HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 4

Online vendég: 24

Tagok összesen: 1888

Írás összesen: 49210

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2019-12-11 14:20:44

Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: MüszéliaFeltöltés dátuma: 2012-04-19

Lepketészta



Mi lesz az ebéd? - kérdezte a férfi.

Jelentéktelen ember volt, se ilyen, se olyan, kétszer kellett ránézni, hogy egyszer észrevegyék. A felesége már megszokta; több, mint húsz év házasság után mindent meg lehet szokni, legföljebb nem érdemes. Anna pontosan tudta, milyen szögből kell a férje felé fordulnia, hogy elviselhető legyen a látvány. A seszínű, gyér hajon nem lehetett segíteni, de Záder bal pofáján egy iszonyú nagy bibircsók tenyészett. A kiálló szőrszálakat még csak levágta néha, de hallani sem akart arról, hogy orvoshoz menjen. Mondogatta, hogy szerencsére nem bántja a hiúság, de igazából csak félt a műtéttől. Kicsi műtét, ambuláns műtét, de akkor is. Mi van, ha fáj? A fájdalmat nem lehet kibírni, akkor már inkább a csúfság.

A bibircsókot leszámítva, teljesen rendben volt minden. Vagy nem. Ki az ördög veszi a fáradságot, hogy a képébe nézzen ennek a senkinek?

Anna sosem volt Záderről jó véleménnyel. Kicsinyes, önző és buta. Aztán mégis hozzá ment feleségül. Ez adódott. Ő meg már betöltötte a harmincadik évét, és belátta, ha sokáig válogat, végleg hoppon marad.

Az embereket kettesével kell beterelni az apró karámokba; nem baj, ha egymást marják, csak ne tegyék fel az úgynevezett nagy kérdéseket: Honnan? Hová? Miért?

Nem jó az, ha a nép gondolkodik. Itt vannak ezek az újabban hormonoknak nevezett ösztönök, ezek majd gondoskodnak a részletekről.

Pesztós tésztát csinálok, felelte Anna minden sietség nélkül.

A konyhapulton már ott volt egy zacskó farfalle, a száraz csiriz, amit a magyar masninak, vagy esetleg csokornyakkendőnek néz, de az olasz megannyi pillangónak. Szegény kis zömök, repülésre alkalmatlan lepkék, felnőtt életükben ugyanúgy vánszorognak, mint hernyó korukban. Miért ne, amikor ételre már nincs szükség, szexpartner meg annyi van, hogy nincs hová menekülni előlük. A hormonok megszervezik a nagy találkozást, a farfalla lerakja a petéit, és éhen pusztul. Rövidke életébe nem fér bele a gondolkodás. Mondjuk, a báb sokat töprenghetne, majdnem annyit, mint egy indiai guru, de a bábok alszanak inkább. Az álom kevésbé viseli meg az idegrendszert, bár egyes lepkék éppen az álmaikba halnak bele.

A farfallén kívül egy nagy csomó gaz volt a konyhapulton, zöldnek zöld, de nem az, amit zöldségnek hívnak, és narancssárga vagy fehér.

Az a pesztó? - kérdezte Záder tájékozatlanul.

Most még nem az.

Megfőzöd?

Nem.

Záder bizalmatlanul méregette a gyomnövényeket. Ez is csak újabban van, ez a sok idegen vacak. Annak idején azért ettünk, mert enni muszáj. Nem volt ez a mindenféle konyha, olasz vacak, francia moslék. Anyám főzött egy nagy lábos pörköltet, az jó volt mindenkinek. Most meg ezek a divatok vannak. A tavalyi ing nem jó, mert a gallérja nem olyan. Az egész világ rossz irányba tart. Ráhagyják az emberekre, menjenek a maguk feje után. Nem vállalják a felelősséget. Szép lassan tönkremegy az ország, és azok a kisujjukat se mozdítják meg. Nem is értik, hogy mi van. Tudjuk, hogy csaltak a szavazásnál. Azt hiszed, hogy ez csak az én összeesküvés-elméletem? Kérdezz meg akárkit nálunk a gyárban. Persze te senkivel sem találkozol. A kislány a péküzletben, a zöldséges, a hentes, meg a többi műmájer, akik csak annyit kérdeznek, mit adhatok? X forint lesz, csókolom, legyen máskor is szerencsénk. Legföljebb az időjárásra tesz egy-két megjegyzést az a te szívbeli barátod, a fogatlan Gyuri. Hideg, meleg, vagy fúj a szél. Igazán rendbe hozathatná a fogait. Én aztán be se teszem a lábam a boltjába. Egyszer vettem nála hagymát meg tojást. Felfordul a gyomrom, ha a fogatlan szájára gondolok.

