HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 0

Online vendég: 20

Tagok összesen: 1818

Írás összesen: 45246

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

ElizabethSuzanne
2017-09-10 09:53:13

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: BödönFeltöltés dátuma: 2012-02-08

Az a lobogó lánggal égő féktelen szenvedély

1.

1717-ben még létezett egy vár az Ung mocsarában, ami nem adta meg magát. Ötven egynéhány vitéz húzódott oda. Hadakoztak ki kicsapván a labanccal, megrohanták a fegyver és élelmiszer szállítmányokat, őrjáratoknak vetettek lest, ettek, ittak, húzatták a cigánnyal, és sok, parázna, erkölcstelen dolgokat elkövettek. Magyarok, tótok, németek úgy féltek tőlük, mint a tűztől. A pokol parazsának szítói voltak, Belzebub személyes jó pajtásai. Próbálták őket kifüstölni, hej de sokszor onnan, de a csapatok véres fejjel futottak vissza. Rendes hadsereggel szabályos várostromot a terepviszonyok miatt nem lehetett vívni, nem is érte volna meg, így hát eldöntötték a nemes vármegyénél, hogy inkább elszigetelik, és kiéheztetik az ördög-cimboráit. Az okoskodás megdőlt azonban. Akkora területet tízezer katonával sem lehetett volna körbezárni. A Varjúfészekben, így hívták a tanyát, mindig volt enni és innivaló. És női rabcka is került a tivornyákra, aminek rossz híre szétfutott a környékbeli istenfélő népek között.

A vár, már, ha várnak lehetett csúfolni e tákolmányt, azon a szélesen elterülő, Sorkovának nevezett lapályon helyezkedett el, amit ember nem járta sűrűség vesz kerül, minden oldalról, dombok, erdők, bozótosok egymás hegye-hátára dobálva. Sorkován folyik keresztül az Ung, mocsárrá változtatva a környéket több puskalövés távolságnyira. A mocsárban van egy száraz, szilárd talajú nagy sziget, ezen vetette meg lábát a Varjúfészek. Bizony az csak rossz akol volt, kőből és öles gerendákból összeróva. A vár kapitánya Benkő Nagy Benedek, Béri Balogh Ádám egykori hadnagya, rettenetes ember hírében állott. Babonás félelemmel emlegették a nevét.

Feljegyezték, hogy egyszer, egy nyári reggelen így szólt a vicekapitányhoz Széles Miskához:
-Szüzeket hozass ide Miska estére, minden legénynek egyet! Mulatni vágyom!
-Értettem, kapitány, -vigyorgott a pokolravaló. -Magyarok legyenek, vagy tótocskák?
-Magyarok?! Tótok?! -akkorát bődült az egykori hadnagy úr, mint a sebzett bölény. -Hát haramiának nézel te engem?! Hát nem tudod-é, hogy mi itten édes magyar hazánk utolsó katonái vagyunk, a felséges fejedelem pro libertatés zászlóinak őrzői? Németeket hozzatok, Németújvárról a kolostorból. Labancok pereputtyát! Megértetted!
-Igenis hadnagy! -Farkas-mosollyal vigyorgott a haramia alvezére. -Betörök húsz emberrel Újvárra, megrohanom a kolostort, kardélre hányom a papokat, és kihurcolom a rabckákat!
-Vigyél harmincat!
-Nem lehet nagyuram. Nincs annyi józan emberem a tegnapi mulatozás után!
Mennyit vitt, mennyit nem, a feledés homályába merült később. De a vállalkozás sikerrel járt. A kurucok alkonyat idején rátörtek a városra, égtek a porták zsuppfedelei, Egyetlen rohammal elfoglalták a Szent Margit kolostort, levágták a német őrséget, kardélre hányták a papokat, és kihajtották a hálóruhában reszkető szentéletű szüzeket. Túri Dániel, és Somosfay Balázs elhozta a perjel szobájából az arany, és ezüst-holmit, aztán felgyújtották az egész kócerájt. Az eszkort beleveszett az éjszakába, az apokaliptikus lovasok végigvágattak az égő városon, a rőt fényben reszkető mezőkön, s mielőtt még a riadoztatott helyőrség lóra kaphatott volna, már az Ung völgyében ragadták tova lovaikon a halálra vált rabckákat.
Azt mesélték később a falvakban, hogy az apácákat a Varjúfészek farkasai meztelenre vetkőztették, asztalon táncoltatták, s egyéb más, elmondhatatlan utálatosságokat műveltek velük.
Tarr Istók, szecsei plébános könyörgő szentmisét mutatott be a szüzekért, melyben Benkő Nagy Benedek uramat, és ordasait az ördög követeinek aposztrofálta, és nyilvánosan megátkozta. A faluban mindenki örült, hogy az istenteleneknek így megadta a jámbor plébános. Egy leány ejtett csak titokban könnyet, Bazsó Gergely úr karcsú, barna szép lánya, Julianna. Hiába faggatták, nem mondta miért.


