HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 0

Online vendég: 16

Tagok összesen: 1815

Írás összesen: 44931

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kőműves Ida
2017-08-13 15:56:28

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: IstefanFeltöltés dátuma: 2012-03-26

Démon keresztelés

A halál bűze terjengett estétől reggelig az új szálláshelyünkön, nappal nem éreztük, mert sosem tartózkodhattunk ott, ez volt a szigorú parancs, hogy miért az rejtély volt akkor is és a mai napig is az maradt. A pletyka szerint állítólag ekkor ásták ki és hordták el a halottakat abból a temetőből, ahol a régi elhagyott kaszárnya omladozott, amelyiket alvóhelyként jelöltek ki nekünk. Elfogadtuk, úgy ahogy volt, romokban és halálgőzzel tele, mert egy zsoldosnak a jelszava "no comment", amikor parancsot kap.

Hárman voltunk magyarok és jó barátok egy egy kb. kétszáz fős katonai különítményben, melynek feladata homályban kell maradjon mindaddig, míg a természetes halál el nem visz, utána majd elárulhatom, mert nem kell már féljek egyéb halálnemtől. Gondjaink még az előző szálláshelyünkön kezdődtek, egy közfürdő és egy tetovált nő jóvoltából, ha ugyan nőnek lehet nevezni, akinél csak lyukak száma bizonyít, de hát egy nagyon töltött tárat a férfiember alkalomadtán, ha nincs más lehetősége, akkor egy madárijesztőbe is kiürít.
A fürdőn akadtunk össze vele ketten, hármunk közül, ahova hetente egyszer elmehettünk tisztálkodni, megegyeztünk az árban, legalábbis mi úgy gondoltuk, ám a végén kiderült, hogy tévedtünk. Ebből lett egy kis perpatvar, kölcsönös személyeskedés, de mi túlerőben lévén, otthagyva a szitkozódó tetoválást igyekeztünk visszafelé az elhagyott múzeumba, ez volt ugyanis akkori lakhelyünk. Otthagytuk volna, ha nem követ tisztes távolságból, mormogva és mindenféle jelet mutogatva, olykor-olykor maga mögé köpdösve. Nem szívtuk mellre és lelkiismeret-furdalás nélkül feküdtünk le, kézügyben a patkánykoppintóval, ami egy vékony lánc végére szerelt vasgolyócska volt, ezzel csaptunk a szemtelenebb patkányokra, mikor felmerészkedtek az ágyba, esetenként az asztalra egy kis villásreggelire.

Másnap reggel meglepetés, a nő kint az épület előtt ugyanolyan fura mozdulatokkal és jelekkel, voltak közöttünk akik felismerték a rituálét, állítólag ezzel szoktak kóbor szellemeket befogni és valakibe telepíteni a hozzáértő szakik. Ez megnyugtatott, mert egy feljelentés a parancsnoknál gázosabb lett volna, szigorúan tilos volt ugyanis a helybeli nők mellett kakaskodni. A jelenet még két-három napig ismétlődött, utána nem jelentkezett többet a tetovált tünemény és meg is feledkeztünk róla, mígnem egy éjjel furcsa dolog történt. Álmomból egyszer arra ébredek, hogy valaki szorongatja a nyakam, de nem csak játékból, hanem kimondottan azon fáradozik, hogy belém-fojtsa, vagy ne engedje belém szivárogni a szuszt. Hirtelen mozdulattal löktem vagy rúgtam el, erre a zajra már valaki lámpát gyújt és mit látok, az én jó bajtársam fetreng a földön rángatózva görcsös tünetekkel. Első gondolatom az volt, hogy bizonyára rossz helyen érintette ütésem, de ki se gondoltam jóformán és ő már fel is állt, visszafeküdt az ágyába és aludt tovább, gondolom azelőtt is aludt, mert mindvégig behunyt szemmel tevékenykedett. Másnap nem emlékezett semmire, de mi sem tulajdonítottunk nagy jelentőséget az esetnek, hisz mással is megtörtént már álomutazás.

