HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 2

Online vendég: 20

Tagok összesen: 1844

Írás összesen: 46504

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

F János
2018-06-17 09:46:36

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: Gabriello BagnoFeltöltés dátuma: 2006-11-23

Casa Liza -2-

A hallban Katja látszólagos ügyetlenséggel próbálja elrakni a papírjait. Tudatos esetlensége meghozza a gyümölcsét, hiszen sikerül egy liftbe szállnia az újdonsült ismerősével.
Katja negyvenöt éves sportos hosszú barna hajú és mélykék szemű hölgy. Gyakorlatilag nem csinál semmit, azon kívül, hogy a megboldogult férje után megörökölt vagyont kezeli, valamint a tanácsadók javaslatait megfogadva szaporítja. Van néhány bérháza, irodaháza, és részesedése pár üzletközpontban. Ez az utazás számára egy programon kívüli nyaralás, hiszen alig három hete tért haza innen, pontosabban Sa Comából.
Az utazása apropója tulajdonképpen Max volt. Egyszerre voltak valamikor a nyár legelején az utazási irodában. Akkor annyira megtetszett Katjának Max, hogy nem tudta napokig elfelejteni.
Az út megszervezésében Michaela, az utazásszervező barátnője nagyon sokat segített neki. Elsősorban a repüléssel kapcsolatos jótékony irányítás fűződik az ő nevéhez. A meggyőző indokok, melyeket az esti repülés mellett sorakoztatott fel, jelentettek sokat Katja számára, hiszen a délelőtti gépen, pont egy hely volt, ami tulajdonképpen csak Maxra várt.
Gyakorlatilag ez alapozta meg Katja a szerencsés véletlenekre épülő tervét, miszerint a legelső perctől a bűvkörébe akarja vonni a kiszemelt férfit. Olyasfajta csacska rizikókról hallani sem akart, miszerint külön utaznak.
-Michaela én már este tudni akarom, hogy melyik szobában lakik, le akar-e menni az esti életet megnézni, akar-e inni egy pohár valamit- suttogta oda még a nyáron az utazási irodában üldögélve a barátnőjének, aki ezen egy nagyon jót mosolygott.
-Ön melyik emeleten száll ki- kérdi Katja a liftben, mintha nem hallotta volna már a recepcióstól Max szobaszámát.
-Én a másodikon szállok ki.
-Micsoda véletlen én is!
-Ó valóban? Akkor reggel akár be is kopoghatok önhöz, ha indulok reggelizni?
-Nem csak akkor ha reggelizni indul- néz Katja mélyen Max szemébe-... hanem akkor is ha bármilyen kérdése van a szigetről. Én már szinte haza jövök ide- folytatja, de immár a kinyíló ajtóra koncentrálva.
A folyosón még váltanak pár szót a reggellel kapcsolatban, majd mindketten elindulnak a szobáik fel, melyek ugyan szám szerint nincsenek egymástól távol, de helyileg a lépcsőház egyik illetve másik fele eső oldalon helyezkednek el.
-Na ez jól sikerült- huppan le az ágyra nem kis megelégedéssel Katja.
Némi önelégedettséggel átszőtt percet követően Katja gondosan kicsomagolja a ruháit, pár perces felfrissülést követően elhúzza a függönyöket és kilép a teraszra, mely pont a kertre és a medencére néz. A teraszról kiváló rálátás nyílik a tengerre, a sétányra, no meg a Megapark műromjaira.
-Ma zenére fogok elaludni, hiszen megérdemlem. Minden úgy alakul, ahogy terveztem, sőt! Remélni sem mertem, hogy ennyire közel lesz hozzám a szobája- gondolkozik el Katja a teraszának a korlátjára támaszkodva.


