HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 0

Online vendég: 11

Tagok összesen: 1863

Írás összesen: 48265

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

black eagle
2019-05-15 22:31:41

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: Kate ChryssoFeltöltés dátuma: 2012-01-05

Fekete szikla (5)

Az ezután következő bejegyzéseken Petros megint csak átsiklott. Rosalia leírja, hogy valóban megjelent nála vizsgálatra a rendőrség, és ő elmesélt mindent, úgy, ahogy történt. A nyomozást később lezárták, mert Z. ellen nem lehetett eljárást indítani gyilkosság miatt. A gyereket a ló taposta halálra. Z. ezt előre nem láthatta.
Mesélt a kibontakozó szerelemről közte és Pascalis között. A férfinak már volt egy felesége, aki egy szerencsétlen baleset következtében életét vesztette. Akkor azt gondolta, soha nem lesz újra szerelmes, de most Rosalia újból gyengéd érzelmeket keltett benne.
A bejegyzések ezután erősen megritkultak, úgy látszott Rosalia figyelmét nem a napló vezetése köti le.
Az első beírás után egy évvel, ez volt olvasható a lapokon.

1894. augusztus 4.
Kedves naplóm, ma megint ünnepelünk. Én a tizennyolcadik, te az első születésnapodat.
Ma végigfutottam az eddigi beírásokon. Eszembe jutott a cigányasszony. Mit is kárált? Valami olyasmit, hogy meg fogok vakulni, amikor megszületik a lányom? És ha fiam lesz? Nem merek erről senkinek beszélni. Pascalis bolondnak tartana, mamácskát pedig csak idegesíteném. Ma este születésnapi vacsora lesz, ahová Pascalis is hivatalos.

1894. augusztus. 5.
Csodás volt a tegnap este. Pascalistól gyönyörű ajándékot kaptam. Egy gyűrűt, kék zafírral. Megkérte a kezem. Igent mondtam.
Az esküvőt karácsonyra tűztük ki.

A következőkben Rosalia leírja, hogy telt a jegyessége, mesél az egyre kiteljesedő szerelméről, majd novemberben az esküvői készülődés kerül a fő helyre. Elmeséli, hogy időnként kisétál a kis halomhoz, ami jelzi a helyet, ahol Petros van eltemetve. Amikor Petrost elhantolták, Rosalia egy facsemetét ültetett fölé, ami szépen megeredt. Romantikus megoldás, új élet növekszik egy kihunyt élet fölött.

1894. december 20.
Már csak öt nap van az esküvőnkig. Ma bekocsiztunk a városba Pascalissal. A zenészeket akartuk felfogadni akik az esküvőnkön játszani fognak. Ahogy leszálltam a kocsiról, egy termetes cigányasszony jött velem szembe. Megdermedtem. Szerintem ő volt az, aki az átkot szórta rám. Elment mellettem szótlanul, de ahogy ránéztem, mintha gonosz vigyor ült volna ki a képére. Rémülten megszorítottam Pascalis kezét. Ő megkérdezte mi bajom van, de nekem néhány pillanatig nem jött ki hang a torkomon. Mire végre magamhoz tértem és el tudtam mondani kit láttam, addigra az asszony eltűnt. Furcsa érzés volt. Mintha megbabonázott volna. Nem tudtam beszélni addig, amíg őt el nem nyelte a tömeg. Pascalis gyanakodva vizsgált engem. Félek, hogy a végén még azt hiszi bolond vagyok.

1894. december 22.
Egyre erősebb rajtam a rettegés. Nem tudom elfelejteni az érzést, amit a cigányasszony váltott ki bennem. Állítólag az egér dermed meg így, amikor kígyót lát. Borzasztó, hogy nem szólhatok róla senkinek. Nincs senki, akivel megoszthatnám a félelmeimet, akivel józanul tudnék beszélni. Ha ugyan lehet egyáltalán egy átokról józanul beszélni. Néha az jár a fejemben, hogy talán jobb lenne, ha nem is mennék férjhez. Akkor nem születne gyermekem sem. Hű, micsoda botrány lenne, ha három nappal az esküvő előtt visszatáncolnék. De számít egy kis botrány, egy életre szóló vaksághoz képest? Ráadásul az a boszorkány mintha azt is kiabálta volna, hogy a férjem is meg fog halni. Lehet, hogy Pascalis életével is játszom? Nem tudom, mit tegyek. Nem tudom, mihez vagyok gyávább, a botrányhoz, vagy a vaksághoz?

