HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 0

Online vendég: 17

Tagok összesen: 1869

Írás összesen: 48555

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

oroszlán
2019-06-10 15:49:02

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: MisinisztaFeltöltés dátuma: 2012-03-14

Hontalanul

Hajnalban érkezett az állomásra. Csend fogadta: senki és semmi nem mozdult a környéken. Némi álldogálás után úgy döntött, körülnéz. Lassú, szinte kimért léptekkel sétált végig a peronon, benézett a nyitott ajtón át a váróterembe - üres volt -, kiballagott a sínek közé, szétnézett, de semmi említésre méltót nem látott sehol. Visszament a váróteremhez, és a tárva hagyott ajtó mellett leült. Kisvártatva lecsukódott a szeme is, majd pár perc múlva már aludt.
Arra ébredt, hogy valakik beszélgettek mellette. Nem értette őket, de azt érezte: róla beszélnek, s a beszélő hangjában nem kevés szánalom volt. Ez jól is esett neki, meg el is szomorította, hiszen nem volt mindig ilyen az élete. Felállt, és - kikerülve az embereket - az épület melletti kissé elhanyagolt, de dús növényzettel borított kert felé vette az útját. Leheveredett egy bokor alatt a fűbe, és igyekezett nem figyelni a körülötte mind zajosabbá váló környékre. Most magányra vágyott...


Gondolatai a múltba révedtek. A múltba, ahol annyi gyönyörű élménye volt. (Soha nem gondolta, hogy egyszer még ilyen helyzetbe kerül.) Felidézte magában a családot, ahová kicsi kora óta tartozott. Rajta kívül öten voltak: két felnőtt, három kicsi gyerekkel. Remekül beilleszkedett közéjük. Mindenki szerette, és ő viszontszerette őket. Mindene megvolt: szép házban lakott, finom ételeket kapott, és szinte minden kívánságát teljesítették. A gyerekekkel sokat játszott: nagyokat szaladtak, kergetőztek, labdáztak és hemperegtek az illatos fűben. A felnőttekkel egy kicsit más volt a viszonya. Őket is szerette, de nem mindig értette, mit is akarnak tőle. Eleven volt, mint mindenki az ő korában, s ezt olykor rosszul tűrték. Néha haragudtak rá: kiabáltak vele, és pár alkalommal meg is ütötték. Ilyenkor ő félrevonult, és megpróbált rájönni, mit is csinált rosszul. Nem mindig sikerült kitalálnia, mit kellene másképpen tennie. Talán azért, mert sok dologról másként gondolkodott. (Egyáltalán: az egész világot más színben látta, mint családjának többi tagja.) Aztán, mikor újra megjelent, és jól viselkedett, szent volt a béke.
Lassan felnőtt. Nem viháncolt annyit, mint kiskorában: komolyabb lett. Vigyázott maga körül a rendre, és amit csak lehetett, megtanult a világról. Ezt a tudását aztán később sikerrel kamatoztatta a családjában és a ház körül. Már senki nem kiabált vele, hisz tudták: legjobb tudása szerint teszi a dolgát; ennek megfelelően a szeretet mellé még tiszteletet is kapott, s ez nagyon jól esett neki. Így teltek az évek. Lassacskán öregedni kezdett. A fején a szín feketéből fehérre kezdett váltani, mozgása lelassult, és időnként elfelejtett - vagy nem vett észre dolgokat. Azonban egy ízben arra lett figyelmes, hogy a többiek valamit sugdolóznak a társaságában. Nem értett belőle semmit, de érezte, hogy valami megváltozott köztük. Mind ritkábban szóltak hozzá, ami zavarta, mert nem tudta az okát.
Egy kora tavaszi nap délutánján azután újabb titokzatos dolog történt. Az egyik felnőtt hazaérkezés után kiszállt a kocsijából, és egy nagy kosárral a kezében a lakásba sietett. Ő is be szeretett volna menni, ám az ajtó könyörtelenül becsukódott az orra előtt. Zavarba jött, mert ez még nem történt meg vele.
Pár nap múlva valaki nyitva felejtette az ajtót, és ő besomfordált. Amit látott, nagyon meglepte. A szobában a nagy dohányzóasztalra tett kipárnázott kétfüles kosárban egy apróság volt, aki mocorgott, és halk hangokat hallatott. Közelebb merészkedett, ám mielőtt a kosárhoz ért volna, lépteket hallott, így gyorsan kisietett a házból. Rosszat sejtett...
Másnap délután - minekutána bőségesen megebédelt - autóba ültették, és nem szóltak hozzá, ami tovább növelte balsejtelmét. Sokáig mentek, majd egy városka szélén megálltak. A kormány mögött ülő férfi kiszállt, és intett neki, hogy kövesse. Vonakodva bár, de engedelmeskedett. Bementek a fűbe, ahol az idős ember leült. Követte példáját, és leheveredett ő is. Így ültek egy darabig, majd a társa beszélni kezdett hozzá. Szomorú volt a hangja, ő érezte, hogy ez a szomorúság nem belülről fakad, ám azt tudta: semmi jót nem jelent a számára. Aztán a másik felállt, és szinte futott az autóig. Megindult arrafelé ő is, de mire odaért, a kocsi ajtaja becsapódott, a motor felzúgott, s a jármű pillanatok múlva már messze járt.
Szörnyen érezte magát. Nem tudta hol van, viszont azt igen, hogy valami végérvényesen megváltozott az életében. Egy ideig a réten maradt, de ahogy kezdett leszállni az este, és egyre hűvösebb lett, fázni kezdett, ezért elindult a szélső házak felé. A kerítések mögül megugatták a kutyák. Próbált valami nyugodt helyet keresni magának ám mindenhol ellenséges volt irányában a hangulat. Nem tudta, mitévő legyen, hová menjen, hol lelhet valami menedéket. Csak ment, ment szomorúan, mígnem kiért az állomásra.