-Kicsit már sok ebből a nőből- fut át Max fején a gondolat, amikor a liftben oly mélyen belenéz Katja a szemében.
Nem megfutamodás miatt, de örül, hogy vége a közös utazásnak, és az estét egyedül töltheti.
A búcsúzásnál a számára természetesnek ható kézcsók lezárta az este Katja fejezetét. Belépve a szobába Max a csomagjait az út közepén hagyva rögvest az erkélyt célozza meg. A függönyöket és a hatalmas üvegajtót elhúzván kilép a teraszra. A kilátás teljesen elkápráztatja. Az erkélye pontosan a partmenti sétányra néz. Lenyűgözve tapasztalja, hogy hatalmas a nyüzsgés. Sétáló, kerékpározó emberek mindenfele. A széles homokos strandon álló napernyők között egymásba rakott napozóágyak magaslanak. Max meglepetten látja, hogy ilyenkor sem kihalt a föveny. Rengetegen futnak, kocognak, tornáznak a puha aranysárga talajon. Az első örömpillantásokat követően a józanabb szemlélődés sem szegi a kedvét, sőt örömmel tapasztalja, hogy a szomszédból kihallatszó monoton ritmusok alig-alig érnek el az erkélyéig.
-Nekem ma még itt körbe kell néznem!- motyogja magában Max.
Az előszobában található szekrénybe gyorsan elpakolja a holmiait, majd a fürdőben rendezkedik pár percet. Kilépve a fürdőszobából egy kicserélt Maximilian jelenik meg. Mondhatnánk, hogy a húsz évvel korábban létezett vidám, sportos Max elevenedik meg. Mielőtt kilépne az ajtón belenéz a tükörbe.
-Majd inkább reggel kocogok- legyint egyet és visszacsukja az ajtót.
Az ajtó bezárása egyáltalán nem azt jelenti, hogy lemond az esti sétáról, valamint a környék felfedezéséről.
Villámgyors átöltözést követően már ismét a tükörben nézegeti magát, nem kis megelégedéssel.
A part sokszínű forgataga teljességgel szokatlan a számára. Szokatlan, hiszen otthon ilyen későn már a buszok is meglehetősen ritkán járnak. Itt meg meglepetten tapasztalja, hogy a szállodából kilépvén két buszt is lát.
A kíváncsisága természetesen a tenger felé csábítja. A széles sétányon átsétálva leballag a nagy vízhez, mely méltóságteljes nyugalommal simogatja az egészen apró szemű homokos partot. Max lehajol, hogy a kezét megnedvesítse. Gyermekként emeli a szájához a kezét, hogy megízlelje a vizet.
-Én nem is hittem volna, hogy ennyire sós- fut át a fején.
Megnyugodván a víz kristálytiszta mivoltán visszaballag a sétányra. A Megapark hatalmas fényreklámja egyszer sörözésre csábít, majd mindenféle programot hirdetnek rajta. Bepillantva a nyitott dühöngőbe irtózatos embertömeggel találja magát szemben. Meglepődik, hogy innen az utcáról is jól kivehető a vendégek összetétele. Bulizik itt fiatal és a második gyermekkorát élő egyaránt. A falból vízesés törik elő, az emelvényeken fiatal lányok ringatják magukat, a pultoknál italozó, láthatóan megrészegült vendégek üldögélnek, beszélgetnek, röhögcsélnek.
Miután Max kinézegette magát a bűnbarlangban rövid töprengést követően visszafordul, no nem azért, hogy a visszamenjen a szállodai szobájába, hanem azért, hogy bebarangolja a part egy kisebb szakaszát.
A szállodája előtti butiksor sokszínű kínálata után megnyugvással látja, hogy egy bankautomata is segíti a gyors készpénzhez jutást. Kényelmesen andalogva szívja magába a későesti forróságot. Csodálja a magasbatörő pálmafákat, hosszasan pihenteti a szemét a sűrű egymás után haladó fiákereket, és kék sárga színű gumikerekes sétavonatot, melynek a tetején sárga fény villog. Pontosan olyan, mint a kukásautókon, vagy az úttisztító gépeken.
-Ha elfáradok, majd beülök egybe és hazajövök- ötlik fel benne a gondolat annak ellenére, hogy egy csepp fáradságot sem érez sem a lábaiban, sem a szemeiben.
Ezeken a kedves kis közlekedési eszközökön kívül Maxnak feltűnik, hogy rengeteg a rendőr. Sétálva, autóval, kerékpárral, sőt egy golfautóhoz hasonló szerkezettel is szembe találja magát. Ilyen négykerekűt a repülőtér termináljában látott, mielőtt fellépett a mozgó járdára.
