HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 3

Online vendég: 9

Tagok összesen: 1866

Írás összesen: 48395

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

oroszlán
2019-06-10 15:49:02

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: hoportyFeltöltés dátuma: 2011-11-16

Gizella

Jóska nyolc éves volt, amikor az újszülött Gizellát már neki szánták feleségül.
Mindkettőjük családja egyet értett ezzel a házassági tervvel és csendes várakozással teltek el az évek bízva abban, mihamarabb eljön az időt, amikor Gizella eladó sorba cseperedve vonulhat az oltár elé, hogy a két módos család vagyona a fiatalok frigye által egyesüljön.
A szülők is hajdan ekképp házasodtak, senki nem vizsgálta akkor, de az után sem, hogy teljes volt-e az öröm és boldogság.

Amikor babalátogatóba mentek Jóskáék - mert hát faluhelyen ez volt a szokás, újszülöttet megnézni, rá áldást mondani (no meg inni) - apja amint felhörpintette a pintet, közelebb hajolt fiához.
- Jóska! Ez lesz majd a mátkád - súgta oda fiának s közben pökhendi elégedettség ült ki arcára, amint lelki szemei előtt megjelent legénnyé cseperedett fia, aki kicsit megpendelygeti erről-arról a leányt, vagy hát ki tudja milyenné lesz az, serdült korára, akkor meg mást. Mindegy. Csak úgy, ahogy Ő is tette legény korában.
A gondolatokhoz társított hetyke mosolyt azért kellőképpen elrejtette arca vonásai alá, nehogy Gizike apja lekezelőnek lássa, aki ugyancsak kemény és határozott jellem volt.
Lánya születése után még jobban kihúzta magát az utcán amint végig ment, mert ugye három éve már csak próbálkoztak, de nem jutottak előrébb, úgy hogy végül orvossal is megvizsgáltatták magukat, de az, semmi szervi baját nem találta miért nem fogan meg az asszony. Aztán végül is csak összejött az ősszel és ez boldoggá tette Őket.
- Meglássátok, jól jár majd a lányotok a fiunkkal - lelkesedett Jóska apja.
- A fiatoknak sem lesz rossz dolga, szorgos takaros lányt nevelünk neki - kontrázott rá Gizike apja és még egyszer töltött a borból, amit jókedvűen meg is ittak.
Az asszonyok is úgy mutatták magukat, mintha minden a legnagyobb rendben volna, de azért a lelkük leges legmélyén ott parázslott még az igaz szerelem utáni vágyakozás, melyről Ők maguk sem tudták, hogy parázslik, imájuk inkább ki-ki a maga gyermeke boldogsága iránt sóvárgott, pedig fiatal asszonyok voltak még akkor.

Ezen frigynek a reményében teltek múltak az évek, melynek során a kis Jóskában töretlenül élt az elhatározás, hogy egy napon feleségül vegye Gizikét.
Ebben a szülei is erősítették, legfőképp az apja, aki gyakran emlegette:
- Hej, milyen szép pár lesztek. Napról-napra szebb ez a lány, ugye fiam?
Gizikét viszont nem kérdezte senki. Minek is kérdezte volna bárki is, hiszen még gyerek volt, mit tudhat a házasságról. Annyit érzékelt csak ebből az egészből, hogy a két család nagyon jóban volt egymással, sokat összejártak.
Ennek ellenére nem nagyon látta jövendőbeli kedvesét Jóskában, mi több, egy megmagyarázhatatlan érzés miatt kicsit tartott is tőle, mióta eszét tudta.
Tudni levő ugyanis, hogy a testi öröklés révén eléggé megtermett alkat volt Józsika kicsi gyerek kora óta.
Termetének erőbéli előnyeit aztán elég hamar fel is ismerte, ami kissé rakoncátlan viselkedésre kényeztette másokkal szemben.
Kisdiák korában sem tartott társaitól, még a tőle nagyobb fiúktól sem, aztán egyszer-kétszer azért alul maradt velük szemben, de ez nem vette el a kedvét attól, hogy viselkedésével mások tűrőképességét próbára ne tegye, amikor csak lehet.
A lányokat viszont egyenesen az ujja köré csavarta nyájas, megnyerő viselkedésével, bár velük szemben is sokszor át akart lépni bizonyos határokat, melyeket életkora éppen megengedett, ezért a lányok nem csak kedvelték, de kissé tartottak is tőle.
Gizikével viszont másképp viselkedett, mint a többiekkel, Ő szent volt és sérthetetlen, mármint mások számára. Érte bármikor, bárkivel kiállt, és ha alul is maradt, valami megmagyarázhatatlan dolog miatt még is Ő volt a sikeres, Őt sajnálta mindenki.
Talán ezért az önfeláldozásért volt a lányok körében oly közkedvelt, akik úgyszintén arra vártak, értük is kiálljon valaki.
Szóval sok-sok emlékezetes dolog történt velük, melyeket kevés lenne egy nap elmesélni, maradjunk csak annyiban, hogy láthatóan minden szépen alakult. A szülők, de még jobban a nagyszülők elégedett örömmel konstatálták a dolgok menetét.
Pedig közel sem volt minden rendben és ezt valaki tudta, de ezt hagyjuk talán későbbre.