Ezután történt az átköltözés a temetőbeli épületbe, ahol bajtársam éjjeli fojtogatási kísérletei kezdtek megsűrűsödni. Éjjelente próbálkozott, hol egyikkel, hol másikkal, utána egy kis rángatózás és alvás, mintha mi sem történt volna, sosem ébredt meg semmire, pedig igencsak sok mindennel próbálkoztunk.
Nem akartuk, hogy az eset kitudódjon, mert szerződésünkben olyan feltétel is volt, amelyik idegi alapon bekövetkező munkaképtelenség esetén, azonnali fizetésmentes elbocsájtást engedélyez. Nem akartuk tehát, hogy szegény ember ugyanolyan üres zsebbel térjen haza, mint amilyennel elindult. Valamit azonban tenni kellett, mert félős volt, hogy a végén nem veszi észre senki és csak sikerül neki, annyira megszorongatni valaki torkát, amennyitől az feldobja a talpát.
A katonaorvos kizárt volt tehát, ezért valaki megpendítette, hogy nem ártana próbálkozni Guloj gurunál, aki a helybéliek állítása szerint gyógyít mindenfajta betegséget, sőt nagy hatása van a rossz szellemekre is. Valahogy néha-néha szóba jött a hadonászó tetovált nő, a babonásabbak meg voltak győződve, hogy köze van az esethez.
A havernak nem igazán akarózott menni, mert szerinte semmi baja , csak mi cikiztünk vele, ugyanis ő sosem emlékezett semmire. Sok választása azonban nem volt, vagy a guru vagy hivatalos jelentés a parancsnoknál, így többségi szavazattal a gurut választotta. Sorsot húztunk, hogy ki menjen kísérőnek, mert a menésért senkit nem rázott ki a hideg. Ez érthető, ha az ember éjjel kellett átvágjon egy temetőn, amelyikből épp költöztették a lakóit, nyílt sírgödrök, kétes árnyak, imbolygó lidércfények, esetenként a sírrablók lámpásfényei és tetejére a szinte elviselhetetlen halotti mocsárbűz, mely olyan sűrű volt, akár a hálónkban a levegő, paszulyos ebéd után.

Egy kísérőnek jelentkeztem önkéntesen, mert valahogy úgy éreztem, ha együtt voltunk annak idején, akkor nem vonhatom ki magam, no meg a kíváncsiság is nagy úr, így sorsot csak azok között húztak, akik tolmácsként jöhetnek szóba. Nem beszéltük eléggé jól a tájszólást és féltünk egy újabb félreértéstől. Sorshúzás után, öltözés és indulás.
A temetőn sikeres volt az átkelés, a zseblámpa halvány fényénél csak néhány elhullatott ujjperecet rágcsáló patkányba botlottunk, úgy nézett ki, hogy a fuvarosok nemigen vigyáztak a hullák testi épségére. Azt gondoltuk, a nehezén túlestünk, pedig a kényesebb útszakasz csak ezután következett, erre visszagondolva, ma is sokszor bebújok a takaró alá, hogy biztonságban érezzem magam.

Az öreg címét tudtuk, ki is volt jelölve az útvonal egy térképen, de nem volt kijelölve, hogy mi van annak mentén. Ott pedig nem volt egyéb, mint a város alvilágának egy nyomornegyede, ahova nappal nem megy be fegyverrel sem az ember, nemhogy éjjel egy bicskával. A szűk sikátor úgy kacskaringózott, akár egy tizenöt méteres bélgiliszta egy bantu négerben, sötéten, sunyin és felszívásra készen. Kétfelől a nyomor bódéiból, kiszűrődő gyanús zajok, pattanásig feszítették az ember idegeit és zsebében a kés rugóját. Egy-egy csoport árnyék jelent meg néha mögöttünk, előttünk soha, girhes kutyák vigyorogtak ránk, mintha röhögtek volna rajtunk:-na ezt jól bevettétek fiuk!
Egymásközt nem beszéltünk soha arról, hogy kinek mi járt a fejében akkor, de gondolom mindegyikünk hátgerincében ott sétált egy inger, amitől egyszerre hevül és fázik, mert a bizonytalanságot a legnehezebb elviselni. Gondolatban fogadni mertem volna egyik golyóbisomra, hogy itt mindkettőt elveszítem, de porul jártam volna, mert elértük a guru tanyáját, minden sérülés nélkül.