A butikok, éttermek, kávézók előtti forgatagból átsétál a magas betontalapzatú kandeláberekkel kivilágított sétányra.
Az érzékszervei alig tudják magukba fogadni az újabb és újabb látnivalókat. Tekintetét időről időre elrabolja a tenger hullámainak halk moraja. Ilyenkor letelepedik az ülőkének is beillő beton szegélyre, mely talán arra hivatott, hogy ha nagy a szél ne fújja be homokkal az egész várost. A tengeri töltekezés után visszatér a zsúfolásig megtelt éttermek előtt vezető sétányra. Ahány bár, étterem annyi féle muzsika. Hol élőben szól zene, hol pedig lemezről, ám egy majdhogynem kivétel nélkül közös bennük, mégpedig az, hogy mindenhol táncolnak. A forgatag méterről méterre újul, változik. Az éttermek után ajándékboltok, majd parfüméria, élelmiszerbolt, és még az ég tudja mennyi minden következik. A cél, hogy minden meglegyen amit az emberfia meg akar venni.
Maxnak tetszenek a Balneariónak elnevezett fém szerkezetű építmények. A parti térkép szerint a nyolc kilométeres strandon tizenöt ilyen szendvics, pizza, és mindenféle italt árusítására alkalmas helyet építettek. A közvetlen környéke kisebb oázisnak is tekinthető a szépen ápolt sövényéről, mely aprócska fűdarabot ölel magába egy-két csodálatosan virágzó bokrával.
-Na azért van még mit felfedezni, ez csak a hetedik volt!- mereng el magában Max.
A biciklikölcsönző előtti tumultust kikerülvén ismét átmegy a tenger felöli sétányra. A távolban felfigyel a meredeken emelkedő repülők fényjelzéseire. Rögtön a zacskótömő szomszédja szavai elevenednek fel a gondolataiban.
A táj és a sok újdonság nem teszi lehetővé, hogy az ember nagyon elgondolkozzon. A tekintete önkéntelenül egy térre szegeződi. A fákkal, bokrokkal beültetett tér hátulsó szegletében egy szögletes tornyú templom álldogál. Gondokozás nélkül átvág Max az elektromos rollerek, bringó-hintók, konflisok és még az ég tudja hány féle közlekedési eszköz által használt úton, hogy megnézhesse, isten viszonylag apró házát. A torony közepén található óra szerint lassan tizenegy óra lesz.
-Szervusz drága Lizám- gondolkozik el Max.
-Szervusz- válaszol a csilingelő hang valahol az emlékeiben.
Némi emlékezést követően indul csak tovább Maximilian. Lábai falják a métereket és a Balneáriókat. Amikor az utolsót is elhagyja feltűnik neki, hogy mennyire megváltozott az itt pihenők összetétele. Amíg a hatosnál rengeteg fiatal és magát tininek gondoló szórakozik, addig itt családosok, idősebbek, és talán több idevalósi pihen.
-Pedig az éttermekben ugyanúgy szól a zene, a bárok tele vannak, ahogy látom semmivel nincs kevesebb kölcsönző, butik, mint nálunk. Valahogy jobb erre létezni- zárja le Max összegzést.
A strand végéhez közeledvén Max leint egy fiákert.
-A hotel Neptunóig legyen kedves!
-Igen uram- válaszolja a kocsis, és meglegyint az ostorával a lovak hátsóját.
A kocsi kényelmes iramban falja a métereket. Az utcai festők, rajzolók, és a masszírozók már régen tovatűntek, amikor a tizenötös Balneáriót elhagyja a kocsi. A sokat látott, kényelmesen kiült ülésből Max egy egészen más tájat lát, mint idefele jövet. Néhány üzlet felett bepillantást nyer szállodák kertjeibe, magánházak fényesen kivilágított, vagy éppen a televízió képernyője révén sejtelmes fényekkel megtöltött szobáiba.
Az oly hosszúnak tartó séta a kocsikázással alig tizenöt percre zsugorodott. Max fáradtkás léptekkel teszi meg a szobájáig vezető utat. Mielőtt lefeküdne, azért még egy percre kimegy az erkélyre, hogy a recepció légkondicionálójának dermesztő hidegségét feledtesse azzal a csodálatos párássággal, mely a házakat, utcákat, fákat cirógatja, simogatja a hold korongjának sejtelmes fényében.