Ahogy gurult az idő kereke, amint váltották az évszakok egymást, Józsikából huszonegy nyarat megélt legény, Gizikéből tizenhárom éves serdült lány vált.
A fiú egyre hosszabbnak érezte az éveket, melyek arájától elválasztják, pedig a napok fogytak. Jó esetben is még öt évet várnia kell - gondolta, amíg - az ő szóhasználata szerint - Gizikével valamit is kezdeni lehet.
Persze ez nem vetett elé gátat abban, hogy vele egykorú lányokkal édes illatos mezőkre ne tévedjen, hiszen nem született papnak, mondogatta mindig cimborái körében.
Mégis hajtotta a türelmetlenség, meg a kíváncsiság Gizike irányába, mivel a lányon életkora ellenére szépen kezdtek előtűnni a nőiesség lenyűgöző jegyei.
Karcsú termetéhez és vállig érő szőkés barna hajához mindenek mellett okosság is társult, nem is tudni, miért nem sejtett semmit a szülők régi megállapodásából. Talán azért, mert a házasság gondolata még csak távolról sem foglalkoztatta. Inkább titkos vágyával volt elfoglalva, hogy egyszer elkerüljön a faluból. Egyetemre mehessen, ahol még többet tanulhat, ahol még okosabb lehet. Ez a terv viszont titok maradt mindenki előtt, a szülei, de még a legjobb barátnői sem tudtak felnőtt kori szándékáról.

