HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 2

Online vendég: 10

Tagok összesen: 1869

Írás összesen: 48564

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

oroszlán
2019-06-10 15:49:02

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / sci-fi
Szerző: BlackbirdFeltöltés dátuma: 2011-12-12

Epic - A Lidérc Birodalom 5

5. fejezet
Vasharcosok

" Azok a tankok, - amiknek kezei és lábai vannak - azok nyertek meg sok háborút nekünk és még fognak is. " - Hassan kapitány

A Quasarr sötét tüskéi hasították az űr mélyét. A nap fényeit elnyelte, így távolról csak egy foltnak látszott a bolygó felhőin, csupán egy árny volt. Az orbitális pályán már jó ideje keringtek, két szondát is leküldtek. Az első elbukott, de a második sem ért el különösebb eredményt.
A skorpió felderítő szerencsére legalább a terepet felkutatta és megtalálta a tornyot, ahol Tarkos és utolsó lidérc harcosai elestek több száz évvel ez előtt. A bukás és a halál órái voltak azok. Az Ellon utolsó védői.
Akhit lépett be a hajóhídra, már a pilóta ruhájába öltözve és sisakját a hóna alatt fogva. Mellkasán a Vasharcosok jele, a lidérc Fue betű. A ruhán és a sisakon sok nyílás és csatlakozó volt, amiken keresztül majd a géphez csatlakozik, s egyszerűen az elméjével irányítja azt, akárha csak a saját teste volna.
A tábornok azonnal a kapitányhoz lépett, aki a monitorok előtt állt és az Ellon mögül éppen előbukó vörös napot figyelte. Mindig lenyűgözte a látványa ezeknek a hatalmas energia gömböknek. Az életet adják, s sokszor el is veszik azt. Amennyi köze van a teremtéshez, legalább annyival hozzájárul az élet pusztításához is. Silla a tábornok felé fordult és szemében szinte csak szomorúság tükröződött, bármennyire is próbálta eltakarni.
- A Vasbölény csapatszállító készen áll kapitány. - Akhit ezután várt egy kicsit, míg Silla szemei kérdően nem kezdték el vizslatni. - Ám előtte még szeretnék magával megvitatni egy kis problémát, a sáska petékkel kapcsolatban.
- Anya vedd át az irányítást kérlek. Ha valami nagyobb baj van, azonnal jelezzék nekem. - mondta Silla, azzal kilépett a zsilipen Akhit után.
Egy ideig a főfolyosón lépkedtek, aztán Akhit befordult egy mellékfolyosóra és megállt. Silla meglepetten torpant meg.
- Mi a gond tábornok? - kérdezte őszinte meglepettséggel a kapitány. - Ez nem a tudományos részleghez vezet!
Akhit letérdelt, letette a sisakját, miután kivett belőle valamit, ami bíbor selyembe volt kötözve.
- Silla! - nézett fel rá Akhit, miközben fél térdről felemelkedett meghajolt pozícióba, s megfogta a nő egyik kezét. Sosem nevezte a kapitányt saját nevén, hacsak nem személyes dologról volt szó. - Szeretném ha elfogadnád ezt az ajándékot tőlem, annak jeleként, hogy téged választottalak életem párjának, s ez legyen az én esküm arra, hogy életem végéig veled szeretnék lenni. - mondta és Silla elé nyújtotta a bíborkötéses tárgyat.
Akhit felnézett és felállt. Silla áhitattal bontotta szét a jegytárgyat, s végül elállt a lélegzete is. Egy gyönyörűen megmunkált és elejétől végéig díszített alkarvédő volt az, pormentes, csillogó aranyból. A legszebb ajándék, amit egy lidérc, egy lidércnek adhatott valaha. Silla szemei könnybe lábadtak, de megpróbálta elrejteni mosolyával együtt, de nem sok sikerrel.
Akhit felállt és átvette tőle az alkarpántot, aztán szétnyitotta. Látszott, hogy a belsejében bíborszín bélés van, hogy védje a kart.
- Klicellon réteget is tettem rá, hogy egy se érhesse. - mondta Akhit, miközben felcsatolta Silla karjára. - Silla Loiehn a neve. Silla ékgyöngye.
Látszott, hogy a nő elérzékenyült, de mikor a tábornok végzett a felcsatolással, megkeményedett a szeme. Eszébe jutott, hogy annyi éven át, hogyan húzta a nő érzéseit. Szinte játszott vele. Silla úgy érezte, eljött az ő ideje.
- Kell még idő, míg meggondolom jól. Tudod te is, hogy Truzan ezredes is elkért már. - mondta a nő.
Akhit bólintott, de tudta nagyon jól, hogy Silla csakis ő miatta nem fogadta el a felkérést. Mert ő rá várt. Tudta, hogy ez mind csak bosszú az ő bizonytalanságáért. Csupán időhúzás, de kedves volt számára ez a kis játék. Ez örökké az övék marad. Elmosolyodott ő is.
Silla gondolta, hogy ez is okot ad majd arra, hogy Akhit túlélje a sáskákkal való harcot.
- Meg kell várnod, míg elintézzük a Lélekkeltést.
Akhit ismét bólintott.
- Akkor odalent várom magukat, kapitány. - és azzal elindult a Vasbölényt és rajta tíz vasharcost rejtő hangár felé. Silla utána nézett, aztán az alkarpántjára, ami ismét elbűvölte.
- Ezért szeretlek, te átkozott! - mondta Silla és száját újabb, huncut mosolyra húzta.

