HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 0

Online vendég: 23

Tagok összesen: 1828

Írás összesen: 45591

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Cselényi P.
2017-12-15 09:26:03

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: BödönFeltöltés dátuma: 2012-04-19

A háború csillaga (18+)

1.

Esett az eső Novaja Osztrovszkában 1941 június 10.-én. Vasárnap volt. A pályaudvaron veszteglő katonai szerelvényt már kora reggel esőkabátos, esernyőt tartó civilek vették körbe, a kisváros búcsúzott frontra induló katona-fiaitól. Szergej Szergejevics Iskarov katonaládáját szorongatva a mozdony mögött lévő harmadik vagon mellett állt bajtársaival. Kezet rázott apjával a csüngő bajszú Igor Iskarovval, megcsókolta anyját, Natasát, és kishúgát Másenykát. Szeme a tömegben egy lányarcot keresett, -hasztalan kereste! Nem jött volna ki Katyusa? Úgy tűnt, nem jött! Aztán elhangzott a parancs: felszállni, felszállás! A fiúk, a bajtársak, megcsókolták még egyszer utoljára a nyakukban lógó, síró-rívó lányokat, édesanyákat, és igyekeztek a lépcsőkhöz. Néhány perccel később már a vonat-ablakokon hajoltak ki a tányérsapkás katona-fejek. Onnan fentről, a tömeg fölött el lehetett látni az állomásépület szürke épülettömbjéig. A bejárattól nem messze, az eresz alatt, virágmintás ruhában egy lány állt egyedül, s a vonat felé tekintgetett. Katyusa volt az.
Szergej Iskarovnak úgy tűnt, egyenesen őreá néz. Intett neki, és a lány felemelve kezét, visszaintett. Sípszó hangzott. A dugattyúk megmozdultak, sziszegett a gőz a csövekben. Elindult a vonat. Sűrű, fekete füstöt okádott a mozdony kéménye. A katonák énekelni kezdtek, és kihajoltak az ablakokon, hogy utolsó istenhozzádot kiáltsanak szeretteiknek. Az emberek a peron esőáztatta kövén a tócsák közt pipiskedve, toporogva sírtak, nevettek, kendőket lobogtattak.
"Hamarosan itthon lesznek újra!" -szólt egy Lenin-sapkás idős férfi, bizakodó hangon a mellette állókhoz. "Mire ősz lesz, kikergetjük szent hazánkból a náci fenevadat!"
A szerelvény áthaladt a váltókon, és a kanyarhoz ért. Az ismerős arcok a peronon elmosódott foltok lettek. Szergej sem ismerte fel a vonatablakból Katyusa arcát, de karcsú alakját még látta. Soha többet nem tudott a lány arcára, szemére, hajára visszaemlékezni. Egyetlen képet őrizgetett éveken keresztül: egy elmosódott leány-alak képét az esőfüggöny mögött!

2.