-Hol lehet már ez az ember- türelmetlenkedik Katja, miközben némileg idegesen tesz-vesz a szobájában.
Katja korán reggel ébredt. Kilépve az erkélyre hosszasan pihentette a szemét az álmoskásan ébredező sétányon. Pillantásai minden apró rezdülésre felfigyelnek, bár az igaz, hogy semmi érdekes nem történi, csak a városka készülődik egy újabb napra.
Hosszas öngyőzködést követően összekészülődik és elindul kocogni. Az első pár száz métert a frissen fellazított homokban teszi meg, majd visszatér a Max által este már megismert sétányra. A kényelmes iramban megtett méterek végét már a korareggeli napsugarak erőtlenek ható, de mégis kellemesen cirókáló társaságában teszi meg. Felérve az emeletre halkan odasettenkedik Max ajtajához. Néhány másodpercig még a lélegzetét is visszafolytja, de ennek ellenére nem hall semmit.
-Biztosan alszik még- nyugtázza magában, majd visszaindul a szobájába, hogy felfrissítse magát.
Katja türelme nem várt próba elé került. Az esti lefekvésnél még oly biztos teóriája, miszerint a kiszemelt férfi, azaz Max már korán reggel kopogtatni fog nála nagyon úgy néz ki, hogy dugába dőlt. A kényelmesen elfogyasztott reggeli ábrándja, valamint a találkozó előtti séta a parton egyre inkább, csak vágyálommá töpörödik, sőt, ha perceken belül nem indulnak el az étterembe, még a reggeli is csak illúzió marad.
-No akkor majd kopogok én!- tudatja az elegáns fürdőszobai tükörrel Katja.
A gondolat harmadik percében már egy álmoskás, némileg kócos férfi áll előtte, aki talán azt sem tudja jelenleg hol van.
-Ó bocsásson meg, nem akartam felébreszteni, de hamarosan vége a reggelinek.
-Jaj, milyen feledékeny vagyok! Én kérek öntől elnézést, amiért így megvárakoztattam. Tudja az este még bejártam a környéket, és nagyon későn értem haza. Ha nem haragszik én még pihennék egy kicsit.
-Azért tízre lejön a találkozóra?- kérdez vissza Katja látszólagos nyugalommal annak ellenére, hogy hihetetlen düh kapott lángra benne.
-Igen, persze, addigra rendbe szedem magam.
-Akkor tízkor- mosolyogja el magát Katja, bár szíve szerint egy lendületes mozdulattal megérintette volna Max kissé borostás arcát.
Az étterem felé vezető utat igencsak feldúlt állapotban teszi meg Katja.. Dühöng, de annyira, hogy még az étvágya is elmegy. Jószerivel csak egy pohár narancslé csúszik le a torkán néhány vézna pirítós kíséretében.
Mérges azért, hogy nem hívta el Max az esti sétára, hogy elfelejtette a közös reggelit, valamint azért is, hogy este oly nyugodtan volt képes elaludni, miközben Max bejárta a környéket.
Természetesen az is szöget üt a fejében, hogy ez nem lehet véletlen, hiszen, ha szimpatikus lenne Maxnak, akkor egészen biztos, hogy elhívta volna.
-Lehet, hogy nem szereti az ilyen rámenős nőket? Taktikát kell váltanom- villan be a gondolat, Katjának miközben legördül az utolsó csepp narancslé is a nyelőcsövén.
Ennek a summás gondolatnak a jegyében kezd bele a tervek szövögetésébe.


