HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 2

Online vendég: 21

Tagok összesen: 1887

Írás összesen: 49226

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2019-12-11 14:20:44

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / abszurd
Szerző: MüszéliaFeltöltés dátuma: 2012-06-12

Amon jóslatai



Az oázis Egyiptom nyugati szélén van, a líbiai határ közelében, és még az aszfaltozott út sem ér el odáig. Két oldalán végtelen homok, amelyet szeszélyes alakzatokba fúj össze a szél. Itt-ott wádik, amelyeket kiszáradt folyómedreknek mondanak, de már emberemlékezet óta nem láttak vizet. Gazellák nézelődnek a kopár sziklák között, a beduin pásztorok teveháton kísérik a nyájaikat, ahol egy vizet, valami zöldet találnak.

Az oázisban mindenütt romok, sárból tapasztott, feltúrt téglahalmaz, Szíva fénykorának emlékei. Ledőlt falak Agurmi hegyén: itt volt egykor Yamánu, görögösen Amon temploma. Jóslatait közölte itt a Kos; legalábbis az emberek jóslatokért fordultak hozzá, eljöttek messze földről, hogy mielőbb megtudják az elkerülhetetlent. De Amon nem úgy jósolt, mint a délvidék egyéb kosfejű istenei, nem a jövőbe látott, hanem elrendelte, hogy minek kell történnie. Így aztán szó sem volt arról, hogy Amon vagy a papja esetleg téved. Rettegett, aki a Kost megkérdezte, mert az igazság nem mindig kívánatos. Még a fáraók sem közeledtek hozzá fölszegett fejjel, akik maguk is istenek, Ré fiai. A Kos szeszélyes, Ré pedig öreg, elveszti a fejét, ha egy szépasszony rámosolyog.

Amon nevét nem ismerik az istenek, valamennyinél nagyobb, önmagától született. Amikor feltörte a világtojást, előjött a tojásból, a Nagy Gágogóként üdvözölte a földet, mint Kenkenur. Én vagyok a tojás, őrzöm azt a hatalmas dolgot, amely létrejött, és amellyel a földet Seb kinyitotta. Élek, és az él, nem öregszem meg, élek, beszívom a levegőt. Uccsáabet vagyok, aki próbára teszi az ellenséget. Enyém a nagy trón Hermopoliszban, Nekekur tojását őrzöm a szikamorfa alatt...

Mit akartok tőlem? - kérdezte az isten, és a hangja olyan volt, mint a szisztrumok csilingelése, a Nílus zúgása, vagy a távoli mennydörgés. Én már visszavonultam a világtól, nem tartom érdemesnek arra, hogy fölemeljem Re-Harmakhisz hegyére, a parancsaim erejéből. Tűnjetek innen, pornak férgei.

Megszüntettem a fáraók örökkévalóságát, madárlelkeiket elüldöztem a sírhelyeikből. Egyiptom nincs többé, a gúlaformában felhalmozott kövek sem a dicsőségét hirdetik.

Melyik uralkodó küldött titeket?

Szolgák szolgái vagytok? Takarodjatok innen! Majd éppen értetek szállok alá hegyi szentélyemből, amely láthatatlan, ahonnan nem szökhet ki a papi dicséretek egyetlen félhangja sem.

Nyomorult halandó, még mindig erőlködsz? Rossz kedvemben találtál, ne számíts arra, hogy meglágyít a nyafogásod.

Villám futott át a derült égen, meg se futotta még a pályát, dörgött a menny, és Amon szólt a mennydörgésben: Meg fog halni. Tudni akartad, most tudod.

A zarándokok némán mentek le a hegyről, egyik kezükkel a rongyaikat fogták össze, a másikkal botra támaszkodtak. Leforrázott emberek szalagoztak maguknak ösvényt az éles szélű kőtömbök között, ólomlábakon bandukoltak, amire köztudomásúan csak az idő képes, és ő se mindig - néha futósnak mondják, máskor sólyomszárnyakon repül. Jaj nekünk, mondogatták magukban a zarándokok, kellett nekünk megkérdezni, nem jobb azoknak, akik nem sejtik a jövőt? Harapdálják a remény bogyóit, mind csupa méreg, mégis jólesik. Várják a pillanatot, és milyen boldogan várják, amikor leérkezik a földre egy új kis lélek. Neki nem jó, mert az éden kertjét kellett elhagynia. Fogadóinak nem jó, mert tengernyi szenvedést, csalódást és költséget hoz magával. Miért várják mégis nagy örömmel? Sűrű fátyol takarja el az igazságot, ennek a fátyolnak szól az ujjongásuk. Kívánságunk teljesül, nem tudjuk megmagyarázni, hogy miért kívántuk, de végtelenül szerencsésnek érezzük magunkat most, hogy teljesül.