Olcsó, mondta volna Anna, de még mit nem, nincs kedvem veszekedni a zöldséges Gyuri miatt.

Minden baj ott kezdődött, hogy az állam kivonult a foglalkoztatásból. Nem azt mondom, hogy mindent vissza kell államosítani, mert az sem egészséges. De most csak itt ül a nyakunkon a sok politikus. Az egyik nap fölemelik az adókat, a másikon bevezetnek három újat. Mit gondolnak, meddig lehet ezt csinálni? Már most micsoda nyomorúságban élnek az emberek.

Ezek a magas adók, ez a legrosszabb, ami történhetett velünk. A munkaadók úgy védekeznek, ahogy tudnak. Visszafogják a termelést, elbocsátják az embereket, bezárják a gyárat. Végül senki se lesz, aki adót fizessen, mindenki csak a markát tartja, mert hát nem lehet megélni. Azok ott fenn számolgatnak, ejnye, de jó lenne ennyi meg annyi adóforint. Szétküldik a felszólításokat. Másnap ott vannak a csórók a Kossuth téren: Nincs pénz, nincs munkahely. Nem fizetünk tíz százalékkal többet. Semmit sem fizetünk. Nincs miből.

Igen, jól sejtik. Záder nem a Közgazdasági Egyetemen végzett. A pokolba kívánta a gazdasági elemzőket, akik zavarba ejtő rendszerességgel magyarázzák, miért jó az, ha az embereknek nincs pénzük. Különben is, a fő csapásirány helyes. Most egy kicsit meg kell húzni a derékszíjat, de az alagút már látszik a fény végén. Mit is szokott mondani a mama? Fiam, én már nyolcvan éves vagyok, de még nem értem meg olyan kormányt, amelyik ne ezzel a derékszíj-dologgal jött volna. Nyolcvan éve várom, hogy valaki végre kivezessen a szakadékból. Hát nem vezet. Fiam, ha egyszer benne vagy a szakadékban, sosem a derékszíj az, amit meg kell húzni.

A mama se a dunaparti palotában tanulta a nyelvelés művészetét, és a demagógiáról azt hitte, ragályos betegség, mint a kanyaró.

Aztán még az is lehet, hogy igaza van, mert egy ideje csak a szövegelés megy, és a gépek állnak. Addig se fogyasztják az áramot. És ha mégis kellene valami, majd legyártják a kínaiak.

Nem lehet velük lépést tartani. A mi gyárunkban is az olcsó kínai import tette be a kaput. Mindig azt hittem, ha Lorenzó nem akar tovább tanulni, belép ő is a gyárba. Nem egy nagy vaszisztdasz, de legalább jól keres. Megalapozhatja az életét. Ezzel szemben mi történt? Leérettségizett, unta már, a pokolba kívánta az egészet, de megcsinálta azt a rohadt érettségit, és most tessék, mit kezdjen vele? Ötszáz embert bocsátottak el, örülnek, ha valaki felmond magától. Lorenzó már nem is jelentkezett az egyetemre. Ugyan minek? Egy munkanélkülinek az is elég, ha írni-olvasni tud.

