Az ajtóm lezárva, agyam kizárva. Senki se ki, se be. Semmi se ki, se be.

Hétfőn még sötét hajnal fakaszt lakótelepi kuka-bűzt és én már indulok; vár az építkezés, a sok rom, a macerás tulajdonos és a nagyhangú főnök, aki nem is olyan rég még a maltert kevertem velem; rosszul és én ki-kijavítottam elrontott lépcsőit.

Fekete az ég alja és veres, amikor hazatérek, és jutányos áron vásárolt távolkeleti gépkocsimmal leparkolok a ház előtt, ahol lakom. Remegő kezem zárja az ajtót, sarkam alatt csikordul a kavics, ahogyan megfordulok és a szomszédos büfé felé veszem utam, végre én is tankolok.

Egy feles már kitöltve vár, hiszen a kocsmáros jó cimborám, ezeregy esztendeje ajánlja italom. Ő kérdez, én felelek; semmi különös, megy a meló, épülnek a házak, az asszony hisztizik, a gyerekeket kirúgták az iskolából, majd visszamennek. A nevelt lányom szemtelen, összefeküdt egy léhűtő művésszel, lent vidéken, nagyon messze innen és együtt is élnek, boldogan, míg meg nem halnak a drogtól mindannyian. Micsoda világ ez, hallod-e!

A múlt hét végén vasárnap a szomszédom kopogtatott, egy levelet lobogtatott, miszerint feljelent, a rendőrségen bemószerol, és negyvenezret követel. Mert se ő, sem az asszony, sem a gyerek nem tudott pihenni tőlem, aki egész vasárnap fúrtam, cseréltem csempét, bútort, járólapot.
De, dögöljenek meg mindannyian! Az egész tisztelt lakóközösség! Még egy töményet ide, haver, májam reszket!

Ajtót is cserélek lakásomon, a panelbe tiplit illesztek, és szedi széjjel az anyagot a fúrógép, süvít a hang, méla borzalom, fájó sikoly, rövidre szabott életem jajdulása, az asszony visítozása, a gyerekek káromkodása, a szomszéd papírlobogatása. Szögeket verek és lécekkel állom el az utat, majd anyósom két napig élelmet bejuttat a réseken, senkit ne lássak, mert látni őket gyötrelem. Átlátszó pohár, homályos whisky-s üveg, barátom, te védesz meg.

Az ajtóm lezárva, agyam kizárva. Senki se ki, se be. Semmi se ki, se be.