Laresh hasogató fejfájásra ébredt a kabinjában. A fény, ahogy a szemébe világított zavarta. Hunyorogva ült fel és amikor újra szétnyitotta szemhéjait, érezte, hogy valami nyálka folyik belőle. Kezével törölte le a nyúlós anyagot. Aztán a gyomra felfordult. Előrehajolt és könnyített a beleibe szorult görcsön.
- Mi a franc? - gondolkodott hangosan.
Körbenézett, aztán felállt, kissé szédelegve a zsiliphez lépett, ki a folyosóra. Volt egy terve, amit most azonnal meg kellett csinálnia. Valami gondolati forma volt a fejében, ami idegen volt a sajátjaitól. Belefészkelte magát, de nem küzdött ellene, jobban aggasztotta rosszul léte.
Így az idegen gondolatot szabadjára engedte a tudat alattijába, ahol az tovább dolgozott és mozgatta a végtagjait egyenesen a tudományos részleg felé. Ekkor vette észre, hogy a látása, hallása és a szaglása is sokkal érzékenyebb lett. Mindent meghallott, a falakon keresztül is a csövekben zúgó gázokat is.
A lábai bevezették az üvegzsilipen keresztül az asztalokig, ahol burkolat alatt ott hevertek a sáskalárvák. Felszedte a fedelet és megfogta az egyiket. Kezével a feje elé emelte, úgy, hogy a lárva nyálkás, érzékelőkkel teli hasa Laresh orrához ért szinte. Aztán hirtelen megnyalta.
Erre azonnal magához tért, a sós, savas érzés a nyelvén megparancsolta az agyának, hogy ezt meg ne ismételje. Azonban a sejtek már átjutottak a lárva érzékelőire, amitől a kis lény feléledt a lidérc kezében. Kitágult szemekkel figyelte, ahogy a kis lény csicseregve nyújtóztatja a nyúlványait és apró, ám annál élesebb kaszaszerű fegyvereit.
Furcsállta, hogy nem undorodott ettől a lénytől. Ő úgy emlékezett, hogy egy ilyen esetben ledobná a földre és addig taposná, amíg mozog. Talán Akhit tanításai végre gyökeret vetettek a tudatában és képes ellen állni a félelmeinek? Jól hangzott, de nem ezt érezte igaznak. Sokkal inkább az idegen gondolat, mely ide vezette, annak tulajdonította a dolgot. Valamit megváltoztatott benne.
Elrakta a zsebtáskájába a lárvát, aztán kilépett az üvegzsilipen és elindult a Lélekkamra felé, ahol a tudattalan ősi lidércek vegetáltak.
Hosszú folyosók során küzdte magát végig, közben az ájulás és a hányinger között ingadozott. Aztán végül magát is meglepte, amikor odaért, nem volt róla tudomása, hogy ismerné az ide vezető utat. A Quasarr folyosóinak kitanulásához egy egész lidérc élet is kevés lenne, oly ősi gépezet ez már és oly hatalmas.

A Vadbölény hatalmas ormótlan szállítóhajó volt, kifejezetten a Vasharcos gépek szállítására tervezték. Egy hatalmas téglalapra emlékeztetett, kissé csúcsos, hegyes orral, amibe pár üveget építettek a pilótafülkének. Az oldalain a lidércek nonfiguratív jele, mely Ellon zászlaján díszelgett a dicső időkben, s mellette a Quasarr jele, a spirálgalaxis.
Fura jelentése van ennek a jelnek. A régi időket idézte, amikor a galaxis legnagyobb része fölött ők uralkodtak és kormányozták a bolygókat. Igen, a Quasarr még abban az időben épült, amikor a lidércek még több ezer csillag felett ültek trónt.
A Vasbölény fenekén hatalmas zsilipajtó tátongott nyitva, amin éppen Akhit lépett fel a már bent várakozó gépek és pilótáik közé.
- Micsoda szépségek! - ütögette meg szabad kezével az egyik tankot Akhit. - Hm. Érzem a kilőtt lövedékek illatát! A remegő vasat, ahogyan a tüzet szórja.
- Igen tábornok! - állt fel az őrnagy, aki közvetlen a Akhit alatt állt a ranglétrán. - Mindannyian erről álmodtunk! - folytatta Villon.
A nagytestű őrmester ruházata egyedi volt, a tábornok engedélyével testre szabhatta úgymond. Villon őrmester Vasharcosa volt a legnagyobb darab és a legtöbb fegyvert ő hordta a karjain és hátán. Minkét kezén rakétavetők és golyószórók. Hátán követőrakéták és egy hatalmas turbina, amivel nem csak ugrani tudott, mint a többi tank, hanem egy ideig a levegőben is maradhatott vele. Ő csupán Darálónak nevezte. Illett rá a név, bármit beaprított, ami elé állt.
Kilencen voltak az osztagban az őrmesterrel együtt. Tíz gép állt a Vasbölényen, aminek éppen zárult a hátsó zsilipje. Jelen volt még Brute tizedes, Sayan, Nolar, Kann, Arath, Akan, Uta és Tex harcosok. Mind veterán, kivéve a két újoncot Uta és Tex személyében. Ők a gyakorló órákon kívül most ülnek először Vasharcosba. Akhit bízott bennük. Valamikor nekik is kell tapasztalatot szerezniük.
Leült a többiek közé és becsatolta magát, hogy a rövid hajú őrmester is. A gépektől kissé beljebb ültek, ugyan le voltak azok is rögzítve, de a váratlan esetekre biztonságosabb távol maradni a több tonnát nyomó tankoktól.
- Kérem csatolják be magukat. Itt Korin és Zan pilóta veszi át az irányítást az érkezésig. Kellemes utat kívánunk! - mondta kissé vicces kedvében a Vasbölényt vezető.
Csak a két újonc tartották viccesnek, ők vigyorogtak egyedül. A többiek fejben már rég a csatatéren lövöldöztek valahol az Ellon felszínén. Mindegyikük testes lidérc volt, hosszú fehér hajjal. Volt némelynek sebhelye az arcán, a többi részük most ki sem látszott a pilóta ruhából. Mindenki a sisakját szorongatta és a távolba révedt. Szemükben a kezük által lyukassá lőtt sáskák égtek.
A Vasbölény felemelkedett, hangos recsegéssel és nyikorgással a súly alatt, amit most a gyomrában cipelt.