Kezdetben nagyon meg tudtam érteni, hogy elkeseredett. Tizenkét évig tanult, és ez csak arra jó, hogy koldus lehessen az utcasarkon. Mi van, te nem figyelsz?

De figyelek, válaszolta az asszony.

Látom. Most mit csinálsz?

Apróra vágom a bazsalikomot.

Úgy. Szóval ez a bazsalikom. Ez a gaz. Aztán megeteted velem. Igazad is van, mert én mindent megkajálok. Megkajáltam a rendszerváltást. Fú, akkor még nem tudtak olyat mondani, amit el ne hittem volna. Ez is jó lesz, meg az is. A kapitalizmusról ugye csak annyit tudtunk, hogy másutt működik. Miért ne vállalnánk be mi is? Persze nem volt sok alternatíva. Kapitalizmus vagy kapitalizmus, ennyi. De nem is ez a baj, mit érdekel engem, minek nevezik a rendszert? Mert mi kell az embereknek? Munka, meg rendes fizetés. És hagyjanak minket békén. Letesszük az asztalra, amit leteszünk, azontúl nem akarunk tudni róluk. Tudod te, mit tanultam én az államról? Az állam olyan erőszakszervezet - figyeled ezt a hangot? erőszakszervezet! - amely a fejlődés egy bizonyos pontján keletkezett, és egy bizonyos ponton el fog halni. Esküszöm, hogy ezt tanították, ez volt a könyvben. El fog halni! Most meg milyen irányba tartunk? Az állam ott áll melletted, ha piros a lámpa, de te át akarsz menni a kocsiúton, ha rágyújtanál egy Nikotex Munkásra - persze ma már az sincs. Túl jó volt a népnek. Ne két forintért vegyenek egy dobozzal, adjanak érte egy ezrest. Akkor ez most hány százalék?

Mást mondok, össze lehetett szedni a csikkeket. Tele volt velük a járdasziget. A nagybátyámnak volt egy olyan kis fém izé, elfelejtettem, mi volt a neve, talán hülzni? Vagy dózni? Mindegy, német neve volt. Sose szívott mást, mint csikkdohányt. Nem jó? Lehet, de csak a cigarettapapírt kellett megvenni, és kész volt a magyar joint. Most már ez sincs. Sajnálják a dolgozótól a jó magyar dohányt.

Már most, nem azért, de ezt a sok gazt mind összevagdosod?

Igen.

De miért?

Mert nincs mozsaram.

Frappáns válasz volt, Záder nem is tudta hova tenni. Az ő fogalmai szerint a füvet egyék meg a nyulak. Vagy a kecskék. Hofinak volt egy nagy poénja a kecskével. No, azt nem lehet elfelejteni. Mert akkor minden jobb volt, soha nem röhögtünk annyit, mint a Hofin. Tolták a Komlóst is, de az valahogy nem volt nevetséges. Az embernek sok minden eszébe jut a Komlósról, de a móka és a kacagás biztosan nincs köztük.

Hanem a Hofi. Az a futballmeccses. Meg a bolondházas. Tudják, amikor dőlt az ágytál. Sok fehér, egy fekete. Mert akkor még volt humor.

Mindentől elment a kedvem. Savnya alakok vesznek körül, és az egész ország savnya. Egy darabig reménykedtem, hogy Lorenzónak majd sikerül. Nem igaz, hogy egy rendes, jó tanuló gyerek ne találjon munkát. Egy hónapig a ládákat pakolta a nagybani piacon. Azóta se fizették ki. Persze, hogy én is azt mondtam, hagyd ezt a francba, Lorenzó. Kell az neked, hogy megszakadjon a derekad? Különben erős, egészséges gyerek volt, és ha már Gézának nem sikerült -

Az asszony alig észrevehetően megrázkódott, de erőt vett magán. Egy egész fokhagymát kellett péppé aprítania.

