- Ragozás: Te vagy, Ő van, S én nem vagyok...-

Jár, őröl az idő kereke,
A homokórán, néhány szemcse,
Hullott, s én megszerettelek,
S érzem már soh' se feledlek.

Jár, forog az idő kereke,
S én egyre jobban szeretlek,
- egyre jobban érzem -
Bár tudom, hogy mást nem tehetek.
Ím életem: s ezzel felelek!

Csillagom égi útját rója,
Sötét. És már kiszabott az útja.
Bár fénye újra meg újra
Meggyúl... Húzza bánata súlya.

Bár néha búsan fénylő szeme
Felragyog... Csupán ez élete.
Gyógyír? Szemed lángja, érzed-e?
Ennyi csupán: s örökre fénylene.

- Vár téged, egy magányos vándor,
Téged vár e kósza jámbor...
Kéri azt, mit kérhet...
S e kérés, szép percet, évet számol. -

Van-e tán oly' édes bűvös dallam,
Mitől szíved megesne rajtam.
'S a csókodért ég az ajkam,
Érje mindent, gyógyító balzsam.

Fájó szívem, ha újra éled,
- Meghálálja mindazt a szépet -
Könnyed nem lesz már többé néked,
Mert tart még számunkra sok szépet,
Az eddig oly fukar, zsugori élet.

Nyújt majd még Neked ezernyi szépet,
Átélhetsz még velem, ezernyi szépet.
- Szép lesz együtt velem az élet -
Hidd el! Így oly szép lesz, együtt az élet...