Bence munkából hazafelé tartva, azon gondolkodott, hogy mit is kezdjen másnap a szabadnapjával.
Elmehetnének Diával kirándulni, vagy csak lustálkodna otthon, sokáig ágyban maradhatna, aztán egész nap TV-t nézne, sörözgetne... Hát az sem lenne rossz. No, majd Diával megbeszélik.
Túlórázásból jött össze ez a szabadnap, ma szólt Dezső, a főnök, hogy holnap kihasználhatja, mert azután ki tudja mikor lesz rá alkalom, ha bejön az a sok beígért munka. Alig várta, hogy hazaérjen és elújságolja Diának milyen tervei vannak. Vajon Dia örülni fog?

Erre a kérdésre nem sokáig kellett várnia a választ. Dia nagy örömmel fogadta a szabadnapot, s máris mondta, milyen jó lesz, legalább helyettesítheti a boltban, mert neki fogorvoshoz kell mennie, meg okmányirodába, meg azon kívül is rengeteg elintéznivalója van, s nagy gondban volt, hogy kit is hívjon a boltba, de hát így akkor ez a probléma is megoldva! Bence még próbálkozott.
- Úgy szerettem volna, ha elmegyünk kettesben egy kis kirándulásra, olyan régen voltunk.
- Meg vagy te zakkanva, és a bolt? Vagy írjam ki, hogy: Kirándulás miatt zárva! Mégis hogy képzeled? Benn fogsz csücsülni egész nap a boltban, ne aggódj nem fogsz megszakadni.
Ezzel Dia lezártnak tekintette az ügyet. Bence bosszankodott, arról a fránya teaboltról meg is feledkezett. Dia ragaszkodott nagyon a kis bolthoz. Amikor hosszas, sikertelen munkakeresés után valaki telebeszélte a fejét, hogy nyisson egy teaboltot, akkor madarat lehetett volna vele fogatni. Azóta is megszállottként munkálkodik, hogy beindítsa a kis boltot, több-kevesebb sikerrel. Kezdetben még ő is segített neki, legyen meg az öröme. Együtt rendezték be, sőt szabadidejében be is ment olykor a boltba és együtt dolgozott Diával. Elsajátította már a száznál is több tea nevét, tudja mi mire jó, mi hol található... persze ki más is ugorhatna be most Dia helyett... bár nem éppen így tervezte a szabadnapját.

Másnap reggel lustálkodott egy jó adagot, hiszen 10-kor kellett nyitnia a boltot. Kényelmesen megreggelizett, kávézott, majd fogott egy üveg sört és lement a földszinti kis boltba. Úgy látszott, hogy tényleg nem lesz dolga, 11-ig csak két vevő tévedt be, de hosszú még a nap, legalább valami olvasnivalót hozott volna, megöli az unalom. No, nyílt újra az ajtó, egy újabb hölgy vásárló érkezett.
- Jó napot kívánok! Kezét csókolom! Tessék parancsolni! - mondta udvariasan Bence.
- Nem parancsolni jöttem én uram, hanem kérni. - szólt kicsit kellemetlen hangon a hölgy.
- Tessék kérni, hölgyem! Mit szeretne?
- Kávét szeretnék uram, s mivel nagyon igényes vagyok, remélem találok megfelelőt.
- Sajnálom hölgyem, kávéval nem szolgálhatok, ez egy teabolt!
- Mint már mondottam, nagyon igényes vagyok. Arabica és robusta kávét kérnék, remélem van, merthogy nagyon igényes vagyok. Úgy szeretem keverve, 60% arabica, 40% robusta. Mert tudja, az arabica-nak kevés a koffein tartalma, de nagyon finom az íze, a robusta viszont sok koffeint tartalmaz, s én összevegyítem őket. Fantasztikus kávét tudok főzni belőle, így keverve a koffein tartalma is kielégítő, az íz viszont harmonikus... mint már mondottam, nagyon igényes vagyok...
- Hölgyem! - Bence alig jutott szóhoz - mint már mondottam nem tartunk kávét, ez egy teabolt!