2.

A pap fogadást tett: ha már sem a német, sem a tekintetes vármegye nem tudja kiűzni és elpusztítani az Ung mocsarában tivornyázó Sátánt, majd ő megteszi. Kidoboltatta, hogy július 23.-án vásárnapon Szecse főterén az ördögűzés szertartása keretében megsemmisítő csapást mér a gonoszra. Az attrakcióra mindenki kíváncsi volt, ott tolongott a hevenyészett emelvény körül Szecse, Magyaros, és Kereki községek apraja nagyja, ottan voltak a tótok Ungberegiből, a német helyőrség szabadnapos katonái, és Verteleki István ezereskapitány, Pálfy uram szolgálattévője egy szakasz huszárral a rend fenntartásának nemes céljábul. Senki nem tudta mi fog kisülni az ördögűzésből, de el nem maradt volna egy se, aki járni tudott. A népség és a katonaság egész nap a téren rostokolt a fülledt melegben, Borbíró uram a vármegye intendánsa, lajtos kocsikat kommandírozott a templom elé, hogy, ha már megfőttek és éhen haltak, legalább inni ihassanak a szerencsétlenek.
Sötétedéskor meggyújtották körben a fáklyákat, és kezdetét vette a szertartás. A szentbeszéd az ördögről szólt, az ördög természetéről. A szónok rhetorikai képességeit csillogtatva élő, eleven képekkel mutatta meg a hallgatóságnak, hogyan bújik bele Őkelme a mit sem sejtő ártatlanokba, és miképpen veszi rá istentelen cselekedetek elkövetésére. A fehérnép közül már ekkor sokan sikoltoztak, aztán, amikor a mise végén lángra lobbantották az emelvényen Benkő Nagy Benedek két emelet magas szalma-figuráját, és Tarr Istók deák nyelven az ördögűzés rikoltó szavait tánglálta elő, egy asszony, a szecsei alvégről vércse rikoltással a lángok közzé vetette magát, Bazsó uram hajadon lánya pedig szívéhez kapott, és hang nélkül összerogyott. A plébános azt mondta másnap, hogy a két eset is bizonyítja, az ördögűzés sikerrel járt.
-Eltávozott tőle a Sátán, -mondta az embereknek. -Lelke megtisztulva a rút bűnöktől kiszállt testéből.
-Hogyan értsük ezt atyám? -kérdezték a falubeliek megütközve, mert a megégett asszonyra gondoltak.
-Megütötte a guta a gaz szűz-gyalázót, -mondta a plébános. -nem fog háborgatni többet benneteket.
De, alig egy hét telt el, az éjszaka kellős közepén hajnalfény gyúlt nyugat felől, iszonyatos hangzavart okozva vonítottak fel a lármasípok, és az apokalipszis lovasai végigvágtatván a falun, minden tetőre üszköt vetettek. A lovasok élén, többen felismerni vélték, az elhalálozott nyargalászott. Kettő porta menekedett meg csak a veszedelemből, Bazsó uram portája, és ama asszonyé, Katona nénémé, aki a tűzhalált szenvedte.
Másnap Bazsó uram maga elé rendelte karcsú szép leányát a tiszta-szobába, aki nagyon is eleven volt már akkorra, bár a bánat mély, sötét árnyékot vetített szemei alá, és így szólt:
-Egykorvolt titkos mátkád számunkra meghalt. Férjhez kék mostan már menned. Jobb lesz így mindenkinek.
-Nem! -mondta a lány.
-De igen, atyai parancsomnak engedj! Verteleki István, Pálfy uram adjutánsa lészen a férjed, régóta ácsingózik kezed után. És ezzel végérvényesen pontot teszünk erre az egész, őrült, kuruc-labanc históriára!

