Hogy mi ez az érzés itt a szívemben legbelül,
Ami éget, sajog, kínoz ilyen kegyetlenül,
Tudom: neve szerelem. Kinek boldogságot hoz,
Kinek pedig, sok bánatot kínszenvedést okoz.

A percek, órák és napok, lopva szállnak tova,
Hiába várok, enyhülést én balga ostoba.
Váltig gyógyírt remélek szenvedő szívemre,
Várom, hogy az idő majd megoldást hoz mindenre.

A boldogság Pillangója, látom, ím' elkerül,
Félek, hogy szerelmes lelkem, bánatba merül.
Csak bánatot hozott nekem a kegyetlen élet,
Mondd, miért ily' későn pillantottalak meg Téged?

Ismét csalódás és bánat lepi meg életem,
Keserű kín űzi sorsom, így félve kérdezem:
Tudsz-e majd tán, akár csak kicsit is szeretni?
Néha-néha, egy-egy boldog órát velem lenni?

Elhiszed-e tán, hogy létezik mindaz, mit érzek!?
Előbb törném nyakam, mintsem becsapjalak Téged!
Én már tudom, igaz szerelem van szívemben,
Ezért sikerül hát így versekbe is öntenem!

Mondd, mivel bizonyíthatnám be azt, hogy szeretlek?
Hogy történjék bármi is, Én soha nem feledlek!
Szeretni foglak a síron túl is, "végtelenül."
Mindig keresni foglak, életeken keresztül!

Megadnék érte mindent, ha hinnél, bíznál bennem!
Azt, ha tudnám, hogy mindig boldog légy, mit kell tennem?
Majd ha egyszer eljön értem a nagy kaszás Halál,
Egy másik életben szívünk majd egymásra talál?