HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 2

Online vendég: 22

Tagok összesen: 1888

Írás összesen: 49230

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

túlparti
2019-12-08 22:30:40

Szülinaposok
Reklám

Cikkek / esszé
Szerző: MüszéliaFeltöltés dátuma: 2012-03-08

Kyffhauser



Nem olyan régen beszéltünk a Silbury temetődombról, amely arról híres, hogy a belseje egyetlen sírt sem rejt. Ezzel szemben a Kyffhauser a német Harz hegységben?

Az egyik különbség, hogy Sil király soha nem létezett, I. vagy Barbarossa Frigyes viszont igen. Erősen tartja magát a hit, hogy itt alszik a császár, "amíg hollók röpködnek a hegy körül." A másik különbség, hogy Sil király magányos jelenség, a legjobb esetben egy napisten. Az évszázadokon át alvó király viszont valamennyi kelta nép legendái között előfordul. Számos neve van, de a monda egyes elemei nagy pontossággal ismétlődnek, a hollóktól kezdve a kőasztal köré fonódó, vagy azon keresztül növő szakállig. Mintha egy alaptörténetet meséltek volna tovább az egykori kelta központok helyén.

Vagyis nincs egy Kyff nevű király.

Nincs. A német szótárban nem találtam Kyff-et, de van egy régi angolszász szó, kieve, ez köves, sziklás területet jelent. És a Kyffhauser elég köves, karsztos két oldalán.

És ilyen alaptörténet sincs, vagy legalább is a történelem nem tud ilyesmiről.

Biztos csak az, hogy nem a Rőtszakállú az első a hétalvók sorában. Egyébként nem itt halt meg, nem itt temették el, nem is a Kyffhauser az egyetlen hely, ahol "alszik." Régi, de mindenképpen a kereszténységnél korábbi elképzelés, hogy egy nagy király vagy híres lovag nem halt meg, és vissza fog térni, amikor a népe bajba kerül.

Persze nem tér vissza. A két világháború vége felé Németország már elég nagy bajban volt, a császár azonban békésen aludt tovább. Pedig nagyon számítottak rá, még az oroszok elleni támadásnak is ez volt a fedőneve, Barbarossa hadművelet. Mint ahogy Csaba királyfi se tért vissza, amikor a románok rátették a kezüket Erdélyre.

Csaba királyfit ne keverjük ide. Nem kelta hős, nem is egy hegy gyomrában vagy földalatti csarnokban alszik, hanem a Tejúton száguldozik a katonáival. Kétségkívül kellemesebb odafönt, a csillagok között, mint itt harcolni a szekusok ellen.

Azt mondod, Frigyes nem itt halt meg, nem itt temették el. Hanem hol?

A császár nagy birtokszerző volt, kétszer is nagyon okosan házasodott, így szerezte meg Elzász nagyobb részét és Burgundiát. Közben állandóan harcolt, ha mással nem, hát az ügyeletes pápával. III. Sándor (Ronaldo Bandinelli) kiátkozta, aztán jött a legnanoi csatavesztés meg a híres Canossa-járás, és a harmadik keresztes hadjárat, amelyben Frigyesen kívül francia lovagok és Oroszlánszívű Richard is részt vettek. Frigyes számára azonban hamar véget ért ez a hadjárat. 1190 június 10-én belefulladt a Saleph folyóba Kilikiában, a mai Anatólia déli részén. Nem egészen világos, hogy ez hogyan történt. Talán leesett a lováról átkelés közben, és a sokktól vagy a hideg víztől megállt a szíve. 64 éves volt, ami akkoriban már aggastyánnak számított. A keresztény krónikások szerint az történt, hogy kiesett a kezéből a végzet lándzsája.

Ez ugyanaz a lándzsa, amivel egy Longinus nevű római átdöfte Jézus oldalát, amikor meghalt a kereszten?