-Jaj istenem, ez a nő rettenetes- sóhajt egy hatalmasat Max, miután becsukja az ajtót!- Hogy mondjam meg neki, hogy én nem azért jöttem nyaralni, hogy korán keljek, meg időre reggelizzek, vagy megrendelésre mosolyogjak. Különben is...-gondolkozik el Max.
A váratlan ébresztő, valamint az utána történtek teljességgel megpecsételték a reggel menetrendjét. Az a némi feldúltság melyet Katja kopogása, valamint kimondatlanul is szemrehányó gondolatai generáltak Maxban az ajtó becsukódásával egyszeriben elillant. Elillant, sőt bátran állíthatjuk, hogy feledésbe is merült, hiszen az erkélyről beszűrődő napsütés energiája mágnesként vonzza ki a szabadba. Az a néhány perces töltekezés, melyet az erkélyen tölt el elegendő arra, hogy kiszakadjon a kényelmes heverő bűvköréből.
-Hogy a csudába csinálják ezt? Mielőtt lefeküdtem sem sétálgattak kevesebben, mint most- gondolkozik el Max.
Az étterem természetesen már bezárt, amire leért a szobából, de nagyon nem keseredik el, ugyanis este már kinézett magának egy hangulatos éttermet.
Tízkor már jóllakottan, mosolygósan cseverészik néhány régebben itt pihenő vendéggel, akik szintén Alexandrára várnak. A nagy beszélgetés közben megpillantja Katját. A hölgy kicsit visszavonultan ücsörög egy fotelban. Max kissé meglepődik, hogy a reggeli határozottan nyomulós stílushoz képest mennyire megváltozott.
-Csak nem bántottam meg?- fut át a gondolat a fején, miközben tanulságos beszélgetésbe elegyedik egy fiatal házaspárral.
-Szerintünk béreljen egy autót, az a legjobb és legkényelmesebb- bizonygatják a fiatalok felsorolva, hogy hány és hány olyan városkába jutottak így el, ahova csoportosan még csak esélyük sem lett volna.
Maxnak nagyon tetszik az ötlet, de még korainak tarja. Először a környéket akarja megismerni. Az autókázás ráér.
Alexandra nagyon gyakorlatiasan vezeti fel a beszélgetést, melyhez egy pohárka sangriát is felszolgálnak. Maxnak nagyon tetszenek a szervezett kirándulásokról szóló ismertetők, de nem hamarkodja el a döntést. Alexandra búcsúzásképpen egy térképpel ajándékoz meg mindenkit.
-Van valami határozott terve mára?- lép oda Max Katjához.
-Arra gondoltam bemegyek Pálmába.
-Megmutatná nekem a várost? Természetesen nem szeretnék alkalmatlankodni.
-Ne vicceljen már!- csillan fel Katja szeme. -Mikor indulunk?- mosolyogja el magát.
-Esetleg ... azonnal?- kezd bele Max a mókázásba.
-Irány a buszmegálló!
-Igenis asszonyom!- viccelődik tovább Max.
Kisvártatva már a főutca díszkövein sétálgatnak a bizonytalan távolságban leledző buszmegálló felé. A vidám, ám tartalmas beszélgetés közben Katja láthatóan élvezi Max társaságát.
A busz hamar berepíti őket a városba. Katja szerint ez a busz, nevezetesen a huszonhármas sokkal jobb a tizenötösnél, mely legalább fél órán át döcög a központig.
-Itt vagyunk a központban- vált témát Katja, amint leszállnak a buszról.- Erre található a Sólleri kisvasút megállója, de szerintem oda most nem menjünk be, mert bármennyire is szép, csak akkor láthatjuk teljes valójában, ha váltunk rá jegyet.
-Akkor váltsunk!
-Szerintem egy ilyen kiránduláshoz már kicsit késő van.
-Értsem ezt úgy, hogy a koránkelés itt elengedhetetlen?
-Legalábbis előnyös- mosolyogja el magát Katja.
-Értem, akkor merre menjünk?
-Először is menjünk át az úton. A halpiac is érdekli?
-Engem minden érdekel!
-Minden?- néz Katja kissé somolyogva Maxra.
-Milyen kellemes muzsika! Honnan jöhet?- tereli el Max a témát más irányba, mely számára kissé kétértelművé kezd válni.
Az ódon hangulatot árasztó, szépen karbantartott épületekkel szegélyezett térről besétálnak egy sétálóutcába, ahol Max rögtön észrevesz egy borszaküzletet. Percekig nézegetik a kirakatot, mely Katjának is nagyon tetszik.
A kellemes dallamok egyre hangosabban hallatszanak, majd némileg ismét távolodnak, sőt bele is vesznek egy idő az utcák zsivajába. Talán ez azért fordulhatott elő, mert letértek a sétálóutcáról a vásárcsarnok irányába.
A piac előtti téren parkoló kocsik, s robogók között minden nehézség nélkül találnak utat maguknak. Mielőtt belépnének a csarnokba, Max hosszasan szemléli egy ingatlaniroda kínálatát.
-Házat akar venni?
-Nem hinném, csak érdekel ... ez is- mosolyogja el magát Max.
Katja először a halpiacot mutatja be. A kofák kínálata a viszonylag késői időponthoz képest is fantasztikus. Tengeri angolnák, ördöghalak, nyelv és laposhalak, sügerek, polipok várják az életük beteljesedését. Természetesen nem kisebb a választék rákokból, kagylókból és még az ég tudja milyen névre hallgató uszonyosokból sem. A választéka egészen bűvöletbe ejteti Maxot.
Kiérve a sajátos, szépen szólva illatfelhőből, melyet a halak árasztanak magukból egy más világba csöppen az eddig még keveset látott bajor barátunk. Bár az igaz, hogy mint mezőgazdász nagyon sok újdonságot nem fedez fel, ám különféle módon érlelt sonkák minduntalan elcsábítják a tekintetét.
A piaci forgatagból néhány lépés alatt átérnek a hangulatos sétálóutcák labirintusába. Az aprócska, virágköntösbe öltöztetett terekkel tarkított, üzletekkel szegélyezett útjuk alatt jónéhány kávézó kínálatát végigkóstolják. Közeledve a repülőgépről már megcsodált katedrálishoz Max lába a földbe gyökerezik.
-Istenem! Hatalmasabb, mint ahogy gondoltam.
-Bemegyünk?- néz Katja Maxra.
-Ez nem lehet kérdés- válaszol Max anélkül, hogy levenné a szemét az épületről.
-Akkor induljunk a fény katedrálisába!
-Kár, hogy pont most van felállványozva- jegyzi meg Max.