Szavam ne feledve ott tartottam, hogy Jóska 21, Gizike 13 volt már, amikor egy csendes május végi napon úgy hozta a sors, hogy a fiúnak valami dolga akadt Giziéknél.
A lány egyedül volt otthon. Szülei a városban, a nagyszülők a hosszú porta végében a kertben kapáltak.
Jóska végezvén az elvállalt munkával bement a házba, hogy kezét, arcát megmoshassa, ott Gizike vízzel is megkínálta, de a fiú inkább bort ivott volna, így hát a lány hozott, egy egész kancsóval.
Egy-két óra is eltelt, amíg ott beszélgettek, persze Jóska kicsit kacérabbra, amúgy legényesre vette a figurát, de Gizike okossága révén pironkodás nélkül hárítani tudott.
Aztán, hogy mitől? A bor, vagy a szellemi párbajban való alulmaradás izgatta a fiút, de szavait tettek követték, melyre a lány már nem volt felkészülve.
Hosszú percek teltek el azzal, hogy a lány minden második szava a -Jóska hagyjál már- vagy -eressz el- szavak voltak, de Jóska nem tágított. Mígnem az ártalmatlannak tűnő próbálkozás komollyá vált, amint Gizike egy hirtelen felindulásból szélnek eresztett pofont csattintott a fiú arcán, hogy tolakodásából észhez térítse.
Mégsem a megfelelő hatást váltotta ki, mert amaz inkább csak jobban bevadult ettől és szavai sértővé váltak.
- Mit kelleted magad, TE? Azért, mert olyan okos vagy, már hozzád sem lehet nyúlni? - emelte fel a hangját Jóska, de azonnal folytatta is.
- Azt hiszed, kezdenék veled valamit? Hát van nekem olyan, akivel kezdjek. - próbált felvágni kalandjaival. - Úgyis az enyém leszel - húzta közelebb magához a lányt, amint erősen szorítva fogta két karját. - Akkor meg? Nem érhetek hozzád? - bámult kérdően a lányra.
Gizike a fiú termete ellenére sem ijedt meg tőle és nem hagyta sokáig, hogy Jóska a karját szorongassa. Persze ettől amabban is egyre jobban nőtt a düh, meg a büszkeség, ezért kisebb csetepaté alakult ki a konyhában, ahol eddig üldögéltek. A makrancoskodó lánynak végül lekevert Jóska egy pofont aztán a padlón kötöttek ki.
Talán még tetszésére is volt a lány e fajta viselkedése és ez izgalomba hozta.
Kitudja, milyen dolgok meg nem történtek volna a helyzet által teremtődött tragikus légkörben, ha akkor meg nem szólal kintről egy hang.
- Szilaj! Jobbra már a keservit a dolgodnak! - süvöltötte Gizike apja, aki éppen akkor irányította kapujukon befelé a kocsi elé fogott vad természetű lovát.
- Elviszed a kaput! - tette még hozzá úgy utólag, de akkorra a szekér már nagy lendülettel befutott az udvarra és a fékezés hatására megállt.
- Na! Ne bőgj már! Nem történt semmi! - pattant fel, a lányt maga alatt szorongató fiú, s hangjában volt némi bizonytalanság mi fog történni, ha Gizike apja előtt világossá válik a házban történtek.
- Hallod? - tette még hozzá félig kérlelve, félig utasítva, hogy tüntesse már el a könnyeit.
- Ne szólj! - fogta meg most már csak úgy finoman a lány karját, hogy szemébe mondhassa kérését, melynek nézésével adott csak egy csöppnyi utasítás színezetet.
A lány érezte, hogy ismét fölénybe került a fiúval szemben és röviden válaszolt.
- Ne félj! - szipogta, de hangja gúnnyal, megvetéssel volt tele.

Este mégsem tudta anyja elől eltitkolni, hogy napközben mi történt, amíg ők nem voltak otthon.
Az unszolásra mindent elmesélt neki, azt is, hogy éppen időben érkeztek, mert majdnem az is megtörtént.
- Jó, hogy haza értetek - ölelte át anyját végül és sírni kezdett újra.
- Ne sírj, most már nincs semmi baj! - mondta az anya és hosszú percekig tartotta magához ölelten, míg alább nem hagyott a lány zokogása.
Végül így szenderült álomba ez a serdült gyerek, mint hajdan kislány korában, s az anyja éppúgy betakarta, ahogyan annakidején.
Lányról anyára szállt az idegesség, aki úgy érezte gyomra egyetlen sárgalacsinná állt össze.
Az éjszaka hosszú és kíméletlen volt az asszonnyal szemben. Az ágyban csak forgolódott, aludni nem tudott, felkelt és a konyhában ücsörgött órákig. Imádkozott.
Reggel aztán a fáradság összes ráncaival együtt ébredt az alig két óra nyomasztó alvás után.
Sorsok, lehetőségek, vágyak, szerelmek, fiatalság, lemondás, beletörődés, mondhatjuk úgy, az egész élete lepergett rövid álmában.
A fáradság ellenére teljes bizonyossággal kezdett hozzá a naphoz, melyben egyetlen dolog akadt, Szűrös Lacival, Jóska apjával beszélni.

