A szívem tele van szerelemmel,
Álmodom simogató szép szemeddel,
Lágy mosolyoddal, puha kezeddel.

Törékeny lágy, derekad hajlása,
Szemednek csillogó, meleg a pillantása,
Hangod bársonya, lelkem boldogító forrása.

Itt ég lángol szívemben legbelül,
Forrón lüktet a vérem, lelkem érted hevül.
Ha csak neved hallom, riadt szívem húrja pendül.

Egy mámorító boldogító, mégis fájó érzés,
Szívemben benne fészkel minden kétely, féltés.
A sors akarta ezt a szerelmet! Félek, nem oldja a feledés.

Tán tudni sem akarod mi az, mi szívemet elérte,
Én már rég érzem fájdalmas lesz, mégis megérte!
Élek, újra élek! Szívemben újra vágyak keltek életre.

Tudom, nem kérhetek tőled mást, csak közeledben lehessek,
Néha melletted legyek, s csodás szemedbe nézhessek.
Tán az sem lehet, hogy csupán kezedhez érhessek.

Bár szédült szívem minden vágya veled tölthetni még az életem,
Szentül ígérem, a gátakat, mit rám szabsz, soha át nem lépem,
Hogy sorsom kegyetlen, fájdalmas tréfát űz velem, érzem.

Ha azt kéred tőlem, néma is leszek ezután, mint a sír,
Mely úgy érzem, örökre elpihenni, most már egyre hív.
Szerelmem titkon őrzöm, addig is, bárhogy éget a kín!

Az élettől ajándék mit még szívemből kaphatsz,
Jól gondold meg! Az ember ilyet nem mulaszt!
Hidd el, az sem nagy ár érte, ha kevéske szerelmet adsz.