Ami ott fogadott, az szinte leírhatatlan, a szagot érezni kellett, a rendetlenséget meg látni, a filmeken látott füstölgő rudacskákra, gyertyákra, tömjénfüstre számítottam, ehelyett húgy, trágya és hagymaszag keveréke csapott meg, ami olyan tömény volt, hogy a hullaszaghoz finomodott orrom is majd lekonyult tőle. Együtt lakott az öreg(ha ugyan öreg volt, vagy csak szakállas és borzasztóan koszos)mindenféle háziállatával, egyetlen helységben és épp egy póréhagymaféleséget majszolt a félhomályban.
Első benyomásra majdnem elvigyorodtam, ám amikor ránk nézett, a hagymaszárral a fojtogatós kollégára mutatott és annyit mondott, hogy:-vele baj van! Akkor valahogy egy kicsit furcsán kezdtem érezni magam. Honnan tudta, hogy kivel van baj hármunk közül, hisz jóformán meg se szólaltunk. Magyarázott aztán valamit a pangó démonokról(jobb fordítást nem találtam), amelyeket a legkönnyebb kezelni, úgy be mint kiűzni, mert ő látja, hogy egy ilyen zaklatja néha azt az embert és ismét rámutatott a kollégára. Ezek kiűzéshez csak a gazda beleegyezésére van szüksége és ezen kívül ötven dollárra, ami a démonkeresztelő díja, ugyanis ezt a fajtát átkereszteli egy kézzelfogható valamire és így zavarja ki az emberből. Ha benne vagyunk, egy negyedórán belül elintézi az ügyet, ha meg nem, akkor táguljunk onnan. Kurta és furcsa megnyilvánulásai voltak a gurunak. Halkan kezdte mondanivalóját, aztán hirtelen felhangosította magát, néha az volt az érzésem, hogy csak magában beszél, néha meg az, hogy valakivel vitázik a hátunk mögött.

Mi természetesen benne voltunk, hisz azért mentünk, igaz voltak némi kételyeim, de végül is odaadtuk a pénzt, ekkor hirtelen rámutatott a tolmácsunkra:-te kimész, mert neked veszélyes! Ezt olyan fülsértő hangon mondta, hogy szinte fájt és éreztük, kár ellenkezni, de nem is ellenkezett a másik, bizonyára még örült is, hogy nekünk hagyja a szagokat.
-Te maradsz, mert nem hiszed! Ezt nekem mondta és beláttam, hogy ördöge van, mert tényleg nem hittem. Amikor meg azt kérdezte, hogy:- mit gondolsz, miért nem veszítetted el a golyóbisodat az úton? Akkor már megbizonyosodtam, hogy nem mindennap botlok olyan emberbe, aki kitalálja, titkos gondolatomat a golyókról. Higgyétek el, egy olyan hideg izzadságcsepp indult meg lefele a hátam közepén, amelyik elérve az említett alsó szervemet, mindvégig nem akart felmelegedni.

Leültetett egy valamire és minden hókuszpókusz nélkül rányomta koszos hüvelykujját a beteg tarkójára, mire az úgy elaludt, mint egy-egy fojtogatási kísérlete után. Így álltunk, egyik aludt, a másik mögötte az ujjával a tarkóján, én meg meresztettem a szemem, nehogy elszalasszam a pillanatot.
Bevallom rosszabbul éreztem magam, mint azon az éjjelen amikor beleütköztem az egyik bajtárs bakancsába, ami ott lógott felakasztva gazdájával együtt a tábori WC egyik fülkéjében.
Nem tudtam felmérni az időt, mennyi telhetett el, de egyszer csak láttam, hogy az alvó ember megemelkedett és egy csuklás kíséretében olyan nívósat hányt, hogy gyönyörűség volt nézni. Ezt a guru tyúkfélesége is értékelhette, mert azonnal szedegetni kezdte a vacsora maradványait, de vesztére, mert jóformán be se fejezte, az öreg elkapta és egyetlen mozdulattal kitekerte a nyakát. Semmi vér nem szabad kifolyjon, így a démon a tyúkban marad, magyarázta.
-Amit itt láttál ne meséld el, mert a démonok nem szeretik, ha kitudódnak a gyengéik! Most mehettek nyugodtan, senki nem fog zaklatni! Egy kis pofonszerűséget adott az alvónak, ez megébredt és amikor az öreg az ajtóra mutatott, megkönnyebbülten léptünk ki és szívtuk mellre a nyomor mosogatórongy-szagú friss levegőjét.
Démont szaladgálni nem láttam, de éreztem, hogy valami számomra ismeretlen lógott ott a levegőben.

Burkolt válasz ez, nem teljes aprólékossággal, remélvén, hogy nem haragítok magamra valakit.

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
Istefan
Regisztrált:
2011-01-30
Összes értékelés:
1593
Időpont: 2012-04-02 23:42:56

Kedves "öreganyám", akkor te nyugodtan szólíthatsz ükapádnak, ha a megélést vesszük alapul. Az én jelmondatom: "sose volt úgy, hogy ne legyen valahogy", gondolom ezzel volt szerencsém és nem tört be a fogam oda, ahol más ott is hagyta. Töredelmesen bevallom, hogy nem szeretem a hajrát, ezt sokszor hallom is, hogy bezzeg más...de kérdem én:- hová siessek? Ha más is feltenné magának, hidd el sokkal kevesebb lenne a hirtelen halál! Szeretettel: István
Alkotó
Vesztergom Andrea
Regisztrált:
2010-06-27
Összes értékelés:
837
Időpont: 2012-04-02 00:32:51