1894. december 26.
Rengeteg vendég volt, gyönyörű volt a szertartás. A pap nagyon szépen beszélt, de tényleg majdnem sikerült botrányt okoznom. Amikor a pap megkérdezte, hogy akarom-e férjemül Pascalist, nagyon soká nyögtem ki, hogy igen. Az járt a fejemben, hogy még nem késő. Még mondhatok nemet is. Pascalis finoman oldalba bökött, a pap pedig megismételte a kérdést. Egy halvány igent motyogtam, rekedten, bizonytalanul. Láttam Pascalison, hogy zavart és mérges egyszerre. Nem tudta mire vélni ezt a bizonytalankodást, határozatlanságot. A szertartás után meg is kérdezte, hogy mi volt ez. Sírva fakadtam és elmondtam neki, hogy miket gondoltam magamban. Azt felelte, hogy idáig azt hitte, ennél több eszem van. Ne beszéljek neki ilyen hülyeségeket többé. Nem a középkorban élünk, hogy gonosz boszorkányokban és átkokban higgyünk. Én replikáztam és megsértődtem, mert bolondként kezelt. Ez volt az első veszekedésünk. Szomorú, hogy az esküvőmről ilyen beírást kell tennem.
Egyébként gyönyörű nagy karácsonyfát állítottunk, mindenki sok ajándékot kapott.
Még néhány napot itt töltünk a szüleim házában, január első napjaiban költözöm a férjem házába.
Férjem.
Ízlelgetem a szót. És nem tudom, hogy boldog vagyok-e. Szeretem Pascalist, de a rettegés megmérgezi az életemet.

Stefano megfordult az ágyban, a lámpa fénye a szemébe világított.
- Sokáig égeted még a villanyt? - morogta félálomban és máris visszafordult a másik oldalára.
Petros lekattintotta a lámpát, a naplót maga mellé tette az éjjeli szekrényre és aludni próbált. Hiába. Kíváncsi volt a folytatásra, ezért néhány perc múlva újból felvette a naplót és kiült vele a teraszra. Behúzta az ajtón a függönyt, hogy ne vetődjön a szobába a kinti lámpa fénye, és folytatta az olvasást.

1895. január 3.
Ma elbúcsúztam mamácskától és papácskától. Mamácska zokogott, amiért elhagyom a szülői házat. Papácska tartotta magát, de az ő szemében is könnyet láttam. Dadus is velünk jött. Négy óra kocsikázás után érkeztünk meg Pascalis házába. Közepes méretű polgári ház, nagy udvarral körülötte. Az alsó szinten van a konyha, egy éléskamra, egy vendégszoba és egy kamra, ahol tisztálkodni lehet. Az emeleten három hálószoba. A berendezés jó ízlésre vall. Elegáns, kényelmes, de nem hivalkodó. Egy asszony szokott főzni és rendben tartani a házat, neki külön épületben van a szállása, az udvar végében. Az istállóban két gyönyörű csődőr. Pascalis szokott gondoskodni róluk. Szenvedélyesen szereti a lovakat, ezért nem kell neki lovász. Pascalis nem messze a háztól működtet egy fatelepet, ami szépen jövedelmez. Kicsit meg vagyok ijedve, de ugyanakkor valami különös izgalom vesz körül. Egy új élet kezdődik a számomra. Vajon mit hoz? A férjem megígérte, hogy a mézesheteinket egy gyönyörű helyen töltjük. Hogy hol, azt egyelőre nem árulta el.