Ugyanaz, már amennyiben Jézus valóban a kereszten halt meg; illetve ha János jobban tudta, mint Máté, Márk és Lukács együttvéve (Ján. 19.31-37). Károlinál csak ennyit találunk: "Egy a vitézek közül dárdájával döfé meg az ő oldalát, és azonnal vér és víz jöve ki abból." A lándzsát egy szentföldi zarándok, a piacenzai Szent Antonius említi először, aki látta is 570-ben a bazilikában, a Sion hegyen. A Longinus nevet pedig Nikodémusz apokrif evangéliumában találjuk, amely az 5-6. századból való. Hogy miért éppen Longinus? Valószínűleg ugyanazért, amiért a három napkeleti bölcs a Gáspár, Menyhért és Boldizsár neveket kapták a későbbi keresztségben. Nikodémusz gnosztikus hagyományokra hivatkozik, amelyeket azok a tanítványok őriztek meg, akik Jánost követték...

... akinek a nevén Mária Magdolna írt...

... vagy azonos Mária Magdolnával. Vagy nem.

Vagy nem. És hogyan került a végzet lándzsája Frigyeshez?

Nem tudni. A középkorban mindenki bebiztosította magát néhány vélt vagy valódi ereklyével. A végzet lándzsájáról azt hitték, aki megszerzi, legyőzhetetlen lesz, de hamarosan meghal, ha kiejti a kezéből. Az átkelés nehézségei közepette Frigyes elejtette a lándzsát, és belefulladt a folyóba. Egy muszlim történetíró, Ali ibn al-Athir azt mondja, a víz derékig sem ért, a császár azért fulladt bele, mert nagyon nehéz páncélt viselt. A fia Jeruzsálemben akarta eltemettetni a császár testét, amelyet ecetbe raktak. Az ecet azonban nem ért annyit, mint a régi egyiptomiak balzsamozási művészete. Frigyes testét az antiochiai Szent Péter templomban temették el, a csontjait a tyrusi katedrálisban, a szívét és a belső szerveit Tarsusban.

Ez volt az óvintézkedés, nehogy könnyen visszatérjen. Úgy látszik, egyáltalán nem várták vissza, akik még ismerték személyesen.

Nem lehetett könnyű együtt élni vele, de melyik császárral lehet? Hamar megszokják, hogy mindig az történik, amit ők akarnak, akkor is igazuk van, ha nincs, a nép számára nem lehet nagyobb boldogság, mint hogyha a talpukat nyalhatják.

El is hiszik, hogy az emberek ezt boldogan teszik, és nem, mondjuk, félelemből?

Elhiszik. Az emberek mindent elhisznek, feltéve hogy lehetetlen. Mi másért hinnék el, hogy van egy 19 km hosszú, 7 km széles hegyvonulat Thüringia és Sachsen-Anhalt határán, a legmagasabb pontja is csak 477 m, teljesen jelentéktelen, olyan, mint az összes többi hegy a Harzban; de ennek a hegynek egy barlangjában még mindig ott él Frigyes császár, 1190 óta. Még csak nem is a Pfalz Tilleda-ban, ahol a császár 1174-ben élt, vagy a Reichsburgban, amelynek még a romjai is látványosak; nem is a Rothenburgban, a hegy északi oldalán, hanem az alatt, egy barlangban.

Egészen beépítették ezt a helyet?

Miért ne? Stratégiailag fontos helyen van. Bár ez nem olyan sok, három vár és egy barlang 19 km-en. Épült azóta egy TV-torony, és természetesen egy Barbarossa-emlékmű is, abban a szörnyű stílusban, amely nagyszabású és pompázatos akar lenni, de csak nevetséges. Az egyetlen pozitívum, amit az emlékműről el lehet mondani, az, hogy csak egy van belőle.

Ezt azonban nem látja a jó öreg Barbarossa, hiszen alszik. 1190 óta. Illetve előbb össze kellett gyűjtenie a testrészeit Antiochiából, Tyrusból és Tarsusból, ide kellett utaznia, több darabban. Elég viszontagságos lehetett az utazás.

És hosszú ideig tartott. Csak a 16. században terjedt el a hír, hogy a császár ott alszik a barlangban, egy padon, és a vörös szakálla keresztülnőtt a kőasztalon. Alszik, ameddig hollók repkednek a hegy körül, vagy amíg a nép bajba nem kerül, vagy egészen a végítélet napjáig. Közben bólogat a fejével, és a szeme félig nyitva van. Alszik, de mindent tud, ami odafönt a világban történik. Ha egyszer fölébred, fölakasztja a pajzsát egy kiszáradt fára, amely azonnal tele lesz zöld levelekkel. Egy másik változat szerint akkor ébred fel, ha a szakálla háromszor körbenőtte a kőasztalt. Most még csak kétszer nőtte körül.