A helyi szovjet által rendezett búcsúztató bálon ismerkedtek össze előző este.
Szergej éppen a büfébe igyekezett, s nem figyelve maga elé, beleütközött egy szőke copfot viselő lányba, aki poharával a kezében kifele jött. A pohár a földre esett, tartalma kiömlött.
-Bocsánat elvtársnő! -makogta vérvörösen a fiú.
Felnézett, s látta, hogy csak egy tizenöt év-forma gyereklány áll előtte.
-Bocsánat! -mondta újra. -Gyere, kislány, rendelek egy másik italt, gyere, na gyere már!
Táncoltak egy darabig, aztán kimentek a teraszra levegőzni. Szép, meleg, csillagfényes éjszaka volt. A korlátra könyökölve beszélgettek. A park fényárban úszott, de onnan, ahol álltak látták, hogy egy-egy párocska kifelé lopózkodik a kandeláberek fényköréből, a bokrok, lugasok sötétje felé.
-Mennek gyereket csinálni, -kaccantotta el magát Katyusa. Hangjában, szándékolt könnyedségén átütött a belső, túlfűtött izgalom.
-Úgy van, -bólintott rá komoly képpel Szergej Iskarov. -Mennek gyereket csinálni!
-Apám sztahanovista, -mesélte Katyusa. -Múlt hónapban százötven százalékot teljesített.
-Az enyém is az volt, -mélázott Szergej, -de a láncfűrész az üzemben levágta három ujját. Most a portán dolgozik.
Később így szólt a lány.
-Jó ez a bál. Dicséret illeti érte a pártbizottságot!
-Igen, -mondta a fiú. -Feltétlenül.
Visszamentek táncolni. Katyusát lekérte egy másik fiú, de Szergej nemsokára visszakérte.
Elfáradtak, s kimentek megint.
-Kijössz holnap az állomásra? -kérdezte a fiú, sok minden más beszédtéma közben. -Hétkor indul a vonatunk, ami a frontra visz.
-Tudom.
-És?
-Mit és?
-Hogy kijössz-e?
-Az attól függ.
-Mitől?
-Hát, hogy,...hogy van e másik lány is,...aki kimegy?
-Jaj, de csacska vagy. Nincs másik lány. Ha lenne, azzal táncoltam volna. De,... mi a helyzet veled?
-Velem?
-Igen, jól hallottad. Van udvarlód?
-Nincs.
-Ilyen helyes lány és nincs udvarlója? Hogy lehetséges ez manapság?!
Katyusa nevetni kezdett.
-Néhányan megpróbáltak már udvarolni, de egyik se kellett.
Miért? Csúnyák voltak? Buták voltak?
Neeem! Igazán nem!
-Hát akkor?
Tudomisén! Talán más valakire vártam eddig...
A bálnak hajnal előtt lett vége. Szergej hazáig kísérte Katyusát. Jó ideig ácsorogtak még a kapuban. Arra gondolt, meg kellene csókolnia a lányt, aztán eszébe jutott, hogy ez nem jó ötlet, nem csókolhatja meg, hiszen még csak most ismerkedtek össze.
-Doszvidányja, -mondta végül. -Most már megyek.
-Szerbusz, -mondta Katyusa gyengéden. -Próbálj kicsit aludni reggelig!

3.

1941 októberében az ellenség Moszkva alatt állt. A főparancsnokság utasítására a szovjet magasabb-egységek a volokalámszki országútnál védőkörletet alakítottak ki, itt szándékoztak megállítani a németeket. Tampflikov tábornok 8-számú gárdaezrede a Ruza folyó bal partján ásta be magát. A túlparton széles, dértől fakó mező húzódott, melyet jobbról és balról sötétzöld fenyves-erdők csipkéztek. A katonák, akik eddig a pontig folyvást csak visszavonultak, izgatottan várták az elkerülhetetlen ütközetet. A hangulat, bizakodó volt. Sokan meghalnak majd, de visszaverik az ellenséget! Az erősen széthúzott védővonalban szakaszonként volt két golyószóró, és egy géppuska. A katonák karabéllyal, és géppisztollyal voltak felfegyverezve. A századok páncéltörő ágyúkkal is rendelkeztek, melyeket úgy állítottak be kezelőik, hogy tüzükkel az egész előttük elterülő mezőséget le tudják fedni. Éjszakánként kemény fagyok jártak, a keskeny, lusta folyású Ruza felszínén hártyajég képződött. Az október 13, 14, 15.-i éjszakát a legénység a futóárkokban töltötte, visszamenni az elhelyezési körletbe nem lehetett. Étkezést is ott kaptak, és a dolgukat is ott kellett elvégezniük. Az emberek egyre jobban fáztak. Didergő-fásultság lepte meg a katonákat, nyomában kopogtatott a félelem, a magány, és a gyötrő férfivágy. Azon a szakaszon, ahol Szergej Szergejevics Iskarov totyorászott félig megfagyva az árokban a bajtársaival együtt, síri csend honolt október 15.-én éjfél után két órával. Hideg volt, metsző szél suhogott a közeli fenyves fái közt. A Hold fényében kísérteties dermedtségbe látszott süppedni a folyón túl elterülő róna. Valaki kiugrott az árokból, és nagyot kiáltva, merev testtel, szánalmas, vergődő mozgással futni kezdett hátrafele. Rögtön lelőtték. Szergej, Katyusáról ábrándozott, megpróbálta elképzelni milyen lehet a szeme, a szája, az arca? Megjelent lelki szemei előtt a lány karcsú alakja, két szelíd, kislányos melle. ...Remegő ujjai között az ing lehullott hófehér válláról.