Harmadnapra rá azt eszelte ki Verteleki uram, hogy bevezetteti magát a várba.
-Én biztos szót értek velük, -döngette a mellét. -Kuruc voltam én magam is a zsibói csatáig, ahol minden elveszett. Ismerek egy félnótás legényt, aki bejár, hozza, viszi a híreket. Az majd bekalauzol!

3.

Megmondták a kurucok a német lányoknak: aki akar, eltakarodhat szabadon. Átkísérik a mocsáron, kiviszik az országúthoz, s mehet Isten hírivel. A húsz lány közül tizenhárom menni akart, heten azonban akként döntöttek, ha már úgy alakult, ahogy alakult, ott maradnak balkézről jött feleségnek. Köztük volt Ingrid Heinchelman kisasszony, gróf Heinchelman Henrik vérteskapitány leánya, aki a kuruc várkapitány szeretője volt már akkor.
Benkő Nagy Benedek péntekenként este szokott volt fürdeni mindigelen. A nagy szőlőtaposó kádat színültig töltötték forró vízzel, abban ültek, játszadoztak kettecskén. Az egykori apácalány kitanult szerető lett a nagy tapasztalatú és nagytermészetű kuruc vezér mellett. Nem bánta, szeretett a kurucok közt élni, természetes vonzódást érzett e vad, szép, féktelen férfiak iránt.
Bejött a fürdőházba Széles Miska huszárkáplár, ledobta ruháját és belépett a kádba. A vízpárán át a leány csak úgy látta délceg alakját, mintha ködből merült volna fel, s felhő takarná deréktól fölfelé.
-A huszárok ekkora bökőt hordanak? -évődött a lány.
-Ekkorát bizony, -vágott vissza a legény. -Csak tán nincs ellenére a kisasszonynak:!
-Dehogy van. Sőt!
-De kapitány úré az elsőbbség, -mondta ez savanyúan.
Benkő Nagy szólt közbe:
-Én már túl vagyok rajt' háromszor, nem bánom.
Azt mondta azonban Széles Mihály, szavait a várkapitányhoz intézve:
-Követ van itten nagyuram. Lentről jött. Beszélni akar kegyelmeddel.
Benkő Nagy Benedek megvonta a vállát.
-Küldd be akkor. S küldess bort is!