Ki volt az a szerencsés, aki ezt meg tudta állapítani?

A császárt már sokan látták vagy látni vélték; többek között azért is, mert a hétalvás ellenére időnként előjön a barlangjából vagy a vár földalatti terméből, és udvariasan elbeszélget az arra járókkal. Jacob és Wilhelm Grimm azt írják, hogy 1669-ben egy reblingeni paraszt Nordhausenbe tartott, hogy eladja a gabonáját. Találkozott egy törpével, aki intett neki, hogy kövesse. A paraszt követte is, be a hegybe, ahol rengeteg kincs hevert. A törpe azt mondta, ürítse ki a zsákjait, és töltse meg arannyal. A császár ott ült a kőasztalnál, az egész idő alatt meg se mozdult. Egy másik alkalommal egy pásztor nagyon szép dalt játszott a fuvoláján. Megtetszett ez a császárnak, odahívatta a pásztort, és megkérdezte: Repkednek még a hollók a hegy körül? A pásztor igennel felelt. Akkor újabb száz évig aludnom kell, mondta a császár, és már aludt is. Ebben a két legendában együtt vannak a fő elemek; de van egy másik történet is a Kyffhauserről. Eszerint egy Peter Klaus nevű pásztor a Kyffhauseren legeltette a kecskéit. Egyszer észrevette, hogy az egyik kecskéje minden nap hosszabb időre eltűnik, aztán ismét előkerül. Megfigyelte, hogy a Rothenburg falában van egy hasadék; ide jár titokban a kecske. Utána ment, és egy barlangban találta magát, amelynek mennyezetéről zab hullott alá. Ezt a zabot eszegette a kecske. Lódobogást és nyerítést is hallott a pásztor, mintha istálló lenne a barlang fölött. Ekkor megjelent egy szolga, és intett Peternek, hogy kövesse. Fölmentek a lépcsőn egy belső udvarba, ahol 12 hallgatag lovag tekézett a gyepen. Intettek, hogy állítsa föl a ledőlt bábukat. Peternek először reszketett a térde, de aztán egyre jobban felbátorodott, még bort is ivott egy kannából. Bármennyit ivott, a bor nem fogyott el. Végül elaludt. Ébredéskor ott találta magát, ahol egyébként az állatait legeltetni szokta, csakhogy most nem voltak ott a kecskék, de még a kutyája sem. Hazament a falujába, Sittendorfba, ahol senki sem ismerte meg. Kiderült, hogy húsz évet aludt a Kyffhauseren. Ebben a mondában szó sincs Frigyes császárról, csak a helyszín ugyanaz. A törpéből szolga lett, a szakállas császárból 12 néma levente, akiknek szintén hosszú a szakálluk.

Ez nagyon emlékeztet engem az amerikai Washington Irving elbeszélésére, ahol a főhős neve Rip van Winkle. Ő is a halál birodalmában jár, ahol a földi tér-idő törvényei nem érvényesek, és húsz év annyi, mint egy nap.

Ez a monda volt Irving forrása. A Grimm-testvérek nem mondják ki, de értjük, hogy a barlang a halál birodalma, és a császár a halál álmát alussza. Néha fölébred, mert a halál nem végleges. Visszatér a földre, bár nem ismerik meg, hosszabb lett a szakálla, más testet visel.

Reinkarnáció a német középkorban. Tény, hogy a kelták hittek a lélekvándorlásban; pontosabban csak azt hitték, hogy a lélek bizonyos körülmények között visszatérhet a földre, pl. egy állat alakjában. Szó sem volt általános érvényű természeti törvényről, mint mondjuk Indiában.

Ez is elég volt, hogy fölkeltse a rómaiak csodálkozását.

Nem értem, miért csodálkoztak, hiszen jól ismerhették Orpheust, Pythagorast és Platónt.

Hadvezérek írtak róluk, és nem filozófusok. Orpheust pl. csak annyira ismerték a rómaiak, amennyire megtanulták a mitológiából: énekével és lantjával megszelídítette az állatokat, visszaszerezte, majd ismét elvesztette Eurydikét, és végül széttépték az őrjöngő menádok. Orpheus, mint filozófus, számukra teljesen ismeretlen maradt.

