HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 1

Online vendég: 16

Tagok összesen: 1846

Írás összesen: 46511

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

F János
2018-06-17 09:46:36

Szülinaposok
Reklám

Cikkek / jegyzet
Szerző: T. Pandur JuditFeltöltés dátuma: 2012-04-30

Idegeneknek többé nem segítek!

A modern társadalom nem szűnő panasza az elidegenedés, a közöny, a társas magány, a nyüzsgő metropoliszban az egyedüllét kiszolgáltatottsága. Mégis egyre inkább képtelenek vagyunk elfogadni a segítséget, a segítségünkre sietőt ellenségként kezeljük.
Már abban is kételkedünk, hogy a segítségnyújtás lehet önzetlen, úgy gondoljuk, hogy valami hátsó szándék áll mögötte. A segítő szándékot hangsúlyozó kereskedelmi, szolgáltatási, banki reklámok elkoptatták a segítség önzetlen jellegét. A bezsebelendő hasznot úgy tüntetik fel, mintha "jó cselekedetük" megérdemelt jutalma lenne. Észrevétlenül eljutottunk oda, hogy attól tartunk, segítséggel végül mindig rosszabbul jövünk ki a dologból, mintha nem fogadnánk el azt.
A segítő szándékot nemhogy nem értékeljük, de a segítő úgy érzi, hogy a másoknak való segítségnyújtás az ő számára elvesztegetett idő, erőfeszítés, aminek az eredménye a rosszallás, a zavar, vagy akár a fizikai veszély. Már olyan gyakran jár a segítő szándék ezekkel a következményekkel, hogy egyszer csak megszületik a döntés: idegeneknek többé nem segítek!

Hosszú sor áll a most éppen Spárnak nevezett bolt pénztáránál. Régebben Match-t volt, azelőtt talán Meinl, még régebben meg csak egyszerűen Csemege. Lassan halad a sor, bámészkodom, nézem az előttem levő idős asszony kopott kabátját, a színevesztett nejlon szatyrot a kezében. A megviselt pénztárcájában kotorász, a markába gyűjti belőle az aprót. Ahogy elteszi végül a zsebébe, a lába elé, a koszos kőre hull egy összehajtogatott tízezres. Megkopogtatom a vállát, és már mondom is: "Néni kérem, leejtette a pénzét!" Ahogy a mondat szavai sorban csúsznak ki a számon, látom, hogy a hátam mögül egy férfikéz csúszik lassan, de határozottan a leesett tízezres felé. A néni is lenéz, gyorsan, riadtan nyúl a pénz felé. Egyszerre ér oda a keze a férfiével. Felháborodottan megfordulok. Mögöttem egy fiatal, az átlagosnál sokkal jobban öltözött férfi egyenesedik fel vörös arccal. Legalább egy-nyolcvan magas. Azzal a lendülettel ahogy feláll, már üvölt is. Egyenesen az arcomba. "Nem tudja befogni a pofáját?! Mit kell magának beleavatkozni mindenbe?" Ütésre emeli a kezét, egy pillanatig sóbálvánnyá válva meredek rá. Az ösztöneim szerencsére okosabbak, mint az eszem, ami hinni sem akarja ami történik. Önkéntelenül oldalra lépek. A férfi felemelt kézzel lép utánam. A pénz a néni kezében van, magához szorítja, és hátat fordít. A sorban előtte állók mereven a pénztár felé néznek, senki sem fordul erre. Az ordító fiatal férfi mögött álló idősebb úrnak, és egy fiatal lánynak egyszerre jut eszébe valami elfelejtett vásárolni való. Eltűnnek a pocok között. A bevásárló kosaramat a férfi elé dobja a kezem - az is okosabb, mint az eszem - a lábaim pedig, sebesen visznek kifelé a boltból, a szomszédos, nem működő kasszán keresztül.