Laresh nekidőlt a Lélekkeltető ajtajának, ami neki nem nyílt ki. Szédült még jobban, végül ismét rájött a hányinger, amire nem tudott nemet mondani. Térdelve könnyített magán, a padlót alkotó rácsok közé.
Felállt és nekihátrált a gázvezetékeknek és csöveknek. A sötétben bújt meg, szinte láthatatlanul. Anya szeme bújt elő az ajtó melletti nyíláson, de nem vette észre, aztán el is tűnt. Ezután nyílt a zsilip.
Egy orvos lépett elő, teljes védőruházatban. Laresh érte nyúlt vézna kezével és berántotta a sötétbe. Nekicsapta a csöveknek, amikből sűrű gáz tört elő. Az orvos elájult. Laresh megállt egy pillanatra és a kezére meredt, amivel könnyedén elhajított egy lidércet. Ez meg, hogyan lehetséges? A Quasarron hasonló gravitáció van szimulálva, mint az Ellonon. Az a lidérc nyomhatott kilencven kilót is.
Ismét elhesegette a saját gondolatait és az idegenét engedte magába. Az pedig tette a dolgát. Lerántotta a lidérc fejéről a védőmaszkot, aztán elővette a sáska lárvát. Letette a földre, ami azonnal felmászott az ájult lidérc arcára, ahol orr és szájüregén keresztül beleeresztette a csápjait.
Amint a lárva végzett, felmászott a csövek tetejére és lepihent, mintha aludna. Laresh visszarakta a védőmaszkot és felültette az orvost.
Felállt és akkor megérezte, hogy valami nem igazán van rendjén a gyomrában, de ez most nem hányinger. Mintha valami fel akarna mászni a torkában, lábak nélkül. Egy kemény, gömb alakú valami. Nem bírta vissza tartani. Valami helyet kezdett el keresni, amit igazán nem is ő, mint a testét irányító idegen gondolat akart. Visszarohant a hálófülkéjébe.

A Vasbölény hatalmas port kavart a leszálló zónában. Egyik oldalt a kiszáradt folyómedret, mögötte egy hegyet, a másik oldalt pedig a fekete épületeket, köztük középen pedig a hatalmas tornyot látták a vastag üvegeken keresztül.
- Megérkeztünk a leszállási zónába harcosok. Kérem foglalják el a helyüket a tankokban és kellemes sáska irtást kívánunk! Köszönjük, hogy a Vasbölény légitársasággal utaztak! - mondta be a pilóta. Uta hangosan felnevetett.
Villon őrmester, amint kicsatolta magát, már fel is ugrott a Darálóba, a többiek pedig ellenőrizték még utoljára a fegyvereket, a lőszeradagolókat és az ugró-turbinákat.
- Két csapat lesz! - kezdte hangosan Akhit, hogy mindannyian értsék. - A vörös csapatot Villon őrmester vezeti, benne: Sayan, Kann, Akan és Tex. A kék csapatot én vezetem! Velem jönnek: Brute tizedes, Nolar, Arath és Uta. Én és az őrmester leszünk kapcsolatban, a csapattagok pedig csak egymással és a vezetőjükkel. Nincs más feladatunk, mint benyomulni a város szívében álló toronyhoz és megtisztítani azt. Jó vadászatot harcosok!
Ekkor már majdnem mindenki bent volt a tankjában és már zárultak is le az üvegek, amik majd a testüket védik és kilátást biztosítanak a tankból.
- Vörös csapat kész! - szólt a rádióba Villon őrmester.
Akhit tábornok is bent ült már a tankjában. Kilépett a pántokból, amik a Vasbölény aljához rögzítették, aztán jobb karjával megütötte a szállítóhajó oldalát, ami nagyot kongott ettől. A pilóták értették a jelzést és nyitották is a zsilipet. Ahogy a nyomás kiegyenlítődött, erős széllökés söpört végig a hangár nagyságú tárolón, de ebből mit sem éreztek meg a hatalmas Vasharcosok.
A tankok talpán lévő fúvókák beindultak, amik biztosították a gyors haladást, mégpedig úgy, hogy a föld felett lebegtették azt. Így a tankok lassú lépegetés helyett, gyorsan siklottak a felszíntől pár centiméterre.
Elsőként a kék csapat indult el, ők voltak közelebb a zsiliphez. Elsiklottak a Vasbölény mellett, amiből a két pilóta, mint a gyermekek, integettek nekik kifelé.
Aztán elindult a vörös csapat is. Mindenki kiért, a zsilip bezáródott és a két pilóta magára maradt a Vasbölényben. Egy automata löveg aktiválódott és bújt elő a szállítóhajó tetején, ami egész jó védelmet biztosított, korlátozott számú ellenséggel szemben.
A Vasharcosok két csapata külön utakon vágott be a város tüskeszerű épületei közé. A kör alakban állított házak, mintha egymás hátát védték volna, lándzsákként meredtek az ég felé. A Vasharcosok nagyok voltak, négy méter körüliek, de a házak még azok fölé tornyosultak.
Akhit látta a falakon tátongó robbanások és becsapódó lövedékek nyomait, amik már száznál is több éve ott ásítottak. Ez a város, aminek a nevét sem tudták már, kihalt és inkább egy szellemjárta helyre emlékeztetett, mint az egykor dicső birodalom egy városára. Az istenek jól elbántak velük. Volt egy mítosz, aminek sosem adtak helyet a lidércek oktatásában, talán az egoizmus miatt.
Arról szólt, hogy Kalebrannan a Csillagisten pusztította el a lidércek otthonát, mert a birodalom felborította a galaxis egyensúlyát. Azért teremtette a sáskákat, hogy azok megegyék őket. Szerencsére ám a lidércek ettől életképesebbek voltak, nem hiába a kétezer éves uralkodásuk.
Akhit nem gondolta, hogy az Ellon inváziója büntetés lenne, bár az a tény, hogy a sáskák tudomásuk szerint más bolygóra még nem támadtak így, mégis a mítoszt igazolja. Megrázta a fejét és körbenézett.
- Vörös csapat jelentést! - utasította Villont.
- Itt vörös egyes. Nem találkoztunk sáskákkal és az előttünk húzódó szakasz is mentes az ellenségtől, uram! - jött a rádión keresztül a válasz.
Az őrmester fékezhetetlenül tört előre az utcákon, sorra hagyva maga mögött az egyre jobban lerombolt házakat. Ahogy közeledtek a torony felé, látszott, hogy a csata egyre hevesebb volt. A torony már jóval föléjük emelkedett, ahhoz képest, hogy a város széléről még egészben látták. Ahogy felnéztek rá, mintha rájuk akart volna dőlni.
Villon őrmester fejébe vette, hamarabb odaér, hogy elsőként lőhessen a gyűlölt sáskák arcába a Darálóval. Nem félt, bár sosem találkozott még sáskával, a Darálót jól ismerte és más csatákban már bizonyította rátermettségét. Bármikor rábízná az életét erre a vasszörnyetegre. Nemsokára valószínűleg meg is kell tennie ezt.
- Őrmester várjon! Elszakad az osztagtól! - szólt a rádiójába Sayan.
Villon őrmester megfordult és megállt. Talán pont időben.
Egy zöldessárga, nyúlós anyag repült ki az egyik lerombolt háztömb belsejéből egyenesen Tex lábának. A savas nyálka elmarta a páncélzat felső rétegét, ám gondolkodás nélkül mindannyian a háztömbre emelték a karjaikat és azokon lévő gépágyúikat.
- Tűz! - üvöltötte Villon és egyszerre indultak meg a golyószórók.
A vastag betonból és egyéb kötőanyagból épült, fekete, tüskeszerű házak összedőltek. Egymásra zuhantak a nagyobbnál nagyobb darabok, míg végül a por és a törmelék el nem takarta az egész háztömböt. Ekkor Villon felemelte az egyik karját, hogy szüntessék be a tüzelést, amit azonnal végre is hajtottak.
Csak a hűlő csövek kattogása hallatszott és pár kő, ahogy legördült a törmelékről.
- Jelentést őrmester! Mi volt ez? - jött a kérdés a tábornoktól.
Villon csak állt és az ülepedő port figyelte, kissé távolabb a többiektől.
- Támadás ért minket, de azt hiszem elintéztük a... - ám a mondatot nem tudta befejezni, ugyanis egy hatalmas kasza akadt a Daráló bal karjába.
Egy monstrum - talán két méterrel is magasabb a Darálónál - sáska futott be mögé és egy másik kaszájával a jobb kezét is lefogta. A csapat többi tagja egy pillanatra lesokkolt, de azonnal tudták mi a dolguk, és ha időben nem cselekszenek, az őrmestert kettétépi.
- Tábornok! Erősítésre van szükségünk! - üvöltötte Villon a rádiójába.
Mielőtt azonban a célra tartott fegyverek tüzelhettek volna a sáska magasra nyúló fejébe, az a skorpiószerű farkával átdöfte a Darálót a derekánál.
- Nem! Tűz! - üvöltötte Sayan, aki a legközelebb állt az őrmesterhez.
A gépfegyverek elárasztották a sáskát, aminek nem is kellett több, azonnal eleresztette a tankot és bevetette magát a másik oldalt terülő romok közé. Ekkor ugrottak ki kisebb szörnyetegek egyenesen az osztagra. Sayan még épp látta az eldőlő Darálót.
A tankok egyszerre eresztették ki titkos fegyverüket, a karjaikba erősített pengéket, amik legalább akkorák voltak, mint egy lidérc maga. A késekkel vágták a fejükön és hátukon mászó, talán egy méteresre megnőtt sáskákat.