Valószínűleg nem is volt ugyanaz a személy. De nézd csak, elhoztam Friedrich Rückert versét, Az öreg Barbarossa-t. 1817-ben írta, és Németországban még ma is mindenkinek először ez a vers jut eszébe a császárról:

A jó Frigyes, a császár,
A rőt szakállú agg,
Varázslat tartja fogva
A régi vár alatt.

Még mindig él a császár,
Nem volt sosem halott,
Van ott elég sok rejtek,
Leült, és alszik ott.

M fenség volt, mi pompa,
Magával vitte ő,
De visszahozza egyszer,
Ha eljön az idő.

Alszik, de nyitva egy szeme,
Figyel, vajon hova?
A hosszú csarnok végiből
Egy kölyköt int oda.

Beszél, de föl nem ébred:
"Eredj a vár elé,
Figyeld, a puszta domb körül
Hollók röpködnek-é?

Hollót elaggott szárnya
Ha még mindig repít,
Még fogva tart a bűvölet
Száz újabb évre itt."

Amit persze úgy is lehet érteni, hogy a császár inkább büntetésből került erre a sorsra.

Elég sok ellenséget szerzett magának életében, talán egy varázslót is magára haragított.

Varázslók pedig nincsenek.

Ma nincsenek. De a 12. században..?

Ugyan már, hiszen az egész csak egy mese. Te is említetted, hogy a jó öreg Barbarossa nemcsak ezen az egy helyen "alszik."

Bizony, van egy Untersberg nevű hegy Bajorországban, ott alszik a császár, a szakálla keresztülnőtt a márványasztalon. Ha már nem röpködnek a hollók az Untersberg körül, előjön, és visszaállítja Németország régi dicsőségét. A Kyffhauser barlangjában nem Barbarossa Frigyes alszik, hanem az unokája, II. Frigyes. Mások szerint azonban az Untersberg Ausztriában van, és ennek barlangjában Károly császár üldögél, fején arany koronával, kezében jogarral; alvó hercegek és nemesek veszik körül. Nem halt meg a Walserfelden, csak transzba esett. Hosszú szürke szakállát két ágra osztja, gyöngysorokkal köti össze. A szakáll már kétszer körüléri az asztalt. Amikor harmadszor is eléri az asztal utolsó sarkát, megjelenik az Antikrisztus. A császár fölébred, megvívja az utolsó ütközetet a walsi mezőn. Gábriek arkangyal megfújja a harsonáját, föltámadnak a halottak, és kezdetét veszi az utolsó ítélet.

Képzelem, milyen sokat dolgoztak a középkori szerzetesek, mire a kelta mondából ezt a szép keresztény legendát faragták. Megjegyzem, nekem az eredeti jobban tetszik, hollókkal, de végítélet nélkül. Nagyon romantikus a rejtelmes várromok között alvó császár vagy lovag. Joseph von Eichendorff egy közelebbről meg nem nevezett rajnai várról ír: Egy várban.

Alszik magányos őrhelyén
Egy agg lovag, s a régi fák;
A zápor gyorsan elvonul,
Az erdő zúg a rácson át.

Haja s szakálla földig ér,
Ruhája tiszta kő belül,
Peregnek évek, századok,
A néma kamramélyen ül.

Nagy csend van ott, és béke van,
Mindenki más a völgyben él,
Elárvult ablakok között
Csak erdei madár zenél.

A napsütésben nászmenet
A Rajna-parton elrobog,
Zenészek vígan játszanak,
A mátka szép, s nagyon zokog.

Itt aztán jól tetten lehet érni a költő munkamódszerét. Szuverén módon bánik a legendák elemeivel, és alaposan összekeveri őket. Neveket nem említ, hadd törje a fejét az olvasó. Csak azok a zenélő hollók... Nekem minden eszembe jut a hollók hangjáról, csak nem a zene.

Ki beszél itt hollókról? Von Eichendorff azt írja, Waldesvögel einsam singen, az erdei madarak énekelnek.

Hát a végén a nászmenet, a zokogó menyasszonnyal?

Csak a nagyobb hatás kedvéért. Hogy szembeállítsa az enyészetet az új élet kezdetével.