Jól van, tudom, hogy Géza nem tehetett róla. Betegen született, az is csoda, hogy egyáltalán életben maradt. Az orvosok is csak sunnyogtak. Mi köze a nyavalyás páciensnek ahhoz, hogy mi történt? Ez van, beteg, sosem fog tudni járni, egész életére hülye marad. És hogy hazavisszük-e? Mit lehet erre mondani? Persze hogy hazavisszük, örülünk neki, szeretni fogjuk, egész életünkben egy hülye gyerekre vágytunk, aki mozdulatlanul fekszik az ágyában, és ki kell szolgálni alul-felül. Most mondjuk azt, hogy kösz szépen, nem kell, tartsák meg maguknak? Na ugye, hogy ilyet nem lehet mondani. Később elszólták magukat a kórházban: a gyerek nem tudott magától megszületni, nem kapott elég oxigént. Műteni kellett volna. Az orvosnak nem volt kedve, arra a hónapra már megvolt a császár-kvótája, vagy mit tudom én, tovább erőltette a dolgot. Anyuka, nem igaz, hogy nem tudjuk megszülni ezt a gyereket! Még egy kis kitartás, ez a természet rendje, nyomni kell. Aztán előkerült a gyerek, és mindjárt látszott, hogy baj van. Nem beszéltek többet a természet rendjéről. Most már csak az volt a kérdés, hogy hazavisszük-e? Hazavittük, és mákunk volt, mert a gyerekkel lehetett egy keveset kommunikálni, tíz éves korára egyedül közlekedett a lakásban. Persze ez azzal járt, hogy mindig otthon voltunk vele, nem vihettük el sehová. És Lorenzó is ott rostokolt a lakásban. Amikor más gyerekek a játszón ugrálnak, fociznak vagy kirándulnak, Lorenzó otthon ült és unatkozott. Ráment az egész gyerekkora.

Most utólag azt mondom, bár inkább elköttettem volna magam.

Záder egy rakás szerencsétlenség, karjai már amúgy is az asztalon voltak, most a feje is lehanyatlott. Nem sírt, azt azért mégse. Csak jól esett ez a kis sötétség, a karok védelmező takarásában. Nem kétséges, hogy a nyomorék gyerek alaposan elrontotta az életünket. Sose beszéltünk róla, egyes dolgokat egyszerűen nem szabad kimondani. Persze Géza élete se volt egy fáklyásmenet. Már egészen kicsi korában tudta, hogy nagy baj van vele. Megpróbált kúszni-mászni, fel akart állni, de nem tudott. Dühösen sírt, nem értette, hogyan van ez: odabent megvan a késztetés, de a test nem engedelmeskedik.

Azt gondoltuk, Lorenzóval nem lesz semmi kockázat, hiszen Géza nem olyan beteg - nem öröklött kórság, ami akármikor megismétlődhet - ahogy azt mondani szokás, orvosi műhiba - mekkora szamárság ez már, hogy lenne műhiba, igazi hiba ez, nem is hiba, hanem bűn, nem szabadna megengedni, hogy simán megússzák a fehér köpenyes istenek.

De mindig kimagyarázzák magukat, mi meg ki vagyunk nekik szolgáltatva, és megkajáljuk. Lényeg, hogy ők semmiről sem tehetnek. A feleségem hasán nem volt szaggatott vonal, semmi sem jelezte: itt felvágandó - most rögtön, mert oxigénhiányos a gyerek.

Mindannyian megszívtuk ezt a nagyon nem műhibát. A felnőtt még csak-csak, megérti, hogy nincs mit tenni, nem haragszik a beteg gyerekre. Lorenzó se mondta soha, hogy haragudna, pedig neki lehetett a legnehezebb. Gondold el, egészséges, tele energiával, annyi minden érdekli, minden nap le kellene fárasztani, megfuttatni, mint egy túlmozgásos vadászkutyát. Én még örültem is, amikor nagyobb lett, egyedül ment a sportpályára, be akarta pótolni azt, amit elmulasztott. És akármit is mondasz, akkor még nem volt vele semmi probléma. Rendes fiúk voltak a barátai. Eleven, de rendes kölykök. Kicsit verekedtek, kicsit húzták egymás agyát, de minden kiskamasz ilyen.