1895. január 10.
Pascalis mindent elrendezett a fatelep ügyében. Kiadta a feladatot az üzem vezetőjének és tegnap, reggeli után elindultunk. A férjem egyik barátjának a házában kívánt eltölteni néhány napot. A ház közvetlenül a tengerparton áll. Még sohasem láttam a tengert. Ha jól belegondolok, ez igen érdekes egy olyan országban, ahol szinte mindenhol körülvesz a víz. De valahogy mégis így alakult. Kíváncsian vártam a nagy élményt. Az időjárás sajnos nem volt túl kegyes hozzánk. Erősen borult volt az ég, sokszor viharos szél fújt, a levegő kellemetlenül csípett. Még szerencse, hogy a kocsinak csukott fülkéje van, ami megvéd a széltől és az esőtől. Szegény Pascalis viszont biztos fázott a bakon, időnként belekerültünk egy esőfelhőbe, ilyenkor elázott rendesen. Egy pihenő alkalmával elmesélte, hogy a városban már látott benzinnel működő automobilt. Gondolkodik azon, hogy ő is vesz egyet. Este egy fogadóban szálltunk meg, majd reggel korán indultunk tovább. Csak késő délután érkeztünk meg a házhoz.
Egy kis halászfalu szélén áll, közel a tengerhez. A ház gazdája már gondoskodott a kényelmünkről, a kandallóban vidám lángnyelvek nyalogatták a fenyő tuskókat, kellemes meleget és illatot árasztva az épületben. A ház maga nem túl nagy, két szoba, egy konyha, egy mosdófülke és egy éléskamra. Nagy terasz veszi körül, ami egyenesen a tengerre néz. Szép időben biztos gyönyörű látvány, de engem most inkább lehangolt. Az víz ólomszürke volt, miként az ég is. Méteres hullámok tetején számtalan fehér tajték futott ki gyors egymásutánban a fövenyre és mérgesen harapott a valamivel távolabb lévő part menti sziklákba. A levegő csípős volt, alacsonyan szálló, rongyos fekete felhőket kergetett, cibált a szél, aminek a zúgásába tengeri sirályok éles, bús sivítása hasított. A hullámok felkavarták a homokot, a szutykosnak látszó vízben hínár gomolygott zölden, fogságában apró rákok, kagylók, medúzák vetődtek a partra, erős mocsárszagot árasztva. Megborzongtam és szinte menekültem be a házba. Semmi kedvem nem volt sétálgatni. Pascalis átment a szomszédba, ahol egy idős házaspár lakik és egy kis boltjuk van. Azt mondta, vásárol tőlük kenyeret, bort, sajtot és még egy-két dolgot. Addig én gyorsan leírom a benyomásaimat, a gondolataimat. Nem akarom, hogy Pascalis lássa, hogy naplót írok. Biztos nevetségesnek tartaná. Ő túlságosan racionális és igen kevéssé szentimentális. Ezt néha nehezen viselem el. Nem bánnám, ha olykor több érzelmet mutatna.

1895. január 17
Nem javult az idő, egész héten több mint lehangoló volt.
Pascalis bosszankodott, én unatkoztam és örültem, amikor közölte, hogy csomagolunk és megyünk haza. De akármerre megyek, a rettegés velem jön. Ide is elkísért. A falu közepén van egy kis fogadó, ahol finom ételeket készít a ház asszonya, aki egyben a szakácsnő is. Beültünk, hogy indulás előtt egy bőséges reggelit elfogyasszunk. És egyszerre csak lecsapott rám az érzés, ami egyszer már félelemmel töltött el. Úgy éreztem, hogy megdermedek. A kezem nem engedelmeskedett az akaratomnak. Megállt a levegőben, a bögrével a kezemben, amint azt a számhoz akartam emelni. Pascalis is észrevette. Kérdezősködött, hogy mi történt, de nem jött ki hang a torkomon, nem tudtam válaszolni. Egy örökkévalóságnak tűnt az a néhány másodperc, amíg újra ura lettem önmagamnak. Rémülten néztem körül a helyiségben. Az ajtó éppen akkor csukódott be, de nem láttam ki ment ki. Alig tudtam kinyögni, hogy biztos a cigányasszony volt itt. Pascalis felugrott és az ajtóhoz rohant. Kiszaladt az utcára. Néhány perc múlva visszajött és közölte, hogy nem látott kint senkit. Már én is kezdtem elhinni, hogy csak képzelődtem, de akkor Pascalis megkérdezte, a fogadóst, hogy ki járt itt.
- Csak egy cigányasszony vitt egy kancsó bort - felelte.
Pascalis faggatni kezdte, hogy ismeri-e, de a fogadós azt felelte, soha nem látta azelőtt. A férjem igyekezett engem megnyugtatni, hogy a végére jár ennek az ügynek, előkeríti a némbert a föld alól is. Visszamentünk hát a tengerparti házba, Pascalis pedig elment, hogy embereket toborozzon, akik átfésülik a környéket. Késő délután jött vissza, addig én a szomszédban voltam a két kis öregnél, mert nem akartam egyedül maradni.
A kutatás nem járt sikerrel. Senki nem tudott, nem látott semmit, senki nem ismer cigányokat a környéken. Pascalis furcsán méregetett engem, de nem mondott semmit. Sokért nem adnám, ha tudnám, mire gondol. Az utazást holnapra halasztottuk.