Nem enyészet, hanem öröklét. És minden oka megvan a sírásra a szegény menyasszonynak, akiben már az esküvője napján csak a majdani szülőgépet látják. De a Kyffhauser-legenda alapja nem a szentimentális romantika. Az áldott Bran, az óriások királya már sok éve aludt Wales egyik barlangjában, amikor Frigyes egyáltalán megszületett. Mondják azt is, hogy hét lovagjával együtt alszik a Fehér Hegyen, ahol ma a Tower áll Londonban. Álmában is Franciaország felé néz, hogy elejét vegye a támadásnak. Egyébként a Bran szó hollót jelent, walesi nyelven, és a Towerben ma is tartanak hollókat. Az óriás Bran kísért a sok alvó király és hős formájában, akik mind azt ígérik, hogy visszajönnek a katonáikkal, és győzelemre vezetik az utódaikat. Különösen sok régi germán hős él Geroldseck várában, Wasgau-ban: Ariovist király, Hermann, Wittekind, Csontos Szigfrid és mások. Nagy Károly (Charlemagne) a nürnbergi vár nagy kútjában alszik. Szakálla már keresztülnőtt a kőasztalon.

Ez miért olyan fontos?

Nem tudom. Mindenesetre nagyon látványos lehet.

Én azt hallottam, hogy Károly császár nem Ausztriában, hanem Németországban, az Odin-hegyben alszik, a Besse folyó mellett. Minden hetedik vagy századik évben előjön. Ilyenkor hallani lehet a fegyverzörgést, nyerítést, lódobogást, dobokat, kürtöket, de nem látni semmit. A császár a Glis-forráshoz megy a seregével, ahol megitatják a lovakat, aztán visszatérnek a hegybe. A hegy mélyében zabot termelnek a lovaknak. A zabot Quint hegyi manó őrzi, és időnként kidobálja azt, amire a lovaknak már nincs szükségük. És itt jön a csavar, ami gondoskodik arról, hogy a legenda életben maradjon. Mondják, hogy minden hetedik vagy századik évben a hegy megnyílik, és nyitva is marad, de csak negyedórára. Aki nem jött ki időben, várhat ismét hét vagy száz évet. Ez azonban nem rettenti el az embereket, mert rengeteg kincset halmoztak fel a hegy mélyében. Kevés olyan csábító dolog van, mint a gazdátlan kincs, amibe csak úgy bele lehet markolni. Mellékesen ugyanezt mesélik a budai Tündérszikláról. Néha megnyílik egy negyedórára, és a szerencsés ember annyi kincset hozhat ki, amennyit csak elbír. A legtöbben soha többé nem kerülnek elő; elvakította őket az arany csillogása. Pedig nem az arany a legértékesebb a Tündérszikla kincsei közül. Van ott egy egészen egyszerű rózsakvarc darab, nem nagyobb, mint egy tojás. Minden kívánsága teljesül annak, aki megszerzi ezt a rózsakvarcot.

Jól hangzik. De tudod, olvastam én egyszer egy történetet (szerzője "Saki," Hector Hugh Munro), az volt a címe, A majomkéz. Van egy összeszáradt, aszalódott majomkéz, amely csalhatatlanul teljesít három kívánságot. Egy koldusszegény házaspárhoz kerül, akik elsőre egy nem túl jelentős pénzösszeget kívánnak. Hamarosan megérkezik valaki a gyárból, ahol az egyetlen fiuk dolgozik. Közli, hogy a fiuk üzemi balesetet szenvedett, meghalt, és itt hozza a végkielégítést. Pontosan annyit, amennyit kértek.

A rózsakvarccal nincs ilyen kockázat. Legközelebb azt kívánják, támadjon fel a fiuk, és hey presto, feltámad.

Nekem valahogy mégsem tetszik, amikor az ember Istent akar játszani. Ennek nem lehet jó vége.

Ne aggódj, mert a rózsakvarc éppen annyira nem létezik, mint a hétalvó királyok.

Pedig milyen szép elgondolni; Madarász Henrik király a Goslar mellett Sudemer hegyben alszik, Svédországban az allabergi lovagok, a wales-i Craig-y-Dinasban Artúr király, Helsingőrben, Hamlet kastélyában a talpig páncélba öltözött Holger Danske, Man szigetén egy vak aggastyán, Írországban Gerald gróf és a harcosai, Skye szigetén egy névtelen király a lovagjaival, a svájci Vierwaldstaetten tó körüli hegyekben, egy barlangban a három Tell. Egyszer egy pásztorfiú megtalálta őket. Az egyik Tell megkérdezte: Hány óra van a földön? Dél van. Akkor még nem jött el a mi időnk, felelte a Tell, és visszament aludni.