Égő, vadul követelődző rángások feszítették ágyékát. Kigombolta köpenye két alsó gombját, meglazította derékszíját, és belenyúlt a nadrágjába.

...Kolja Szerjukov és az óriás termetű Berzsanyinszkij a mellvédre borulva jobbról és balról alszanak mellette, hallatszik szuszogásuk. Szégyelli, amit tesz, de nem tudja abbahagyni. Egyszerre csak sztentori üvöltés rivall a fülébe. Badacskin alhadnagy, a szakaszparancsnok dühösen ágál a háta mögött: -Maga meg mit csinál itt, harcos? Rejszol, amikor minden pillanatban támadhatnak a németek?!
S, mintha a szakaszparancsnok üvöltésének visszhangja volna, megzendül az ég. Ezer és ezer cső lövi feléjük világító rakétáit. A dübörgés az árkok mélyére szögezi a katonákat. Pokol tüze tombol a fejük felett, lábuk alatt reng a föld. Fedezékek öles gerendái gyufaszálként repülnek szanaszét. Harckocsik árnyai kúsznak százával a mezőn, ágyúik szikraözönt szórnak: szünet nélkül köpik a halált a 8-as gárdaezred állásaira.

4.

A katonavonat hat napon keresztül megállás nélkül rohant a semmiben. Aztán kimondhatatlan nevű állomások, városok, falvak követték egymást további két napon át. Majd újra a semmi jött, végtelen róna, ahol a tekintetet nem akasztja meg még egy nyírfacsoport sem. 1942 nyara volt. Forró, poros, füstös nyár, háborús nyár. A vonat Sztálingrád felé robogott. Szergej Szergejevics Iskarov tudta, a városhoz mennek, segítséget vinni a védőknek, akiket az ellenség hónappal előtte körbezárt. Végre megálltak egy nyomorúságos helyen, ki lehetett szállni. Hajnalban állt meg a vonat az ütött-kopott kicsi állomásépület mellett. A szomszédos sínpáron szerelvény vesztegelt, harckocsik és lövegek álltak a kocsik platóján, zöldes-szürke álcázó-ponyva fedte őket. Déltájban megjött a konyha. A hadtápos őrmester, aki az ellátmány szétosztását felügyelte, nagydarab szőke lány volt. Végigszaladt a vonat mellett, ellenőrizte, jól dolgoznak-e az emberei? Amikor Szergej Iskarovhoz ért, megtorpant hirtelen. A fiú a sín mellett ült törökülésben és hozzá se nyúlt a csajkához.
-Te miért nem eszel?
-Elvesztettem a kanalamat, -felelte a katona egykedvűen. -Meg kell várnom, míg valaki végez, hogy elkérhessem az övét.
-Várjál. Mindjárt hozok egyet.
A trénhez futott, egy perc múlva már jött is vissza.
Szergej látta, kezében van a kanál. Túlontúl nagydarab lány volt, legalább fél fejjel magasabb, mint Iskarov. Szergej gondolatban Katyusával hasonlította össze, de nagyon nagy volt a különbség Katyusa javára.
-Nesze!
-Köszönöm.
-Ne nekem köszönd elvtárs, hanem a pártnak! Sztálin elvtárs parancsba adta, hogy a frontra vonuló csapatoknak mindent meg kell kapniuk!
-Jó vicc! Két hete kukorica-málén élünk!
-Elvtárs! Te most destruálsz? Háború van, nem? Vöröskatona vagy, vagy nem!
Mire a levessel, és a tarhonyás hússal végzett, a lány ismét ott állt mellette.
-Ízlett?
-Rég ettem ilyen jót.
-Na látod! Látod ott azt a trafóházat?
-Hol?
-Ott az épülettől balra.
-Nem látom.
-Állj fel akkor. Állj fel, ez parancs!
Szergej feltápászkodott a pályatestet határoló fekete-fehér szegélykőről, és arrafele nézett, amerre a lány ujja mutatott.
-Most már látom.
-Na látod! Oda gyere este, ha besötétedett!
-De elvtársnő...
-Ne vitatkozz! Ez nem kérés, hanem parancs. Én rangban feletted állok!

