HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 1

Online vendég: 26

Tagok összesen: 1818

Írás összesen: 45246

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

ElizabethSuzanne
2017-09-10 09:53:13

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / egyéb
Szerző: Kőműves IdaFeltöltés dátuma: 2012-06-01

Amikor kinyílik a világ...

Teljesen kába volt a feje a fáradtságtól. Egy ilyen éjjeli ügyelet után, nem csoda. Még soha nem érzete magát ennyire kimerültnek. Egyenesen hazatartott. Alig várta, hogy beálljon a zuhany alá, kicsit kimossa magából ezt a tébolyt. Még nem volt ilyen szörnyű éjszakája. Igaz, még egy éve sincs, hogy dolgozik. Régi álma vált valóra, amikor alig néhány héttel a diplomaosztás után munkába állhatott a gyermekkórházban. Súlyos beteg édesanyját is ő ápolta. Alig 14 éves volt, amikor elveszítette. Akkor döntötte el, hogy a betegápolásnak szenteli az életét.
A lakásban csend fogadta. Apja már elment dolgozni, öccse meg még biztosan az igazak álmát alussza. Egyenesen a fürdőszobába ment. Zuhanyozás után belebújt köntösébe, majd becsukta szobája ajtaját maga után. Leroskadt az ágyra, fejében még egymást kergették a gondolatok. Próbálta elhessegetni őket, elnyúlt az ágyon, magára rántotta a takarót, s mély álomba merült.

Rebeka déli egy óra után ébredt. Frissnek, pihentnek érezte magát, csak azok a fránya gondolatok a fejében, azok nem hagyták nyugodni. Beszélnie kell Ágnessel. Körülnézett a lakásban. Senki nem volt otthon rajta kívül. Szétnézett gyorsan, milyen alapanyagok vannak a vacsora készítéshez, összeírta mit kell még vásárolnia. Azután felhívta Ágnest. Ilyenkor már nincs órája a kicsikkel, mindjárt két óra.
- Szia Rebeka - szólt a telefonba Ágnes - hallgatlak!
- Nem zavarlak, végeztél már? - kérdezte Rebeka izgatottan.
- Belemerültem az adminisztrációba, de nem zavarsz. Olyan izgatott a hangod, történt valami?
- Nem telefontéma. Figyelj, ráérsz ma? Eljöhetnél vacsorára, s majd azután mesélek. Most ébredtem, de hatra kész leszek a vacsorával, gyere el ha tudsz. Fontos!
- Rendben, ott leszek! - Tudta... tudta, hogy számíthat barátnőjére. Általános iskolás kora óta Ágnes a legjobb barátnője. Megnyugodva fogta a bevásárló szatyrot, meg a cetlit és indult, hogy megvásárolja a hiányzó alapanyagokat a vacsorához. Mire visszaért, már Danit is otthon találta.
Kíváncsian érdeklődött nővérétől, hogy mi lesz vacsorára. Rebeka elmondta, hogy vendéget is várnak vacsorára, úgyhogy legyen otthon hatra. Dani edzésre készült. Kézilabdázott, de megígérte, hogy hatra hazaér, sőt a mosogatást is vállalta, hogy ő nyugodtam beszélgethessen barátnőjével.

Öt óra után Apa is megjött. Már az ajtón belépve beleszimatolt a levegőbe, s megjegyezte, hogy finom vacsora készül. Azután bekukkantott a konyhába, hogy üdvözölje lányát, majd nagyra meresztette a szemét, amikor észrevette a négy terítéket.
- Hm, talán a lovagodat készülsz bemutatni? - kérdezte ravasz mosollyal.
- Ágnes vacsorázik nálunk apa, ugye nem baj? A segítségére van szükségem. Hatra jön, akkor tálalok. Dani is itthon lesz akkorra, és a mosogatást is vállalta. - apa még egyet hümmögött, majd boldogan nyugtázta, hogy rá itt most semmi szükség, s bement a nappaliba. Kisvártatva nagy robajjal Dani is befutott. Ő is a levegőbe szimatolt.
- Isteni illatok nővérkém! - szólt be Rebekának, de már ment is a fürdőbe zuhanyozni.