- Kapitány! Befejeződött a hibernáltak áthelyezése a Fagytüskére. - jelentette egy lidérc tengerész.
Már többjüket felébresztették a hetven esztendős álmukból, hogy újra szolgálják a hajót, Anyát és a kapitányt. A felkeltettek valódi megtiszteltetésben volt részük, hiszen részesei lehettek a lidércek egyik legnagyobb történelmi pillanatának. Ám nagyobb részük idekint marad a Fagytüskén, tovább pihenve, hogy majd felkeltük után már a Császár szolgálatába állhassanak.
- Helyes! Laresh marad fent az orbitális pályán a Fagytüskével. Kerítsék elő!

Laresh gyomra teljesen kikészült, de áldotta az isteneket, amint beért, a torkán felkívánkozó dolog azonnal beugrott a sarokba. Végre, újból levegőhöz jutott. Letérdelt a valami fölé, ami belőle jött ki és rémülten vizslatta.
Elkerekedett szemekkel bámulta a sárgás gömböt, amiben ott lüktetett a kis élet. Megrázta a fejét, aztán éles hallásának köszönhetően még időben meghallotta a közeledő lépteket, így gyorsan begurította az ágya alá.
A zsilip nyílt.
- Laresh tizedes! A kapitány parancsára ön a Fagytüske parancsnoka, ami fent marad orbitális pályán, míg a Quasarr leszáll. - mondta a katona. - A rendelkezésére állítottak két osztag katonát, illetve orvosokat és műszakisokat, hogy a hibernáltakra tudjanak ügyelni.
Laresh felnézett a katonára. Megvárta míg a saját vagy az idegen gondolatai beszélnek helyette.
- De hát Anya nélkül csak idő kérdése és mindannyian felkelnek. - mondta.
- Igen uram. A Fagytüske képes lesz ellátni őket, míg a Quasarr újra fel nem száll.
- Jól van katona. Leléphet. - mondta Laresh és lehajtotta a fejét. A zsilip bezárult.
Egy gondolat fúrta át magát a tudata falán. Kezdte érezni, hogy egyre kevesebb saját gondolata van. Lassan a teste felett is elvesztette az irányítást. Érezte még, hogy ő maga, a tudata még meg volt, nem adta fel. Nem mintha nagyon küzdött volna ellene. Eszébe jutott az orvos, akire azt a sáskát rakta.
Felnézett a plafon felé, majd felállt az ágyára. A falon futó csövek tetején ott feküdt egy ugyan olyan sáska lárva. Megrándult a keze.
Nem tudta lerántani onnan és a földre dobni, pedig azt akarta. Hát ennyi volt, elvesztette az irányítást a teste felett. Már csak idő kérdése és a tudata sem a sajátja lesz és immár megszűnik létezni, mint Laresh tizedes.

