbbra sem tűnt el a kaján vigyor, mikor kissé előrébb hajolt Kate-hez, mintha valamiféle titkot próbálna a lány fülébe súgni. A lány számára azonban csak egy dolog vált ettől nyilvánvalóvá; van, hogy a rosszabb véget sem adják könnyen.

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
Regisztrált:
2011-07-23
Összes értékelés:
5
Időpont: 2011-11-10 19:44:45

válasz Willie Morgenthaler (2011-11-04 19:41:40) üzenetére
Javítottam. Köszi az észrevételt és a pozitív kritikát. :)
Alkotó
Regisztrált:
2011-09-25
Összes értékelés:
102
Időpont: 2011-11-04 19:41:40

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Egész jó volt. Az elején van egy szóismétlés:
"Ténylegesen ezek voltak az első szavak, melyeket Kate ténylegesen fel tudott idézni abból, amit szerelme a fülébe sugdosott." Ténylegesen.

Legutóbb történt

Tóni bejegyzést írt a(z) A vers ABC-je Dzs című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Általános csevegés fórumtémához

sailor bejegyzést írt a(z) Túl korán című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Az asszony és a papagáj című alkotáshoz

inyezsevokidli bejegyzést írt a(z) Pitypangmagok című alkotáshoz

Szalki Bernáth Attila bejegyzést írt a(z) A vers ABC-je Dzs című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Túl korán című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Túl korán című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Egy(s)ég című alkotáshoz

Tóni alkotást töltött fel A vers ABC-je Dzs címmel

ElizabethSuzanne alkotást töltött fel Félelem a barlangban címmel a várólistára

túlparti bejegyzést írt a(z) Karácsonyi mese, V. rész című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Az asszony és a papagáj című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Kihűlt Vállvonás című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Az én karácsonyom című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)