Pontban hatkor szólalt meg a csengő. Rebeka futott ajtót nyitni.
- De jó, hogy itt vagy, öcsi már az éhhalál küszöbén van. Na, kerülj beljebb! - boldogan ölelte meg barátnőjét. Azonnal az asztalhoz invitálta, s összekürtölte családtagjait is. A vacsora alatt udvariasan, kedvesen cseverésztek, leginkább a szakácsnő főztjét méltatták. Rebeka megkérdezte Ágnest, hogy ő hol tart a szakácsművészet tudományával.
- A bundás kenyér már megy, - mosolygott Ágnes - többre nem igazán van időm.
Mindannyian jót nevettek, majd Rebeka az öccsére bízta a romeltakarítást, Ágnest pedig a szobájába vonszolta. Már alig várta, hogy kettesben maradhassanak.

- Ágnes segítened kell, vagy legalább tanácsot adj. Valamit tenni kell.- azután belekezdett, hogy mi történt az éjszaka, vagyis inkább a tegnapi nap.
- Behoztak tegnap egy kilenc éves kislányt. Állítólag rendszeresen járt eddig is dialízisre, de most rosszul lett. Bent maradt kivizsgálásra. A gyerek siket, s ráadásul súlyos beteg. Senki nem tud kommunikálni vele, még a szülei sem. Nem tanult jelnyelvet, nem járt iskolába, valószínű, hogy a betegsége miatt. Egész éjjel üvöltött csak, de senki nem érti, senki nem tudja mi a baja. Olyan mint egy nagy csecsemő. A család szegény, van még három gyerek rajta kívül, kisebb is nagyobb is. De azok állítólag egészségesek is és nem sérültek. Egész éjjel vele szenvedtem, hogy megnyugtassam, legalább a többi gyereket hagyja aludni. Csak üvöltött mint a sakál, csak azért, mert a saját hangját hallja, amikor ordít, ezzel jelzi, ha baja van. Nagy valószínűséggel csak nem érezte magát biztonságban, hiányoztak a szülei... Borzasztó... Nem nőhet fel így egy gyerek. Gondoltam, hogy neked elmondom, hátha tudsz segíteni, hiszen szakmába vágó...
Ágnes gyógypedagógus. Ismerte barátnőjét, mindent megtesz a segítségre szoruló gyerekekért.
De ezúttal ő is csak bambán bámult maga elé, szólni sem igen tudott a meglepetéstől. Hogyan lehetséges ez, hogy senki nem segített már eddig a családnak, hogy megtalálják a módot arra, hogy valamilyen formában oktatást kapjon a kislány. Abban maradtak, hogy ha Ágnes másnap végez az iskolában, mivel Rebeka éppen szabadnapos, akkor bemennek együtt a kórházba és meglátogatják a kis Nórikát.

Másnap megtörtént a látogatás, de Ágnes még lehangoltabb lett.
- Én itt nem tehetek semmit. Ezt a gyereket már jóval korábban kellett volna kezdeni tanítani, minél később, annál nehezebb. Neki szurdopedagógusra van szüksége. Majd utána nézek nálunk, bár ha jól tudom csak egy van az iskolánkban, de hátha be tud vállalni egy órát.
Abban maradtak, hogy Ágnes jelentkezik, amint megtud valamit.

Ágnes napról napra kétségbeesettebben kutatott a megoldás után. Az ő egyetlen szurdopedagógusuk nemhogy egy órát, de egy percet sem tudott volna vállalni, annyira túlterhelt volt. De kiderült, hogy ha tudnának is segíteni, akkor sem tehetnék, mert helyileg nem ide tartozik a család, tehát ott kell segítséget kérniük, ahol laknak, ott kell megoldást találnia az önkormányzatnak. Bárhová telefonált, senki sem tartotta magát illetékesnek, hogy segíteni próbáljon, vagy más illetékes segítségét kérje. Egyre jobban elveszett a hivatalok útvesztőiben. Mígnem egy szép napon azt mondta: elég!
- Kezünkbe vesszük a dolgot - mondta Rebekának - mikor vagy otthon este? Holnap, az nekem is jó. Jövök hozzád és mindent megbeszélünk.