Hármasban voltak de csak ketten beszéltek. A kívülről jött ember a kád mellett ült háromlábú hokedlin, mert a világ minden kincséért le nem vetette volna a ruháját, s bele nem ült volna világnak csúfjára e kettő mellé, pedig hát invitálták eléggé nyegle nevetgélések közepette. A barna, túl szálkás, túl-izmos férfitest, és hozzásimulva alabástrom fehér bőrével a német lány felháborító, ízléstelen, és észbontóan felkorbácsoló látvány volt. A fehér asszonytest időről időre odaúszott a víz alatt a barnához, körülfonta, rátekeredett. Verteleki a kínok kínját állta ki, s hogy szenvedésén enyhítsen, sűrűn kortyolgatott a padlóra helyezett kancsóból.
A disputa így zajlott le:
-Tudja az úr kicsoda vagyok én? Nemes és nemzetes Verteleki István ezereskapitány vagyok én, Pálfy uram adjutánsa!
-Tudom, -mondta nyugodt kedéllyel a kuruc. -Csatáztunk mi már egymás ellen.
-Oszt, igen. Oszt hun csatáztam én a hadnagy úrral?!
-Dolhánál, -biccentett rá Benkő Nagy ugyanazzal a vérmérséklettel.
Az ezereskapitánynak felhő futott át az arcán. Alkalmasint nem volt kellemes emlék a dolhai csata, pedig akkor a nemesi bandériumok és a császári vértesek szétszórták Esze Tamás és Tokaji Ferkó mezítlábas parasztjait. Nyelt egyet.
-Békejobbot hoztam.
-Kinek a nevében?
-A császár és a király nevében, Pálfy uram megbízásából.
-Mit akarnak?!
-A király békét akar. Megkegyelmez mindenkinek, aki leteszi a fegyvert és hűséget esküszik.
-És a vén, gőgös Pálfy?
-Pálfy uram most a főispán. Amit a király határoz, ő végrehajtja.
De nekem Károly király nem királyom, semmi közöm hozzá, és semmi közöm kakaskukorékolású Pálfyho' se!
A fehér női test odasiklott a barnához, rátekeredett. Felült aztán a német lány, beleült a kuruc vezér ölébe. Mozogni kezdtek, mozgásuk ritmusa egyre gyorsult. A víz körgyűrűket vetett, s ki kicsapott a nagy tölgyfa kádból.
Vertelekinek végig kellett néznie az egészet, pipacs pirosra gyúlt arccal nézte, s nem állhatá a végén, amikor elpilledve, kifúlva egymásra borultak, hogy meg ne tegyen egy fullánkos megjegyzést:
-Azonkívül uram, hoztam még egy üzenetet. Bazsó Julianna kisasszony üzeni, hogy megszakíccsa Önnel titkos mátkaságát, mert vélem kíván jegybe jönni. Úgy, hogy ne háborgassa kend többet!
Felállt a legény a kádban, kiegyenesedett. Arca a halotti maszk rettenetes kifejezését öltötte magára. Szemei vérben forogtak, izmai megfeszültek, és irdatlan görcsökbe rándultak össze. Olyan volt a teste, mint a villámütött, földre roskadt, ezernyi repedéstől eltorzított vén tölgyé.
A nyíllal átlőtt kerecsensólyom halálos sikolya vágódott ki ajkán. Nem lehetett érteni, mit mond, de mindenki elértette, a betóduló katonák ép' úgy, mit a német lányok, és Verteleki. Az ezereskapitány holtra váltan hagyta el a várat, s futott vissza Szecsőre, ahol aztán elmondta az őt kérdezgetőknek: a Sátán az, maga, nem ismer sem Istent sem embert!


4.