1895. január 31.
Rémálmaim vannak. Minden nap cigányokról álmodom.
Gyerekek, férfiak, nők, vegyesen. A helyszín és a szereplők mindig mások, csak a történet ugyanaz. Mindig megfenyegetnek, hogy megvakítanak.
Több kilót fogytam. Ráadásul néhány napja iszonyú hányinger gyötör. Nem tudom, hogy csak az idegesség teszi-e, vagy... Csak nem vagyok várandós?

1895. február 5.
Ma megvizsgált a háziorvosunk. Nehezen viseltem. Egy ilyen vizsgálat nagyon megalázó egy nő számára. De nem tett boldoggá az sem, amit végül mondott. Még nem egészen biztos benne, de ő is azt gondolja, másállapotban vagyok. Hát, ez elég gyorsan sikerült.

1895. február 22.
Már biztos, hogy gyermekem lesz.
Mamácskát meg kell látogatnom a jövő héten. Születésnapja lesz.

1895. február 25.
4 óra zötykölődés után tegnap újra láttam a szülői házat. Nekem egy örökkévalóságnak tűnt ez a pár hónap, amíg nem láttam a szüleimet, ezért kissé meglepődtem, hogy igazából semmi nem változott. Egy szép vállkendőt vittem ajándékba mamácskának. Örült neki, de egyhuzamban azon sopánkodott, hogy milyen rosszul nézek ki. Egy óvatlan pillanatban félrevont és érdeklődött, hogy Pascalis nem bánik-e rosszul velem. Rémülten tiltakoztam. Igyekeztem megnyugtatni mamácskát, hogy csak a terhességemet viselem nagyon rosszul. Olyan nagyon szerettem volna neki elmesélni az esetet a cigányasszonnyal. De nem mertem. Magam sem tudtam, mit gondoljak róla. Vajon igaz vagy sem? Lehet, hogy teljesen alaptalanok a félelmeim. Lehet, hogy semmi nem fog történni, akkor meg fölösleges rémisztgetnem.

A következő oldalakon ismét olyan bejegyzések voltak, amikről Petros úgy gondolta nem túl lényegesek a történet szempontjából, azért csak felületesen átfutotta őket. Az írásból főként Rosalia egyre erősödő félelmei csendültek ki, az események, amikről ír, nem voltak túl jelentősek, a mindennapi élet apró történései. A gyermekvárás örömét megkeserítette a rettegés. Rosalia aggódó édesanyja odaköltözött a lányához egy időre, ahogy a szülés ideje közeledett.

A parti sétány lassan elnéptelenedett, elcsendesültek a szórakozóhelyek. Az ajtó fölötti lámpa fényében apró bogarak röpködtek, néha egy-egy szúnyog mart bele Petros húsába. A férfi szeme már égett és könnyezett, ahogy a gyenge fénynél erőltette. De a végére akart érni, ezért folytatta, bár egyre több oldalt ugrott át.

