HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 7

Online vendég: 39

Tagok összesen: 1889

Írás összesen: 49244

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Alkonyi felhő
2019-12-09 01:29:40

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: NoondarklyFeltöltés dátuma: 2012-04-20

Régi és új

A fiatal férfi a fakorlátnak támaszkodott, melyben a mélyedés inkább volt érezhető, mint látható: ahol az előző lakók is támasztéknak használták a régi korlátot, László alkarja kényelmesen helyezkedett el. A fészekszerű mélyedés ismerőssé tette a helyzetet, hiszen valaki előtte ugyanott állt, ugyanúgy lenézett a bérház belső udvarára és többé-kevésbé ugyanazokat a dolgokat láthatta: a rácsos ablakokat, az egyik sarokban ékeskedő parányi konyhakertet, a másik sarokban tárolt szemeteskukákat. A csendes keddi reggelen Armand még az éjszakai műszakot aludta ki, László pedig a semmibe révedve hagyta, hogy teste felébredjen. Mivel csak egy bő órája volt indulásig, kifejezetten gyűlölte a tényt, hogy kedvesét másnapig nem láthatja. Kávéja tíz perce a konyhapulton gőzölgött, a turmixgép mellé pedig oda volt készítve az Armand által meghámozott és felkockázott gyümölcs: egy alma, egy körte, egy kiwi, egy banán. Sosem mulasztotta el, hogy ilyen apró gesztusokkal kedveskedjen Lászlónak, aki életében először érezte azt, hogy fontos valakinek.
Mirella néni kinyitotta földszinti ajtaját és elcsoszogott a szemetesig, kezében a maga kis egyszemélyes hulladékával. László a nagyanyjára gondolt, aki három évvel azelőtt halt meg, és akit úgy temettek el, hogy unokájának nem is szóltak. Nem csodálkozott rajta: az anyja, aki valamennyire elfogadta fia életmódját, már nem tartozott volt férje családjához, ő maga is csak utólag szerzett tudomást anyósa haláláról. A családban senki más nem volt hajlandó László homoszexualitását tolerálni, az idősek a maguk konzervativizmusából, a fiatalok az idősektől kapott nevelésből kifolyólag. László megszokta már, hogy tinédzser kora óta majdhogynem kitaszítottként élt, és szíve választottjait csupán közeli barátainak mutathatta be, azonban Armandot annyira szerette, és annyira boldoggá tette volna a tudat, ha megoszthatja örömét családjával, hogy szinte földöntúli boldogságára azt kiegyenlítő, fájdalmas elszigeteltség vetett árnyékot.
A szomszéd lakásból a résnyire nyitott ablakon tisztán szűrődtek ki a rutinszerű, félelmet keltően ismerős zajok: Dezső bácsi eteti a macskáját, kikaparja az alomból a megszáradt állatürüléket, vizet tesz fel a reggeli teájához. László szóról szóra el tudta volna mondani, mit csinál Dezső bácsi reggel hat és tizenegy óra között, ugyanis gyakran töltötte otthon a délelőttöt, és olyankor nyitott ajtó mellett dolgozott a konyhában.
Az öreg most kilépett a körfolyosóra. Egyetlen pillantást vetve Lászlóra, orra alatt dünnyögve lábával kitessékelte a macskát, aki kényeskedve nyújtózott egyet, majd lomhán László felé sétált. Megállt a fiatal férfi lábánál, belédörgölőzött, hangos dorombolásba kezdett. László vigyorogva hajolt le az állathoz, hogy megvakarja annak füle tövét. Dezső bácsi hangosan csapta be maga mögött az ajtót, olyan hangosan, hogy konyhája párkányáról a kovácsoltvas tartóból kiesett egy kis cserép muskátli. Szerencsére műanyag cserép volt, így csupán a szétszóródott föld és a betonon vércseppként árválkodó virág jelezte a károkat. László közelebb lépett, kezével visszasöpörte a földet a cserépbe, belehelyezte a muskátlit, és ujjaival lenyomkodta a virág töve körül a földet. Éppen készült a növényt a helyére tenni, amikor Dezső bácsi ajtaja kicsapódott.
-Hagyja békén a virágomat - motyogta az öreg, kitépte László kezéből a cserepet és bevitte a lakásába, majd zajosan visszazárta az ajtót.
László visszament a saját lakásuk elé, ahol a macska érdeklődő pofával figyelte az eseményeket. Farka járt a kőpadlón, egy koszcsomóba gabalyodott kis száraz falevelet mozgatott ide-oda, szemei sárga kerekében tűvékonyságúak voltak a pupillái. A férfi imádta nézni az állatot. Tartani is szeretett volna egyet, vagy akár kutyát, de Armanddal megegyeztek, hogy amíg nem alakítanak ki saját fészket, addig nem szereznek be négylábú pajtást.