Bazsó uram világossá tette Julianna előtt, hogy két választása lehet, vagy beleegyezik a kézfogóba, vagy elküldi őt Újhelyre apácának a németek közé. Ez is, az is halálos ítélet volt a lány számára. Három napon keresztül sírt, de, amikor a negyedik nap apja ura elé került, már száraz volt a szeme, és falfehér az arca.
-Hozzámegyek Verteleki Istvánhoz, -mondta. -Kitüzetheti apámuram a kézfogót!
A nevezetes esemény időpontját december 31.-re Szilveszter napjára határozták meg. Szétküldték a meghívókat három község nemességének, az újhelyi német helyőrség parancsnokának, Tarr Istók plébános úrnak, és elsősorban Pálfy uramnak, a főispánnak, de ez később a nagy távolságra és a rossz útviszonyokra való hivatkozással lemondta a részvételt. Bazsó uram kissé nyugtalan volt, mert az urak közül az egyik kuruc volt, a másik meg labanc a régi szép időkben, Erzsébet asszony váltig nyugtatgatta: "nincsen mán édes uram olyan, hogy kuruc, meg labanc, elmúltak azok az idők Istennek legyen hála! Magyar van most mán csak egyedül!"
A december hónap szokatlanul nagy hideggel köszöntött be, befagyott az Ung mocsara a Sorkován. Hó azonban kevés volt, és így a vármegye és az újhelyi német parancsnokság elhatározta, a vastag jég adta előnyöket kihasználva eltörli a föld színéről a Varjúfészket. A vállalkozáshoz kiszállt a teljes német helyőrség Újhelyről, a vármegye pedig egy huszársvadront küldött Verteleki ezereskapitány úr parancsnoksága alatt. 13.-án pénteken hajnalban rohanták meg a kuruc farkasok tanyáját, de már az attak kezdetén kiderült, hogy a péntek tizenhármat a nép okkal tartja szerencsétlen napnak. Alighogy a vértes lovasság jobbról, a huszárok pediglen bal felől a vár közelébe jutottak, puskázni kezdték őket a falakról, s nagyot köpve még egy ócska, régi tarack is megszólalt, szikraözönnel árasztva el az alig világosodó, csillagtalan eget. A támadó csapatokban a lövöldözés nem tett kárt, tovább nyomultak előre. Ha a meglepetés nem sikerült is, azért csak rá, rá! De aztán volt meglepetés, csak nem az, amit az urak elképzeltek. A Varjúfészek körül ugyanis a haramiák nem átallották napról, napra széles sávban feltörni a jeget. Az öles résekben hártyajég képződött, a hártyajégre ráesett a friss porhó, elfedve a csapdát. Az Ung jeges mocsara lett a sírja sok vitéz magyar és német katonának Meglepetésnek elég vaskos meglepetés volt. Verteleki uramat hátrébb lovagló legényei üggyel-bajjal kihúzták, de két hétig nyomta a kaland után az ágyat.


5.

Igaz a mondás: sírva vigad a magyar. A Varjúfészekben soha nem sírtak annyit a kurucok, mint december hó folyamán. A vezéren valami szörnyűséges, mélybe húzó kedélyállapot vet erőt, használhatatlan volt, amikor nem volt részeg. Gubbasztott valamelyik sarokban, maga elé meredt, nem szólt a bajtársaihoz egy szót sem, hiába próbálták vidítgatni. Azóta tartott ez az állapot, amióta Verteleki a képébe vágta, Julianna december 31.-én az ő mátkája lesz. Ahogy közeledett a végzetes nap, úgy roskadt össze egyre jobban. A többiek vele búsultak, siralomházzá változott a vár.
Este azonban felrikoltott a tárogató síp, felzengtek a hegedű húrjai. A kurucok, mintha álomból ébredtek volna, odabotorkáltak a hosszú tölgyfa-asztal köré, lezöttyentek, töltöttek a kupákba.

Réges-régi toborzóének akkordjai búgtak fel:

"Vak Bottyán toboroz...máriás a zászló,
az én szívem oda, az alája való
Isten áldjon asszony! -Isten veled gyerek!-
Halljátok a kürtszót? Sietek -én megyek!"

Sírt akkor már mindenki az asztal körül.
Végigfolytak a könnyek az elkínzott, barna katona arcokon. A zene hullámzása, mint égő fájdalomfolyam magával ragadta a lelkeket.

"Leszek: vért imádó, őrjöngő vad harcos,
nótaverő dalos, izzószívű lantos.
Leszek vezér, ha kell, hűséges közlegény,
Éhezem és fázom, de megyek -megyek én!"

Benkő Nagy Benedek, aki az asztalfőn ült, ennél a strófánál felpattant, megragadta a nehéz asztalt, leborította róla a cinkupákat és kancsókat, s mintha csak deákok papírosából készült holmi volna, feje fölé emelte, megforgatta, és a falhoz reccsentette. A zenészek azonban, mintha mi sem történt volna, folytatták:

"Köt és fon az asszony, tépést varr a gyerek,
megmozdulnak a fák, rónák, völgyek, hegyek.
Nekünk segít az ég, velünk lesz a patak,
harcolnak a folyók, tengerré dagadnak,
ha kell a föld elrejt titkos méhébe,
száz magyar ménkű vág minden ellenségbe:
Eltakar az árnyék, csak ránk süt le a nap:
Nem mindegy, mikor lesz: Inkább ma -mint holnap!"