Amon magához szólította Mut istennőt. Nézd, milyen ostobák a földi férgek! Azt hiszik, égi ajándék az, aki hozzájuk érkezik.

Mut úgy állt ott a kockás nylon otthonkájában, verejtékezve és pirosan, ahogy a konyhából kiszaladt. Majdnem minden nap lepényt kellett sütnie, árpaliszt, nílusi víz, kevés vagy semmi fűszer, Amon így szereti. Hagymát, párhagymát nem követel hozzá, a borsót vagy a lencsét megeszi, de nem kívánja, csak az árpalepény meg a sör, amit ugyancsak árpából erjesztettek - egy kevés datolya ünnepnapon - a sört nem kell megédesíteni, sem datolyával, sem gránátalmával vagy mézzel, ezeknek a mai népeknek semmi se jó, ami jó volt az ősidőkben, egyre a drágábbat, a különlegesebbet keresik. Hidegen és melegen egyaránt megisszák, sörtől bűzlenek, halat szednek a tányérjukra. Mut örült. hogy legalább halat nem kell érintenie, undorító az a megfogása pillanatától a pikkelyei kihúzkodásáig, hólyagjának kimetélésétől a hegyes szálkákig, amelyek gyorsan ölnek. Meleg levegő és olajszag csapott ki a konyhából, és Mut elgondolkodva forgatta a fakanalát. Én meg arra emlékszem, hogy te is milyen boldog voltál, amikor Honszu megszületett.

Az egészen más, jegyezte meg bosszúsan Amon, Honszu az én fiam, az én elsőszülöttem, ki más vezetné az élet és a halál könyvét, ki más falná fel a halottak szívét és a fejét?

Mut egyre csak azt mondogatta, hogy nem büszke Honszura. Majomfeje van, éppen úgy néz ki, mint a barátja, az a másik pávián. Ezer szerencse, hogy nem kellett többet szülnöm, már egy egész majomsereggel kellene együtt élnem. Fogalmam sincs, hogy mit találsz Honszuban annyira megnyugtatónak.

Amon tekintete elsötétedett. Ez is csak asszony, istennő ugyan, de ostoba. Honszu az én fiam, az enyém, majdnem olyan, mint én magam. Persze csak majdnem, mert nem tűröm el, ha engedetlen. Én osztom a parancsokat, ő pedig buzgalommal teljesíti, ez a helyes felállás, minden családnak így kellene működnie. Majomfeje van, ez nem kétséges, a fiúk általában az anyjukhoz hasonlítanak. Már akkor rossz érzéseim voltak, amikor feleségül vettem Mutot. Ennyi telt tőle, egy páviánfejű. Geb elvette Nutot, Ozirisz Íziszt, Nebet-Hut összejött Széth-tel, Szahmet Ptáh felesége, Hnum Szatetet választotta, Hathor, Szelket, Anuket már mind férjnél voltak. Vettem volna el Meret-szegert? Legalább jól főz, illetve ezt sem lehet tudni biztosan. Lepényben verhetetlen, a söre elfogadható, és Honszu is elég tűrhetően vezeti a sorskönyveket. Mindent összevetve, megtettem, amit elvárt tőlem a társadalom.

A társadalom a legnagyobb úr az istenek világában, azonképpen itt a földön is. Már az esküvő napján óvatosan érdeklődik: Gyerek? Gyerek? Megbeszéltétek már? Megvan az egyetértés? Nem azért engedem meg nektek, hogy most egy kicsit félrevonuljatok - törődöm is én a ti boldogságotokkal vagy boldogtalanságotokkal! Gyerünk, ne húzzátok az időt. Csináljátok már, mire jó ez a szenvelgés, szeret, vagy nem szeret? Nyomás, nincs annyi időm, hogy veletek foglalkozzak. Ha beteg, vidd el orvoshoz, fújják keresztül, robbantsák fel, fordítsák ki, mint a kesztyűt, a nőnek az a dolga, hogy széttett lábakkal élje le az életét. Fogamzás, inkubálás, vajúdás, szülés, kezdheti elölről, ha megvan vele. Miért? Buta kérdés, kétéves gyerekek kérdezik, hogy miért. Nem elég az nektek, hogy én jobban tudom?