Vaksötét veszi körül őket, csak messze elől, az állomásépület homlokzatán világít halvány fénnyel egy lámpa.
-Gombold ki a sliccedet! -rendelkezik a hadtápos őrmester. -Na gyerünk, mire vársz, katona?
A fiú bizonytalankodó mozdulattal a nadrágjához nyúl, kigombolja.
-Nem vesznek itt észre minket?
-Hogy vennének, féleszű! Olyan sötét van, hogy a botodat is alig látom. Várj, segítek! Megvagy végre kígyó. Itt vagy a markomban, barátocskám...!
Szergej megpróbál elhúzódni, szégyelli magát rettenetesen, de a nő nem engedi, hogy hátrébb lépjen, keményen fogja.
-Ne izélj már katona!
-Elvtársnő engedj..., kérlek...! Ez így nem méltó...!
Az őrmester hátát a trafóháznak veti. Egyik kezével a szoknyáját húzza fel, a másik keze a fiú botját markolja. Széles terpeszben áll, fejük, válluk így egy vonalba esik.
-Dehogy engedlek! Egyik kezeddel segíts tartani a szoknyámat, a másikkal nyúlj be a zubbonyom alá és fogd meg a mellemet! Ne kelljen még egyszer mondanom!
A fiú azt teszi, amit az őrmester parancsol. Tartja a szoknya szegélyét, és a katona-zubbony alá nyúlva megmarkolja a hadtápos őrmester mellét.
-Jól van. Okos fiú vagy. Gyere közelebb. Még közelebb. Úgy. Dugd be. Oda, oda. Nem, kicsit feljebb. Felemelem a lábam, most próbáld. Hogy te mekkora mamlasz vagy! Várj, segítek. Ó, ó! Most lesz jó! Így lesz jó!

A sztálingrádi csata Paulus német tábornok hadseregének totális vereségével végződött. Másfélmillió halott maradt a rommá lőtt házak között. A harcokban Szergej Szergejevics Iskarov egysége is részt vett. A fiú megsebesült, de sebe nem volt súlyos, bal karját lőtte át egy géppisztoly-lövedék. Kitüntették, megkapta a sebesülési érdemérmet, a vörös csillagot, és előléptették. Egy hónappal később gyógyultan ismét az egységénél volt. Századának személyi állománya szinte teljes egészében odaveszett, a létszámot újra fel kellett tölteni, hogy az egység bevethető legyen. A 42/43 év telén Szergej alig gondolt már Katyusára, és az otthoni, polgári életre. Álomköd-szerű dolgok voltak ezek, nem sok közük volt a valósághoz.

5.