- Uram, ugye nem mondja komolyan? Ez ma már a harmadik bolt, ide küldtek, hogy itt biztosan kapok a kívánt kávéfajtákból, nagyon kérem, vegyen komolyan, és ne tréfáljon velem, mint már mondottam, nagyon...
- Igeeen, tudom, nagyon igényesnek tetszik lenni. Akkor tessék kifáradni és elolvasni az ajtó feletti táblán, az van írva: Teabolt.
- Ennyire udvariatlan fiatalemberrel még nem találkoztam. Nem is értem, miért nem akar kiszolgálni, valami kifogása van ellenem? Mint már mondottam, nagyon igényes...
- Drága hölgyem, tudok róla. Nagyon igényesnek tetszik lenni, én viszont nem vagyok udvariatlan, csak éppen kávém nincs egy szem sem, merthogy ez egy t e a b o l t, amit Ön nem óhajt tudomásul venni.
- Elképesztő, hogy mit nem enged meg magának. Olyan nehezére esik levenni a polcról azt a nyamvadt kávét, s még, hogy nem udvariatlan. Ki látott már ilyent? Minek van itt a boltban, ha nem tudja kiszolgálni a vásárlót?
- Ezt igazán már magam sem tudom, kedves asszonyom...
- Mi az, még sérteget is? Én még kisasszony vagyok, de maradhatunk a hölgyemnél. Hajlandó végre kiszolgálni?
- Kedves hölgyem, én nem tudom, hogy Ön ért-e magyarul, de ennél értelmesebben nem tudom megmagyarázni, hogy rossz helyre küldték, kávéval nem szolgálhatok, ez egy teabolt!
- Ez hallatlan, ki látott már ilyent, nem hajlandók kiszolgálni a kiszolgáltatott vásárlót, hanem még üvöltöznek vele... Na, ide sem jövök többé! - mormogott magában, amíg kifelé ment a boltból.
Bence felsóhajtott, hála Istennek csakhogy elment. Hogy milyen emberek vannak!

Na, végre, egy férfi vásárló - gondolta Bence - talán a saját nemével jobban boldogul.
- Jó napot kívánok! - udvariasságot erőltetett magára.
A vevő nem köszönt, nem szólt egy szót sem, csak jött befelé, kissé mintha bizonytalan lett volna a járása. Bence most már szó nélkül figyelt, és várt...
- Mondja, csak ketten vannak? hikk! - erre a váratlan fordulatra, Bence maga is körülnézett.
- Tessék kérni, mit óhajt?
- Hajoljon közelebb fiatalember, hikk! Adjon abból a múltkori hikk, jó barack pálinkábul, hikk!
- Uram, ez nem kocsma, ha az volna sem adnék, Ön erősen illuminált állapotban van, kérem távozzon! - mondta Bence, türtőztetve magát.
- Hogy milyen ...hikk... állapotban? Ne szórakozz kis pajtás... hikk, ott a pult alatt van ni, hikk...! Még hogy én ill... limitált... hikk, akarom mondani... hikk, likvidált állapotban? - No, ez egyszer biztos, hogy likvidált állapotban leszel mindjárt, ha rajtam múlik! Bence kinyitotta az ajtót, majd kitaszigálta a részeg embert, aki közben, cseppet sem nyájasan, adott hangot felháborodásának. Egy ideig ott maradt az ajtóban, hogy útját állja a kedves vásárlónak, ha vissza akarna jönni. Közben egyre csak az forgott a fejében, hogy szegény Dia, ilyen helyzetekben vajon mit csinál...? Sohasem panaszkodott.

Ajtónyikorgás. Újabb vevő, egy kellemes külsejű fiatal lány. Ez biztosan nem lesz olyan őrült mint az előző kellemetlen hölgy.
- Mivel szolgálhatok? - kérdezte Bence erőltetett kedvességgel.
Ó, milyen jóképű fiatalember! Itt mindig egy fiatal nő szokott lenni, milyen meglepő... de rendkívül jóképű fickó. - gondolta magában Aliz, és egészen zavarba jött tőle.