Záder most fölemelte a fejét az asztalról, és véletlenül a rosszabb oldalával fordult az asszony felé. Anna gyorsan elkapta a tekintetét. Istenem, hány éve már, hogy együtt élünk, két gyerekünk született, de ezt nem lehet megszokni. Ezt soha.

Most mit csinálsz?

Sajtot reszelek.

Beleteszed a sajtot abba a katyvaszba?

Csak tíz dekát.

Minek?

Mert ez a pesztó. A genovai.

Pesztó sokféle van, kerülhet bele aszalt paradicsom, ricotta, dió, mandula vagy akár fenyőmag, de minek ez a nagy bonyodalom? Záder mindenért morog. Mi az, hogy ricotta, miért nem túrónak nevezed? - Mert a ricotta nem egészen olyan, mint a túró. - Hogy jutott eszedbe a bazsalikom? - Hát, lehetett volna friss petrezselyem, koriander zöldje, rukkola - Az meg mi? Nem tudtál volna krumplit venni inkább? - Tudod, a rukkola, az a borsmustár, elég keskeny levelei vannak - Na hogyne. Nem fogjuk megbeszélni az ételrecepteket. Mást se.

Anna elszántan reszelte a Grana Padanot, míg a bibircsók visszazuhant a konyhaasztalra, és Záder folytatta a belső monológot.

Minden pénzünk, időnk, energiánk elment arra, hogy Gézának megadjuk, amit lehet. Ez valahogy természetes volt. Egy pillanatig se gondoltunk arra, hogy Lorenzótól vesszük el ezt a sokat. Lorenzó elfogadta a helyzetet. Azt hiszem, elfogadta. Nem, most már ez se biztos. Talán elfogadta, talán nem. És még szerette is, a maga módján, a bátyját, aki akaratlanul ugyan, de tönkretette az életét. Lorenzó leérettségizett, az utolsó évet már nagyon unta, hagyta volna a fenébe az egészet, de végül összeszorította a fogait, és megcsinálta. Mi pedig nem is örülhettünk vele. Géza meghűlt, az orvos azt mondta, sima meghűlés. Köhögött egy kicsit, na és, az ember meghűl, hőemelkedése van, nem kap levegőt, köhög - mi lenne, ha mindig kétségbe esnénk, amikor ez történik? Két nap múlva Géza meghalt, elvitte egy tüdőgyulladás.

Mama rögtön megmondta, hogy jobb ez így, azóta nem beszélünk vele.

Aztán jött ez a cirkusz az álláskereséssel, és Lorenzó nagyon megváltozott. Egyik napról a másikra, azt lehet mondani.

Valahol fölszedett egy rossz ribancot, itt kezdődtek a bajok.

Záder szórakozottan dobolt az asztalon, észre se vette.

Egy semmi kis ribanc, amilyenek ezek a mai lányok, a kiszőkített haja lelóg a háta közepére, a szemöldökét kitépkedi, odatetováltat a helyére egy görbe vonalat, biztosan a száját is feltölttette volna, ha van rá pénze. Ezek a mai lányok azt hiszik, hogy az a szép, a virsliszáj.

Lorenzó elhozta a kis ribancot, azzal jött, hogy ő nagyon szerelmes, és a lány itt fog aludni. Záder megmondta, hogy itt nem, és lehetőleg máshol sem, és nem kíváncsi a fia szakadt, útszéli barátnőire. Ennél jóval keményebb szavak is elhangzottak, Orsi kikérte magának, amivel persze csak olajat öntött a tűzre. Záder kidobta az ifjú szerelmespárt - menjetek vissza a hármas útra, vagy a rákospalotai szemétégető mellé, takarodjatok innen - Lorenzó később visszajött, mormogott valamit, amit fel lehetett fogni bocsánatkérésnek. A lány neve nem hangzott el többé, de utólag kiderült, hogy rendszeresen találkoztak, és előadták a nagy szerelmet. A rómeóésjúliást, aminek az a fő hajtóereje, hogy a szülők nem tudják követni az ifjúság lángoló érzelmeit. Észérvekre hivatkoznak. Na hiszen, mit számít két gyereknek az ész, amikor azt hiszik, hogy ráakadtak az élet értelmére! És most boldogok.