Akhit tábornok a kék csapatot a füstfelhő és a dulakodás felé vezette. Át kellett vágniuk pár utcán.
Ahogy közelebb értek, már hallatszott is a sáskákra jellemző csivitelés és a kaszáik csattogása, ahogy összecsapnak a Vasharcosok pengéivel. A tábornok elé bontakozó csata gigászi volt. A törmelékek közül egyre több sáska ugrott a védekezők nyakába.
- Az újjászülető Birodalomért! - üvöltötte Akhit tábornok és előrántva rejtett pengéit a dulakodás közepébe vezette a lidérceket.
A csatakiáltásra figyelmesek lettek a már küzdők, és Sayan is fellélegzett. Erőt vettek magukon és még egyszer nekirugaszkodtak a rájuk pattogzó sáskáknak.
- A dicső és hatalmas birodalomért! - üvöltötte üdvözlésül Sayan.
A közéjük csúszó tankok szinte letépték bajtársaik hátáról a csimpaszkodó kaszásokat és a földre dobva őket, mindegyik fejébe golyót eresztettek. A sáskák egyre kevesebben támadtak, míg végül elfogytak és már csak egy halom tetem maradt utánuk.
A pengéket visszahúzták a Vasharcosok alkarjaiban lévő tokokba. Sayan oda siklott a heverő Daráló mellé.
- Őrmester! - szólt hozzá a rádión keresztül.
A gép oldalából folyt valami, de az őrmester megmozdult.
- Őrmester?
- Az a mocskos féreg! - mormogta rádiójába Villon, miközben próbálta talpra állítani a Darálót.
Mindannyian felnevettek. Örültek, mert tudták, hogy a Daráló és az őrmester, soha nem adná fel.

Korin és Zan lábaikat a műszerfalon pihentetve, székükben hátradőlve ültek és a kinti rideg pusztát bámulták.
- Te elhiszed, hogy itt éltek dicső őseink, akik egy egész birodalmat tartottak marokban? - kérdezte Zan.
- Valóban elég nehéz elhinni, hogy egy ennyi elég lett volna ahhoz, hogy egy birodalom összeroppanjon.
- A császár ideveszett az utolsó védőivel, a megmaradt lidércek pedig odakint repültek a hajókon. Senki nem maradt, aki összefogja őket. Ez egyértelmű. Szétszóródtunk.
- Fura belegondolni, hogy még mi is itt születtünk. - mondta Korin. - Bár aki már felnőtt az óta, senki nem emlékszik. Még tipegők voltunk akkoriban. - mindketten felnevettek.
- Már nem is tudnám elképzelni az életem idekötve.
- Ők sem voltak idekötve. Mindenhol ott voltunk, minden bolygón. Akkor mehettél volna el, amikor csak akarsz, hogy egy zöldebb vagy lilább vagy mit bánom én milyen színű világot találj. Minden a miénk volt.
- Ez kicsit fellengzősen hangzik! - vigyorgott Zan.
- Mindegy, hogyan hangzik. Igaz volt. És ami ennél is igazabb, hogy jó magasról hulltunk alá és ezért vagyunk most egyek azok közül, akiket megvetnek.
- Nem azért vetnek meg, mert egykor hatalmas nép volt a lidérc, hanem mert mindenhol mi irányítottunk és ami jobb lett volna nálunk, elnyomtuk csírájában. Ha jól tudom több, mint száz fajt irtottunk ki és ugyan ennyit taszítottunk szolga sorsba. Nem vagyunk valami népszerűek ma már. - mondta Zan. - Ha a császár vissza is tér a mi síkunkra, akkor sem lehetünk többé birodalom.
- Ezt a többiek előtt ne nagyon hangoztasd. - mondta komoly arccal Korin. - De értem miről beszélsz. Mintha nem is lidérc lennél, úgy beszélsz.
- Nem igaz. Csak szeretem jobban átlátni a dolgokat.
Zan nyitotta volna a száját, hogy folytassa eszmefuttatását, de egy vörös égő felvillant és őrült tempóban csipogni kezdett.
- Mi ez? - ültek fel egyszerre és Korin a műszerfalra csapott.
- Az automata fegyver befogott valamit. Nem Vasharcos. - mondta aggódó ábrázattal Zan.
- Aktiváld gyorsan! - kiáltotta Korin, aki látszólag még Zannél is jobban meg volt rémülve.
A Vasbölény tetején lévő automata ágyú felberregett és golyózáporba burkolta a közeledő sáskákat. A kisebbik fajtából valók voltak, az egy méter körüliek. Kifejezetten humanoid jellegűek voltak, bár lábfejük és a kaszában végződő karjuk eltért kissé. Fejük is leginkább egy rovarra emlékeztetett, amit egy vastag nyak tartott.
- Tábornok itt Korin pilóta! Támadás érte a Vasbölényt!

A kapitány a hajóhídon állt a kivetítők előtt. Már alig várta, hogy lebombázhassa a torony melletti területet és leszállhasson. Aztán felébressze a császárt, aki aztán hálája jeléül valami magas posztban maga mellé veszi.
Egy másik dolog miatt is várta a leérkezést, mert úgy tervezte, hogy Akhitnak akkor mond igent, amikor a sámán a Lélekkeltetést végzi majd. Azóta is sokszor megcsodálta az ékszert, amit kapott a tábornoktól. A hídon lévő személyzet is felfigyelt rá, de senki nem mert rákérdezni. Silla ezt jól tudta és nem is állt szándékában erről beszélni velük, ezért csak hagyta a csendet szétáradni a kérdésekkel együtt.
A zsilip nyílt, amin az egyik doktor és a sámán lépett be.
- Jelentést doktor! - fordult feléjük Silla. - Sámán, kérem, mondja el, sikerülhet a Lélekkeltetés?
- Igen kapitány. - szólt az idősödő sámán. - A testek képesek lesznek befogadni a nyugtalan lelkeket.
Silla meghajolt, köszönetképp a válaszért. A sámán megbecsült lidérc volt. Összeköttető a lélek síkja és az univerzum között.
- A testek hibátlanok kapitány. Teljesen egészségesek. - mondta a doktor.
Silla Anyára nézett, hiszen ő nevelte őket a hólyagokban, ő szülte őket a kapott DNS mintákból.
- Hol a másik orvos? - kérdezte.
- Rosszul lett kapitány, elnézést kérek a nevében is. Lefeküdt pihenni, mert valóban rosszul nézett ki.
- Jól van. Leléphet. Köszönöm a munkájukat. Menjenek a hálójukba és készüljenek fel a leszállásra. Hamarosan eljön az ideje, annak is.