Az állomáson mindig sokan voltak. Az emberek többféleképpen viszonyultak hozzá. Ő érezte a járókelők érzelmeit. Tudta, hogy egyesek sajnálják, mások közömbösek, megint mások viszont nem szerették, és megpróbálták elzavarni. Hogy ne bántsák, inkább kikerült mindenkit. Azért nem maradt mindenféle törődés nélkül: mindig volt egy-egy ember, aki adott neki pár falatnyi ételt. Vizet a forgalmistáktól kapott. Enni-innivalója tehát volt, még helyet is talált magának, ahol rossz idő esetén elbújhatott az eső, a szél és a hideg elől. Jószerével semmiben sem szenvedett hiányt, mégis napról napra rosszabbul érezte magát. Hiányzott neki a régi, megszokott környezete, és egyre jobban vágyott haza. Ment volna, de félt is: nem tudta, hogyan fogadná hűtlenné vált családja. Nem tudta, mi romlott el közöttük, de azt tudta, hogy ő mindig szerette őket. Napokon keresztül rágódott a menni és a maradni között, míg végre úgy döntött, hogy hazamegy, legyen bármilyen is a fogadtatás.
Az elhatározást tett követte. Elindult, lefelé a sínek mentén...

***



A mozdonyvezetőnek nem volt jó a napja. Már a kezdet is: tovább aludt a kelleténél, éppen csak kiért munkakezdésre. Az első vonata simán célba ért, a kezdeti rossz hangulata tovatűnt. Elindult a második vonattal, de már az első állomásról nem tudott továbbmenni, mert valami elromlott a motorban. Végre nagy sokára lelket vert bele, és folytathatta útját. Jókora késés jött össze a vacakoló mozdony miatt, ami bosszantotta, mert ő szerette a pontosságot, de nem szerette a kapkodást, ami a késéseket törvényszerűen követte. Tehát most is sietett, hogy amennyire lehet, behozza a késést. Ez azzal járt, hogy egy picit gyorsabban ment, mint amennyit a szabályok megengedtek neki.
Sietsége persze nem gátolta abban, hogy mindent alaposan megfigyeljen. A pályán és a pálya mellett semmi nem kerülte el a figyelmét. A késés pedig lassan csökkenni kezdett, és a masiniszta kezdett kissé megnyugodni. Egy kisváros állomása felé közeledett, ami előtt egy nem túl éles, de hosszú kanyar volt, mindkét oldalán fákkal szegélyezve. Emiatt a kanyarba érve a mozdonyról nem lehetett látni, hogy mi van az ívben, illetve azon túl. Ezt a helyet nem szerette, mert már érték kellemetlen meglepetések itt. Odaérkezve a kezét most is - mint mindig - a fék-karra tette, hogy ha kell, időben lassíthasson.
A fák közül kiérve azonnal meglátta, ahogy az ősz csavargó - mert hogy az volt, a kinézete alapján nem is lehetett kétséges - lehorgasztott fejjel bandukolt hangosan dübörgő mozdonyával szemben. Láthatóan nem is vett tudomást a körülötte levő világról. Mivel nagyon közel volt a sínekhez, a gépész megnyomta a dudát. Még nem akart fékezni - a késés miatt -, de azt remélte, hogy a kürt hangja majd megriasztja a szemből jövő öreget. Úgy is történt: az - észrevéve a felé száguldó vonatot - ijedtében ugrott egyet, de rossz irányba. A mozdonyvezető vészfékezett, de már későn: egy hangos koppanás jelezte számára, hogy szegénynek vége.
"Nem tehettem semmit!", mentegette magát gondolatban. Azután indulatos lett: "Milyen ember az olyan, aki kidobja megöregedett kutyáját?!"
Szomorú volt - és még az a tudat sem vigasztalta, hogy szegénynek talán jobb is így...


Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
Misiniszta
Regisztrált:
2012-02-09
Összes értékelés:
21
Időpont: 2012-03-21 19:02:24

válasz Selanne (2012-03-17 09:30:38) üzenetére
Kedves Marietta!

Köszönöm szépen az értékelést! Ami a kutyusokat illeti: nagyon sok "gazda", aki - bármely oknál fogva - hajlandó eldobni a jobb sorsra is érdemes négylábút, nem is érdemli/érdemelte meg a kutyáját - de azt sem, hogy embernek nevezzék! Sajnos sokan gondolják úgy, hogy ha nehezebben élnek, akkor először a kutyától kell megszabadulni - pedig ahol eszik a gazda, ott a kutyának is jut! Drága az oltás, az állatorvos? Rosszabb helyre gondolkodás nélkül adnak ki pénzt az emberek...
Még egyszer köszönöm a véleményt!
Barátsággal: Misi
Szenior tag
Regisztrált:
2009-01-04
Összes értékelés:
8279
Időpont: 2012-03-17 09:30:38

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *

Egyre több, és több hasonló eset tapasztalható. Pláne kutyaoltások idején, szabadulnak meg az addig kedvencnek hitt állattól. Nem is értem a kettősséget.

Szeretettel:Marietta

Legutóbb történt

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)