Laci éppen az udvaron volt, amikor az asszony érkezett. A régi szokásokból csak az örökös magázódás látszott eltűnni, amint üdvözölte a férfi az utcában közeledő asszonyt.
- Hej! Gyere csak nászasszony- tárta ki a kaput gyermeke jövendőbeli anyósa előtt. -Mi járatban?- érdeklődött csak úgy egyszerűen.
Marcsa rögtön a tárgyra tért.
- Olyan jól elterveztétek Te, meg Sanyi - utalt itt a saját urára - annak idején ezt a házasságot!
- Ja - bólintott kissé málé szájjal értetlenkedve a férfi, mert nem tudta mit akar ebből kihozni Marcsa.
- De nem lesz ebből semmi - folytatta a nő, és közben nyugodtságát is egyre jobban kezdte elveszíteni. - Nem lesz úgy, ahogy Ti ezt kigondoltátok- emelte meg hangját és fejét, hogy tekintetével egyenesen a férfi szemébe tudjon nézni.
- A lányom tizenhárom! - mondta határozottan, de visszafogott hangon, majdnem suttogva, mint ha titkot mondana el és nem akarná, hogy más is meghallja azt.
- Öhö - jött a kurta válasz, mivel nem lehetett tudni mit akar az asszony ebből kihozni.
- A fiad tegnap kikezdett vele! - súgta tovább félhangosan - ha nem érünk időbe, akkor ... - és itt elharapta a mondat végét.
Jóska apja szemöldökét felhúzva kicsit meglepődött, bár akkora tragédiának nem tartotta, mint az asszony, csak hát nem értette, hogy miért fanyalodik a fia siheder lányokra, mikor a maga korabeliek között is meg van a keletje.
- Ej nászasszony, biztos nem úgy volt az - próbálta csitítani a termetes ember a feldúlt, törékeny asszonyt.
- Nem?! - hárította el a csitítást, és közben egyet hátrébb lépett.
Éppen belekezdett volna mondandójába a nő, de az utcán jöttek, így mindketten mosolyogva nagyot köszöntek a kívül elhaladónak. Utána, hogy nyugodtabban tudjanak beszélni a porta vége felé indultak, egészen a kert végében lévő diófáig.
Ott aztán az árnyékba álltak és az asszony folytatta.
- Nem lesz itt semmiféle esküvő, meg vagyonházasság! - suttogta továbbra is félhangosan, de annál határozottabban.
- Ugyan már! Majd megkapja tőlem a magáét a Jóska. - próbálta kiengesztelni Marcsát az apa. - Jó gyerek Ő, dolgos, szorgos, nem is tudom mifene ette, hogy ilyet csinált?
- Nem! Ez így nem lehet Laci... értsd meg!
- Dehogy nem, a lányod sem fog rosszul járni!
- Ő nem csak az én lányom.... A Tied is!- tette még hozzá, olyan hangsúllyal és bizonyossággal, hogy a férfinak egy pillanatig sem jutott eszébe a szavak igazának kétségbevonása.
Hosszú másodpercek múltak szótlanul. Az asszony elmondta, amit akart, a férfi, pedig nem tudott mit mondani. Mindkettőjükkel fordult a világ és azokban a pillanatokban egész további életüket befolyásoló érzések születtek meg bennük, ha ennek, akkor nem is voltak még tudatában.
Marcsa könnyűnek és szabadnak érezte magát, hogy végre megszabadult több mint egy évtizedes gyötrő titkától.
A férfira ezzel szemben mázsás súly nehezedett, de annak okát és mibenlétét fel nem foghatta, csak úgy érezte valami iszonyatosan a hasába ütött, de az is lehet, a látogatója tegnapi sárgombóca került a gyomrába.
Végül ő szólalt meg először, a dermesztő titok napvilágra kerülése után, mert látta a nőnek nincs több mondanivalója.
- Hogyan? - próbálta az okot megtudakolni. -Mit mondasz? - állt az asszony előtt esetlenül, mint egy kisgyerek, akit felelni hív a tanár olyan leckéből, melyről nem is tudta - persze figyelmetlensége miatt - , hogy aznapra kellett megtanulni.
- Talán nem emlékszel már a tizennégy évvel ezelőtti arató bálra? - kezdte feleleveníteni a múltat Marcsa. - Harminc négy voltál, én meg huszonkettő, három éve a Sanyi felesége. - és az asszony mesélt.