A kék csapat észvesztett tempóban száguldott visszafelé a Vasbölény landolási zónájához, miután a tábornok megkapta a vészjelzést. A pilóták és a szállítóhajó veszélyben voltak.
Már elég nagy távolságból hallani lehetett, ahogy az automata gépágyú szórja a halált a sáskák közé. Felvillanó fények jelezték, merre kell menniük a város útvesztőiben.
Pokoli látvány tárult eléjük, ahogy kihajtottak az utolsó ház takarásából is. Több száz, vagy talán már ezernél is több humanoid formájú sáska ugrált a Vasbölényre és kaszáival próbálta feltépni a páncélzatot. A löveg szünet nélkül küldte közéjük a golyókat, és szép számmal csökkentette a létszámot, ám azok azonnal pótoltak minden veszteséget.
- A lángszórókat fiúk! - adta parancsba Akhit és ő is kitolta a gyújtófejet egyik karjából.
Közelebb siklottak, ahol a sáska raj megkezdődött és, mint tisztítótűz kezdték el egyszerre fújni a napalmot. A tűz körbetáncolta a szállítóhajót és feketére pörkölte a pattogó sáskákat, akik sikítva görnyedtek magukba, összeégett testükkel. A fekete sáska darabok szénné égett tetemei a földre hullva elporladtak, így nem maradt utánuk más, csupán hamu.
Egy helyen azonban feltépték a tetőt és beugrott az egyik a pilóta fülkébe.
Korin és Zan mögé esett be és azonnal használta a kaszáit. A két pilóta kicsatolta magát és egyszerre ugrott fel a székből. Korinhoz azonban közelebb volt, őt elérte.
Korin mellkasába szakadt a kasza, majdnem félig eltűnt benne. A lidérc szája tátva maradt, szemeivel a gyilkosára meredt. Zan elkerekedett szemekkel bámulta, tehetetlenül nézve társa halálát.
Aztán hátranyúlt az ülés mellé és előrántott egy kézifegyvert, amit célra tartott és elsütött. A golyó átvitte a sáska fejét, ami visítva terült el a fülke hátsó részében. A Korin mellkasából kicsapódó kasza azonban bosszút állt gazdájáért és felvágta Zan arcát.
A Vasbölényről és környékéről eltűntek a sáskák. A tábornok csapatával a kormos hajóhoz siklott. Benézett a vastag üvegen és meglátta Zan karjaiban a halott pilótát.
- Ne... - suttogta maga elé.

- Kapitány! Idegen objektum lépett a rendszerbe az Ellon másik felén. - jelentette a koordinációs tiszt.
- Mikor válik láthatóvá? - kérdezte Silla.
- A szenzorok szerint orbitális pályára állt a bolygó körül de nálunk sokkal gyorsabban mozog. Ha minden igaz pillanatokon belül láthatóvá válik a bolygó keleti oldala felől.
- Azonnal vegyék fel velük a kapcsolatot, amint lehetséges! - adta utasításba a kapitány.
- Kapitány! - szólt a kommunikációs tiszt. - Megpróbálják felvenni velünk a kapcsolatot.
- Adja képernyőre! - mondta Silla és a kivetítők felé fordult, ahol eddig az Ellon és a mögötte égő vörös csillag volt látható.
Mindenki meglepetésére egy ismerős arc bukkant fel a képernyőkön. Egy lidérc nő volt az. Gyönyörű arcát ezüst haja szegélyezte. Szempillái hosszúak voltak, csík szemei körül arcfestés volt. Hajában sok gyöngy és fűzött hajtincs volt. Sillát is meglepte a nő szépsége, ám tudta magáról, hogy ő maga is csodálatra hajtja a férfi szemeket, de ez a nő irigységgel töltötte el.
- Zilla kapitány vagyok az Uhrbann anyahajó parancsnoka. - mondta a nő, de nem látszott semmi az arcán.
- Itt Silla kapitány a Quasarr parancsnoka beszél. - mutatkozott be.
Zilla arcán halvány mosoly látszott.
- Magukat kerestük. Örülök, hogy mégis igaz a szóbeszéd. Bár megvallom, jómagam nem hittem el elsőre. - már sokkal közvetlenebbül használta a szavakat.
- Örülök, hogy kellemesen csalódott kapitány. - mosolyodott el Silla is.
- Valóban képesek visszahozni a lelkeket a fizikai síkra?
- Igen. Anya és a sámánunk segítségével azt hiszem ez lehetséges lesz.
- Anya? - kérdezte őszinte meglepettséggel Zilla.
- Igen. Egy kiválasztott lidérc asszony, aki azért maradt életben több száz éven keresztül, hogy segítse talapra állni a lidérceket.
- Egy kiválasztott? - Zilla félrenézett, mint aki elgondolkodik. - Hát ezt is megéltem. Azt hiszem Silla kapitány, hogy történelmi pillanatokat élünk meg. Örülök a sikereiknek és mindannyiunk jövőjének érdekében remélem, hogy sikerrel járnak a lelkek feltámasztásában. Minden támogatásunkra számíthatnak.
Közben már egy ideje feltűnt a másik anyahajó is az Ellon mögül. Gyorsan közeledett a keringési pályán, aztán a Quasarr mellé érve felvette annak sebességét. Egymástól jól látható távolságban lebegtek párhuzamosan a bolygó körül.
Az Uhrbann jóval kisebbnek látszott a Quasarr mellett. Mint a Hold a Földhöz képest. Az Uhrbannon talán négy-öt ezren szolgáltak és éltek, míg a Qasarron tíznél is több ezren. Silla nem gondolt rá, hogy szükségük lenne bármilyen segítségre is, de örült minden egyes szövetséges fajtársnak.