Ballagok a Király utcán a Bétex bolt előtt, ránézek a kirakatra. Egy nagyon puhának látszó, nagyon drága szőnyeget a kirakatból átképzelek az ebédlőnkbe. Azt hiszem, jól nézne ki... Egy fiatal srác rohan el mellettem, ahogy túl ér rajtam, elém ugrik, mintha csak az általam bejárt út meghosszabbítása lenne egyedül alkalmas a közlekedésre. A hátán óriási, sok zsebes hátizsák degeszre tömve. Az oldalán is egy dugig tömött nagy táska. A fiú ugrásától, mind a kettő nagyot zöttyen, a hátizsák számtalan zsebe közül az egyikből egy férfi tárca repül ki nagy ívben, egyenesen a lábam elé a koszos járdára. A fekete bőr tárca nagyon vastag, alaposan meg van tömve. Méltó párja a degesz hátizsáknak, és a dagadozó táskának. Talán pénzzel, talán igazolványokkal, talán hitelkártyákkal, talán szerelmes levelekkel, talán lakáshirdetésekkel, talán fontos címekkel, talán... "Fiatalember! Fiatalember! Álljon meg! Elvesztette a tárcáját! Hátizsákos fiatalember! Itt a tárcája!" Juj, ez, hogy rohan! Jaj, mindjárt eltűnik! Csak tudnám, hogyan állítsam meg? Talán nem magyar? "Állj! Stop! Álljon meg! Halt! Megállni! Elvesztette a tárcáját!" Kiabálok, ahogyan csak tudok. Hála az égnek, végre lassít. Még jobban kiabálok: "Hátizsákos fiatalember jöjjön vissza! Kiesett a tárcája!" Megáll, megfordul. Végre! Integetek, mit az őrült. "Jöjjön vissza! Itt a tárcája a földön!" Amilyen gyorsan távolodott, most olyan gyorsan közeledik. Egy perc és már itt is van. Nyúl a tárcájáért, és közben vicsorog rám. "Mi ez?! Hogy lehet ez!? Mit képzel?! Ez lehetetlen! Eltettem, a zsák aljába tettem, most meg itt a földön!?" Csodálkozva a szemébe nézek, de a szeme kemény, szinte éget, olyan kegyetlen a pillantása. Bátortalanul próbálom magyarázni a lehetetlent. "Kiesett a zsákjából, ahogy szaladt." Felkapja a tárcáját, a hatalmas zsákkal a hátán felém ugrik. Visszahőkölök, egy lépést hátra lépek. Az arcomba sziszegi: "Eltettem, rendesen eltettem!" Azzal megpördül, és újra futni kezd. A hatalmas hátizsák nagyokat ugrik a hátán.

Tavaszi szél kavarja a körúton a villamos sínek között leülepedett port, szemetet. Néha bágyadtan kisüt a nap, aztán ritkás, apró szemű eső kezd szitálni. Megyek a dolgomra, mint mindenki más. A széles járda legszélén, mert középen a görkorisok száguldoznak ezerrel. Így ugyan kerülgetnem kell a járda szélén álló padokat, de ezt jobban el tudom viselni, mint a velem szembe rohanó görkorisokat, nem is beszélve a hátam mögül előcikázókról. A padok ritkásan állnak, mintha a többségük még valahol a jól megérdemelt szabadságát töltené. Például a Ligetben... vagy a Szigeten... esetleg egy adriai tengerparti sétányon... Meg tudom érteni őket. Az itt levő padok koszosak, büdös emberek ülnek rajtuk, piszkos ruhában, némelyik nem is ül, fekszik. Mintha a pad hozzá tartozna, vagy ő a padhoz. Már majdnem az Emkéhez érek, amikor az egyiken észreveszek egy nem odatartozó egyént. Az éppen kikerült padon egy negyven-ötven közötti, jól öltözött nő fekszik a jobb oldalán. A világoszöld kabátja egészen újnak látszik. A kabát gallérja alatt megkötött, szép, rozsdaszínű, hosszú sál vége a sáros aszfaltra lóg. A bordó cipője tiszta, ápolt. A sminkjén, a frizuráján látszik, hogy nem azért fekszik a padon, mert homlesz. A retikülje a feje alatt, a szeme csukva. A jobb kezét kinyújtva tartja, tenyérrel felfelé, mintha csak kéregetne. Megállok mellette, tanácstalanul nézelődök, hátha valakivel megbeszélhetném a padon fekvő nőt. Attól félek, hogy rosszul van, talán eszméletlen, talán segítségre szorul, talán mentőt kellene hívni, talán már késő, mert senki sem segített neki idejében. Nincs kivel megvitatnom a dolgot, rajtam kívül senkit sem érdekel a nő a padon. Kettőt lépek előre, jobb, ha nem avatkozom bele. Úgyis sietnem kell! És ha majd egyszer nekem lesz szükségem segítségre? Akkor majd engem is hagynak meghalni egy forgalmas utcán... Visszalépek, lehajolok egy picit, megcsap egy kellemes, enyhe, tavaszi, virágillatú parfüm illat. Talán Nina... A parfüm illat eldönti a vívódásom. Gyengéden megrázom a nő vállát. "Asszonyom! Talán rosszul érzi magát? Tudok segíteni? Hívjak mentőt? Vegyem elő a gyógyszerét?" A nő meg sem mozdul. Talán nem is lélegzik. Nem látom emelkedni a mellkasán a kabátot. Persze így oldalt fekve nem is láthatom. Megijedek, erősebben rázom a vállát. "Asszonyom! Kérem! Rosszul van? Asszonyom válaszoljon!" Egyre erősebben rázom a vállát, egyre hangosabban kiabálok fölötte. Egyszer csak a kinyújtott kezével odakap a kezemhez, amivel a vállát rázom, erősen megmarkolja a csuklóm. Belekapaszkodik, és elrántja a kezemet a vállától, aztán elengedi. A keze visszatér az eredeti pozíciójába. Csukott szemmel fekszik tovább, de valamit motyog. Leguggolok a pad mellé, hogy halljam, mit motyog. A fülemet a szájával egy vonalba tartom, így megértem, hogy azt motyogja: "Hagyjon végre aludni! Napok óta nem aludtam... Hetek óta alig aludtam... Most végre elaludtam... hagyjon békén... hagyjon, hagyjon"... Felállok, kicsit szégyenkezem. Tovább megyek. Pár lépésről még visszanézek, a kakofonikus utcazajban padon fekvő nőre. Csepereg az eső, kavarog a szél a körúton, hordja a rengeteg leülepedett port, talán álompor is van közötte.