A feltartóztathatatlanul előrenyomuló Vörös Hadsereg 1944 őszére elérte Magyarország keleti határát. Tolbuhin tábornok csapatai a Kárpátok vonulatát déli irányból megkerülve kijutottak az Alföldre, és Malinovszkij marsall egységeivel egyesülve erőltetett menetben törtek Budapest felé. A magyar fővárost karácsonyra körbekerítették. Elkeseredett utcai harcokban február közepére felszámolták az ellenállás legutolsó fészkeit is a rommá lőtt, porig bombázott városban. Elesett a Vár, a védők a sikertelen kitörési kísérletet követően megadták magukat. A csapatok parancsot kaptak, hogy fésüljék át a romokat, menjenek le a pincékbe, kutassanak át minden rejtekhelyet. Szergej Szergejevics Iskarov egysége a Duna folyó bal partján elterülő belső városrészt ellenőrizte. Szergej, szakaszvezető rajparancsnokként először szembesült azzal, hogy a háború az emberekből vadállatot csinál. A hősök, akikkel együtt küzdött a kurszki csatában, Ukrajna síkságain és Varsó alatt, Budapesten rablóhorda tagjaira kezdték emlékeztetni. Az óvóhelyeken szívfájdalom nélkül fosztották ki az életükért reszkető civileket, mindenüket elvették, óráikat, ékszereiket, személyes használati tárgyaikat. Betörtek valahova egy pincébe. Szerjukov ajkán kaján vigyor ült. Ráfogta fegyverét a rémülten reszkető asszonyokra, öregekre, gyerekekre: "Ora, ora! Davaj, davaj. Öt perc, bum, bum!" Mindkét karja könyékig tele volt órával, melyeket zubbonya ujjára csatolt fel. Iskarov nem bírta tovább nézni a jelenetet. Szerjukov vöröskatona, szakaszának legbátrabb katonája volt, a "Szovjetunió hőse", aki a Visztulánál páncéltörő tojásgránátokkal állította meg a német Tigris-páncélosok áttörését. Otthagyta embereit, felment a lépcsőn az épen maradt udvarra. A házat bombatalálat érte. Az utcafront eltűnt, de érdekes módon, a belső oldalon lévő emeletek sértetlenek maradtak. Fenn, egy felfordított mosóteknőn vékony gyereklány ült és keservesen sírt. Odament hozzá. Jelbeszéddel megkérdezte, miért sír, mi a baja? A lány a szájára mutatott, aztán a gyomrára. Éhes volt! Iskarov ledobta a földre a hátizsákját, szétnyitotta és kivett belőle egy tábla csokoládét és egy csomag kétszersültet. Odakínálta a lánynak, de a lány nem mert érte nyúlni. Iskarov megsimogatta a haját. Sötét, hosszú haja volt a lánynak. Letette az ölébe az élelmiszer-csomagot. A lány felnézett a katonára. Szemében érdeklődés fénye gyúlt. Rámutatott a hátizsákra, jelbeszéddel kérdezte van-e még a finomságokból? Szergej kipakolta a földre a zsákot. Szagos szappan, fogkrém, szárított gyümölcs, húskonzerv, még egy tábla csokoládé, és még egy csomag kétszersült került elő egyéb más, személyes dolgok között. A lány kört írt le az ujjával a halom felett, aztán magára mutatott, hogy mindet szeretné. A katona nevetett. És én mit kapok cserébe? -kérdezte a mozdulata. Engem, mutatott magára a lány. Felállt. Magasabb volt, mint ahogy Szergej gondolta. Rongyai alatt karcsú, vonzó női test körvonalai sejlettek. 15-16 éves lehetett. Annyi lehet, mint az én Katyusám volt, amikor bevonultam, mondta magában a katona. A lány kibontotta és megette az egyik tábla csokoládét, aztán visszadobáltatta a holmit a hátizsákba, s kézen fogta a katonát: gyere! Felmentek az emeletre. Az egyik lakásban volt egy épen maradt ágy. A hideggel nem törődve a lány kibújt gönceiből, és dideregve, lázas igyekezettel vetkőztetni kezdte a katonát. Szeretkezés közben Szergejnek az a kényszerképzete támadt, hogy az ő Katyusája vonaglik alatta, az ő Katyusája sikolt a beteljesülés pillanatában.
Harmadik szeretőm vagy a háború három véres éve alatt, mondta a lánynak, amikor már felöltözve álltak egymás mellett. Az, nem értette, mit mond, de ránevetett, és lehelet-finom mozdulattal megsimogatta az arcát.

6.