- Mit kér, vagy kérsz? Ha tegezhetlek?
- Ó, hogyne, persze, persze... - mondta zavarával küszködve a lány.
- Tehát mit parancsolsz?
- Ja... persze. Izé... teátok van?
- Igen, teánk az van, már megijedtem, hogy kávét kérsz.
- Szóval, van teátok? - kérdezte Aliz zavarában újra, s már azt is elfelejtette miért jött. Úgy összezavarta ez a jóképű fiatalember.
- Igen, mivelhogy ez egy teabolt, természetesen van teánk, milyent parancsolsz?
Tényleg nagyon jóképű, s a hangja olyan mélybarna, meleg... igazán kedves srác... valamit kéne mondani... mit is kérdezett?...
- Tea van? - erre már felkapta a fejét Bence, szóval ez is zakkant...!
- Milyent parancsolsz: fehéret, feketét, zöldet, sárgát, vöröset, esetleg gyümölcs teát, gyógynövény teát, illatosítottat, ízesítettet... mind a százat nem szeretném felsorolni, inkább mondd, mit szeretnél.
- Hát nem is tudom, valami gyógynövényre gondoltam. - nyögte ki nagy nehezen, de fogalma sem volt róla, hogy mit mondott, annyira lázba hozta az előtte álló kedves, udvarias fiatalember.
- Van afrikai rooibush teánk. Ez nyugtató hatású, teljesen koffeinmentes, a lapacho viszont immunerősítő, és cukorbetegeknek is ajánlott, van vanília ízesítésű, vagy narancsos-vaníliás, akkor itt van a mete tea, szintén nyugtató hatású, magas az ásványi anyag és vitamin tartalma, antioxidáns hatású, vagy... - Aliz csak a hangját hallotta, de hogy mit mond, az már nem jutott el a tudatáig. Úristen, miért szed le a polcról ennyi teát... már kártyavárként magasodik itt a pulton... jó a hangját hallani, de mit csinál... miért rak eléje ennyit... és egyáltalán mit mond... de én... egyáltalán mit akarok...?... Semmit, csak el innen, gyorsan... minél gyorsabban... az ajtó felé veszi az irányt, mikor kívül kerül, futásnak ered... fut, ahogy csak a lába bírja...
Hát ez elment! Most ennek mi baja volt? Leraktam eléje a fél boltot... most pakolhatok vissza.
Ide tényleg csak hülyék járnak? No de most már nekem is elegem van... csak jöjjön a következő!

Ildikó egész nap futkosott a városban: posta, APEH, okmányiroda, s a végére maradt a legszörnyűbb, a gyámhivatal. Mindenütt várakozás, idegeskedés, megaláztatás volt a jussa.
Ki hallott már ilyent, hogy a tulajdon anyja jelenti fel. El akarja venni tőle a gyerekeit, mert, hogy nem tud róluk gondoskodni... Elképesztő! Lót, fut, rohangál. Mindent megtesz, hogy jobban menjen a vállalkozása, de ha nem megy... Egyedül neveli a négy gyerekét, persze nem tejjel-mézzel folyó Kánaán az életük, de van mit enniük, iskolába járnak, ruházza őket, még ha olykor csak turkálóra futja is... Ez mégis elképesztő, hogy a tulajdon anyja akarja elvenni tőle a gyerekeit. Vajon ő miből tartaná el őket, a kis nyugdíjából? Ha már az anyja megőrült, miért ül fel a gyámhivatal minden ostoba feljelentésnek. Persze ők meghallgatták a nagymamát, sőt a gyerekeket is, az ő tudta nélkül.