Elmesélte, hogy éppen aznap délelőtt járt a városban, ahová egyedül ment, mert Sanyi, aki mindig is aktív közösségi életet élt, a bál szervezésével volt elfoglalva. Az orvosnál járt, aki a vizsgálatot végezte, van e szervi oka annak, hogy nem születik gyerekük.
Sándor teszt mintájában volt az ok, s ezt a szomorú tényt az orvos közölte Marcsával, aki ettől elkeseredve első kétségbeesésében azt tervezte, elválik a férjétől, de nem olyan világot éltek még akkortájt faluhelyen, hogy ez olyan egyszerű lett volna. Nem lehetett ilyet tenni. Szégyen volt az mindenkinek, még a fel és lemenőknek is, hogy a többi következményekről ne is beszéljek.
Búskomorságát viszont ura előtt leplezte, sőt azt mondta mindkettőjüknél rendben találtak mindent, így hát bajukon csak a házasélet és az Imádság segít.
Aztán egész nap sok minden megfordult a fejében, még a legrosszabb is, de annyi bátorsága nem volt, hogy kimenjen a falu határában lévő magas vízmosáshoz, ahol, ha nem vigyáz az ember könnyen a nyaktörő mélységbe zuhanhat.
Persze jól el volt kerítve, hogy "ne adj Isten" valamiféle pityókás ember, ha arra bóklászik bele ne bicskázzon, mert amíg nem volt ott palánk bizony történt ilyen eset.
A bálban sem tudta önfeledten jól érezni magát, s talán a benne lévő feszültség oldását remélte attól a majd egy kancsónyi bortól, amit egész este megivott. Viszont jobban megárt az ilyen ital annak, aki nem szokta azt és Ő biz ezek közé tartozott.
Akik jól ismerték az asszonyt kissé rá is csodálkoztak - Minek örül ez ennyire? - de betudták annak, hogy jó híreket kapott az orvostól.

- Emlékszel Szűrös Laci? - nevezte nevén az asszony, lánya apját - Emlékszel? - ismételte.
- Te is mennyit ittál? Talán olyan sokat, hogy arra már nem emlékszel mi történt a Községháza udvarán hátul, ahonnan átmásztunk Luca Pista kertjébe? - nézett kérdőn az asszony és várta, előjönnek-e az emlékek a frissen borotvált arcú ember agytekervényeiből.
- A Pista szalmaboglyájára sem emlékszel? - tette fel másképp a kérdést mivel a férfi szemében ürességet vélt felfedezni.
- Valami rémlik... - kezdte összeszedni magát és gondolatait a férfi. - Sokat ittam.... Jókedvem volt...- merengett a múltba. - Tudom, te is mulatós hangulatodban voltál - folytatta. - Aztán ...!- gondolkodott - Igen, valahogyan a Pista kertjében találtuk magunkat. Meg a szalmájában! - húzta mosolyra a száját, mert felidéződött benne a bál utáni nap, amikor Pista kemény káromkodások kíséretében vallatott mindenkit és próbálta kideríteni ki túrta szét a boglyába rakott szalmát.
A tettes mégsem lett meg. Mindenki tagadott.
- Szegény Pista, mit össze nem káromkodott - futott végig ismét egy halvány mosoly az arcán.
Aztán elkomorodott - De nem történt ott semmi, csak heccölődtünk egymással. Nem? - nyíltak tágra a férfi szemei.
- Én úgy gondoltam, csak álmodtam, amit Te most itt megtörténtnek mondasz Kerekes Marcsa! - próbálta megértetni az asszonnyal, hogy fogalma sem volt annak az éjszakának eme beteljesüléséről.
- Hajnalban, mikor ébredtem, már Pista mozgolódott az udvaron, így hátra az erdőnek ugrottam ki a kerítésen nehogy észrevegyen, de akkor Te már nem voltál ott!
- Nem. - válaszolt egyszerűen az asszony - Miután együtt voltunk, visszamentem a bálba és az urammal hazamentem - tette még hozzá, hogy az álmélkodónak érthető legyen az egész történet.
-Akkor ezek szerint...? - de a mondatot nem fejezte be a férfi, csak elcsendesedett és a susogó levelű terebélyes diófa alá, direkt pihenési szándékkal begörgetett rönkre ült.
Percekig tartó némaság következett, a nő kezét kötője előtt imába kulcsolva tartotta, s csak állt a levelek árnyékában, nézve a tönkön ülőt, míg az csendes merengéssel bámulta a fa alatti ritka fű közt futó hangyákat.
Csönd volt.
Bár a diófa megkísérelte suhogásával világgá kürtölni a hűvösében időzők titkát, de szerencsére az emberek nem értenek a diófák nyelvén, így próbálkozása hasztalan maradt.
- Nem házasodhatnak - törte meg végül az asszony a csendet, nyugodt, minden érzelmektől mentes hangon. Ezen kívül mást nem mondott, elfordult Lacitól, a diófától és hátra hagyta őket a kertben.
Az udvaron összefutott Laci feleségével, de beszélgetésbe nem kezdett vele.
- Szervusz, Sarolta - köszönt kedvesen és megállás nélkül tovább haladt a kiskapu irányába.
- Szervusz - köszönt vissza amaz mosolyogva, mégis valami megmagyarázhatatlan borzongás futott végig rajta, amint Marcsa elhaladt mellette.
- Kertben van Laci? - érdeklődött Sarolta az egyre távolodótól.
- Igen.- hangzott a válasz, amint Marcsa visszafordult, hogy becsukja maga után Szűrösék kapuját, bezárva ezzel addigi életét is.