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Hidd el, hogy a sorstársak mindig léteznek.
Egy naaaagy, büdös túlélésre hajtás az egész élet.
A 35 évemmel mindezt abszolúte tapasztaltam. Szerintem többet megéltem, mint mások 70 év alatt. Negatíve. Minden kijutott. Komolyan.
Fogadd meg "öreganyád" tanácsát: kiút valahogy mindig van. Legalábbis addig, amíg a Gondviselés megment és életben tart.
Ha nem is értesz mindig egyet Vele, vitatkozhatsz, perlekedhetsz, de amíg vagy, addig Veled célja van.
Tehát: hajrá.
Alkotó
Istefan
Regisztrált:
2011-01-30
Összes értékelés:
1593
Időpont: 2012-04-01 20:54:54

Kedves Andrea! Igazából nem szívesen írok bizonyos dolgokról, mert nem szeretem komor hangnemet és ezért is próbálom fellazítani. Vannak helyzetek az ember életében, amikor nincs a helyzet magaslatán, ez bizonyára mindenkinél így van és nem szívesen emlékszik vissza ezekre. A történet igazi és életem egy olyan periódusából származik, amelyik inkább horror téma lehetne és még Nimród leszármazottjaként is nehéz volt életben maradni. Köszönöm, hogy itt jártál és a biztatást. Szeretettel: István
Alkotó
Vesztergom Andrea
Regisztrált:
2010-06-27
Összes értékelés:
837
Időpont: 2012-03-31 18:34:11

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Szia, Nimród leszármazottja!
(olvastam ám a válaszodat :))
Nem haragszol, ha némely helyen mosolyt váltott ki belőlem az írás? (nívósat hányt, pofonszerűséget adott, stb. :)))
Fenntartom, hogy tetszik a stílusod, és soha nem gondoltam volna, hogy vevő lennék az ilyesmire. Csak amióta Twilight-ot nézek.
Jó ez az egész, amit csinálsz.
Így tovább!

Alkotó
Istefan
Regisztrált:
2011-01-30
Összes értékelés:
1593
Időpont: 2012-03-27 22:36:16

Kedves Bödön! Ezzel az írással nem bizonyítani akarom a démonok létezését. Csak leírtam egy fajta ceremóniát és az előzményeit, hogy miért is került rá sor. Igaz nem teljes részletességgel, mert azt megemészteni legalább olyan erős gyomor kell, mint az enyém. Nem vagyok babonás ember, de sokszor találkoztam olyan furcsaságokkal, amire nehéz magyarázatot adni, mindenki saját belátása szerint fogadja el őket, esetleg próbálja megmagyarázni, vagy rá se mer többé gondolni. Üdv. István
Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7435
Időpont: 2012-03-27 09:01:07

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves István! Ez egy nagyon érdekes, és jól megírt történet! De nem bizonyítja a démonok létezését. A katona harcfeladat végrehajtásának idején, de különben is, hatalmas lelki nyomásnak van kitéve, melyhez társulnak a fizikai fáradalmak, a kialvatlanság, stb. Az idegrendszer ezeket a terheket különböző embereknél különbözőképpen reagálja le. A te "katonádnál" kényszerképzetek jelentkeztek. Parafenomén jelenségeket "érzékelt", ami ilyen körülmények között érthető, és magyarázható. A novella viszont tényleg kísértetiesen fenomenális. Mit ne mondjak: hátborzongató! Üdv: én

Legutóbb történt

festnzenir bejegyzést írt a(z) Vándorló világ2 című alkotáshoz

festnzenir bejegyzést írt a(z) Vándorló világ2 című alkotáshoz

Tóni bejegyzést írt a(z) Tavaszra várva... című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Nem könyörgök én senkinek című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Jó lenne című alkotáshoz

Szalki Bernáth Attila bejegyzést írt a(z) Wilhelm Busch:Im Sommer című alkotáshoz

festnzenir bejegyzést írt a(z) Tavaszra várva... című alkotáshoz

festnzenir bejegyzést írt a(z) Anyegin levele 2017 című alkotáshoz

Tóni alkotást töltött fel Tavaszra várva... címmel

KMária alkotást töltött fel bodzatea címmel a várólistára

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Rőt levelek között című alkotáshoz

hundido bejegyzést írt a(z) Anyegin levele 2017 című alkotáshoz

Bálint István alkotást töltött fel Anyegin levele 2017 címmel a várólistára

black eagle bejegyzést írt a(z) Becsületbeli ügy című alkotáshoz

F János bejegyzést írt a(z) Az öltöny 3. fejezet című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2017 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)