Most a gyámhivatal szerint pszichológushoz kell vinnie a gyerekeket, méghozzá saját költségén - ugye így már mindjárt több ennivaló jut majd az asztalra - hogy az megállapítsa, vajon igazat mondtak-e a gyerekek, vagy sem. Elképesztő... s mindezt megcsinálták az ő tudta nélkül, az ő háta mögött, s most fenyegetőztek is, hogy per lesz belőle, s valószínűleg a nagymama kapja meg a gyerekeket, legalább felét... Felét?... Fél gyereket... ilyen ostobaságot mond egy szakértő? S most neki végig kell csinálnia ezt a Canossa-járást, csak azért, mert egyesek nem gondolkodnak, nem is tudnak logikusan gondolkodni. Ő ezt nem bírja... harcolni fog a gyerekeiért az biztos, de ilyen igazságtalanság nincs, nem lehet... ez felőrli teljesen az idegeit. Most is olyan ideges, éppen Diához indult a teaboltba, majd ő ad neki valami nyugtató teát... valahogy túl kell élnie... muszáj!
Na, meg is érkezett, benyit a boltba. A legnagyobb meglepetésére egy fiatalembert pillant meg a pult mögött, s Dia sehol.
- Ó, szép jó napot kívánok? Mit kér a hölgy? Esetleg ha kávét kérne, rögtön szeretném előrebocsátani, hogy kávénk nincs! Nincs bizony. Vagy még mielőtt megkérdezné, hogy tea van-e, szíves tudomására hozom, hogy kizárólag, csak teánk van. Továbbá, közlöm Önnel, hogy nem fogom az egész boltot leszedni s Ön elé rakni a pultra, nem asszonyom, tessék megmondani, hogy mit kér, és csak azt, csakis kizárólag azt veszem le a polcról és rakom a pultra... Nos, elégedett a tájékoztatással asszonyom? - Ezt egy szuszra hadarta végig Bence durva éllel a hangjában. Ildikó, mielőtt egyáltalán megbotránkozhatott volna, sírva fakadt és szó nélkül kirohant az üzletből.
Na tessék, egy újabb zakkant... ha nem zárok be azonnal, magam is beállhatok a sorba, gondolta Bence.

Ildikó futott végig az utcán, majdnem feldöntötte Diát. Végül Dia kapta el a karját, hogy mi a csoda történt vele, ki elől menekül és egyáltalán mitől van ennyire kikészülve. Ildikó örült, hogy végre, egy épelméjű emberrel találkozik, rá is zúdította összes panaszát, de főleg a gyámügyes sztorit.
Dia egészen elképesztőnek tartotta ezt a magatartást, mondta is mindjárt, hogy van egy kitűnő ügyvéd ismerőse, aki majd a segítségére lesz Ildikónak. Akkor mondta el Ildikó, hogy éppen az ő boltjába ment, valami nyugtató teát szeretett volna venni, de egy őrült fiatalembert talált ott, aki olyan megalázóan fogadta, hogy sarkon fordult, s hát így futottak össze.
- Hová tetted az eszed, amikor ilyen őrültet engedtél a boltodba? - kérdezte még mindig szipogva Ildikó.
- Gyere vissza velem, megkapod a teát, és nyugodj meg! - kérlelte Dia.
- Én oda vissza nem megyek, amíg az az őrült ott van! - jelentette ki Ildikó.
- Az az őrült a férjem, vele majd én számolok. Te meg gyere velem szépen.
Amikor Dia benyitott az üzletbe az előbbi őrült nővel karöltve, Bence kicsit megrettent. Hát még amikor meglátta Dia szúrós tekintetét, majd keresztül döfte vele, jobbnak látta, ha csendben marad.
Dia kedvesen kiszolgálta Ildikót, utasításokat adott a tea elkészítéséhez, azután elbúcsúzott vendégétől s végre farkasszemet nézhetett férjével.
- Mi a csoda ütött beléd, minden vevőmet elkergettél... miért tetted? - kérdezte, s szemei villámokat szórtak. Bence elmesélte szép sorjában a történteket, mindent pontosan úgy, ahogy lezajlott. Mire mindennek a végére ért, Dia nagyot kacagott. Azután bocsánatot kért tőle, mindenért magát tette felelőssé, nem szabad lett volna, hogy a szabadnapján ide kényszerítse a boltba.
Szerette volna jóvá tenni a hibáját, s két koncert jegyet mutatott fel, ami aznap estére szólt.