Fiam, ezt a nagy boldogságot megtapasztalja minden kankutya. Amikor elkap az utcán egy szukát, és egy-két percig jó neki.

Ezt kellett volna mondani, vagy valami hasonlót. Fel kellett volna rázni Lorenzót. Mert az nem úgy van, hogy összeállunk az első ribanccal, hempergünk egy kölcsönkért lakásban vagy a szénakazalban, és azt képzeljük, hogy ennél nem lehet nagyobb csoda. De Orsinak még a neve is tabu volt, és Záder nem kedvelte a tisztázó beszélgetéseket. Amit a szőnyeg alá sepertünk, az többé nem létezik. Valahogy így.

És ha csak ez az egy ribanc lett volna. De Lorenzó egyre sűrűbben találkozott a haverokkal. Nem a rendes fiúkkal a sportpályáról.

Meddig piszmogsz még az ebéddel? - tört ki a feszültség Záderből váratlanul.

Most főzöm ki a tésztát.

Mi ez a vacak?

Farfalle.

Már nem is emlékszem, mikor csináltál utoljára egy normális galuskát.

Kis lepkék, látod?

Záder megmondta, hogy Anna mit csináljon a kis lepkékkel, nem felejtve ki az anyósát sem, aki már negyven éve halott. Az asszony elfordult, és közömbösen kevergette tovább a piruló fenyőmagot. Vigyázni kell, mert az egészet ki lehet dobni, ha odaég.

Partner nélkül nem lehet veszekedni. Záder szavai elhaltak a süket csendben. Hirtelen témát váltott. Emlékszel, amikor Lorenzó először beszélt a holokausztról? - Hát ez meg hogy jön ide, gondolta Anna, de egyetlen szóval vagy mozdulattal sem árulta el magát. Persze hogy emlékezett. És akkor még Záder nem is tud mindent. Ő legföljebb csak annyit látott, hogy a gyerek tüsire vágatta a haját, tetőtől talpig feketét viselt, az öve és a nadrágja tele volt szegecsekkel. Egyszer meg is kérdezte, hogy ez miféle jelmez, de Lorenzó elviccelte a választ: ez csak poén, azért öltözünk így, hogy jól felidegesítsük az öregeket. Ahá, gondolta Záder, kissé elhúzódik a kamaszkori lázadás. Végül is mindegy, ez se drágább, mint a kék farmer, a fekete is csak egy szín, mint a többi. A haverok is mind úgy jártak, mint a gyászhuszárok, jól van, úgy látszik, ez a divat, majd elmúlik, mint az én fiatalkoromban a pepita zakó és a makkoscipő. De egyszer Lorenzó a holokausztról kezdett beszélni, hogy ez mekkora hazugság, nem is úgy volt, lehet, hogy kivégeztek egy pár embert, a rendszer ellenségeit, de ez normális, semmilyen rendszer nem maradhat fenn, ha túlzottan kesztyűs kézzel bánik az ellenségeivel, egyáltalán nem fair holokausztról beszélni, azokat a táborokat nem is a németek építették, semmi bizonyíték nincs arra, hogy 44-ben már léteztek ezek a táborok. Emlékszel, kérdezte ismét Záder, nem tudtuk hova tenni, mi soha nem beszéltünk itthon ilyesmiről. Elvégre mi akkor még nem is éltünk, na ugye. Tisztára érthetetlen volt, hogy miért foglalkozik ezzel Lorenzó, amikor ezt az egészet el kellene felejteni, csúnya dolog volt, de lapozzunk már, úgysem lehet változtatni rajta.