Társa bozontos, kialvatlan feje megjelent a bejárati ajtóban. Armand nagyokat pislogott, még a reggeli mosolygáshoz is túl álmosnak tűnt.
-Felébresztett az öreg, mi? - kérdezte László.
Armand bólintott.
-Néha úgy szeretnék a fejébe látni... nem tudom, miért utál minket ennyire... sosem ártottunk neki, nem csapunk zajos partikat, meleg haverokat sem hívunk fel gyakran - szaladt ki Lászlóból az elmúlt két év alatt felgyűlt keserűsége.
-Csak megöregedett... utál ő mindenkit - nyugtatta meg Armand, és lehajolt a macskához, aki a férfi kezének érintésére azonnali dorombolásba kezdett.
-Nem, ez annál több... de mindegy, nem akarok megint erről beszélni - felelte László, és lenyelte panaszáradatának további, jelentősebb részét. Gyűlölte, hogy egy vénember keseríti meg mindennapjaik amúgy varázslatos voltát: a házból senki más nem éreztette velük, hogy elítéli őket szexuális beállítottságuk miatt, baráti körük stabilan tartotta magát, munkájukban elégedettek voltak, családtagjaikkal történő ritka találkozásaikat pedig megtanulták kezelni, egyszóval minden meglett volna ahhoz, hogy a múlt szomorú hordalékát végleg elmossa a jelen békés tengere. Egyedül szomszédjuk volt az, aki minden alkalmat megragadva kárörvendőn ejtette a kisebb-nagyobb érzelmi foltokat életük szinte tökéletes szövetén.
-Gyere, igyuk meg együtt a kávét - intett a fejével Armand.
László bólintott, ám bensőjét kétely és szomorúság rágta. Sosem értette, hogyan lehetséges, hogy valakit azért vessenek meg, mert szeret. Az ő fejében kiskora óta egyetlen dolog számított: hogy az embernek megvan a képessége szeretni. Szerinte a legboldogabb mindig csakis az lehetett, aki szerethet, és akit viszontszeretnek. Ösztönösen érezte, hogy a szeretet tárgya lényegtelen. Lehet egy állat, egy emberi lény, egy önkifejezési mód, vagy egy eszme, mely gazdagítja az ember létét. Szeretni csakis egyféleképpen lehet, az érzés maga nem változik - és annak a ténynek, hogy mindenki mást szeret nem, hogy széthúzó erőként kellett volna hatnia, hanem egységesítenie kellett volna az emberiséget. Eme alapgondolatok munkáltak benne most is, amikor elnézte a macska kíváncsi képét, és azon töprengett, hogy vajon Dezső bácsi szeretete a háziállata iránt miért nem terjed ki rájuk, szomszédokra, akik ővele mindig tisztelettudóan bántak, akik őt mindig megkérdezték, kell-e valami a boltból, esetleg nem takaríthatnának-e ki az öregnél, hogy ő ne fáradjon...?
Túl sok volt benne a kérdés, mely túl régóta a lelkébe fészkelte magát. Nem hagyhatta annyiban, nem bírta tovább a bizonytalanságot. Armand tiltakozó kézmozdulata ellenére határozottan Dezső bácsi ajtajához ment, hogy bekopogjon.
Négyszer kellett kopognia, mire az öreg ajtót nyitott. Akkurátusan hátrafésült fehér haja alatt keserű, mérges szemekkel tekintett Lászlóra.
-Hozzák vissza a macskámat - morogta.
-Ha jól tudom, a macskák önálló lények, mennek, amerre akarnak - vágta rá László annyira visszafogottan, amennyire a benne dúló vihar engedte.
-Mit bánom én - mormogta az öreg, és már zárta volna vissza az ajtót, de László lába beékelődött az ajtó és a félfa közé. - Mit akarnak? - fortyant fel, és szemei szinte kidülledtek tulajdonosuk dühétől.
László érezte karján Armand kezének szorítását, hallotta mindkettejük szaggatott levegővételét. Az öreg barázdált arcán most már nyíltan folyt szét gyűlöletének mocskos folyama. Vett egy mély levegőt, és szabadon eresztette a nagyon régóta kalitkába zárt szavakat.
-Választ egyetlen kérdésre. Miért utál bennünket?
Az öreget láthatóan meglepte a kérdés, mert egy pillanatra rezzenéstelenné fagyott az arca. László azt várta, hogy az öreg erőszakkal kipiszkálja a lábát az ajtó elől, és becsapja az ajtót az orruk előtt. Dezső bácsi mozdulatlan szemeiből azonban váratlanul két könnycsepp gördült alá.