Pár héttel később a falu kocsmájában Laci egy kitalált sérelemmel provokálta Sanyit veszekedésre, melyből a sokadik kancsó bor után verekedés is kerekedett.
Ezen verekedés után esett meg, hogy a két család attól kezdve haragban állt egymással, így az áhított frigyből sem lett semmi.
Gizike amint tehette elköltözött a háztól. A városba ment tanulni, dolgozni.
A faluban Jóska is megtalálta a magához valót, bár házasélete viharos volt.
Sorsuk nem keresztezte egymást többé és a rokoni kapcsolatukról sem szereztek tudomást soha senki, kivéve engem.
Sok év elteltével már csak én, és az öreg diófa tudjuk a titkot, valójában ki is volt a vérszerinti Nagyapám.

Vége

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
Regisztrált:
2011-11-14
Összes értékelés:
6
Időpont: 2013-03-20 14:03:43

Köszönöm, hogy végig olvastál Poppy!
Még a legvégső fordulatot is? Eddig akik olvasták meglepődtek rajta, hogy épp a mesélőnek az őseiről van szó. A szóhasználatok, kapcsolatok terén lehet, hogy nem voltam alapos, de helyesírásügyileg a párom (mint legmegbízhatóbb kritikusom) átolvasta és az áltla találtakat javítottam. Ettől függetlenül még maradhatott benne. Alkalom adtán átböngészem. Köszönöm a hozzászólásod.
Szenior tag
Poppy
Regisztrált:
2007-02-10
Összes értékelés:
1669
Időpont: 2012-10-11 18:49:05

Végigolvastam, és tőlem prózánál ez már nagy teljesítmény. :) Lehetett sejteni a fordulatot, de azért jó, csak a helyesírást, itt-ott a szóhasználatot, szókapcsolatokat kéne helyrepofozni.
Üdv,
Poppy
Alkotó
Regisztrált:
2011-11-14
Összes értékelés:
6
Időpont: 2011-11-17 16:53:47

Kedves Selanne!

Köszönöm hozzászólásod.
A történetem egyébként nem személyes élmény, csak kitaláció, de attól függetlenül lehet, hogy valakivel történt már ilyen.

hoporty
Szenior tag
Regisztrált:
2009-01-04
Összes értékelés:
8279
Időpont: 2011-11-17 12:07:40

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *

Szia!

Megrendítő írásod kapcsán eszembe jutott mesélt nagyanyám ehhez hasonló történetet, ráadásul abban az időben természetes volt a vagyon miatti házasság. Ma sem kizárt a modern formájában. Tetszett az írásod.

Selanne

Legutóbb történt

dodesz bejegyzést írt a(z) XXI. századi ballada című alkotáshoz

szilkati alkotást töltött fel Három lány 11. címmel a várólistára

alberth alkotást töltött fel A pünkösdi rózsaszirom címmel a várólistára

alberth bejegyzést írt a(z) A csavargó kismacska című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Sarokban című alkotáshoz

Scherika bejegyzést írt a(z) Gondolatok Bonifác napján című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Gondolatok Bonifác napján című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Gondolatok Bonifác napján című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Elveszett mesék című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Segítségek című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Sarokban című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)