Évek óta éltek már együtt, nem volt elég a játszadozásból? Itt az ideje, hogy összekapjátok magatokat. Ki akartok futni az időből?

Néha egy vékony hangocska megpróbálkozik a feleseléssel: Ki akarok futni, kifutok a világból, ha gyerekvisítást hallok. Másként képzelem el az életemet. - Nincs jogod hozzá. Ősidők óta érvényes az előírás: Nincs más út, nincs más út, nincs más út, nem érdekel, hogy mit keresel, ezen az úton kell megtalálnod. Nem sikerült? A te bajod.

Az ember csak egyetlen módon babrálhat ki a sorssal, ha megszereti. Ha ezt mondja neki: Jó, hogy jöttél, éppen téged akartalak választani. Ilyenkor a kutya behúzza a fülét és a farkát, lekushad a földre, mancsot ad, vagy nyalogatja a mancsodat. Szégyelli magát. Fenébe is, elvették a legjobb szórakozásomat. Amikor már a legjobb úton voltam ahhoz, hogy bebizonyítsam, én vagyok a főnök.

Amon kedvetlenül nézett le a földre, ahol az a gyerek már nagyon készülődött. Anyja felhúzott lábakkal feküdt a kínpadon, görcsösen szorította a két oldalát, teste hol megfeszült, hol elernyedt, a melleinek csúfolt két bőrzacskó szétterült a felsőtestén, és a szederjes csíkok valamennyire elhalványultak. Undorító látvány, dörmögte Amon, és kiköpte az árpalepényt. Legalább vonulnának el ilyenkor az erdő mélyébe, mint a szudániak. Fürdessék meg, takarják bele valami rongyba, addig ne is jöjjenek elő. Igazságtalan vagy, kiáltotta Mut, magunkra vállaljuk az egész munkát, fájdalmat és vesződést, és nemcsak magunkért tesszük, hanem értetek is, hogy büszkék lehessetek a fiatokra. Tisztelnetek kellene minden egyes csepp vért és sebet. - Tisztelni? - kérdezett vissza gúnyosan Amon, vagy te tiszteled a szolgát, aki vályogot vet és téglát formál, követ fejt, sötétszürke gránitot szállít Asszuánból, felszántja a fekete földet, amelyet a Nílus áradása megtermékenyített, fazekat forgat a korongon, vásznat sző, és színesre festi, marhákat vezet át a gázlón, piacon alkudozik, agyonveri a kígyót, ha nem a megfelelő helyen emelte föl a fejét? Bizony, senki nem tiszteli a szolgát, inkább korbáccsal ver rajta végig. Fecsegjenek csak az írnokok arról, hogy milyen szép erény a kötelességet teljesíteni. Ami engem illet, meg vagyok győződve róla, hogy Ptáhhotep, Ipuver meg a többi maguk sem gondolták komolyan. "Ha valaki égig érő gátat emel, rá fog az zuhanni." Az ilyen bölcs mondásokkal csak a lusta emberek vigasztalódnak. Mut, figyelsz?

Persze, felelte az asszony, de a tekintete lent járt a földön. Két orvos, bába, egy csomó nő ott szaladoz körülötte, de nem értenek hozzá, nem tudják, mit csináljanak.

Na és? - kérdezte Amon közömbösen, te is tudod, hogy meghal, akkor meg minek foglalkozol vele?

Mut megrázta a fejét. Nem jó ez így. Ez a szerencsétlen asszony kilenc hónapig hordozta, reménykedett, és hiába volt az egész.

Na és, ismételte konokul Amon, aztán meg azzal jössz, ez a szegény ember hatvan évig keményen dolgozott, és most, amikor nyugodtan élvezhetné a gazdagságot -

Így van, bólintott Mut, a földi élet nagyon igazságtalan.

Az, de minek mondod ezt nekem? Talán egyedül az én számlámra akarod írni az egész kócerájt? Benne volt Ré is vastagon, meg a többiek.

Neked nem fáj, amikor látod, hogy még el sem kezdhette az életét, és máris vége, nincs tovább?