Szerencséje volt a pásztorfiúnak, mert könnyen úgy járhatott volna, mint Peter Klaus vagy Rip van Winkle.

Stefan George írt egy hasonló témájú verset. A címe: Egy dal.

erdőbe ment egy kis legény,
ki tudja, hogy miért,
a bűv-erdőbe tévedett,
de vissza sose tért.

kereste őt egész falu,
míg bealkonyodott,
de nem maradt utána nyom,
azt hitték, hogy halott.

elmúlt hét hosszú, hosszú év,
egy reggel megjelent,
előbb csak állt egy ház előtt,
aztán a kútra ment.

elnézik, mint egy idegent,
megkérdezik nevét,
az apja holt, az anyja holt,
őt fel nem ismerék.

"a bűv-erdőben jártam én,
és eltévedtem ott,
nagy ünnep volt egy-két napig,
de elküldtek legott.

ott sárarany a nép haja,
a bőrük, mint a hó,
nevük a hold, nevük a nap,
a hegy, a völgy, a tó."

nevettek rajta: "ily korán
még bortól nem borong!
megőrzi majd a barmokat," -
és azt mondták, bolond.

egész nap kinn a legelőn,
egy kő ülőhelye,
dalolt a késő éjjelig,
nem bánták, hadd tegye.

dalára gyakran senki más,
csak gyermek hallgatott,
de csendes már a tág mező,
a pásztor rég halott.

Nem vagyok biztos benne, de azt gondolom, Stefan George itt nem pontosan Rip van Winkle, vagy Peter Klaus történetére gondolt. Ő maga ez a pásztor, akit nagyon kevesen értenek meg.

Sokáig gondolkodtál ezen, vagy rögtön kitaláltad? Egyébként Stefan George maga akarta, hogy lehetőleg minél kevesebben értsék; ő ebben találta meg a boldogságát.

Bejött, mert látod, mennyivel népszerűbb, mint pl. Rückert, akit Magyarországon még ismerni sem illik, mert olyan közérthető.

Goethe-nek is vannak egyszerű dalai. Persze ez csak a felszín. Goethe-nél mindig ott van a mélység.

Ugyan már, Goethe se írt mindig jó verseket, mások se írtak mindig rosszat.

Goethe csak egy volt.

Mondok én neked valamit. Nagyon sok egyszerű ember van, földművesek, rézművesek, csacska háziasszonyok. De egyik sem pontosan olyan, mint a másik. Mindegyikből csak egyetlen példány van, unikum.

Hogy jön ez ide?

Csak úgy. Eszembe jutott, milyen önkényesen soroljuk be az embereket a nagyság kategóriájába, vagy milyen önkényesen hagyunk ki valakit az úgynevezett nagyok közül. Pl. I. Frigyes miért volt olyan nagy ember? Mert állandóan hadat viselt, és rengeteg szenvedést okozott a népnek? El tudom képzelni, hogy egyszer átfésüljük a nagy emberek listáját, és szépen töröljük róla a diadalmas hadvezéreket.

Hiszi a piszi.

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Alkotó
Regisztrált:
2009-05-05
Összes értékelés:
915
Időpont: 2012-04-27 07:39:44

úgy látszik, rosszul választottam meg a címet. nem elég bulváros.

Legutóbb történt

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Az aranyszemű lány című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Késő búcsú című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Késő búcsú című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Általános csevegés fórumtémához

leslie b shepherd bejegyzést írt a(z) Télidill című alkotáshoz

Vox humana bejegyzést írt a(z) Télidill című alkotáshoz

dodesz bejegyzést írt a(z) Télidill című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) álmatlanul című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) ne félj című alkotáshoz

Alkonyi felhő bejegyzést írt a(z) Szomorú Teadélután című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Télidill című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Suhanó árnyak című alkotáshoz

Szem Eszkör bejegyzést írt a(z) Akarom (5/4) című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Télidill című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Suhanó árnyak című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)