A nem várt pillanatok mindig meglepetésszerűen törnek rám és ilyenkor egyszer csak valami megindul bennem. Az este magánya, a csend harmóniája, a nyugalom érzülete és a lelki megbékülés veszi kezdetét. Ilyenkor szabadon szárnyal a képzeletem és minden töprengés hasznos dologgá válik.
A lelki elmélyülés fokozatosan átveszi az irányítást és a halk zeneszó varázslatossá teszi az írás művészetét. Mindig hittem abban, hogy ha egyedül élem is az életemet, de lehetőségem van arra, hogy megoszthassam a gondolataimat, nézeteimet másokkal, akkor talán az életem nem is annyira magányos. Mindig van mivel foglalkoznom, több alkalom is van, hogy emberekkel ismerkedhessek, találkozhassak, de mellette mindig ott van a levélírás, amelynek viszont teljesen más jellege van. Ilyenkor az ember elcsendesül és lelkileg elmélyülve, a maga saját kis világában fogalmazhatja meg a legfontosabbnak tartott gondolatait, ami éppen a szívét nyomja vagy nem hagyja megnyugodni. Van amikor minden olyan egyszerűnek tűnik, mintha a világ kitárulkozna az ember előtt és elmondaná a féltve rejtett titkát. Vannak azonban olyan alkalmak is, amikor mintha minden elsötétülne és nem lennénk képesek egy mondatot sem megfogalmazni. Csak ülünk, töprengünk és várjuk, hogy minden megvilágosodjon számunkra. Mindezekkel a folyamatokkal nap mint nap szembesülhetünk, mert életünket rengeteg körülmény befolyásolja. Így az idő múlásával kialakul az ember számára egy szokásrendszer, ami által éli a mindennapi életét, de ez nem zárhatja ki annak lehetőségét, hogy ne lennénk képesek a megújulásra. Fontos, hogy mindig tudjunk mérlegelni és ha szükségét érezzük akkor változtatni is tudjunk, de ez hit nélkül soha nem lehetséges. Minden este már a jól kialakult életszokásomnak is köszönhetően, ezért teszek meg egy nagy sétát. Ilyenkor képes vagyok átértékelni a nap történéseit, és összegyűjteni, megfogalmazni magamban, hogy milyen tapasztalatokkal lettem gazdagabb. Ha pedig szükségét érzem, akkor ennek hangot is adok egy esti kis kávézgatás alkalmával. Legtöbbször viszont kötelező kötelességeim alkalmával egy kávézó, kis pub vagy akármilyen hely is jó alkalom lehet arra, hogy képessé váljunk, őszintén megnyilatkozni és véleményünket teljes egészében kitudjuk fejteni. Egy ilyen sokszínű este után pedig az írás, sokszor olyan magasságokba emeli az embert, ami által az életre is teljesen másképp tekint. Az írás viszont mindig megteremti annak lehetőségét, hogy a legnagyobb mélységeket átélve, az életre ne csak úgy általánosságban tudjunk tekinteni, hanem minden benne bekövetkező történést teljes összefüggésében láthassunk. Sokszor ezért mondom, hogy valamikor egy pillanat is aranyat ér. Mert az egyedi és különleges, a hétköznapi rohanás közepette mindig képes valami újat varázsolni az emberek életébe, ami által már nem is olyan egyhangú az, amit sokszor nap mint nap megtapasztalunk.
Életünk minden egyes pillanata tartogathat számunkra valami új meglepetést, ha képesek vagyunk mindezt elfogadni és törekedni arra, hogy megismerhessük.
Így válhatott mindennapos tevékenységemmé az írás is, ami nem csak egy meghatározó tényező, ami által azt az életem részének tekinthetek, hanem maga az élet.
Az ember élete során képessé válik arra, hogy minden eddig számára teljesen ismeretlen dologgal megismerkedhessen és minél többet megtapasztalhasson. Viszont egy idő után teljesen kialakul és megszilárdul minden, ami az ember későbbi önmagát jellemezni fogja. Ilyen az írás is, ami sok téveszmével ellentétben nem hobbi, hanem egy élethivatás, ami folyamatosságot játszik az ember életében. Fokozatosan formálja, alakítja és ezáltal teljes egészében egy életcéllá alakul.
Mindennek viszont csak akkor lehet értelme életünkre nézve, ha mindig megfogalmazódik bennünk egy cél. Ha hiszünk benne, hogy ezáltal valami újat és maradandót tudunk alkotni. Ha nem csak egy sokadik iromány, ami porosan hever a könyvespolcon, hanem mindig aktuális üzenetként képes érvényesülni.
Az írás halála akkor következik be, ha már nem látjuk értelmét mindannak, amiben eddig a boldogságunkat felfedeztük. Amikor már érezzük, hogy nincs kinek írjunk, egyedül maradtunk a végtelenben. A magányosság eluralkodva rajtunk, mindent megfoszt tőlünk, aminek eddig éltünk. Ilyenkor önmagunkat is elveszíthetjük és ezáltal, már az olvasás is elveszti mindennemű értelmét. A világ megismerésének kapui bezárulnak az ember előtt és csak tengődve éli mindennapjait. Ismerős érzések ezek, már volt alkalmam megtapasztalni, de jobb ha az ember még bele sem gondol. Ezért legyen akár milyen is az élete, mindig hinnie kell, hogy lehet másképpen is élni. A hit és a remény örök körforgásában, mindenki képessé válhat a helyes út bejárására. A szeretetünkkel pedig képessé válhatunk jobbá tenni a világot és a körülöttünk élőket.
Ez a legnagyobb hatalom, ami nélkül a hit és a reménység csupán üres fogalmak és semmitmondó eszmék.