-Mert maguk azt az életet élhetik, ami nekem nem adatott meg - felelte szinte suttogva.
Most Lászlón volt a sor, hogy megdöbbenjen. Sejtését nem merte megfogalmazni, de nem is kellett, mert az öregből feltartóztathatatlanul jöttek a szavak.
-Negyvenhét évet éltem le egy nő mellett, aki három gyermeket szült nekem, és aki négy éve hagyott magamra - indult Dezső bácsi vallomása. - Nyolc éves korom óta tudom, hogy a férfiak vonzanak, de Magyarországon akkoriban ezt nem lehetett nagydobra verni. A sors úgy hozta, hogy pont abban az évben béklyóztam le magam egy asszony mellett, melyben kimondták: itthon sem büntetendő a homoszexualitás. Tudtam, hogy gyáva vagyok felvállalni önmagamat, ezért házasságba menekültem...
A két férfi megkövülten hallgatta a szinte felére töpörödött öreget. László immár nem a megbántottság, hanem a szánalom könnyeit nyelte.
-Ne higgyék, hogy boldogtalan voltam. Teréz jó lélek volt, csodálatos anya, mindent megadott nekem. Tudta rólam, hogy... de elfogadta, mert kölcsönösen tiszteltük és támogattuk egymást.
A macska besompolygott Dezső bácsi lakásába, haladtában úgy László, mint gazdája lábához dörgölőzve.
-Azt hiszik, hogy nehéz a sorsuk? Amikor országgyűlési képviselőkről, művészekről és a lakosság közel 10%-áról tudni, hogy meleg? Amikor külön helyeik vannak, amikor felvonulhatnak, amikor filmek tucatjai készülnek, amikor ma már senki sem szól, ha az utcán két férfi megfogja egymás kezét? Mit nem adtam volna mindezekért az én időmben!
-A felvonulásokat betiltották... - mondta László félve, mire az öreg azonnal riposztolt.
-Nagyon helyes! Azt képzelik, hogy attól lesz tolerancia, ha a mellünket verjük? Nem kell sem szégyellni, sem kiteregetni a világ előtt. Senkinek semmi köze ahhoz, hogy én kit szeretek, és kivel akarom leélni az életemet.
Armand a torkát köszörülte.
-Pár napja hozták a döntést, hogy mégis lesz idén felvonulás...
-Ezzel csak ismét későbbre tolódik a társadalmi elfogadás napja... - legyintett Dezső bácsi. -Nem jöttek még rá, hogy az erőszakos hangoskodás ugyanazt gerjeszti?
-De ha nem szólalunk fel, akkor minden jogunkat megvonják - mondta László. -Itthon még így is nehezen vállalhatunk gyereket, nem köthetünk házasságot, és...
-És ha minden igaz, hamarosan börtönben szerethetjük egymást - kuncogott Armand.
-Úgysem mernek ilyet tenni - nézett társára László.
-Dehogynem - mosolygott Armand. -Nem tudtad, hogy mérgezzük a társadalmat, hogy magatartászavarban szenvedünk?
Dezső bácsi mérgesen dobbantott a lábával.
-Hát nem kell hagyni, hogy ezt tegyék!
-De az imént még...
-Ne hallgasson egy ilyen vén trottyra, mint én! - fojtotta Lászlóba a szót az öreg. - Én világéletemben lapultam, mint szar a fűben. Nem azt mondom, hogy lila tüllben masírozzanak, és szorítsanak fegyvert az emberek fejéhez, amíg el nem fogadják, hogy a szeretet nem ismer szabályokat. Találják meg a módját. Állítólag maguk a jövő reménysége - fejezte be várakozásteljesen.
László Armandra nézett, akinek szemében meghatódottság és cinkos mosoly bujkált.
-Holnap jön látogatóba a legkisebb fiam, bemutatnám maguknak... azt hiszem, ő is meleg - dünnyögte a bácsi.
Armand előbb párjára, majd az öregre mosolygott.
-Alig várjuk. Most pedig végre hagyni fogja, hogy kiporszívózzak, de előtte még gyorsan bedobjuk életünk első közös kávéját.
Az öreg bólintott, motyogott egy kicsit, reszketeg legyintésében benne volt minden, amiről az életben le kellett mondania. A fiatalok hagyták, hogy előre menjen, kézen fogva követték őt a lakás belsejébe, ahol megannyi ki nem mondott szó és meg nem élt pillanat sűrű felhője fogadta őket. Körül sem mertek nézni, mert féltek a rájuk törő gondolatok súlyától.
-Üljenek le, hozom a kávét... - mondta a bácsi, mielőtt kicsoszogott a konyhába. -Nyissanak ablakot, ma még nem szellőztettem!
László a sárgás csipkefüggöny mögött megbújó ablakhoz lépett, szélesre tárta azt, mélyeket lélegzett az azonnal betóduló friss reggeli levegőből, a karóráján visszavert napfény pedig játékosan ugrált a szőnyeg közepén tespedő macska körül.