Hosszas, hallgatásba burkolódzott nézelődés ismételten felidézi Liza emlékét. A hatalmas rózsaablakon beszűrődő fényhatás misztikus szépsége némileg visszatéríti Maxot a földi életbe. Katja idegenvezetését hallgatva, lassan átérnek a katedrális múzeumába. Az egyházi kegytárgyak, ereklyék megtekintését követően ismét a kellemes andalgásé lett a főszerep. Max mielőtt maga mögött hagyja a katedrálist, és elindul lefele a lépcsőn egyszer még visszafordul, olyan búcsúszerű pillantást vetve a monumentális épületre. Megindulva lépcsőn egy másodperc alatt a panoráma válik a legfőbb látványossággá. A távolban várakozó tengerjárók megszemlélése még ilyen lassan ballagva is csodálatos élménnyel ajándékozza meg a sétányon haladókat. Természetesen a katedrális alatti tavacska a maga színpadjával, az út mentén álló, és a lágy szellőben a leveleiket lassan mozgató pálmafák sem jelentenek kisebb élményt a bajor hegyekhez és tájhoz szokott szemlélőnek.
-Látja, az ott a Castell de Bellver- mutat a távolba Katja.
-Elmegyünk oda valamikor?- kérdez Max vissza azonnal.
-Tudja mit? Jöjjünk be holnap reggel, és kezdjük ott a nézelődést.
-Reggeli után?- mosolyogja el magát Max.
-Nem lehetne reggeli előtt? A kikötőben bekapnánk valami finomat, és irány a város!
-Akkor mára ennyi?
-Azért van itt még látnivaló! Jöjjön, mutatok magának fekete hattyúkat- mosolyogja el magát Katja, majd megfogja Max kezét és kamaszos hévvel húzza maga után a Love story dallamával átjárt sétányon. A muzsika hangja lassan beleveszik az sétány nyüzsgésébe, de itt annyi mindent lehet látni, hogy fel sem tűnik Maxnak, vagy talán már beleszokott, hogy méterenként érik újabb és újabb élmények.
Leérve a városfalról szoborrá dermedt, különféle jelmezbe öltözött emberek jelentik a fő látványosságot, no és persze az a kis tavacska, melyet magas falak fognak közre. A kövekbe kapaszkodó növények itt-ott ugyan elfedik a régmúlt építészetének alkotóelemeit, de azért bőven maradt még mit megcsodálni. A békésen úszkáló fekete tollú hattyúk a zöldes csillogású vízben annyira emberhez szoktak, és annyira nem érdekli őket a gyerekek zsivaja, hogy az már valószínűtlen.
A király kertjében, az árnyas fák alatt hosszasan üldögélő, a víz monoton csobogását hallgató turisták mellett némán sétálnak tovább. A parkocska mellett elhaladó forgalom alig zavarja meg ezt az idillt.
-Érdekes, mennyire érzi ez a nő mikor jó, ha csak némán sétál mellettem- fut át a gondolat Max koponyáján.- pedig reggel még a hátam közepére sem kívántam a társaságát! Milyen érdekes ez!
-Ha gondolja, itt felülhetünk a buszra, és egy szűk óra múlva már a szállodánál is lehetünk.
-Azt hiszem igaza van. Vacsora előtt még napozhatnánk egyet- csillan fel Max szeme.- Tudja ma már annyi mindent láttam, hogy igazából fel sem tudom dolgozni magamban.
-Rendben akkor folytassuk holnap a sétát, vagyis...- gondolkozik el Katja.-Tudja mit! Jöjjön mutatok valamit
Max néhány pillanat elteltével már egy vörösre festett emeletes városnéző busz nyitott felső szintjén üldögél, várva az indulásra.
-Nos, most megnézzük, hogy holnap merre is sétáljunk- mosolyogja el magát Katja.
A busz néhány perc pihenőt követően megindul a belváros felé. Árnyas utakon halad, betekintést nyújtva a város forgatagába. Az ódon környezetből lassan a forgalmas főútra kanyarodik ki a sofőr.
-Itt szálltunk le a buszról!- mutat Max a kisvasút végállomásának épületére.
Katja csak bólogat, miközben a buszról néhányan leszállnak, s persze felszállnak.
-Csak szóljon, ha le akar valahol szállni, bár mikor visszaszállhatunk rá a mai napon!
-Ma csak nézelődjünk és nézzük meg, hol érdemes leszállni.
-Én benne vagyok!- válaszolja Katja, miközben a busz leér a tengerpartra.
A panoráma meseszép. Balra a tenger néhány ringatódzó hajóval, jobbra a katedrális és a Palacio Almudaina, valamint a kis tavacska a pálmafás ligetével, padjaival.
A busz tesz egy kis kitérőt a régi mólón, majd folytatja az útját a kikötő mentén. Lefordulva a kikötői útról ismét a lüktető város mindennapjai jelentik a fő látványosságot, no és persze a Pueblo Espanol, mely Katja magyarázata szerint egy miniatűr Spanyolország.
-Itt felépítettek számos nevezetességet némi kicsinyítésben. Láthatja itt még a granadai Alhambra bizonyos jellegzetes részleteit és betekinthet számos kézműves mesterségbe.
-Legközelebb itt leszállunk!
-Rendben!- mosolyogja el magát Katja.
A busz utasai, bizonyítván, hogy mennyi érdekesség is van itt teljesen kicserélődnek.
-A térkép szerint a következő állomás a Castell de Bellver- folytatja Katja a magyarázást.
A várkastély a maga panorámájával szintén nagy hatást gyakorol Maxra. A látnivalók befogadása közepette némileg elgondolkozik Katján.
-Mintha egy privát idegenvezetőm lenne. Tud mindent mindenről. Tájékozott a helyi szokásokról, ünnepekről és jól beszél spanyolul. Rengeteg közös témánk van, időnként szavak nélkül tudjuk, mit akar a másik.
-Drágám, ha megkedvelted, miattam ne legyen bűntudatod- szólal meg Liza valahonnan.
-Jaj pirinyóm, csak nem gondolod, hogy hűtlen leszek hozzád- válaszol Max a gondolataiban, de Liza amilyen hirtelen feltűnt, olyan gyorsan tova is libben az emlékek országútján.
A városnézés a délelőtt rémlátomásként felvázolt tizenötös buszon fejeződik be. Max a lényegesen hosszabb út ellenére sem unja az utat, inkább élvezi az utazást. A külvárosi Pálma gombamód szaporodó társasházai, az aprócska kikötő, a szűk utcák, a poros, kietlen táj mely fölött percenként szállnak el a repülőgépek újabb és újabb színt varázsolnak a képzeletbeli ecsetjére. Az igaz, hogy a díszes rámájú kép fehér vászna még javarészt érintetlen, de az alapszínek, mint a kék, a narancs, a fehér, a terrakotta, a zöld, a barack és a sárga már az egyik sarokban türelmetlenül várakoznak.
Max a vacsora előtt megmártózik a hűsnek egyáltalán nem mondható tengerben. Az alig fodrozódó vízben nagyon élvezi az úszkálást. Igencsak meglepődik, hogy milyen lassan mélyül a víz.