A pályaudvar melletti patika üvegajtaján benézek, hogy mennyien várnak. A helyzetet biztatónak ítélem, három ablak van nyitva, ugyan mindegyiknél áll vevő, de egyébként csak egyetlen fiatal fiú áll a középső várakozó pult mögött. Belépek a patikába, köszönök, de nem tudom minek. Egy rossz szokás. Úgysem köszön vissza senki. Beállok a baloldali várakozó pulthoz. A középső ablaknál végez a vevő, kimegy, az eddig várakozó fiú is sorra kerül. Remek, megy minden, mint a karikacsapás. Mindjárt én következem. Talán még elérem a hatórás buszt. Várok, nézem a patikus feje fölött a monitort, egy fehérköpenyes nő éppen azt mondja: "Ha a barátnőm terhes lett, mikortól lehet megtudni, hogy útban van-e a fiam, vagy a lányom?" Valami nem stimmel. A nőnek férfi hangja van, talán még picit mutál is! Észbe kapok: nem a monitoron lévő nő hangját hallom, hanem a fiatal fiúét a középső ablaknál. Önkéntelenül ránézek, de csak a hátát látom, majd bebújik az átadó nyíláson. A vele szemben álló szőke, idősebb patikusnő meglepődik a kérdéstől. Talán azt remélte, hogy a fiú csak egy Kalmopyrint kér, vagy effélét. Biztosan nem nézi a reklámokat. Ott világosan megmondják: kérdezze meg orvosát, gyógyszerészét. A fiú meg komolyan vette. A nőgyógyászat a férfiaknak egy misztikus hely, inkább a patikába jött megkérdezni. A patikusnő visszakérdez: "Miért? Hány hetes a terhesség?" A fiú kicsit gondolkodik a válasz előtt: "Talán két, vagy három hetes lehet a fiam, vagy a lányom. Már ha egyáltalán terhes a barátnőm." A baloldali ablaknál végez a vevő, én következem. Most már biztos, hogy elérem a hatórás buszt. Azonban a középső ablaknál álló szőke nő, odahívja a baloldali ablaknál kiszolgáló ősz hajú patikus nőt is. "Gyere csak ide Ilikém!" inti oda a kolleganőjét. Ilike odamegy, nem engem szolgál ki. Na majd a jobboldali ablaknál. Átmegyek a jobboldali várakozó pulthoz. A középső ablaknál a fiatalember újra előadja a problémáját, most már két patikusnőnek. "A barátnőmnek egy hete nem jött meg. Pedig pontosan szokott megjönni neki. Lehet, hogy útban van a fiam, vagy a lányom?" Az ősz hajú Ilike rákérdez: "Miért nem megy el az orvoshoz a barátnője?" A fiú még jobban bebújik az ablakon. "Tetszenek tudni nagyon szégyenlős. Most is itt vár kinn. Nem mer bejönni. Nagyon félünk, hogy úgy maradt. Szeretnénk megtudni, hogy útban van-e a fiam, vagy a lányom." A jobboldali ablaknál is végzett a vevő, na most már én jövök. Ha nagyon sietek, és jön a villamos, még elérem a hatórás buszt. Már lépek is az ablakhoz, de a középső ablakhoz intik a kolleganői Rózsikát, az itt kiszolgáló fekete hajú patikusnőt is. Rózsika faképnél hagy, odamegy ő is a fiúhoz. Meghallgatja a problémát elölről, a fiú újra előadja, hogy izgulnak a barátnőjével, hogy jön-e a fia, vagy a lánya. Rózsika megkérdezi: "Nem vigyáztak?" A fiú már derékig benn van az ablakon, úgy suttogja: "Nem volt nálam izé, épp kifogytam." Rózsika kijelenti: "Hat hetes kortól tudja az orvos megállapítani a terhességet". A fiú hangja megbicsaklik: "Én ezt nem tudom megmondani neki, így is folyton csak sír, ha meglát. Már nem is akarja..." Hirtelen kibújik az ablakból, reménykedve mondja: "Behívom! Majd mondják meg neki, hogy még várnia kell, hogy megtudjuk útban van-e a fiam, vagy a lányom." Két ugrással az ajtónál terem, kimegy. A három patikusnő kíváncsian nézi az ajtót. Megköszörülöm a torkom. De tudomást sem vesznek rólam. "Kérem! Nem kaphatnék én addig..."- mondom, de nyílik az ajtó, a fiú a könyökénél fogva kormányoz befelé - bár a húz szó talán jobban kifejezné a mozdulatot - egy nagyon fiatal, nagyon szőke, nagyon hosszú hajú, és nagyon kisírt szemű kislányt. Rózsika rám dörren: "Várjon, kérem!" A fiú és a lány közben centiméterenként közelednek a középső ablakhoz. A fiú már a várakozó pultnál megkezdi a bemutatást:"Ő a barátnőm, akinek egy hete nem jött meg. Talán terhes a fiammal, vagy a lányommal." A lány vérvörös lesz, ki akarja rántani a fiú kezéből a könyökét, de az erősen fogja. Ránézek az órámra, oda a hatórás buszom. Már biztosan nem érem el. Megsajnálom a lányt, megelégelem a dolgot, hangosan és határozottan mondom, csak úgy visszahangzik tőle a patika: "A fiatalember a barátnőjével egy terhességi tesztet szeretne. A Gábriel jó lesz. Olcsó, egyszerű, minden le van írva a használati utasításban. Ha hazamennek, már meg is tudják az eredményt." Öt döbbent arc mered rám. A fiú elengedi a lány könyökét, az kimenekül a patikából. A középső ablakos szőke nő a fiú elé teszi a terhességi tesztet, a fiú fizet. A fekete hajú Rózsika visszajön az ablakához, kiteszi a ZÁRVA táblát, és szó nélkül bemegy a raktárba. Az ősz hajú Ilike is ugyanezt teszi a saját ablakánál, ő is bemegy a raktárba. A fiú kifizeti a terhességi tesztet, nem szól most egy szót sem, alulról felfelé egy pillanatra rám néz, amikor elmegy az ablaktól. A helyére állok, nyújtom a receptet. A szőke patikusnő rápillant, és unottan mondja: "Nincsen kérem". "Akkor kérek egy Sterimart!" "Az sincsen." "De hát ott van ön mögött a polcon." "Az csak dekoráció." - válaszolja.