Emlékszem, felelte Anna kelletlenül, miközben leszűrte a tésztát.

Én akkor csak annyit mondtam, hogy a történelmet nem lehet visszacsinálni, folytatta Záder. Mégis, mit kellett volna mondanom? Lorenzó már nagykorú volt, húsz éves, gyerekkorában elég sokat korlátoztuk, most már megilleti egy kis szabadság.

Lopva egy pillantást vetett Annára, aki makacsul hallgatott.

Igen, tudom én, hogy sosem értettünk egyet, nem volt egy nagy szerelem, de megpróbáltunk tisztességben élni, fölnevelni a két fiunkat, mindent megadtunk Gézának, sokszor erőnkön felül. Lorenzóra már nem maradt időnk. De akkor sem értem, hol siklott ki az élete. Csak azért, mert nem sikerült munkát találnia? Nagy ügy, a fél ország munkanélküli. És ha ideszámítjuk a nyugdíjasokat is, akik még bőven dolgozhatnának - lusta, ingyenélő banda, mennyivel kényelmesebb így nekik - egész nap szabadok, nem kell alkalmazkodniuk senkihez, és mégis sír a szájuk. Persze mindig az állam generálja a problémákat, nem azokkal keménykedik, akikkel kellene. Ebben az országban már sose lesz rend. Az egyik kormány elszúrja, a másik rátesz még egy lapáttal, komolyan, előre félek, hogy mi lesz a következő választásokon.

Anna már kirakta a tányérokat az asztalra, most szedte ki a genovai pesztóval kevert, gőzölgő tésztát. A bazsalikom illata erősebb, vagy a parmezáné? Nem kellett volna mégis inkább pecorinót? Nagy kérdések ezek, és a legtöbb válasz, sajnos, nem eléggé megalapozott.

Néha azt gondolom, hogy az ilyen szövegek miatt ölték meg Lorenzót, osztotta meg Záder Annával a súlyos titkot, különösen hogy volt az a házkutatás. A frász tört ki, amikor egy éjjel fölvertek minket, és majdnem teljesen szétkapták a lakást. Persze nem találtak semmit, nem is értem, mit reméltek, mit tartunk itthon? Azt mondják, annak a ribancnak a családja jól megjárta, tele volt a garázsuk bombákkal. Így van ez, amikor a gyerek egy kicsit nagyobb lesz, a szülei elengedik a kezét, fogalmuk sincs, kikkel lóg egész nap, milyen disznóságokba keveredik. Nagyon haragszom rájuk, mert az egész úgy kezdődött, hogy Lorenzó megismerkedett azzal a ribanccal. Még jó, hogy időben kidobáltuk a horogkereszteket, meg az összes hülye szimbólumot. Persze Lorenzó besértődött -

Csendben kanalazták a genovait. Szószos, leveses ételt kizárólag kanállal eszünk, ez alap. Nekem senki ne mondja, hogy ez nem elegáns, vagy bezzeg az olaszok. Szószos étel, igaz, hogy elég sűrű, de akkor is.

Igen, Lorenzó besértődött, és elköltözött hazulról. Egy ócska Wohnmobilban lakott, a horgásztó melletti kiserdőben. Záder még véletlenül se járt arra, Annának soha nem volt ideje. Egy kétszemélyes háztartásban is rengeteg munka van, meg aztán minden nap ki kell menni a temetőbe a másik gyerekhez. Mit szólnak az emberek, ha nincs a síron friss virág? Különben is, a temetői séta olyan megnyugtató. Mindenki együtt van, nem változik meg a sorok rendje, béke van, és ez így lesz egy örökkévalóságon át. A halottak mindenképpen megérdemlik a figyelmet, már csak azért is, mert jóval többen vannak, mint az élők.