Katja megelégedéssel nyújtózik el a fürdőkádban. A habokban percről percre visszaidézi a nap történéseit. Az alig pár órás ismeretség ellenére határozottan úgy érzi, hogy megérte átszervezni az életét ezért az extra szabadságért. A nagy elmélkedés közben újra és újra pótolni kell az elveszett forróságot a fürdővízből.
A vacsora és az este hátralévő része méltó lezárása ennek a csodálatos napnak. Katja legrejtettebb reményeiben sem szerepelt, hogy a második estén a naplementét a part homokjában üldögélve nézik végig. A romantikus program közben sikerül pár kulccsal néhány zárat kinyitni Maxban.
Együttérzéssel teli boldogsággal hallgatja végig, ahogy Max elmeséli élete legborzasztóbb napjait. A boldogságot nem valami káröröm szüli, hanem egyfajta megkönnyebbülés, lévén, hogy néhány nős pasival már megégette magát az elmúlt években. A beszélgetés közben Katja szemeiből észrevétlenül alásiklik néhány könnycseppecske. Az aprócska kis érzelemi nedvgömböcskék megjelenése Katját is meglepik, hiszen késő kamaszkora óta ilyenre nem volt példa.
A hosszúra nyúlt este, bármennyire is szomorkásan indul nagyon kellemesen eltelik. Katja a saját kis története után kezébe veszi az irányítását. Kézen fogja Maxot és mezítláb továbbindulnak a homokban. Egészen Can Pastilláig sétálnak. A visszaútra a már délután megismert kék Mercedes buszt választják, mivel éppen akkor áll be a megállójába, amikor Katja taxiért kezd rimánkodik.


