Leszek Barátod, Lélekpárod, Kedvesed,
Hogy bearanyozhassam életed!
Lennék éltet adó víz, mely szomjadat oltja,
Örök tüzű kályha, csendes otthonodba.
Lennék hasábfa, kandallódnak tüzén,
Fényes, meleg sugárzó nap életed egén.
Gyapjúkendő, mely átölelve melegít,
Gyógyír, balzsam, mi minden fájdalmat enyhít.
Kertedben vidáman csobogó csermely, patak,
Melynek partján boldognak érzed majd magad.

Lennék tavaszi szellő, mely simogat,
Dús selymes zöldellő fű lábad alatt.
Föléd boruló ősplatán, mi árnyat ad,
Hű szerető, mely örökre veled marad.
Míg élek, óvom majd minden lépted,
Ha nem tudsz mást nyújtani, csak annyit kérek:
Engedd, hogy közeledben lehessek,
Meleg, mélytüzű szemeidbe nézhessek,
Láthassam kedves mosolyod,
Hallhassam lágyan selymes bársonyos hangod.

Mondd, bűn-e szeretni,
kéz a kézben veled lenni?
- "Szabad-e a szívnek szeretni,
ha másé vagy már régen,
de szíved nem boldog mégsem egészen!?" -

Láttodra szívem új szerelemre ébredt,
A dal, a vers lelkemben újra éledt!
Ismét dalol, énekel, szárnyal a lelkem,
Villámként tört rám e késői szerelem,
Miért pont Téged sodort felém az élet,
Mondd, "hogyan" szerethetnélek Téged?
Mit tehetek hát, most félve ezt kérdezem,
Lehet-e boldogságom még nekem?
Hisz már rég hiányzik a csók az ölelés,
Esti simogatás, csendes szelíd ébredés.

Juthat-e még gyöngéd csók és szerelem,
Kedves, suttogó édes szép szavak énnekem?
Boldogan nyújtom feléd, szerető szívemet,
Eléd teszem sokat szenvedett lelkemet.
A sorsomat, ím most kezedbe ajánlom:
Ha minden álom lehet csupán, szólj, ezt kívánom!
Ha pedig azt kéred... leszek, mint "Néma levente",
Csendesen, szürkén fénylő havasi gyopár kezedbe.
Szükségem van rád! Épp csak Te ne tudnád?
Fogd meg hát a kezem! ... Őrizd meg a szívem!