Nem fáj. Irigylem. Mindenkit irigylek, aki nem halhatatlan.

Mut felsóhajtott. Már megint részeg! Hiába gyenge a sör, ha mindennap megiszik két vödörrel. Hála az égnek, hogy még nem szokott rá a piros borra. Kiráz a hideg, ha arra gondolok, mi folyik Háthor vagy a kékszőlő ünnepein. Ó jaj, meghal ez a gyerek, végig kell néznem, és semmit sem tehetek.

Odalent az asszony az ereje végén járt, meg sem hallotta az utasításokat. Istenem, történjen akármi, húzzák ki, vágják darabokra, de én már nem bírom tovább. Egyszer csak nagy sötétség lett. Most jó, gondolta az asszony, nem tudom, ki küldte ezt a jótékony sötétséget, vagy most hol vagyok, de jó. Nem fáj semmi, nem érzek semmit. Lehet, hogy ez a halál.

Aztán oszlott valamit a sötétség, és látta, hogy még mindig ott van a szülőszobában, látja magát, ahogy az ágyon fekszik. Honnan látom? Fönt vagyok a mennyezet magasságában, ha akarom, meg is érinthetem, keresztülmehetek rajta, azt csinálok, amit akarok. Különös, nemcsak tudok repülni, de mintha mást sem csináltam volna egész életemben. A legcsekélyebb bizonytalanságot vagy félelmet sem érzem. Hogy is van ez? Én itt vagyok, fönt a magamban, lent is én vagyok, Istenem, sosem gondoltam volna, hogy egy gyerektől ennyire megcsúnyulok. Mindig azt hittem, mások is elviselték, én sem leszek kivétel. Az utóbbi hónapokban fölszedtem egypár kilót, de ez csak természetes. Kétnaponta megmostam a hajam. A férjem elfogadott, és a barátnőim csininek mondtak. Sosem sajnáltam a pénzt a jó arckrémekre. - Itt hirtelen elszégyellte magát. Jó ég, annak ott most születik meg a gyereke, és az is én vagyok. Mi az, hogy már megint nincs szívhang? Mi az, hogy már megint?

Kicsit lejjebb ereszkedett, hogy jobban lásson. A gyerek felsírt, akkor minden rendben van. Milyen szívhang? A gyerek él és egészséges, én is élek, repülni is tudok.

Most valaki odalépett a gyerekhez, nagydarab, felnőtt nő, kék pólóban, fekete-fehér mintás indiai nadrágban. Anyámnak is ilyen nadrágja van. Szereti a kék felsőket - anyu, hogy kerülsz ide? Ki engedett be? Megmondtam, hogy nem csinálunk látványosságot a szülésből! Anyu, megőrültél? Mit csinálsz?

Hosszú tű volt a testes asszonyság kezében, akkora, mint egy kötőtű, de egészen hegyes. És ezzel a hegyes tűvel szúrt bele a kislány fejébe, van ez a pont, ahol a koponya még egészen lágy, és ez az asszony pontosan tudta, hol van ez a pont. Most múlik pontosan... egy pillanatra megint sötét lett, és Marcsi magához tért. Köröskörül minden csupa vér volt, de mit számít az most már, túl vagyunk rajta, és minden tökéletes.

Visszajött a szívhang, közölte az orvos szárazon.

A bába ott fontoskodott, hátha rá is esik egy fénysugár a nagy boldogságból. Lánya van! Marcsi már hónapok óta tudta, nem érte váratlanul. Milyen sok haja van, és milyen sötét! Mellére tették, egyelőre nem próbált meg szopni, de legalább elhallgatott. Hol van? - kérdezte Marcsi izgatottan.

Ki hol van?

Az anyám.

Értetlen pillantásokkal találkozott. Nem volt itt senki. Nálunk nincs olyan rendszer, hogy szülés közben bárki bejöhet.

Marcsi gyengén tiltakozott. De én láttam, egészen világosan.

Az értetlen pillantás átváltozott szánakozóvá. Szegény asszony, elég nehezen ment neki, egy időre el is vesztette az eszméletét. Erről azonban nem beszélünk, csak megijesztenénk vele. Higgye azt, hogy minden rendben van, és ezt a kis ájulást leszámítva tényleg - na jó, öt percig nem volt szívhang. Meg kell nézetni a készüléket, mert ez már nem az első eset.