Tolongok a troli megállóban, szemerkél az eső, csúcsforgalom van, mindenki ázott, mindenki ideges, mindenki sietne, troli sehol. Mellettem egy fiatal lány áll, időnként meglökik a járókelők, akik átvágnak a várakozók tömegén. A lány kezében fehér bot. Kerek arca a hűvös idő ellenére is piros. Egészen picike, résnyi szemei pislogás nélkül ide-oda járnak. A kabátja tiszta, a barna haja két régimódi vékony fonatban szorosra húzva a fején. Feltűnik a troli az utca végén. A várakozók tömege megindul a járda széle felé. Megsajnálom a lányt, megszólítom: "Segíthetek, kérem? Jön a troli! Segíthetek felszállni?" A lány valamit motyog, nem értem. A troli közeledik a megállóhoz, a mögöttünk lévők meglódulnak, előre nyomnak bennünket. A lánynak kiverik a fehér botot a kezéből, mindjárt fel fogják lökni. Felkapom a fehér botot a földről, mielőtt rátaposnak. Az egyik kezemmel a kezébe nyomom a botját, a másikkal megfogom a könyökét, hogy el ne essen. Abban a pillanatban a vak lányból velőt rázó üvöltés szakad ki. "Neee nyúúljooon hoooozááám!" üvölti olyan hangerővel, hogy az egész utca megdermed. A körúti forgalom őrjítő zaját, a fékező troli csikorgását, a mozduló testek keltette zajt, mindent, mindent túlharsog ez az ordítás. Rémülten elengedem. A körülöttünk állók dühösen rám merednek. A szemükben látom, hogy még nem tudják, hogy megloptam, vagy bántottam ezt a vak lányt, de abban egészen biztosak, hogy én valami gonoszságot cselekedtem.

Megjelent a "Holnap magazin" II. évfolyam 3. szám

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4642
Időpont: 2015-10-26 00:35:25

válasz Selanne (2015-09-22 09:49:03) üzenetére
Kedves Marietta!