2012 (külsős pályázatra íródott)

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
Millali
Regisztrált:
2011-11-14
Összes értékelés:
2123
Időpont: 2012-05-04 20:31:11

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Kriszti!

Abban egyet értek Tiborral, hogy nem változik semmi, de ha nem hívjuk fel a figyelmet, nem is fogják soha tudni, hogy minek is kellene változni. Szerintem nem baj, ha nem rágsz mindent a szájba.
Az olvasóközönségnek is van fantáziája, nem baj, ha néha szárnyalni hagyjuk.

Szeretettel:
Millali
Alkotó
Regisztrált:
2012-03-20
Összes értékelés:
54
Időpont: 2012-04-25 09:32:18

Köszönöm hogy elolvastad, Tibor! Ez a téma nekem nagyon fontos, évek óta, de a környezetemben csak nagyon kevés emberrel tudok beszélni róla vita és félreértések nélkül. Úgy érzem, országunkban nincs megfelelő szintű tolerancia a másik iránt. Kétlem, hogy a szavaim nagy változásokat hoznának, de talán ha egy-két személy olvassa és valami elindul benne, nár az is nagy haladás...
A rövid terjedelem miatt mások már mondták, de én is azt éreztem, hogy kicsit túl nagy falat túl kis helyen, te nem így gondoltad? Mindenesetre, én tovább is írtam volna.
Még egyszer köszönöm!
Kriszti

Legutóbb történt

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Katángnak áll a világ! című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Lét-kérdések című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Puliszka Juliska című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Hóváró című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Földből nőtt című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Ravatal című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Hóváró című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Megfogantam én a Cseppecske című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Szemem előtt című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Földből nőtt című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Hulló levelek című alkotáshoz

Bödön bejegyzést írt a(z) A csúcs-szeretkezés lelki hátteréről című alkotáshoz

dpanka bejegyzést írt a(z) Győri barangolásom című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) ne félj című alkotáshoz

dpanka bejegyzést írt a(z) ne félj című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)