Este egy jelnyelv könyvvel és oktató videóval jelent meg Rebekánál, s előadta a tervét.
- Még ma elkezdjük tanulni a jelnyelvet. Minden szabad esténken együtt tanulunk. Előbb a legszükségesebbeket tanuljuk meg. Te harcold ki, hogy te kísérhesd Nórikát a dialízisre. Ott elkezded tanítani a legszükségesebb jelekre, azután, ha véget ér az iskolaév , akkor nyáron én veszem kézbe a kislányt. Addig tanuljuk a jelnyelvet együtt, nyárra felépítem az órákat, átveszek vele, amit lehet, de csak lassan tudunk haladni, azt is csak remélem, hogy tudunk, de ősztől neked kell folytatnod, addigra el kell sajátítanod a tanítási módszert, én elkészítem az óraterveket...
Na jó, ne siessünk ennyire előre, de ha benne vagy, megtudjuk csinálni.
Rebeka benne volt, már hogyne lett volna. Már aznap este elkezdték a tanulást. Ágnes képeket hozott neki, ami nagy segítséget nyújtott abban, hogy Nórika megértse a szavakat. A kislány nagyon jó tanulónak bizonyult. Örült, hogy valaki foglalkozik vele. Naponta csak két három szót tanult meg, de azután egész nap nyugodt volt, rajzolgatott. Ha jöttek a szülei hozzá akkor nekik mutogatta, el hogy mit tanult. Ezt Ágnes előre tudta, mondta is Rebekának, - ne félj, a szüleit ő maga fogja megtanítani.

Véget ért a tanév. Ágnes kész óratervekkel, szemléltető eszközökkel indult a kórházba tanítani.
Rebeka előre lerendezte a kórházban, hogy kapjon Ágnes egy külön kis szobát. Megbeszélte a szülőkkel, ahogyan Ágnes kérte, hogy hozzanak iskolatáskát és füzetet, színes ceruzákat, és el fogják játszani, hogy ha Ágnes megjelenik, Nórika iskolába indul. Ezután iskolába fog járni.
A kislány megkapta a táskát, a tanszereket, és várta a boldog pillanatot, hogy ugyanúgy ahogyan a testvérei, ő is iskolába járjon.
Ágnes megjelent. Nórika ismerte már, hiszen többször is látogatást tett nála. Fogta a táskát, nyújtotta a kezét Ágnesnek, s elindultak iskolába. Nórika boldogsága határtalan volt. Nagyon szófogadó, szorgalmas diáknak bizonyult. Ágnes tartott tőle, hogy ellenállásba ütközik, de szerencsére ennek semmi jelét nem látta. A tárgyak, a képek segítettek megérteni a szavakat, azután a színeket, az igéket volt nehéz megértenie... lassan, de az is ment. Napról, napra jobban ragyogott Nórika szeme. Élvezte, hogy ő is érti, amit neki mondanak és őt is megértik. Ezzel nem tudott betelni. Ágnes mindezt látta, felfogta, érezte amint a siket kislány számára kinyílik a világ. Már nem zárkózik magába, a némaságba... igaz beszélni nem tanulhat meg, de a jeleléssel meg tudja értetni magát, s ez nagy sikerélmény volt mindkettőjüknek. Hamar rájött, hogy az óraterveket túlméretezte, nem tudtak, olyan ütemben haladni, hamar elfárad, de azért haladtak szépen. Nórika örült óra végén a füzetébe kapott mosolygós fejnek, vagy egy parányi képecskének, vagy bárminek, ami növelte az önbizalmát és még jobban igyekezett megfelelni az elvárásoknak.
Az osztályon már a nővérek nagy része is elsajátított ezt azt a jelnyelvből, már tudtak Nórikával kommunikálni, sőt a gyerekek is, akik egy szobában voltak vele.