A tűzhely kiszóródott hamuja, az asztal roncsai, és a szétgurult kupák várták meg a hajnal első virradását. A legények a padlón aludtak egymás hegyén-hátán.


7.

Lopva jöttek át Sorkova mocsarán Benkő Nagy Benedek ordasai. A bő hólepel eltakarta lovat és lovasát. Úgy ereszkedtek le a faluba a behavazott domboldalon, mint az árnyék. Bejutottak a főutcára, anélkül, hogy teremtett lélek feleszmélt volna. A parasztok házaikba húzódtak a farkasordító hidegben, az urak a Bazsó portán mulatoztak, a kutyák a csontokért kergették egymást. A kuruc hadnagy felrántotta az ebédlőház ajtaját, belelőtt a mennyezetbe és rikoltott egy jó nagyot:
-Aki megmozdul, halál fia!
Tolakodtak befele a legényei is, pillanatok alatt ötven pisztoly és puska csöve meredt a vendégseregre.
Verteleki jövendőbeli apósa mellől céklavörös arccal ugrott fel:
-Kicsodák kendtek, és, hogy merészelik...?!
A kérdés megállt a levegőben, senki nem válaszolt rá.
Benkő Nagy Benedek Juliannát kereste a tekintetével, és, amikor megtalálta, odament a székéhez és megállt előtte.
-Szavam lenne a kisasszonnyal!
Verteleki a kardjához kapott.
-Itt senki jöttmentnek nem lehet szava az én jegyesemhez, csak, ha én megengedem! Álljon ki az úr szemtől szembe, ha baja van velem, s ne bújjon emberei pisztolya mögé!
A kuruc végigmérte. Egyik oldalon állt a lány, másikon az ezereskapitány, közöttük Benkő Nagy.
-Hitvány árulókkal semmi dolgom, -mondta fagyosan. -Ön elhagyta a pro-libertatés zászlót, amikor védelmére a legnagyobb szükség lett volna!
Azzal minden további disputának még a lehetőségét is lezárandó, keresztüllőtte Verteleki mellkasát. Pálfy uram segédtisztje úgy dőlt el, mint a zsák.
Lett nagy kavarodás. Az urak megpróbáltak fegyvereikhez jutni, a kuruc puskák és szablyák azonban gyorsabbak voltak. A jegyesség megpecsételése végett tartandó díszebéd véres öldöklésbe torkollott. Benkő farkasai mindenkit levágtak, aki ellenállással próbálkozott.
Amikor vége lett, megállt másodszor is a kuruc vezér Julianna előtt.
-Sajnálom, ami történt, -mondta fakó hangon. -De, tudni szeretném, titkos mátkájának tekint-e még engem a kisasszony?!
A leány felemelte könnyáztatta arcát, fehér bőrén a belső forróság halovány pírja ütött át. Benkő Nagy most újra megcsodálhatta, miként változnak Julianna sötét szemei a fáklyák lobogó fényében világító búza kékké. Hej, de régen látta utoljára! Akkor, amikor búcsúzni jött, amikor a nagyságos fejedelmet kellett 1711 őszén Lengyelországba kísérnie.... A nép jajgatása felhallatszott a völgyekbe és a dombokra, amerre mentek.
-Nem tudom, -lehelte Julianna.
A csönd bántóan dübörgött föl a véres halottak teste felett.
-Akkor, -mondta a legény nagy lélegzettel, metszően éles hangon, -akkor azt tanácsolom önnek, menjen be Újvárra a német kisasszonyok kolostorába. Ott biztonságban lesz, mert én ezt a koszos, büdös labanc fészket még ma eltörlöm a föld színéről!
Julianna nem szólt, nem is mozdult csak a tekintetét ejtette le a padlóra.
-Menj be a zárdába! -vijjogott fel most még egyszer a legény keserű hangja. -Két embert adok melléd. Hej, Jóska, hej Boldizsár! Ide gyertek ebbe' a minutumba! Fejetekkel feleltek a kisasszony egyetlen haja-száláért!
1717 január 1.-re virradóan Szecse község megszűnt létezni. A leégett zsupptetők üszkös gerendái, a kidőlt-bedőlt falak látványa a dombtetőről nézve egyetlen halálos fekete sebre emlékeztetett a szűz-hóval beborított tájon.