Emberi ürülék, vér, genny, véres-hányadék volt a priccsek között a kő-járólapokon mindenütt. Nem volt rá ember, aki feltakarítsa. Haldoklók sóhajtoztak, és meghaltak, sebesültek feküdtek mozdulatlanul, apatikus tekintettel, vagy dobálták magukat sikoltozva, 40 fokos seblázban égő testtel. A szükségkórház Berlin mellett mészárszékre hasonlított inkább, mint kórházra. Orvosok, és nővérek szaladgáltak a hodály-szerű kórteremben. Középen valahol, egy szanitéc üszkös lábat fűrészelt nagy ügybuzgalommal, az ágyhoz szíjazott páciens úgy visított, mint malac, ha ölik. Jobbról a második sor legvégén, széttúrt fekvőhelyen, hátán feküdt Iskarov. Fél feje hiányzott, legalább is úgy tűnt, mintha hiányozna, a gránát, mely a közelében robbant, elvitte a fülét, a bal szemét, a bal arcát, szájának egy részét. Haja, fejbőre is hiányzott ezen az oldalon. Légnyomása volt, egész testében reszketett. Szája megmaradt jobb oldalán vérhab buggyant ki, mialatt Rita nővér átkötözte a rettenetes sebet.
Utcakövekből rakott barikádot rohamoztak a városban, akkor sebesült meg! Néhány percig pergőtűzzel árasztották el a torlaszt, majd felugrottak és rohanni kezdtek előre. Urrá, urrá! kiáltozta Szergej a roham alatt. Leakasztott derékszíjáról egy kézigránátot és bedobta a kövek mögé. Pokoli ordítás. Szétrepülő végtagok. Letépett, rohamsisakos fej esik a lába elé, átlép rajta. Már megkerülte a barikádot, már mögötte van. Lövésre emeli a PPS-t, de nincs kire lőni. Ebben a pillanatban valami iszonyatos erő a levegőbe emelte. Érezte, hogy repül, a levegőben, aztán minden elsötétedett.
Napokig feküdt eszméletlenül. Rita nővér kötözte, mosdatta, tisztába tette, etette, itatta. Hitler öngyilkos lett, Berlin elesett, Németország kapitulált, amíg feküdt magatehetetlenül. Teltek a hetek. A szükségkórház lassan kezdett kiürülni. Akiknek meg kellett halniuk, azok meghaltak, akiknek fel kellett épülniük, azok felépültek és elhagyták a kórházat. Május 19.-ére négyen maradtak a kórteremben, az ismeretlen pilóta, aki május eleje óta egyfolytában hörgött, és haldoklott, egy grúz gépkocsizó-lövész lábak nélkül, egy orosz harckocsizó a felismerhetetlenségig összeégve, és Iskarov.
Dél volt, melegen sütött be a Nap az ablakon. Ebéd után a grúz lövészt tolószékben kitolták az udvarra. A harckocsizó mankóira támaszkodva követte. A pilóta hörgött és haldoklott. "Schweszter" Rita bement a kórterembe, leült Szergej ágyának szélére. A fiú már napok óta képes volt beszélni, de nagyon gyenge volt még.
-Jól vagy ma? -kérdezte Rita.
A fiú bólintott.
-Nincs meleged?
A fiú bólogatott. De igen, melege van.
-Levegyem a takarót?
-Pázsáluszta, -mondta óvatosan betűzgetve a szót Szergej.
Rita levette a betegről a katonapokrócot, összehajtogatta, és az ágy vastámlájára helyezte.
Nézte, nézte a fiú verítékben úszó, csont-sovány testét.
-Hogy izzadsz!
-Melegem van.
Elővett egy törülközőt, anyáskodó mozdulatokkal végigdörzsölte tetőtől talpig.
-Így ni. Hoppá, te férfi vagy? Lám, lám! -mondta pajzánul, kétértelmű nevetéssel.
Szergej nem válaszolt, csak megmaradt fél arcát öntötte el a vér. Érezte a lány kezét, ahogy gyengéden megérinti. Megpróbált elhúzódni, és a hasára fordulni.
-Várj! -mondta a lány. -Ne ficánkolj! Nem tudok mást adni neked!
-Nem kell semmit adnod, -mondta erőtlenül a fiú. -Miért érzed úgy, hogy adnod kell valamit?
-Kommunista vagyok, -mondta a lány. -Felszabadítottátok a hazámat. Átszöktem hozzátok, hogy segítsek. Ne törődj azzal, hogy nem tudod most viszonozni. Majd, ha felépülsz, viszonozhatod bőven!
De a viszonzásból semmi nem lett. "Schweszter" Ritát két nappal később áthelyezték valahova máshova, és Iskarovnak, később, amikor gyógyultan kiengedték a kórházból, nem sikerült a nyomára akadnia.

7.