Nórika egész nyáron iskolába járt. Egy napon azzal lepte meg Ágnest, amikor az egyik nővér benyitott az "iskolába", és Ágnes mutatta jelnyelven, hogy ez egy bácsi, Nórika erélyesen tiltakozni kezdett, a fejét csóválta és mondta a maga nyelvén, hogy: nem, nem, ez nő, be akarsz csapni. Ez igazi meglepetés volt Ágnes számára. Hiszen észreveszi ha a másik hibázik, nem lehet átverni. Örömében megölelte a kislányt, s talán ő volt akkor a legboldogabb a világon.
Ám a tanulást nem hagyták abba, Ágnes és Rebeka folytatta a jelnyelvtanulást egész nyáron át esténként. Nyaralásra úgysem volt pénzük, csak a Balatonra ugrottak le néhány hétvégére, amikor Rebeka éppen nem dolgozott. Oda is vitték a jelnyelvkönyvet, a strandon is tanultak... Csakhogy, Nórika tanéve hamarosan véget ért, merthogy itt a tanévkezdet. Ők már szépen elsajátították a jelnyelvet, s most már Ágnes látta milyen ütemben lehet haladni a kislánnyal, készítette az óraterveket, és tanította Rebekát, hogy tudjon boldogulni Nórikával.
Ágnesnek újabb ötlete támadt. Beszervezett két egyetemi hallgatót, akikről tudta, hogy tudnak jelelni. Nekik az volt a feladatuk, hogy délutánonként egy egy órát foglalkozzanak Nórikával. Kézműves foglalkozásokat tartsanak neki, rajzolni tanítsák, és persze közben gyakorolják a jelnyelvet is, hogy minél jobban megragadjon a kislányban. Ezt Ágnes Nórikának is elmondta, bemutatta a lányokat, Nórika el is fogadta. Csak azt nem tudta elfogadni, hogy ezután nem Ágnes tanítja őt, hanem Rebeka. Szerette ő Rebekát is, hogyne szerette volna, de az iskolába járást mégis csak Ágneshez kötötte. Sírt keservesen, de Ágnes megígérte, hogy amikor ideje engedi ő is meglátogatja, és ha alkalmas lesz az időpont, tanítja is, úgyhogy nagy nehezen elfogadta, beleegyezett, hogy ezután másként lesz.

Ágnes továbbra is mindent megszervezett pontosan a háttérből, és ment minden mint a karikacsapás. Ő maga is gyakran látogatott el a kórházba. Olyankor Nórika máris vette az iskolatáskát, és boldogan indult iskolába. Most már négyen foglalkoztak vele, és tették színessé napjait.

Újra május lett. Előző év májusában került be a kórházba Nórika.
Egy délután ismét csöngött Ágnes telefonja és Rebeka izgatott hangját hallotta.
- Képzeld, Nórika új vesét kap, holnap műtik. - mindketten elsírták magukat, már szinte hozzátartozott a mindennapjaikhoz a kislány. Most az aggodalom kerekedett felül. Ugyanakkor örültek is, hogy ha sikerülne és legalább meggyógyulhatna a gyerek, de nagy öröm lenne.
Most újra Rebeka vette át a főszerepet. Neki kellett nap mint nap beszámolnia a kis csapatnak, hogy mi van Nórikával. Szerencsére jó hírekkel szolgálhatott. Nórika gyorsan gyógyult, semmi komplikációnak nem volt a legapróbb jele sem. Csak néhány napig maradt az Intenzív osztályon.
Azután már rövid időre látogatókat is fogadhatott. Volt olyan délután, amikor mind a négyen ott ültek az ágya körül, kacarásztak, játszottak, és örültek Nórika örömének.

Hanem elérkezett a búcsú napja. Rebeka úgy szervezte, hogy a mentőautó délután érkezzen. A szülőknek is jobban megfelelt a délutáni időpont, és természetesen a lányok is mind ott akartak lenni. Együtt mentek mind a négyen, szomorúan, szótlanul ballagtak egymás mellett. Mindenki a gondolataiba merült. Ágnes törte meg a csendet.
- Tudjátok, hogy talán többé nem is látjuk... még telefonon sem hívhatjuk... neki is hiányozni fogunk... de legalább ezt ő nem fogja fel... - a többiek csak bólogattak, s mélyen gondolataikba merültek. Ágnes újra megszólalt.
- Meg kell értetnünk a szülőkkel, hogy küldjék el Nórikát bentlakásos iskolába. Ahogy itt meg volt a kórházban, úgy ott is meg lesz. Tanulnia kell, ügyes, okos kislány, s majd egyszer nem lesznek mellette a szülei. Most már könnyebb lesz neki ha elkerül otthonról, most már mégiscsak megtudja értetni magát... Miért hallgattok mind? Szólaljon meg már valaki! - s kibuggyant az első könnycsepp a szeméből. A többiek helyeseltek, igen, meg kell győzni a szülőket mindenképp. Rebeka is a könnyeit nyelte.
- Annyira fog hiányozni. Egy éve már, hogy szinte minden nap együtt voltam vele... De ostobák vagyunk, ahelyett, hogy örülnénk, hogy meggyógyult, mi itt az orrunkat lógatjuk. Hajrá lányok, siessünk, nehogy lemaradjuk a búcsúzásról...