8.

73 évvel később másik falu állt a régi helyén, és más nemzedék élt a falak között. Tótok, németek és ruszinok népesítették be a környéket. Egy szép nyári nap siheder legényke kóborolt el Sorkova felé, és véletlenül felfedezte a szigetre bevezető titkos utat. Óvatosan, lépésről lépésre haladt befele a bokáig érő vízben, minden percben készen arra, hogy visszameneküljön. Eljutott a várig. A kapu félig nyitva volt. Belépett. Csontvázakat talált benn a szobákban, termekben. Az egyik csontváz a legnagyobb terem közepén feküdt, körülötte a kőpadlón boros-kupák, és néhány értéktelen rézpénz hevert. Felvett egyet, és megnézte. Ez volt ráírva: "PRO PATRIA ET LIBERTATE
Ennyi maradt az utókorra a pusztító szenvedélyből.

A betétvers: Orosz Imre: Inkább ma mint holnap (részlet)

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7491
Időpont: 2017-01-14 08:19:35

válasz Finta Kata (2017-01-13 11:31:53) üzenetére
Kedves Kata! Gondolom a cím alapján másra számítottál, nem egy kuruc-labanc históriára! De az az igazság, h én se annak szántam, Benkő nagy Benedek története csak ürügy volt arra, hogy elmondjam, amit mindenki tud amúgy is: a szerelem lehet bizony féktelen, pusztító szenvedély, gyógyíthatatlan betegség, égető, önmagát is elpusztító emésztő tűz. Köszönöm, h olvastad, s nagyon nagy örömömre szolgál, h tetszett! Szeretettel: én
Szenior tag
Finta Kata
Regisztrált:
2006-04-12
Összes értékelés:
11600
Időpont: 2017-01-13 11:31:53

Kedves Laci!
Bárhonnan szedted össze ennek a hatalmas anyagnak a fonalait, nem lehetett könnyű. Nagyon érdekes abban a korabeli stílusban megtörtént események leírása. Mondhatom, olvasni se volt könnyű. De ha elkezdtem, nem tudtam abbahagyni. Érdekes volt olvasnia. Gratulálok, mer megérdemled.
Szeretetteljes üdvözlettel: Kata
Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7491
Időpont: 2012-02-12 08:29:21

válasz Gunoda (2012-02-11 20:35:59) üzenetére
Szia, köszi! Nincs egy kialakult terv a fejemben, miről írjak, beugrik valamiről egy ötlet, néha elég egy felmerülő verssor, egy zene-foszlány, stb.
Szenior tag
Regisztrált:
2006-06-11
Összes értékelés:
707
Időpont: 2012-02-11 20:35:59

Hát, ez akár meg is eshetett volna. Jó történet! Meglepett, hogy történelmi novellában is utazol. :))
Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7491
Időpont: 2012-02-11 17:14:04

válasz Rozán Eszter (2012-02-11 16:07:42) üzenetére
Köszönöm Eszti, örülök, h elolvastad!

Sok szeretettel üdvözöllek: én
Szenior tag
Rozán Eszter
Regisztrált:
2006-11-14
Összes értékelés:
7440
Időpont: 2012-02-11 16:07:42

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Laci!

Élvezettel olvastam írásodat!

Szeretettel: Eszti
Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7491
Időpont: 2012-02-10 08:23:25

válasz Millali (2012-02-09 23:39:55) üzenetére
Köszönöm, Millali!
Alkotó
Millali
Regisztrált:
2011-11-14
Összes értékelés:
2134
Időpont: 2012-02-09 23:39:55