A környék megismerése jóval hamarább eléri azt a fokot, mely némi túlzással unalommal fenyeget. Max eredeti álláspontját, miszerint bőven ráér még az autóbérléssel foglalkozni némileg feledésbe merül amikor Katja egy fondorlatos késődélutáni sétájuk alkalmával megáll egy kis kölcsönző kirakata előtt Can Pastillában. Az autók kínálata közötti ártatlan nézelődést egy ismeretlen hang zavarja meg.
-Holá, segíthetek valamiben?
-Holá, gracias. Egy autót szeretnénk, amivel be lehet kényelmesen barangolni a szigetet- válaszol Katja olyan gyorsan, hogy Maxnak még csak egy bátortalan mosolyt sem sikerül az arcára csalni.
A történések innen már szélsebesen követik egymást. Max ámulata akkor tetőzik, amikor az iroda hűvöskés homályából kilépve pont egy olyan autó állja az útjukat amilyet kinéztek. A sötétkék Nissan csillogó fényezése az örökösen kétkedő Maxot kissé meglepi, sőt amikor a kíváncsiságának nem szabva gátat szemügyre veszi a kilométer számlálót, teljesen leesik az álla.
-De hiszen ez még egy új autó! Alig van benne hatszáz kilométer!
-Látja kedvesem ez is azt bizonyítja, hogy nagyon jókor kezdtünk autó után nézelődni- mosolyogja el magát Katja.
Az autónak köszönhetően, a napok óta halogatott pálmai nevezetességeket körbejáró túrát már a kisautóval ejtik meg.
A szálloda mellett parkoló autó álmoskás páraköntösén az ablaktörlő lágy gumilapátjai nyitnak némi rést, bár Katja temperamentumos vezetési stílusának köszönhetően csakhamar az egész csepphalmaz beleveszik az autópálya környezetébe. Katja Gyakorlott idegenvezetői énje Maxot elsőként a kikötőbe viszi el. Max csodálattal szemléli a nyüzsgő város életét, a kikötő lüktetését, és a tengeren ringatózó hajóóriásokat melyek mellett aprócska pontoknak látszanak a kicsinyke vitorlások.
A kikötőből majdhogynem egyenes út vezet a Spanyol faluba. A jó iramban haladó forgalomban azért a beszélgetésen kívül Maxnak van ideje nézelődni is.
-Nézd csak!- mutat fel egy ház második emeletére Max, egy piros lámpánál álldogálva.- Jól látok?
-Jaj kedvesem- legyint egyet Katja miközben elmosolyogja magát.-, itt van aki így tereget.
-De pucéran, és milyen fekete volt!
-Azt ne mondd, hogy még sosem láttál mezítelen afrikai nőt!
-Most akkor csodálkozni fogsz, még nem- válaszolja Max, miközben huncut kíváncsiságának eleget téve, nemcsak az építészeti látnivalókat kutatja a szemeivel, hanem egy esetleges repeta reményében az erkélyeken folyó társadalmi életet is fürkészni kezdi.
A Pueblo Español magas falai mögül kikandikáló tornyok formagazdagsága lenyűgözi Maxot. Minden méter, melyet a múzeum falain kívül tesz meg kínzó kíváncsiság sző át. Némileg enyhül az izgatottsága, amikor a sétájuk egy hatalmas rácsos vaskapuhoz érkezik. Hosszasan pihenteti a szemét az ódon utcarészleten.
-Ez a kapu egy toledoi kapu, mely 1328-ban építetett XI. Alfonso- vált témát Katja. -Ugye milyen szép? Azt az épület például hetedik Almazor kalifa építette Toledo városában 999-ben-mutat be a kapun lelkesen a hosszú barna hajú idegenvezetővé avanzsált útitárs.
-Itt nem lehet bemenni?- érdeklődik Max.
-Sajnos nem, de ne türelmetlenkedj, hamarosan odaérünk a bejárathoz.
-Ne érts félre, szép ez a környék is, csak szívesen utazgatnék már az időben.
-Pár perc és egy nagy spanyol építész által 1550-ben épített toledói kapu másolatán átlépünk a múltba- mosolyogja el magát Katja.
A hosszas bámészkodás az ígérethez híven csakhamar kezdetét veszi. Az építészeti remekművek, kézműves műhelyek, valamint az üzletecskék forgataga Katját is lázba hozza. Maxot nagy hozzáértéssel kalauzolja végig a skanzenen. Az Alhambra jellegzetes épületrészlete, a szőnyegszövő műhely patinás miliője, az árnyékos terecskék csobogói, a fazekasműhely kissé rendezetlennek tűnő ám mégis szempihentető szín és formaelegye hihetetlen hatással van Maxra.
-Néhány hete még aligha gondoltam volna, hogy egyetlen órácska leforgása alatt sétálhatok Barcelonában, Sevillában, Toledoban, vagy akár Córdobában.
-Ó, hát ez igazán nem az én érdemem, hanem a Mallorcaiaké- mosolyodik el Katja.
-De igen! Nélküled, meglehet, hogy nem találtam volna rá erre a miniatűr csodára. Most merre?
-Granada, Arab Fürdők?
-Ott még nem voltunk?
-Az Alhambrából kifele jövet, talán már átsétáltunk rajta- gondolkozik el Katja egy pillanatra, majd rápillantva a kis térképre, melyet a bejáratnál kaptak továbbindulnak a múltidéző túrájuk következő célállomása felé.
A kis spanyol építészeti körút végén a toledói Puerto de Bisagrán kilépve intenek búcsút a régmúltnak.
-Köszönöm, hogy elhoztál ide, ennyi gyönyörű dolgot még nem láttam ilyen relatíve kis helyen.
-Ó kedves Max, a java még csak most következik- válaszolja Katja, miközben belekarol Maxba.
A parkolóból Katja, olyan alig egy autó fér el utcákon áthaladva ér ki a főútra, mely mintha pont a Castell de Bellverbe vezető út hatalmas vaskapujához vezetne. A kis Nissan derekasan állja a szerpentines út megpróbáltatásait. Max egyik bűvöletből a másikba esik. Eleinte csak a panoráma ejteti rabul, majd már amikor a várkastély körfolyosóján sétálgatnak az a rengeteg látnivaló is elkápráztatja. A kicsiny Helytörténeti Múzeum arab és római időkből származó kincseinek alapos áttanulmányozása mellett Max kisfiús kíváncsisággal barangolja be a kör alaprajzú épület minden zegét-zugát. Ódon székekben fotóztatja magát, lépcsőfordulók kicsiny ablakainak pihenőiből szemléli az alattuk elterülő város, na és persze a kikötő forgatagát.
A nap váratlanul sebes elröppenése Katja számára is meglepetés. A tervezett napi programoknak csak a felét sikerült Maxnak megmutatnia, bár az igaz, hogy a délután utolsó részét a sármos útitársának köszönhetően a tengerparton töltik.

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Még nem érkezett hozzászólás ehhez az alkotáshoz!

. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

Legutóbb történt

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Apám gazdagsága című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Hajnalodott című alkotáshoz

Finta Kata bejegyzést írt a(z) Apák napi fohász című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit alkotást töltött fel Folyó címmel a várólistára

Pecás alkotást töltött fel Nyár címmel a várólistára

Gwendin alkotást töltött fel Karácsonyi történet címmel a várólistára

F János bejegyzést írt a(z) A lóápoló 30. fejezet című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Mi kommunista ifjak...HK III/3,4. című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Mi kommunista ifjak...HK III/1,2. című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Apám gazdagsága című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Mesélek című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Mesélek című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Apám gazdagsága című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Mesélek című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Kóbormacska-lélek című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2018 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)