Köszönöm, hogy újra visszatértél, és újra leszögezted, hogy segítünk akkor is, ha már számtalanszor elutasítottak bennünket. :)

Judit
Szenior tag
Regisztrált:
2009-01-04
Összes értékelés:
8281
Időpont: 2015-09-22 09:49:03

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *

Kedves Judit! A segítségnyújtás nálam is reflex. Szinte gondolkodás nélküli hirtelen cselekedet. Ez a jó szokásunk meg is marad. Függetlenül attól, mit kapunk cserébe. Ezek a történések váratlanul érik az embert. Akinek segítünk azt is, és bennünket is. Valóban nem könnyű segíteni másokon, de azért tesszük.

Szeretettel:Marietta
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4642
Időpont: 2012-09-12 23:29:04

válasz festnzenir (2012-09-12 08:03:26) üzenetére
Kedves Zsófi!

Látom, hogy Te is olyan segítős fajta vagy... pedig nem könnyű segíteni másoknak...
Vigyázz, hogy a jó szándék nehogy balul süljön el!

Judit
Alkotó
Regisztrált:
2012-09-01
Összes értékelés:
955
Időpont: 2012-09-12 08:03:26

Kedves Judit !
Nem tudok vele betelni, már többször elolvastam és el kell mondanom, hogy szelídítettebb változatban már én is kerültem ehhez hasonló helyzetbe.Azzal a különbséggel, hogy nekem megköszönte a törődést az illető, de kihangsúlyozta, hogy van ő neki rokona akihez tartozik.
A rokon öt percig tartó látványos törődése évenként egyszer-kétszer megismétlődött,
s ebből a találkozásból táplálkozott egész évben. Megsajnáltam, és megbántam , hogy
azóta nem kerestem fel, de ha nem késő még megteszem.Rájöttem ez csak védekezés volt, a tehetetlensége ellen.
Szeretettel gratulálok, Zsófi
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4642
Időpont: 2012-06-12 23:34:30

válasz Rozán Eszter (2012-06-02 10:20:17) üzenetére
Kedves Eszti!

Olyan óvatosan, hogy észre sem veszik! :D

Köszönöm, hogy ismét elolvastad, és hozzászólást is írtál.

Judit
Szenior tag
Rozán Eszter
Regisztrált:
2006-11-14
Összes értékelés:
7452
Időpont: 2012-06-02 10:20:17

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Judit!

Olvastam annak idején is az írásodat. Akinek a vérében van a segítés, nem fogja feladni, bárhogy is alakulnak a körülmények. Legfeljebb óvatosabban csinálja...

Szeretettel: Eszti
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4642
Időpont: 2012-05-18 15:58:13

válasz Krómer Ágnes (2012-05-16 10:45:05) üzenetére
Kedves Ági!
Köszönöm, hogy még egyszer visszatértél a cikkemhez! :) Örülök, hogy ennyire megragadott a témája.
Sajnos a "csak semmi együttérzést" témája benne van a levegőben. A politikus nem érez együtt a választóival, a főnök a beosztottaival, az orvos a betegével, a családtagok egymással, a tanár a diákkal, a diák a tanárral, általában senki senkivel...
Ha pedig valaki szembe megy ezzel a pszichopata viselkedés móddal, könnyen lehet, hogy köszönet helyett valami "sőt"-öt kap, ahogyan Szusi írja! :D

Judit
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4642
Időpont: 2012-05-17 00:28:20

válasz szusi (2012-05-11 18:19:51) üzenetére
Kedves Szusi!

Aki segítséget ad másoknak, az érzelmi közösséget vállal velük. Ha megköszönik/megköszönnék a segítséget, akkor motiválnák a segítőt arra, hogy a jövőben is segítséget nyújtson az arra rászorulóknak, hiszen értékes az amit tesz. Az értékelt segítség végül továbbiakat szülne. A köszönet elmaradása azonban a segítő számára nem azt jelenti, hogy iparkodását természetesnek tekintik, hanem azt, hogy figyelembe se veszik, nem jelent semmit a számukra, sőt terhes!
Judit

Alkotó
Regisztrált:
2011-08-27
Összes értékelés:
2702
Időpont: 2012-05-16 10:45:05

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
válasz T. Pandur Judit (2012-05-15 16:23:18) üzenetére
Kedves Judit!

