Kisegítene a múlt,
A jövő záloga,
Több ezer évre
A régbe nyúlt
S a benne sarjadó jövő,
Az egyedüli iskola,
Ha sikerülne kiolvasnia
Az embernek, a múlt kincsét
Őrző, titkos kódot,
Azt az évszázados módot,
Ahogyan a szertartásokat,
Mint útbaigazításokat, megültük.

Ó de az idegen jelen
Kilátástalansága szerint,
Micsoda reményvesztett
Mendemonda kering,
Hogy a jelen,
Nem tekint semerre,
Sem a biztos múltba,
Sem az ismeretlenbe,

A jövő csüggedt,
Fogódzó nélküli,
Alaktalan marad,
Ezért, csak ami most,
Ma, mibennünk fakad,
Az adhat a jövőnek
Valamiféle kiutat.

Így ma a hit, a tett,
Az állhatatosság,
És a szeretet,
Soha nem látott
Varázs-kincs-sziget,
Mi a felvilágra
Mint griffmadár felvihet,
Ha lesz rá gyermek,
Tanár és becsület,
S így a fogódzó nélküli jövő,
Még élet, és jobb lehet.