Marci szeme előtt egyszerre fényes csillagok cikáztak. Nem értette, mit jelentsen ez? Aztán lassan összefolytak a betűk a szeme előtt, mindjobban, már nem is látta őket. Felegyenesedett, a táblára nézett, de a fénylő apró szikrák még jobban lövelltek a szeméből, a feje is szédült, majd iszonyú nagyot kordult a gyomra. Fájt. Most már fájt az éhség. Kénytelen volt az asztalra hajtani a fejét, s így elfektetve, szemét lehunyva, legalább a szédülést nem érezte.
Egyszerre csak Kati néni meleg hangját hallotta, majd kezét érezte, előbb a homlokán, majd végigsiklott a fején, mintegy simogatásként. Olyan jól esett. Nem szokta őt simogatni senki.
- Rosszul érzed magad? - jött a kérdés. Csak a kellemes hang jutott el a füléig, válaszolni nem tudott rá. A legszívesebben elaludt volna így, most. Úgy, hogy sose ébredjen fel többé. Most jó így, kellemes volt minden, a simogató kéz, a puha selymes hang... de hirtelen újra fájdalmasat kordult a gyomra, s elillant az álom.
- Kisfiam, te reggeliztél ma? - megrázta a fejét. Hirtelen felberregett a csengő, vége az órának.
A gyerekek felugráltak a helyükről, nagy lárma kerekedett. Máskor Kati néni mindig csitította őket, de most nem törődött velük, rohantak ki a tanteremből. Már csak kettesben maradtak.
- Gyere, megyünk ebédelni, a többiek már elmentek! - mondta Kati néni csendesen, megfogta a kezét, s húzta fel a padból. Összeszedte minden erejét, belekapaszkodott a kézbe, ami erősen fogta, már nem is szédült, egészen jól érezte magát, felkelt a székről, s csak akkor szólt halkan.
- De, én nem vagyok befizetve... - a hangja is elcsuklott.
- Nem baj, tudod, Ákos nem jött ma, majd te kapod az ebédjét, jó lesz? - Igen, nagyon-nagyon jó lesz, csak bólogatott és ment Kati néni után, aki szorosan fogta a kezét és magabiztosan vezette az ebédlőbe. Ott leültette egy székre az asztalhoz, s mondta, hogy várjon, mindjárt hozza.
- Kati néni, a Marcinak nem jár, nincs befizetve! - mondták többen az osztályból, azonban Kati néni leintette őket, hogy ők csak fogyasszák az ebédjüket, és ne üssék bele az orrukat az ő dolgába.
- Kaphatok két szelet kenyeret az ebédhez? - kérdezte a konyhai dolgozót, aki igen kelletlenül, azt mondta, hogy csak egy jár. Rosszallóan nézett rá, mégis kettőt adott.
- Szép lassan egyél kisfiam - mondta gyengéden Kati néni, amikor eléje tette a gőzölgő tányért és a két szelet kenyeret. Kissé hátrább lépett, de ott maradt végig, míg a gyerekek befejezték az ebédet.
Elnézte, hogyan turkálnak az ennivalóban, fintorogva, majd félre lökik a tányért, s már mennek is. Ha jól megnézi, maga sem enné meg, tudja magáról, hogy válogatós, de egyáltalán nem keltett benne jó benyomást ez a főzelék és húsegyveleg. Marcit nézte, jóízűen falatozott. Megevett mindent az utolsó morzsáig, a tányért is kitörölgette a kenyér héjával. Kati néni szemét kicsit elhomályosították a könnyek, vajon mióta nem evett ez a szegény gyerek? Csontsovány, vézna, látszik rajta, hogy alultáplált, pár nappal ezelőtt került ide az iskolába, ő akkor mondta is az anyának, hogy fizessen be, mert három étkezést biztosít az iskola. Akkor azt mondta, hogy jönni fog, de azóta sem történt semmi. Majd most beírja Marci ellenőrzőjébe, hogy jöjjön be az édesanyja, ezt mindenképpen meg kell beszélniük.