Lorenzót az a ribanc találta meg a lakókocsiban, akkor már legalább tizenkét órája halott volt. Lelőtték. Ki, miért, sohasem derült ki. A ribanc rendkívül ostobán viselkedett, például sírt és jajveszékelt. Egy darabig őt is odaszámították a gyanúsítottak közé. Régi igazság, ha egy halottat látsz valahol, mielőbb tűnj el, még a közeléből is. Mondjuk, ez a ribanc könnyen tisztázta magát. Azt mondta a rendőrségen, hogy hat hónapos terhes, és ezt el is hitték neki.

Persze egy hat hónapos terhesség már látszik rendesen, de mégis milyenek már ezek a zsaruk, hogy az első szóra elhitték neki.

Záder megállapította, hogy jó volt az ebéd.

Tudod, folytatta kissé nyugodtabban, néha eszembe jutnak ezek a régi dolgok. Például éjszaka, amikor nem tudok aludni. Lepuffantották, mint egy kutyát, és még azt sem tudjuk, hogy miért. A kiserdőben, ahol nem jár senki, főleg nem éjszaka. Egy rohadt lakókocsiban.

Anna gondosan összeszedte a tészta maradványait, mert nem jó, ha bekerülnek a lefolyóba. Aztán csak ennyit mondott:

Mi is vehetnénk már egy lakókocsit.

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
Regisztrált:
2009-05-05
Összes értékelés:
915
Időpont: 2012-04-26 14:16:08

válasz Noondarkly (2012-04-26 12:31:09) üzenetére
sajnos, ilyen sok gondolatom van, :XD
Alkotó
Regisztrált:
2012-03-20
Összes értékelés:
54
Időpont: 2012-04-26 12:31:09

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
válasz Müszélia (2012-04-25 09:54:01) üzenetére
Leginkább a hossza riasztott el eleinte... szeretem a komor hangulatú írásokat!
Alkotó
Regisztrált:
2009-05-05
Összes értékelés:
915
Időpont: 2012-04-26 08:21:50

válasz Tabu (2012-04-25 11:16:53) üzenetére
kösz szépen, remélem, nem okozok csalódást.
Alkotó
Regisztrált:
2012-03-16
Összes értékelés:
10
Időpont: 2012-04-25 11:16:53

Én a rózsaszín vattacukrot annyira nem kedvelem!:) Nekem nagyon bejött az írásod!!! Ugyhogy neki is ülök olvasni a többit!:)

Üdv!
Alkotó
Regisztrált:
2009-05-05
Összes értékelés:
915
Időpont: 2012-04-25 09:54:01

Kedves Noondarkly, látom, csak nemrég regisztráltál. Ez tényleg kemény írás, így az elején főleg. Sajnos van ilyen. Családok teljes közönyben élnek, a lakókocsi fontosabb, mint a gyerekeik. Lesz azért rózsaszín vattacukor is...
Alkotó
Regisztrált:
2012-03-20
Összes értékelés:
54
Időpont: 2012-04-25 09:43:14

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Ez nagyon kemény írás, nem csoda, hogy kétszeri nekifutásra jutottam a végére...
Annyi minden van benne, nem is tudom, hol kéne kezdeni. Nem is kezdek neki.
Megkeseredett házaspár sok rossz döntéssel a hátuk mögött és még több balszerencsével a nyakukon...
Nem esett jól elolvasnom, de a valóságnak ilyen oldala is van. Sőt.
Ajánlom mindenkinek, csak nem tudom, hogyan kéne...
Kriszti

Legutóbb történt

sailor bejegyzést írt a(z) Újrakezdés című alkotáshoz

Pecás alkotást töltött fel Természettemplom címmel a várólistára

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) szakadárok című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Suhanó árnyak című alkotáshoz

szilkati alkotást töltött fel Téli világ címmel

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Eltöprengek című alkotáshoz

Hayal alkotást töltött fel Újrakezdés címmel a várólistára

sailor bejegyzést írt a(z) Találkozunk című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) Játs(s)zma című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) Játs(s)zma című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) Felolvasó esten című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) Kellevélbe csavart gombócok. című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) Túl korán című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) Igazán - részlet (4.) című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) Igazán - részlet (4.) című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)