Villon őrmester tanult az előző balesetből és észbe véste, hogy nem siet előre. Nem minden az, aminek látszik itt a felszínen. Ráadásul rég volt már csatában, még ha az utóbbi hetven évet végig is aludta. Nem érzett ugyan szégyent, vagy bosszút, de mindenképpen ölni akart. Megfontoltan és taktikusan közelítették meg a torony alját.
- Megérkeztünk tábornok. - szólt a rádiójába, miközben lefékeztek a fekete betonoszlopok előtt.
- Lassan haladjanak felfelé és tisztítsanak meg minden szintet. Elméletileg csak egy szinten vannak jelen, de ott nagy ellenállásra számíthatnak. Pár percen belül követjük magukat. - jött a válasz.
Villon őrmester megindult és a kitört üvegek fölött besiklott a torony legalsó szintjére. Szerencsére hatalmas torony volt minden téren. A lépcsők és termek, csarnokok és minden akkora volt, hogy belül is simán elfértek a négy méteres Vasharcosok.
Oszlopok kísérték őket a vastag lépcsősorig, ami majd felvezeti őket a felsőbb szintekre. Közben minden zugba bevilágítottak a "fejük" melletti reflektorokkal. Mikor elérték a lépcső alját, megálltak, hogy az őrmester ellenőrizhesse, biztonságos-e felmenni.
Megindult felfelé, így a további négy tank is követte. A vörös csapat lassan siklott végig a második szinten is. Semmi jelét nem látták sáskáknak, de még csak egy ragadós nyálka felett sem süvítettek el. Mindenfelé csak megszürkült tárgyak, por, égett falak és lövedékek lyukai voltak. A kinti idő is hasonló volt és a minden felől érkező szürke szín egy idő múlva már nyomasztóvá vált a számukra.

Akhit tábornok fent állt a sziklák tetején. A fúvókák a lábán inaktívak voltak, így a tank talpa belemélyedt a sűrű, szürke porba, ami látszólag mindenhol fedte a bolygó felszínét. A kék csapat többi tagja a Vasbölény környékét tisztította meg és biztosította. Korin holttestét egy fém szarkofágba rakták, hogy majd a Quasarron rendes szertartások keretében, tisztességesen kísérjék át a túlvilágra lelkét.
A lidércek rájöttek, hogy a lelkeket képesek visszahúzni a fizikai síkra a lelkek síkjáról, de ahhoz egy új testre van szüksége, lélek nélkül. Ezért tárolják minden lidérc DNS kódját egy adatbázisban. Ám erre a műveletre, csak is Anya embrióival és a sámán túlvilági kommunikációs képességével képesek. A sámán hívja a lelket, ami megkeresi a testét és vissza száll bele. Ám ez a szertartás is csak akkor hatásos, ha a test a hely közelében van, ahol meghalt.
Brute tizedes siklott Akhithoz, a domb aljára.
- Tábornok! Kész vagyunk. - jelentette a tizedes.
Akhit még pár pillanatig csak a távolt kémlelete.
- Jól van tizedes. Köszönöm. Készüljön! Maga velem jön a toronyhoz a vörös csapatot támogatni. A többiek itt maradnak védeni a szállítóhajót és a pilótát. Szóljon a többieknek is. - mondta teljes nyugalommal a hangjában.
Olyan régen harcolt már. Annyi ideig volt lefagyasztva, de valójában nem foghat semmit erre. Talán öregszik és jól teszi, hogy Laresht kitanítja vezetőnek, mert lassan lejár az órája. Élni fog még ötven , jobb esetben száz évet is, de a fegyvert lassan le kell tegye.
Inkább Sillára gondolt, az jó kedvvel töltötte meg. A nőre, aki már hosszú évek óta, jóval a fagyasztás előtt már sóvárgott ő utána. Akhit viszont tartotta magát, azt szerette volna, ha jól elhúzódik a dolog és akkor lesznek egymáséi, amikor már nem bírják tovább. Jól időzített a leánykéréssel.
- Mindenki készen áll uram! - jelent meg újra Brute tizedes.
- Akkor indulás! - mondta Akhit, aztán a lábfúvókák bekapcsoltak és lesiklott a dombról. - Utánam tizedes!
- Igen!
Pár perc múlva már a házak sűrűjében voltak és már elsiklottak a hely mellett is, ahol a sáskák rá támadtak a vörös csapatra.
- Miért nem hozta magával a tanítványát? - kérdezte út közben Brute.
- A környéket figyelje tizedes.
- Nem akar róla beszélni? - erősködött Brute.
- Jó tanítvány Laresh, de nem elég erős, hogy kövessen. Félek, nem tanítom ki elég jól, mire engem le kell, hogy váltson.
- Ez meglepő. Sosem mondta, hogy bármilyen kétsége lenne Laresh felől.
- Eddig nem is volt. De az idő szorít, és még nem tud eleget. -mondta a tábornok.
- Akkor mit fog tenni, ha nem felel meg időben?
Akhit pár pillanatig meg sem szólalt, csak némán siklottak egymás mögött a közeledő torony felé.
- Fogalmam sincs.