A mentőautó ott állt már a bejáratnál. Kisvártatva jött az apuka, aki a csomagokat hozta, utána az anya kézen fogva vezette Nórikát, még két nővér kíséretében. Nórika könnyes búcsút vett a lányoktól, de különösen Rebekától és Ágnestől vált el nehezen. A mentőautó ajtaja bezárult, s elindult.
Négy könnyes szempár bámult hosszan, kitartóan a tovatűnő mentőautó után.

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
Regisztrált:
2012-03-29
Összes értékelés:
5108
Időpont: 2012-06-13 14:37:54

válasz Selanne (2012-06-13 09:51:42) üzenetére

Én köszönöm, hogy olvastad, kedves Marietta.

Szeretettel
Ida
Szenior tag
Regisztrált:
2009-01-04
Összes értékelés:
8287
Időpont: 2012-06-13 09:51:42

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *

Nagyn szeretem az emberségből jeles történeteket. Köszönöm, hogy olvashattam.

Szeretettel:Marietta
Alkotó
Regisztrált:
2012-03-29
Összes értékelés:
5108
Időpont: 2012-06-13 08:03:24

válasz T. Pandur Judit (2012-06-12 23:00:57) üzenetére

Kedves Judit!

Nagyon örülök, hogy beugrottál és elolvastad ezt a történetet. Szerintem vannak még, hasonló önzetlen, segítőkész emberek, szerencsére még nem halt ki az empátia az emberekből, legalábbis nem mindegyikből, s így csak reménykedhetünk, hogy sokaknak jut a segítő kéznyújtásból, mert nagy az igény rá, csak meg kell találni az alanyt, s ha jól meggondoljuk, nem is olyan nehéz...
Köszönöm, hogy olvastál.

Ida
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4463
Időpont: 2012-06-12 23:00:57

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Ida!

Nagyon szép történet. Bárcsak gyakoribb lenne..., hogy egy ilyen sérült gyermeket így felkarolnak önzetlenül!

Judit
Alkotó
Regisztrált:
2012-03-29
Összes értékelés:
5108
Időpont: 2012-06-12 22:25:33

válasz Kevi (2012-06-12 21:23:23) üzenetére

Köszönöm, hogy olvastad, kedves Évi, és örülök, hogy tetszik.

Szeretettel
Ida
Alkotó
Kevi
Regisztrált:
2012-06-01
Összes értékelés:
587
Időpont: 2012-06-12 21:23:23

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Jó, hogy megírtad Ida...szép történet:)
Szeretettel: Évi
Alkotó
Regisztrált:
2012-03-29
Összes értékelés:
5108
Időpont: 2012-06-04 17:22:29

válasz Millali (2012-06-04 11:09:46) üzenetére

Köszönöm kedves Millali. Én csak boldog szemlélője voltam a történetnek, és büszke vagyok huszonéves fiataljainkra, akikben ennyi empátia tört felszínre, és fáradtságot nem kímélve tették, amit jónak láttak, (a lányom is köztük volt). Nekem annyi jutott csupán, hogy megírjam a történetet, és továbbadjam, mert hiszen olyan sok baj van ebben az országban, hogy mindenki segítségére szükség lehet, csak rá kell lelni az alanyra.
Az észrevételeid jogosak. Nagyon éhes lehettem, hogy folyton a vacsorán járt az eszem, (bocs. csak vicc volt), igyekszem kiküszöbölni a szóismétléseket... gőzerővel rajta vagyok... egyszer csak sikerülni fog. :))
Köszönöm szépen az értékelésed is.
Szeretettel
Ida

Alkotó
Millali
Regisztrált:
2011-11-14
Összes értékelés:
2134
Időpont: 2012-06-04 11:09:46

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Ida!
Jó volt olvasni ezt a történetet, mert megint bebizonyosodott, hogy jó szándékú emberek, ha összefognak, csodának beillő dolgokra képesek. Ebben az elfásult világban nagyon sok ilyen "csoda" kellene, hogy ráébredjen a társadalom arra, hogy mi az, ami igazán fontos az életben. Tartalmas, szép alkotást olvastam, talán az elején túl sokszor találkoztam a vacsora szóval, és egy vessző hiányra is felfigyeltem:"kisebb is nagyobb is." Ám ez a mű mondanivalójának az értékéből semmit sem vesz le. Ezért ne vedd le a netről, mert az lenne a cél, hogy minél többen olvassák, és tanuljanak belőle. A témaválasztásért, és a kivitelezésért is gratulálok.
Szeretettel:
Millali
Alkotó
Regisztrált:
2012-03-29
Összes értékelés:
5108
Időpont: 2012-06-04 10:06:07