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
válasz Bödön (2012-02-09 21:19:05) üzenetére
Szia!
Ha én aranyos vagyok, akkor te is, mert te is csak félig érted.
Azt kihámoztam, hogy Orosz Imre nem volt "igazi" író. Tegnap azért kerestem rá, mert - bár mi sem vagyunk azok- azért fent vagyunk. Csak a válaszodból tudtam meg,hogy a nagyanyád testvére volt, így világossá vált bennem,hogy abban az időben még nem volt net. Viszont ettől még lehettek jó írásai.
( A részlet tetszett.)
Üdvözlettel:
Millali
Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7491
Időpont: 2012-02-09 21:19:05

válasz Millali (2012-02-09 20:16:03) üzenetére
Szia, aranyos vagy. de csak félig érted:) Orosz Imre ugyanis nem volt "igazi" író, csak műkedvelőként írogatott. Kiadott magánkiadásban egy kötetet a család számára: "Fűszálak" a címe. Nem került forgalomba. Nekem tetszenek az írásai, bár, na mindegy...
Üdvözlettel: én
Alkotó
Millali
Regisztrált:
2011-11-14
Összes értékelés:
2134
Időpont: 2012-02-09 20:16:03

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Bödön!
Amikor olvastam az írásod,annyira magával ragadott, hogy észre sem vettem a hibát, amit említesz. Persze hogy 1718 január elsejéről van szó. de tudod mit, ez semmit sem ront az írás értékén.
A nagy-nagybátyádat is üdvözölném ha vissza tudnék menni az időben. (Még tegnap rákerestem a neten, de nem találtam semmit. Most már értem,hogy miért.)
Üdvözlettel:
Millali
Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7491
Időpont: 2012-02-09 09:03:53

válasz Millali (2012-02-08 23:41:25) üzenetére
Kedves Millali! Köszönöm ezt a szép, meleg hangú méltatást. Szakítani akartam a fellengzős nyelvezettel, és a közfelfogással, azért írtam meg így. Van benne egy hiba, én is most vettem csak észre: Szecső természetesen 1718 január elsejére égett porig. Orosz Imre bácsi a nagymamám testvére volt, nekem a nagy-nagybátyám Üdvözlettel. én
Alkotó
Millali
Regisztrált:
2011-11-14
Összes értékelés:
2134
Időpont: 2012-02-08 23:41:25

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Bödön!

Bizony sokan meghaltak már a hazáért és a szabadságért. Nem csak a Rákóczi szabadságharc idején, hanem előtte is és utána is.
Írásod nagy erénye (véleményem szerint) az, hogy nem az ezerszer megírt szabadságharcot mutatod be, hanem a (szintén nem mellékes) bukás utáni állapotot. A kornak megfelelő nyelvezettel izgalmas, élethű emberábrázolással írsz le egy olyan világot, ami sok ember számára (egy-egy részben számomra is) ismeretlen. az egészet olyan egyszerűen tálalod, mintha csak kinyitottál volna egy ajtót, ahonnan láthatóvá válik a közel háromszáz évvel ezelőtti Kuruc-Labanc világsikere, fájdalma, hányódtatása. A befejezés különösen tetszik.
Gratulálok az írásodhoz.
Üdv.:
Millali

Legutóbb történt

F János bejegyzést írt a(z) Rózsák című alkotáshoz

Kedves alkotást töltött fel Mikor megszülettél címmel

eferesz bejegyzést írt a(z) Tritikáléföldön című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Út a Paradicsomba 2/2 című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Út a Paradicsomba 2/2 című alkotáshoz

Petrucci alkotást töltött fel Jankó és az ördög címmel a várólistára

dodesz bejegyzést írt a(z) Tritikáléföldön című alkotáshoz

leslie b shepherd bejegyzést írt a(z) Napkellet című alkotáshoz

alberth bejegyzést írt a(z) Szent Péter előtt című alkotáshoz

alberth bejegyzést írt a(z) Szent Péter előtt című alkotáshoz

efmatild bejegyzést írt a(z) Út a Paradicsomba 2/2 című alkotáshoz

Dobrosi Andrea alkotást töltött fel Rózsák címmel a várólistára

mandolinos alkotást töltött fel Heinz Erhard: A kukac címmel a várólistára

eferesz bejegyzést írt a(z) Szent Péter előtt című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2017 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)