Abban igazad van, hogy egyre kevesebb együttérzést tapasztalnak az emberek, talán az elidegenedés az oka,( ahogy Te is írtad) és a túlhajszolt életmód is.
Régen sokat foglalkoztam emberek testi és lelki bajaival. Igaz fizetésért. Így megértettem az elutasítás okát is. Miért nem igényelnek segítséget. Az emberi lélek meglehetősen bonyolult..
Lehet, hogy csak én nem vettem észre vagy nem akartam észrevenni, hogy nem bíznak bennem. De munkában ilyet nem tapasztaltam a név nélküli segítségnyújtás során sem.
Újra elolvastam a cikked. Nagyon jó és részletesen kidolgozott. Ezt még elfelejtettem hozzá írni. Most pótolom. :)

Ági
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4642
Időpont: 2012-05-15 16:23:18

válasz Krómer Ágnes (2012-05-06 20:08:52) üzenetére
Kedves Ági!

Egyre kevesebb együttérzést tapasztalnak az emberek. Pedig szükségük van arra, hogy bízzanak abban, akire rábízzák a személyes dolgaikat, vagy beleszólást engednek nekik azokba. Könnyű volt elérni, hogy az egymásba vetett bizalom meggyengüljön, de most már ezt a dolgot ki tudja visszacsinálni?
Furcsálltam, hogy Te még nem tapasztaltál olyat, hogy nem bíznak benned, nem hiszik el, hogy jót akarsz...
Judit
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4642
Időpont: 2012-05-15 12:20:12

válasz Fél-X (2012-05-05 15:36:12) üzenetére
Kedves Fél-X!

Elgondolkodtam a hozzászólásodon... Valóban, amikor elfogadják az ember segítségét, az talán nem marad meg az emlékeiben annyira, mint amikor póruljár a segíteni akarásával...
Köszönöm szépen az olvasást, és az értékelést is! :)

Judit
Alkotó
Regisztrált:
2010-10-11
Összes értékelés:
2703
Időpont: 2012-05-11 18:19:51

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Egy "köszönöm" azért jól jönne, ha az ember segít valakin. Nem mindig jön, sőt!!!!
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4642
Időpont: 2012-05-10 23:35:16

válasz Finta Kata (2012-05-02 22:23:33) üzenetére
Kedves Kata!
Nem mindig hálás feladat másoknak segíteni. Köszönet helyett könnyen kellemetlen helyzetbe kerülünk, vagy még annál is rosszabba...
A segítés az embernek is alapvető genetikai tulajdonsága és jól működik, ha mesterségesen nem rombolják le. A segítség egyetemes, mélyen programozott tulajdonság, nem csak az emberek, hanem az állatok világában is.
Érdekes, hogy nálunk miért oly ellenséges egymással a segíteni akaró és a segítséget igénylő? Erről szerintem sokat tudnának mesélni a szociális munkások is!
Judit
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4642
Időpont: 2012-05-09 15:43:47

válasz Zagyvapart (2012-05-02 11:12:25) üzenetére
Kedves Feri!

Köszönöm, hogy újra elolvastad, és az értékelésedet is! :)

Judit
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4642
Időpont: 2012-05-08 20:24:52

válasz Kőműves Ida (2012-05-02 09:44:02) üzenetére
Kedves Ida!

Ezeket a történeteket az élet írta, én csak lejegyeztem őket. Még csak ki sem színeztem az eseteket, mert nem éreztem szükségét, így is megállják a helyüket.
Igen, így utólag elolvasva a gyógyszertári jelenet egyszerre vicces és felháborító, de akkor és ott: inkább nyomasztó volt. Nem azért, mert én húztam a rövidebbet, hanem azért, mert sajnáltam a fiatalokat.

Judit
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4642
Időpont: 2012-05-08 15:18:04

válasz pirospipacs (2012-05-02 08:24:50) üzenetére
Kedves Pipacs!
Milyen igazad van! Begubóznak az emberek magukba. Tényleg már csak a saját kis várukban érzik biztonságban magukat, és körülveszik magukat azzal a pár emberrel, akiktől még nem tartanak. Nagyon rátapintottál a lényegre!
Minden baja van ennek az országnak, amit meg lehetett kapni, az utolsó húsz évben, azt megkapta. Talán még többet is, mert nagyon gyalázatos főorvosai voltak. A közöny a másik iránt, és a félelem a másiktól nem engedi elfogadni a segítséget, vagy kinyújtani valaki felé a segítő kezet, nagyon komoly bajok vannak a mentális állapotokkal.
Judit
Alkotó
Regisztrált:
2011-08-27
Összes értékelés:
2702
Időpont: 2012-05-06 20:08:52

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Judit!

Lehet, hogy már régen olvastam. Én eddig nem tapasztaltam olyat amit a cikkben írtál.
Ezért is találtam érdekesnek és hasznosnak.