válasz Finta Kata (2012-06-03 23:16:13) üzenetére

Köszönöm kedves Kata értékelő véleményedet, és együttérzésed az önfeláldozó emberek kapcsán. Szerencsére, még halt ki az empátia az emberekből, legalábbis nem mindenkiből.
Magam elé képzeltem a jelenetet, amit a bátyáddal kapcsolatosan idéztél fel, hogy az egész család olykor jelelven beszélt... megható jelenet.
Köszönöm a látogatásod, kedves Kata, nagyon örültem Neked.

Szeretettel
Ida
Szenior tag
Finta Kata
Regisztrált:
2006-04-12
Összes értékelés:
11600
Időpont: 2012-06-03 23:16:13

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Ida!
Igazán kedves és megható történet, s azt is bizonyítja, hogy vannak még önfeláldozó emberek, akik másokért mindent megtesznek, amit tudnak, amihez értenek. Jól fogalmazott, gondosan összeállított munka. Gratulálok.
Nekem eszembe jutott, mikor legidősebb bátyám elvégezte a tanítóképzőt, első évben nem kapott tanítói állást, és Losoncon egy siket-néma intézetben nevelőként dolgozott. Amikor hazajött, önkéntelenüll kezdett mutogatni, s a család jókat nevetett rajta. Nem telt el sok idő, mindnyájan megszoktuk, sőt, tanultunk tőle jelszavakat, s utána néha az egész család mutogatott.
Szeretettel: Kata
Alkotó
Regisztrált:
2012-03-29
Összes értékelés:
5108
Időpont: 2012-06-03 19:45:40

válasz Judit (2012-06-03 18:30:15) üzenetére

Az élet valóban tud megható eseményeket produkálni. Szerencsére, még nem halt ki az empátia az emberekből.
Köszönöm, kedves Judit, az olvasást és értékelést.

Szeretettel
Ida
Alkotó
Regisztrált:
2012-03-29
Összes értékelés:
5108
Időpont: 2012-06-03 19:41:17

válasz pirospipacs (2012-06-03 14:12:36) üzenetére

Köszönöm kedves Pipacs, örülök, hogy tetszett.
Ezt az élet írta, én csak tálaltam Nektek.
Sajnálom a hosszú hozzászólásod, de már magam is jártam úgy, hogy elszállt az éterbe...
Köszönöm a látogatást és az értékelést.

Szeretettel
Ida
Alkotó
Judit
Regisztrált:
2010-09-29
Összes értékelés:
2337
Időpont: 2012-06-03 18:30:15

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Nagyon megható, fordulatos történet.
Gratulálok, Judit
Alkotó
pirospipacs
Regisztrált:
2010-07-24
Összes értékelés:
2722
Időpont: 2012-06-03 14:12:36

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Ida!
Írtam egy hosszú hsz-t, de kidobott a gép. Most röviden, csak ennyi...
Gratulálok, lenyűgöztél! :)
pipacs

Legutóbb történt

F János bejegyzést írt a(z) Rózsák című alkotáshoz

Kedves alkotást töltött fel Mikor megszülettél címmel

eferesz bejegyzést írt a(z) Tritikáléföldön című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Út a Paradicsomba 2/2 című alkotáshoz

Kőműves Ida bejegyzést írt a(z) Út a Paradicsomba 2/2 című alkotáshoz

Petrucci alkotást töltött fel Jankó és az ördög címmel a várólistára

dodesz bejegyzést írt a(z) Tritikáléföldön című alkotáshoz

leslie b shepherd bejegyzést írt a(z) Napkellet című alkotáshoz

alberth bejegyzést írt a(z) Szent Péter előtt című alkotáshoz

alberth bejegyzést írt a(z) Szent Péter előtt című alkotáshoz

efmatild bejegyzést írt a(z) Út a Paradicsomba 2/2 című alkotáshoz

Dobrosi Andrea alkotást töltött fel Rózsák címmel a várólistára

mandolinos alkotást töltött fel Heinz Erhard: A kukac címmel a várólistára

eferesz bejegyzést írt a(z) Szent Péter előtt című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2017 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)