Marcsi gyanakodva nézett körül. Az előbb még itt volt, egészen világosan láttam. A nadrágját ezer közül is megismerem. Van vagy tizenöt éve annak, hogy elárasztották az országot ezekkel a szörnyű nadrágokkal. Mindenkinek volt legalább egy csíkos vagy pettyes, egy csíkospettyes. Csak anyu hordja még makacsul, nem lehet lebeszélni. Nincs ennek semmi baja, lányom, nem fakó és nem lyukas. Jó lesz ez nekem még egy-két évig. Nem érdemes újat vennem erre a kis időre - mióta Marcsi élt, mindig ezt hallotta, ez a kis idő, ami még hátra van - minek már, én úgyis nemsokára meghalok - a temetésre való pénzt félretettem, nektek egy fillérbe sem kerül. Kaparjatok el tisztességesen. - Mindig ez ment, néha részletes instrukciókkal, kiket kell meghívni a temetésre, milyen legyen a sírkő. Feketét ne, mert az gyászos, azonkívül nem divat. Honnan az ördögből tudják egyesek, hogy a sírkövekben mi a trend, és nem teljesen mindegy az nekik?

De én tudom, hogy itt járt az anyám.

A tűt nem merte megemlíteni.

Nem figyeltek rá, van ilyen, hogy a nők zavarosan beszélnek, közvetlenül a szülés után. Előbb-utóbb összeszedi magát, és nem beszél szamárságokat. Különben is, a gyerek - Érthetetlen, teljesen egészségesnek látszott, amikor megszületett.

A kislány még egy órát sem élt. Ennyi volt, és ilyenkor nem igazán lehet mit mondani, legföljebb közhelyeket. Isten adta, Isten elvette. Iszonyú tragédia. Maga még nagyon fiatal, annyi gyereke lehet, ahányat akar. Nem baj, majd a következő fiú lesz. Nem kell sírni, ez még nem volt kialakult személyiség.

Marcsi vigasztalhatatlanul sírt, volt ebben a sírásban jó adag fájdalom, felháborodás, amiért ezek az emberek ennyire érzéketlenek, egy kis csalódás, mert nem arról volt szó, hogy üres karokkal engednek el haza - tetejébe a kérdés, mit keresett itt az anyám? Mégis, hogy gondolta ezt, azzal a hosszú tűvel?

Amon még csak az egyik vödörrel végzett, és nyomasztotta az eléje tornyosuló feladat, a másik vödör. Egyre kevésbé szerette a sört. Romlott szaga van. De meg kell inni, férfiember nem kényeskedik. Az istenek mind ezt vedelik. Ez az Am-Duat itala. A nektár, ami halhatatlanná tesz. Minden baj ott kezdődött, amikor az emberek eltanulták, hogyan kell sört kotyvasztani. Még jó, hogy nem lesznek tőle halhatatlanok.

A halállal nem lehet megbékülni, mondta Mut, amikor már mindenen túl voltak, Marcsit átvitték a kórterembe, a friss anyák közé, a férj komor arccal fogadkozott, hogy bepereli a kórházat, és milliókat gombol le róluk. A gyereknek teljesen mindegy volt, hogy eltemetik, vagy bedobják a többi szerves hulladék közé.

Felesleges szentimentalizmus, morogta Amon, és maga elé vette a második vödröt. Van neked fogalmad, hány ezer millió, hány ezer milliárd ember élne a földön, ha nem vezetjük be a halált? Az állatokról nem is beszélve. És tegyük hozzá, nem a halál az igazi tragédia, hanem az öregedés.

Mut nagyokat sóhajtott. Értem én, hogy ez a leggazdaságosabb megoldás, de akkor is nagyon fáj - még ez a kislány is, aki olyan gyorsan elment, hogy nem volt ideje belefásulni az életbe.

Na látod, csapott le Amon, azt hiszem, igazán irigylésre méltó élete volt. Én is hasonlót kívánnék magamnak, mármint ha ember volnék.

Remélem, hogy nem leszel az, mert ezzel a cinikus szemlélettel rengeteg bajod lenne a földön.

Cinikus? Én csak realista vagyok. Honszu, nincs igazam?

Honszu normál körülmények között az égre nézett volna, de mivel benne voltak az égben, és mindenütt csak ég volt köröskörül, így hát becsukta a szemét, nyelt egyet, és csak aztán válaszolt: Igazad van, papa.