Kedvetlenül, mélyen gondolataiba merülve lépett ki az iskolakapun. Nem ment ki a fejéből a kis Marci. Nem merte megkérdezni tőle, hogy mióta nem evett... Ez borzasztó. Neki magának is az. Hiszen még csak huszonöt éves, és napról-napra csak azt látja, hogy iszonyúan kemény sorsuk van ezeknek a gyerekeknek. Hogyan lehet így élni? Nem is csoda, hogy olyanok, amilyenek. Durvák, verekedősek, dührohamosak. Ezt a szegény kis Marcit már kétszer megverték, ez az egy hét alatt. Rárontott a fél osztály, alig tudta, egy kolléga segítségével kimenteni a karmaik közül. Agyrázkódást kapott szegény, meg egy jó nagy hasba rúgást. Ez a szerencsétlen gyerek, aki lehet, hogy napok óta nem eszik. Persze, nem mindegyik éhezik, de mindegyik valami problémával küzd. Szétszakadt családok, apák börtönben, minden gyereknek valami problémája van, még aspergeres és skizofrén is van közöttük. Nem könnyű velük. Most még csak harmadikosok, de mi lesz, ha majd nagyobbak lesznek, ő, a maga ötven kilójával nem sokra megy velük, az is lehet, hogy még majd őt is megverik?
Most még vele nagyon tisztelettudóan viselkednek..., de mi lesz később?

Nem vár holnapig, most felhívja Marci édesanyját, hogy holnap feltétlenül jöjjön be hozzá, van mit megbeszélniük. Amikor idehozta a gyereket, ő már akkor mondta, hogy ez az iskola nem neki való, ezek a gyerekek durvák, mi lesz itt az apró, véznácska kisfiúval? Azután néhány nap alatt a tudását is felmérte, és látta, hogy jócskán le van maradva a többiektől. Most már nem csodálkozik rajta, nem csak alultáplált, hanem éhezik... szegényke. Az anya megígérte, hogy bejön másnap. Ez megnyugtatta. Már kicsit vidámabban ment hazafelé.

Másnap reggel Marci egyedül jött iskolába, nem kísérte senki, pedig állítólag messze laknak.
Mindjárt megkérdezte a kisfiút, hogy jön-e az édesanyja. Mutatta az ellenőrzőt, hogy aláírta anya, de neki nem mondott semmit.
- Most hoztál ennivalót? - érdeklődött, mert érezte, hogy az anya nem fog bejönni, csak lerázta tegnap, azért ígérte meg. A gyerek a fejét rázta.
- Ilyenkor, hónap végén már nincs pénzünk, sem ennivalónk. Eddig volt, három, négy szelet kenyér is naponta.
- Csak kenyér?
- Esetleg vajas kenyér. Kettőt hozok az iskolába, és kettő marad délutánra. De most már semmi sincs.
- Apukád dolgozik?
- Elhagyott bennünket, én nem is ismerem. Van még öt testvérem.
- Anyukád, hol dolgozik?
- Takarít, de csak két napot egy héten. Nincs munkája, csak a családi pótlék, az is egyre kevesebb, anya sokat sír, és egyre gorombább velünk. - mondta szomorúan Marci. Kati néni szétnézett az osztályteremben, látta Ákos is itt van, tehát teljes az osztálylétszám. Egek, most mi a csodát csináljon, nem kaphat plusz adagot, ha nincs befizetve. Ki kell találnia valamit, ennek a gyereknek ma sincs mit ennie.
- Ma jött az Ákos, - szól félszegen Marci - Kati néni, jó lesz nekem a maradék is...-
Nem érti, miért lett egyszerre olyan csillogó Kati néni szeme... az megsimogatja a fejét:
- Majd kitalálunk valamit, most fussál gyorsan a helyedre.

Szünetben Kati néni körbe futja a tantermeket, tudakolja az osztályfőnököktől, hogy van-e hiányzó gyerek. Ahol talál, ott elkéri a gyerek aznapi ennivalóját. S ez így megy már hetek óta. Az anya nem jön, hiába üzen, hiába telefonál neki. Egy alkalommal, amikor már sokadszorra hívta, elsírta magát, hogy nem tudja befizetni a gyerek ebédjét. Hiába erősködött a tanárnő, hogy minden kedvezményt megkapnak, csak 3000,- Ft-ot kell fizetnie egy hónapra, és három étkezést kap a gyerek, ennél olcsóbban ő maga sem tudja előállítani.
- De értse meg, hogy nekem hat gyereket kell etetnem... nem bírom... nem...
Persze, érti ő, hogyne értené. Még csak az hiányzik, hogy az anya összeroppanjon. Milyen kiút van ilyen helyzetből? Még szerencse, hogy már közel a tanév vége, addig csak megoldja valahogy.
Vajon mit fog enni ez a gyerek a nyári szünidőben?