1941 nyarán hagyta el szülővárosát, Novaja Osztrovszkát, ahova öt év múlva, 1946 tavaszán érkezett vissza. Végigharcolta a háborút Moszkvától Berlinig. Nem lehet tudni, hány éjszakát töltött lövészárokban, hányszor rohamozta az ellenség állásait, mennyi kézigránátot dobott a németekre, hány lövedék hagyta el fegyverét? Kétszer sebesült meg, másodjára Berlinben, az utcai harcokban életveszélyesen. A háború négy éve alatt négy szeretője volt, de a négy közül az egyik, a legelső Moszkva alatt, emlékezzünk, elképzelt szerető volt, álom-alak, nem hús-vér nő. A kisvárosból 862 fiatal férfi vonult be a háború éveiben, közülük egyedül ő jött haza. A többiek? A többiek hősi halált haltak, vagy eltűntek. Május vége volt, délután két óra, amikor leszállt a vonatról. Senki nem várta, senki nem tudott az érkezéséről. Az állomás, és az állomásépület mögött álló fák ugyanazt a képet mutatták, ami emlékezetében élt. Erős keleti szél fújt, hordta, vitte a port. A gyér lombú fáknak, csak a nyugati égtáj felőli oldalán nőttek ágai, azok is nyugat felé bókoltak állandóan, az állandóan fújó keleti szél miatt.
Nehezen illeszkedett be újra a kisváros mindennapi életébe. Az áhított, várva várt béke számára a kilátástalanságot, az űrt jelentette. Semmi nem kötötte az őt körülvevő világhoz. Légüres térben mozgott. Gépiesen válaszolgatott hozzátartozói, ismerősei kérdéseire, alvajáróként közlekedett a városban. Nem emlékezett arra, hol, melyik utcában lakott Katyusa, így hát végigjárta szépen egymásután az utcákat. Egyszer egy kávéház előtt ment el, s a tükrös üvegben meglátta magát. Addig a napig nem látta az arcát, sebesülése óta nem bírt ugyanis tükörbe nézni, de akkor valami miatt belenézett. Amit látott, arra indította, hogy befejezze a lány keresését. "Torzalak vagyok", mondta magában. "Mit akarok én Katyusától? Különben is rég férjhez ment, azóta. Miért várt volna rám?" Továbbfűzte a gondolatot: "De, ha mégis várt volna, ami képtelenség, biztos elszaladna, ha így meglátna!" Ettől a perctől kezdve nem akart többé találkozni vele.
Egyszer véletlenül mégis egymásba botlottak. Július volt, tűzött a Nap, fújt a szél, por szállt az utcákon. Vasárnap volt, délidő. Kongtak a harangok a közeli kis templom tornyában. A Lenin utcából, ahol a troli járt, fordult be a csendes Gogol utcába. Nem figyelt maga elé, és a sarkon beleütközött egy lányba. Bocsánat, mondta, és felnézett. Földbegyökerezett a lába. A lány Katyusa volt! Néhány pillanatig döbbenten álltak a helyükön. A lány szedte össze magát előbb.
-Istenem, te vagy az?
A katona nem válaszolt. El akart futni, igen, az, lett volna a legjobb megoldás, ha elfut, de a lába nem engedelmeskedett.
-Szergej!
Mintha álomból ébredt volna. Ez itt Katyusa! Milyen szomorú a szeme! Milyen fáradt, meggyötört az arca! A szomorú szemű, fáradt arcú lány jobban tetszett neki, mint az a Katyusa, akinek az arca hirtelen eszébe jutott, a vidám, gondtalan csitrié. -Hiába minden, -mondta magában. -Torzalak vagyok! Nem szabad!
Megint a lány szólt.
-Mennyit imádkoztam érted, Istenhez, hogy épségben hazahozzon!
-Istenhez? -kérdezett vissza bambán Szergej.
-Igen! Isten létezik! Akkor tudtam meg, amikor vártalak. Ő adott erőt. Neki köszönhetem, hogy most itt vagy.
-Idehaza minden rendben?
-Minden.
-Dolgozol?
-Persze. Óvónő vagyok.
-Szép munka.
-Szeretek gyerekekkel foglalkozni. És te?
-Ó, én még szabadságon vagyok. Kaptam az üzemben a szakszervezeti bizottságtól hathét fizetett jutalomszabadságot a sebesülésemért. Ugye nagyon csúnya az arcom?
-Az arcod? -Katyusa csodálkozott. -Á, az arcod! Dehogy. Alig látszik!
Kifogytak a szóból. Csak álltak és nézték egymást.
-Szervusz, -mondta a fiú. -Most már megyek.
-Doszvidányja, -mosolygott rá a lány. -Menjél csak, ha menned kell.
Szergej elindult a Gogol utcán lefelé, abba az irányba, amerre a templom volt. Fújt a szél, kavarta a port. A nyírfáknak, amelyek lombja alatt elhaladt, csak a nyugat felé eső oldalukon nőttek ki az ágaik. Gyér koronáik is abba az irányba hajlongtak, ahogy tépte, csavarta, szaggatta őket a szél. Katyusa hosszan nézett a fiú után, aztán befordult a sarkon, és betért a Lenin utca egyik kertes házának kapuján...


Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7614
Időpont: 2012-05-08 11:06:10

válasz Rozán Eszter (2012-05-08 09:11:34) üzenetére
Szia Eszti!

Örülök, h újra itt jártál, s tetszett, amit találtál!

Sok szeretettel üdvözöllek: én
Szenior tag
Rozán Eszter
Regisztrált:
2006-11-14
Összes értékelés:
7445
Időpont: 2012-05-08 09:11:34

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Szia!

Nagyon jó, élvezettel olvastam, minden sora lekötött.

Szeretettel: Eszti
Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7614
Időpont: 2012-05-01 18:02:18

válasz Müszélia (2012-05-01 17:41:08) üzenetére
ráadásul a nagy SZU-ban. Miért ott is voltak mamlasz srácok!
Alkotó
Regisztrált:
2009-05-05
Összes értékelés:
916
Időpont: 2012-05-01 17:41:08

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
nekem köszönd, elvtárs, hanem a pártnak! na ez odab...
ó, ezek a szép kommer évek.
Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7614
Időpont: 2012-04-24 08:05:41

Szia Tibor! Nem lehettem ott abban a korban, és azon az oldalon (mint a Vörös Hadsereg katonája) meg pláne nem. Azzal próbáltam "élővé" tenni, h pl. a párbeszédeket úgy írtam meg, mintha két mai fiatal beszélgetne. A fiatalok minden korban egyformák. Szerkesztését illetően: a száraz, leíró részek (mikor, mi, hogyan történt) mellé odaillesztettem egy-egy "élő" jelenetet, így a "múlt" (a már éppen megtörtént események) és a jelen (a most folyó események) egyszerre vannak együtt. Hogy ez jó elgondolás-e, azt mindig az olvasó dönti el. A történet óriási ugrásokkal halad, amit nem mondok el benne, - úgy gondolom - éppen olyan fontos, mint, amit elmondok. Köszönöm az értő hozzászólást! -én
Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7614
Időpont: 2012-04-19 20:37:11

Szia Ági! Köszi! azt hiszem nem lesz folytatása a történetnek! Tudod: valamit kell hagyni az olvasó fantáziájának! :) p én
Alkotó
Regisztrált:
2011-08-27
Összes értékelés:
2702
Időpont: 2012-04-19 20:22:01

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Szia Laci!

Jó hosszú egy próza. Olyan estére való. Lesz folytatása? (Érdekelne)

P: Ági

Legutóbb történt

F János bejegyzést írt a(z) Otthon a család című alkotáshoz

Susanne bejegyzést írt a(z) Szerelemkút című alkotáshoz

ElizabethSuzanne alkotást töltött fel Tél címmel a várólistára

Cselényi P. bejegyzést írt a(z) mittudomén című alkotáshoz

Cselényi P. bejegyzést írt a(z) Küszöb című alkotáshoz

Klára bejegyzést írt a(z) Szereplők című alkotáshoz

Cselényi P. alkotást töltött fel Az első ember eltöpreng címmel a várólistára

Bödön bejegyzést írt a(z) Mindhiába című alkotáshoz

Futóinda alkotást töltött fel Útban, Sirok felé címmel a várólistára

Bödön bejegyzést írt a(z) Otthon a család című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Mi kommunista ifjak...MK V/2. című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) Mi kommunista ifjak...MK V/2. című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit alkotást töltött fel Bunyó címmel a várólistára

F János bejegyzést írt a(z) Otthon a család című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2017 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)