Silla egyre türelmetlenebb lett. A lábait váltogatva állt a monitorok előtt és a kommunikációs tisztet faggatta, hogy jött-e már valami jelzés vagy adás a Vasharcosoktól. Mindenki azt gondolta, hogy az akció miatt ideges ennyire, de valójában más oka volt. Az aggodalma Akhit körül forgott.
A szövetséges hajó csöndben követte a Quasarrt. Némán rótták köreiket az Ellon körül, mintha csak táncolnának egymással, mint két hatalmas királynő. Ám ezek a királynők irdatlan tűzerőt képviseltek együtt. Magában a Quasarr képes volna, egy bolygót is elpusztítani, egy nap alatt.
Silla parancsba adta a bombázóágyúk célra tartását. A hatalmas tüskének tűnő ágyúk, egyébként is a hajó orra felé néztek, ami pedig az Ellonra mutat, szóval eddig is irányban voltak. Ez csak azt bizonyította, hogy Silla kissé elvesztette az irányítást még saját gondolatai felett is.
- Kapcsolják nekem az Uhrbannt! - mondta Silla.
Egy pillanat múlva már Zilla gyönyörű arcát látták a hatalmas monitorokon.
- Silla kapitány? - jött a kérdés.
- Talán most jött el az ideje, hogy segítsenek minket a Lélekkeltetésben. Egy csapat Vasharcosunk van odalent a főépület környékén. Már jó ideje nem kaptunk semmiféle visszajelzést arról, hogy áll az akció. Szeretném, ha leküldene egy csapatot az enyém támogatására illetve felkutatására.
- Igen, kapitány. Már is elintézem. Mi a terve ez után? - kérdezte Zilla.
- Amint a torony és környéke meg van tisztítva, lebombázunk egy városrészt, ahová letesszük az anyahajót. Ezután biztosítjuk a terepet és megkezdődhet a sámán szertartása. - válaszolta puszta egyszerűséggel, ám némi türelmetlenséggel a hangjában Silla.
- Köszönöm kapitány! Ó, egy pillanat valami probléma van... - hallatszott a másik kapitány hangja, aztán az adás megszakadt.
- Mi történt? - kérdezte megfordulva Silla.
- Semmi zavar kapitány! - motyogta a kommunikációs tiszt, miközben pötyögtette a gépet. - Ők szüntették meg az összeköttetést.
Silla megfordult és a monitorok alatti műszerfalra ütött, ami előtt állt. Aztán felnézett az újra a bolygót és a vörös napot mutató képre.
- Az mi az istenek kardja?
Egy viszonylag nagyméretű, narancssárga színű golyó forogva száguldott az Uhrbann felé, a fekete felhők közül előtörve.
- Kapitány! - szólt a biztonsági tiszt. Silla nem válaszolt. - Kapitány egy sáska közelít felénk a bolygó felől!
Erre már felkapta a fejét és látta a monitoron, hogy egy ugyan olyan sárga golyó forog feléjük is. Ahogy közeledett egyre jobban látszott a hatalmas mérete. Persze a Quasarr mellett így is eltörpült, de veszélyessége kizárhatatlannak tűnt.
- Tűz! - kiáltotta Silla kapitány. - Tüzeljenek minden ágyúval!
Ezt persze a Csillagpusztítókon kívüli összes ágyúra értette. Ugyanis egy ekkora célpontot több mint 100%-os eséllyel elvétene ilyen közelről. Azokat az ágyúkat bolygók és meteorok ellen fejlesztették ki.
Az Uhrbannt elérte a sáska. Szétnyílt, látszottak hosszú karomszerű lábai és a fejénél lévő kaszái, amivel aztán belekapaszkodott az anyahajó burkolatába és elkezdte feltépni. Silla elszörnyedve nézte végig, ahogy a sáska észvesztett módon kezdi el gyilkolni a szövetséges hajót. Látta, ahogy az automata gépágyúk elkezdik szórni rá a golyózáport, ám ez csupán lelassította, nem akadályozta meg.
Felnézett és látta a feléjük közeledő sáskát is. Az ágyúk lőtték. Löktek rajta, lassították, de nem tudták megállítani. A sáska hátán lévő páncélba burkolva magát, pörgött a hajó felé. Aztán mikor elég közel ért, széttárta lábait és kaszáit, azzal kapaszkodott rá a Quasarr klicellon borítására.
- Nem tudják feltépni a klicellont! - bámulta Silla az egész képernyőt beborító sáskát. - Kapcsoljanak másik kamerára.
Egy fentebb lévő nézetből látták, ahogy a hajó tetején az ötven méternél is nagyobb sáska kaszáival vág a borításba.
- Emlékeztetlek, már egyszer sikerült nekik. - szólt Anya, ahogy Sillára nézett és néma szájával mondta ezt a hangszóróiból. - Küldj ki vadászokat.
- Vadászokat a sáskára! Egy egész rajt! Gyerünk! - kiáltotta szinte kikelve magából, már ugyan is akadozott az áramellátás és a monitorok is vibráltak, ahogy a sáska feltépte a páncélzatot.

2011.év eleji regényemből

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
Blackbird
Regisztrált:
2011-11-29
Összes értékelés:
9
Időpont: 2012-07-28 11:03:02

Mindenképpen! :) Ha ennyire bejön, lehet folytatom is! :)
Alkotó
Regisztrált:
2012-06-04
Összes értékelés:
3
Időpont: 2012-06-14 16:21:20

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
A folytatást ugye feltöltöd? :D
Alkotó
Blackbird
Regisztrált:
2011-11-29
Összes értékelés:
9
Időpont: 2011-12-14 06:31:19

válasz Willie Morgenthaler (2011-12-13 20:13:35) üzenetére
Köszi! Javítom! ;) Csak gondoltam, ha már kiraktam a regény felét... mostmár kirakom , ami kész van belőle... :D
Alkotó
Regisztrált:
2011-09-25
Összes értékelés:
102
Időpont: 2011-12-13 20:13:35

Az előző részhez írt véleményemet továbbra is fenntartom :-). Egy hibát találtam:
"Akhit felnézett és felállt." aztán néhány sorral lejjebb: "Akhit felállt és átvette tőle az alkarpántot, aztán szétnyitotta." Kétszer állt fel.

Legutóbb történt

hundido bejegyzést írt a(z) Galamb-szerelem című alkotáshoz

Vári Zoltán Pál alkotást töltött fel A múlton át címmel a várólistára

oroszlán bejegyzést írt a(z) Bizalom című alkotáshoz

black eagle alkotást töltött fel A te házad az én váram - Kicsit másképp 14. címmel a várólistára

Horvaja bejegyzést írt a(z) Reménytelenül című alkotáshoz

szilkati alkotást töltött fel Erdő címmel a várólistára

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Fogadalmunk... című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Reménytelenül című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Szereposztás című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Galamb-szerelem című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)