Ági
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4642
Időpont: 2012-05-06 19:47:06

válasz Millali (2012-05-02 00:09:16) üzenetére
Kedves Millali! Örülök, hogy feltettem újra a Napvilágra, mert lám-lám akadt aki még nem olvasta. :)
Nem könnyű segíteni másoknak, pláne ha nem kérnek meg rá, hogy segíts nekik. Nagymamámnak volt egy mondása, hogy "Fogadatlan prókátornak ajtó mögött a helye!". Ezt mondta akkor, ha valaki kéretlenül beleszólt mások beszélgetésébe, vagy kéretlenül beleavatkozott mások életébe.
Mások beszélgetésébe ugyan nem szoktam beleszólni, de mások életébe "segítség" címén időnként beleavatkozok, ha úgy ítélem, hogy a beleavatkozás hasznos lenne a számukra. nem kímélek sem ismerőst, sem ismeretlent! :D Az ismeretlenekkel így jártam. Az ismerősök életébe való beleavatkozásról a "Nona" című novellám szól.
Judit
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4642
Időpont: 2012-05-05 23:47:30

válasz Gunoda (2012-05-01 21:31:21) üzenetére
Kedves Gunoda!

Annyi helyen, és annyi módon szivatják az embereket, hogy már talán el sem hiszik, hogy van olyan balek, aki még segíteni akar másokon.
Tisztesség, becsület, tolerancia, testvériség és segítőkészség összefoglaló neve mára a lúzer lett.

Judit
Alkotó
Fél-X
Regisztrált:
2010-08-26
Összes értékelés:
2399
Időpont: 2012-05-05 15:36:12

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Tapasztalni lehet ilyet és ennek totális ellenkezőjét is!
Ez sok mindentől, helytől, időtől, helyzetektől, emberektől is függ.
Írásod tetszett!!!
Gratula!
Barátsággal:Fél-X
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4642
Időpont: 2012-05-04 23:55:10

válasz Istefan (2012-05-01 21:09:29) üzenetére
Kedves István!


Igen, gondolkodtam rajta, hogy feltegyem-e újra a Napvilágra, mert már egyszer volt fenn.
Köszönöm, hogy újra elolvastad, a véleményedet, és a csillagokat is! :)

Judit
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4642
Időpont: 2012-05-04 17:43:12

válasz Selanne (2012-05-01 18:23:28) üzenetére
Kedves Marietta!
Te nagyon is ismersz engem, mert igazad van abban, hogy hiába fogadkozom, a reflexeim megint belesodornak majd ilyen "segítős" szituációkba. Ezerszer megfogadtam már, hogy "idegeneknek többé nem segítek!", és ezerszer megszegtem ezt a fogadalmamat. :(
Képtelen vagyok megállni, hogy ne próbáljak segíteni azoknak, akik gyámolításra, védelemre, támogatásra szorulnak.
Köszönöm, hogy újra elolvastad, és hozzászólást is írtál. :)
Judit
Szenior tag
Finta Kata
Regisztrált:
2006-04-12
Összes értékelés:
11806
Időpont: 2012-05-02 22:23:33

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Judit!
Én is olvastam, de jó volt elolvasni megint. Nem mintha szívderítő történet lenne, mert inkább az ember megretten, hogy hányan értik félre valakinek a segíteni akarását! S legtöbben úgy vagyunk, hogy ha baj van, hányan elmennek a segítségre szoruló mellől, mert nem érdekli őket, s nem törődnek vele.
S a történeted azt sugallaná, hogy inkább ne foglalkozzunk másokkal...
Hiába minden, vannak, akik nem tudnak elmenni a bajbajutottakon, Te is az vagy, pedig hányszor kellett már szinte szégyenkezned, amikor a jóindulatodat félreértették.
Jó az írásod, tanulságos, de sajnos, sokan félremagyarázzák, ha segítni szeretnénk.
Szeretettel: Kata
Alkotó
Zagyvapart
Regisztrált:
2007-09-11
Összes értékelés:
1534
Időpont: 2012-05-02 11:12:25

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Judit!

Nagyon jó, és tanulságos írás, másodszorra is tetszett.

Zagyvapart.
Alkotó
Regisztrált:
2012-03-29
Összes értékelés:
5352
Időpont: 2012-05-02 09:44:02

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Judit!
Remekül megírtad, és jól gyűjtötted össze az olykor mókás, máskor megrendítő momentumokat. Nagyon sajnálatos, amikor el kell jutnunk arra a pontra, amikor nem merünk segíteni, mert a végén támadónak kiáltanak ki bennünket. Ez valóban szomorú tény, s mi, akik nem ehhez vagyunk szokva, csak nézünk, mint a moziban. :)
Az a gyógyszertári jelenet, fantasztikus volt... a végén mégis, ott is, Te húztad a rövidebbet.Tulajdonképpen mindegyik epizód, a maga nemében, megér egy "misét".
Nagy-nagy gratuláció. Remek írás!
Szeretettel
Ida
Alkotó
pirospipacs
Regisztrált:
2010-07-24
Összes értékelés:
2721
Időpont: 2012-05-02 08:24:50

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Judit!