Amon elégedetten simogatta a tokáját. Kíváncsi vagyok, mit szóltok majd a történet többi részéhez. Mert lesz itt még csavar!

Ettől féltem, jegyezte meg Mut fagyosan.

Persze ez csak egy szegényes csavar volt, afféle sivatagi csavar, amilyen egy száműzetésben élő, inkognitóba kényszerített istentől telik. Ez megy már régóta, húzzunk még egyet a nadrágszíjon. Előbb a hikszoszok, meg az ördög emlékszik, miféle népek, aztán a perzsák, görögök, rómaiak, keresztények, muszlimok. Amon már a rómaiak idejében feladta a harcot. Egy kos előbb-utóbb Trimalchio lakomáján végzi, és nem a meghívott vendégek között. Honszu hosszabb ideig tartotta magát, fel se tűnt a többi nagy majom között. De aztán nem bírta a konkurenciát. Thoth, a másik pávián, vérbeli, agresszív politikusnak bizonyult, nem nyugodott, amíg egy egész országot ki nem hasított magának. Honszu elment a szülei után. Papának mindig igaza van. Kicsit nehéz lenyelni, de a lakás kényelmes, van külön szoba, és anya jobban főz, mint az összes lány, aki eddig próbálkozott Honszuval.

Papa, mi a csavar?

Amon heherészett egy keveset. Mi van, nem tudod kivárni azt a néhány évet?

Föladta a leckét. Mi a jobb, ha adom a belenyugvót, vagy inkább úgy tegyek, mint aki alig várja, hogy gratulálhasson papa legújabb, nagyszerű ötletéhez? Honszu a gratulációra szavazott, az ilyesmi mindig jólesik az isteneknek. Meséld el, papa!

A Kos még mindig kérette magát, azért, hogy érdekesebb legyen, de nem lett. Na figyelj ide szépen, kicsi fiam. Pár év múlva, egy szokásos családi összejövetelen - mindenki ott van, Erzsikeke nénikekétől Odettkéig, csak az asszony anyja nincs ott - most meg mit bámulsz, nem lehet egyszer nekik is egy jó napjuk? Esznek-isznak, mindenki egyszerre beszél, ahogy az a földön szokásos, és Marcsi elmondja, milyen furcsát álmodott, közvetlenül azután, hogy a lánya megszületett - még csak az kellene, hogy bevallja, ébren volt, jól emlékszik a részletekre; akkor bolondnak nézik. Legyen álom, az álomért nem vagyunk felelősek, egyelőre mindenki azt álmodik, amit akar. Szóval, elmeséli, hogy fönt járt a levegőben - elnéző mosoly, meg minden, madárnak képzelte magát, de egy álomban ezt is meg lehet bocsátani. Aztán jön a dolog zűrösebbik része, Marcsi anyja a hosszú tűvel. Döbbent csend lesz a szobában, és kiderül, többen is látták az öreglányt azon a napon, egy hosszú tű volt a kezében, meg is kérdezték, mit akar vele. Semmi különös, mondja az öreglány, a régi vasaló betétje kiégett, azt akarom megjavítani. Akkor azt gondolták, csak simán bolond.

Mit szólsz hozzá? - kérdezte Amon diadalmasan. Szerinted lehetséges a bilokáció?

Honszu engedelmesen felelt: Szuper jó ötlet, papa.

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Még nem érkezett hozzászólás ehhez az alkotáshoz!

Legutóbb történt

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) A szívről című alkotáshoz

Vári Zoltán Pál bejegyzést írt a(z) A szívről című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Télen című alkotáshoz

szilkati alkotást töltött fel Télen címmel

eferesz bejegyzést írt a(z) "Az utasok leestek" - mélylélektani elemzés című alkot

eferesz bejegyzést írt a(z) Profil-OM című alkotáshoz

eferesz bejegyzést írt a(z) Profil-OM című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Szelídült esteken című alkotáshoz

Szalki Bernáth Attila alkotást töltött fel Friedrich Logau:Eitelkeit címmel a várólistára

sailor bejegyzést írt a(z) Akarom (5/5) című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Autóstop című alkotáshoz

dodesz bejegyzést írt a(z) A szomszéd szoba című alkotáshoz

Szem Eszkör bejegyzést írt a(z) Akarom (5/5) című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) a mai ember című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) A szomszéd szoba című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)