1895. szeptember 15.
Már nagyon fárasztó az állapotom. Nem tudok sem ülni, sem állni. Fáj a derekam, elnehezültem, úgy érzem, egy valóságos torzó vagyok. Pascalis nagyon figyelmes hozzám, bár néha úgy érzem, kissé idegesíti, hogy mamácska egy ideje velünk van. De hát az anyák már csak ilyenek. Aggódnak. Z-ről nem tudok semmit.

1895. szeptember 21.
Két nappal ezelőtt, úgy 5 óra körül délután megkezdődtek a fájások. Mamácska azonnal elküldte a dadust az orvosért és a bábáért. Mire megérkeztek, már háromperces fájásaim voltak. Iszonyat. Most már értem, miért sikítoznak a nők szülés közben. Kellene a férfiaknak is egy kis ízelítő a szülési fájdalmakból. Azonnal megtanulnák tisztelni a nőket. Egész éjszaka kínlódtam és csak valamikor másnap délelőtt, 20- án, született meg a lányom. Hiába reménykedtem, hogy fiú lesz. A Sophia nevet adtuk neki. Szülés után ájulásszerű alvás tört rám. De talán soha ilyen jól nem aludtam. Átaludtam szinte az egész napot. Most az ágyban ülve írok, a lányom itt szuszog mellettem. Milyen pici. Dadus kerített egy szoptatós mamát a faluból, aki egy- két napig eteti, amíg a tejem meg nem indul rendesen. Ami a látásomat illeti, tökéletes. Lehet, hogy Pascalisnak volt igaza? Minden félelmem nem volt több mint hisztéria? De, még ha így is van. Rendesen megbűnhődtem a cigánygyerek halála miatt, pedig nem is tehetek róla. A hónapokon keresztül tartó rettegést nem kívánom senkinek.

1895. október 19.
Ma már nem bírtam tovább. Muszáj volt felkelnem és járkálni egy kicsit a házban. Dadus és mamácska sápítozott, hogy még nem telt le a hat hét. Bánom is én. Már minden porcikám fáj a fekvéstől.

1895. október 20.
Úgy látszik, megfáztam. Tüsszögök, a szemem is könnyezik egy kicsit, a látásom olyan, mintha valami fátyol lenne a szemem előtt.

1895. október 24.
A tüsszögés elmúlt, de a látásom csak nem akar kitisztulni. Mamácska már haza akart utazni, de én kértem, hogy maradjon még egy kicsit. Újból úrrá lett rajtam a rettegés. Rosszul látok, a fátyol egyre vastagabb a szemem előtt. Már írni is csak nehezen tudok.

Petros érezte, hogy őrá is átragad a megsárgult, töredezett szélű lapokból áradó feszültség. Felállt a székből, kicsit kinyújtóztatta elgémberedett tagjait, megdörzsölte könnyező szemét. Rövid időre az erkély korlátjára támaszkodott, végignézett az elnéptelenedett sétányon. A tavernákból az utolsó vendég is elment, az asztalokról leszedték az abroszt, a napernyőket becsukták, a zeneszó elhalt. A kisváros aludt, csak imitt-amott világított egy gyér fényű lámpa az ablakok mögött. A szellő sem rebbent, a tenger vize sima volt, csupán a kerek hold bámulta magát a víz mozdulatlan, sötét tükrében. A csendet csak néhány elkésett kabóca tercelése törte meg olykor- olykor.
Az utolsó bejegyzés következett.
A kézírás idegen volt, nem Rosaliától származott.