Olvastam anno, mégis most nagyon örülök, hogy újra olvashattam. Nagyon szomorú, hogy ide jutottunk, emberek lépnek át egymáson, sőt már azok is félnek, akik segítségre szorulnak. Senki nem bíizik már senkiben. Tragikusnak is nevezhetném ezt a társadalmi állapotot. Valójában az emberek minden szinten mindenből inkább kimaradnak, a saját énjük biztonsága miatt. Mintha mindenki burokkal lenne körülvéve, megsértődik, meglapul, nem lát, nem hall, és főleg nem tesz semmit.
Kihalóban vannak a magunkfajták, akik még...
No nem is folytatom.
Azért jó, hogy írtál róla. :)
pipacs
Alkotó
Millali
Regisztrált:
2011-11-14
Összes értékelés:
2129
Időpont: 2012-05-02 00:09:16

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Judit!

Én még nem olvastam ezt a cikkedet, de örülök, hogy most ez sikerült. Igazi visszafelé elsülő fegyvereket elevenítettél fel. Bizony, ma már nagyon meg kell gondolni, hogy érdemes e a drága időnket mások megsegítésére pazarolni, főleg úgy , hogy közben mi magunk bajba kerülünk, vagy rosszabbul járunk, mintha semmit sem tettünk volna. Elég szomorú, hogy ekkorát változott a világ, és ha így megy tovább, az unokáink szókincséből azt a szót, hogy önzetlenség, vagy segítségnyújtás, nyugodtan kitörölhetjük, sajnos. Az írásodhoz gratulálok, az aktualitásukhoz, már nem annyira, de mindketten tudjuk ez nem rajtad múlik.
Szeretettel:
Millali
Szenior tag
Regisztrált:
2006-06-11
Összes értékelés:
707
Időpont: 2012-05-01 21:31:21

Ezt már egyszer olvastam tőled, úgy emlékszem. Most is ugyanúgy összerándult tőle a gyomrom. Én is jártam már úgy, hogy üvöltéssel jutalmazták a segítőkészségemet. Elvadultunk egymástól rendesen... :S
Alkotó
Istefan
Regisztrált:
2011-01-30
Összes értékelés:
1630
Időpont: 2012-05-01 21:09:29

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *

Kedves Judit!
Én biztos voltam benne, hogy tőled olvastam egy hasonló című cikket. Amikor olvasni kezdtem azonnal rájöttem, hogy ugyanaz. Szerintem helyesen tetted, hogy újból feltetted és a magyarázatot hozzá. Van amit többször is érdemes elolvasni! Szeretettel: István
Szenior tag
Regisztrált:
2009-01-04
Összes értékelés:
8281
Időpont: 2012-05-01 18:23:28

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *

Kedves Judit!

Amikor délután belekezdtem az olvasásba, tudtam, hogy én ezt a művet már ismerem. Gondolkodtam, hol olvashattam, és kitől, ha nem Tőled? Itt a válasz alul, oké, helyén van minden.:-)
Meg gondolandó, hogyan segítsünk, de azért reflexből is jön az, és ezután is így lesz biztosan. Elkeserítő egy-egy reakció, az írásod pedig elgondolkodtató.

Szeretettel:Marietta
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4642
Időpont: 2012-05-01 13:43:08

Kedves Napvilágosok!
Ez a cikkem már egyszer fenn volt az oldalon, de amikor megjelent a magazinban, le kellett vennem. Most már lejárt a magazinban való közléstől számított egy év, amíg máshol nem jelenhetett meg, így visszatettem az oldalra, hátha van még olyan aki akkor nem olvasta. :)
Sajnálom a törléskor elveszett sok hozzászólást, ezúton is köszöm azoknak, akik akkor hozzászóltak. :)

Judit

Legutóbb történt

Kedves alkotást töltött fel Csendben álmodozni címmel

Gwendin alkotást töltött fel Öröm (Szeretettel Annának) címmel a várólistára

black eagle bejegyzést írt a(z) A lóápoló 37. fejezet című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) A lóápoló 36. fejezet című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) Hazudhatnám című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Tündérfürt 8. című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Magyar eutanázia című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Tündérfürt 9. című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Milliomosok... Milliárdosok... című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Mi kommunista ifjak...II/9. című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Mi kommunista ifjak...II/8. című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Égigérő árnyak - Angyalszárnyak XII. című alkotáshoz

alberth bejegyzést írt a(z) Láttalak című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Pipacsmező című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2018 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)