1895. október 29.
A lányom pár nappal ezelőtt adta a kezembe ezt a naplót, amit több mint két éve vezet. Szegény kicsikém. Fogalmam sem volt idáig erről a borzalomról, ami vele történt. Mit sem tudtam a rettegéséről, a félelmeiről, amivel teljesen magára maradt, segítség, megértés nélkül. A félelmeiről, amik megmérgezték a szerelmét, a házasságát, a gyermekvárás örömét. És amik talán megmagyarázzák a szörnyűségeket, amik az elmúlt néhány napban történtek.
Három nappal ezelőtt arra lettem figyelmes, hogy dadus sikoltozik a lányom szobájában, Sophia bömböl, Rosalia pedig szinte önkívületben kiabál: Megölöm, megölöm! Minden bajom okozója ő!
A szoba felé futottam, amikor kivágódott az ajtó, a dadus rohant ki rajta. Nyomában a lányom botorkált, zilált hajjal, a kezét maga előtt tartva, tapogatózva, eszelős tekintettel. A dadus a kezembe nyomta Sophiát, ő maga pedig Rosalia felé fordult és próbálta megnyugtatni. A lányom egyre csak sikoltozott és azt kiabálta, hogy nem lát. A lármára megjelent Pascalis is, azt tudakolva, hogy mi történt. Dadus elmesélte, hogy Rosalia úgy viselkedett, mint egy őrült és meg akarta fojtani a babát. Pascalis dühbe gurult és pofon ütötte Rosaliát. Rákiabált, hogy ne hisztériázzon, és azt mondta, elmegy, kerít egy orvost, aki megvizsgálja a szemét.
Rosaliát a dadusnak sikerült ágyba fektetnie. A lányom egyre csak nyöszörgött és azt kérte, húzzuk félre a függönyöket, gyújtsunk világot, mert fél ebben a sötétben. Délután három óra volt, ragyogóan sütött a nap.
Pascalis felült a kocsira és a városba hajtott.
Nem jött haza még késő estig sem. Nem sokkal éjfél előtt bekopogott a csendőr biztos, és közölte, hogy Pascalis balesetet szenvedett. Amikor leugrott a kocsiról, egy hátulról érkező, és őt kikerülni akaró automobil elgázolta. A fején ment keresztül.
Pascalis azonnal szörnyethalt.
Rosalia számára éjbe zuhant a világ.
Az átok beteljesült.

Bödönnek ajánlom, szeretettel. K.

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
Kate Chrysso
Regisztrált:
2011-07-27
Összes értékelés:
115
Időpont: 2012-02-28 16:57:20

válasz Arthemis (2012-02-28 01:20:34) üzenetére
Természetesen ezzel nincs vége a történetnek. Kész, befejezett regény. Ezeket a részeket csupán kedvcsinálónak tettem fel. Bízom benne, hogy a könyv hamarosan nyomtatásban is megjelenik, és akit érdekel megvásárolhatja.
Szenior tag
Regisztrált:
2005-12-13
Összes értékelés:
1310
Időpont: 2012-02-28 01:20:34

Lekötött a történet, végigolvastam az összes feltöltött részt. Kicsit olyan érzésem van mintha lezártad volna, de szívesen olvasnám én is tovább.
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4889
Időpont: 2012-02-22 19:01:15

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Kate!

Ez a rész is nagyon jó volt, kitünően írtad meg! Remélem azért ez még nem a történet vége!
Szeretném tudni mi van a többi naplóban is, és azt is, hogy mit szól majd Petros, ha végig olvassa őket... Louisa hanyadik vajon a megátkozottak sorában? Petros hirtelen jött vonzalma elmúlik-e ha elolvassa a naplókat?
Remélem még van folytatása a történetnek!
Jó lenne tovább olvasni!

Judit

Legutóbb történt

túlparti bejegyzést írt a(z) A csillagokig című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Gondolatok Bonifác napján című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Így vagyunk című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Szerelemkút című alkotáshoz

aLéb bejegyzést írt a(z) Húzd! című alkotáshoz

aLéb bejegyzést írt a(z) Húzd! című alkotáshoz

szilkati alkotást töltött fel Csak úgy címmel a várólistára

eferesz bejegyzést írt a(z) Így vagyunk című alkotáshoz

eferesz alkotást töltött fel Sakkjátszma címmel

hundido bejegyzést írt a(z) Anyáknapi merengés című alkotáshoz

Vox humana bejegyzést írt a(z) Így vagyunk című alkotáshoz

Vox humana alkotást töltött fel Visszanéző címmel a várólistára

Vox humana bejegyzést írt a(z) Sziluett című alkotáshoz

Vox humana bejegyzést írt a(z) Sziluett című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Húzd! című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)