Szörnyű sóhaj, fekete látomás,
égető kín a végső állomás.
Vonítások a süvítő szélben,
Elenyésznek a szürke messzeségben.

Üvöltve síró görcsös faágak,
Ezer darabra szertefoszló árnyak.
Fölöttem kúszó kísértetképek;
Égen úszó, fakó szellemlények.

Borzong és remeg a levegő is,
Egybeolvad az éggel a föld is.
Cseppfolyóssá válik a nagyvilág,
Fákat von be a gyilkos jégvirág.

Fekete fájdalom csöpög lassan,
Vért könnyezve szállnak a magasban
A halált hozó, rút denevérek.
Tovatűnnek az éj sötétjében.

Jéghideg arcok parázsló tűzben,
Szörnyű rémképek messzire űznek.
Mindent felfal a mohó borzalom,
Sikoltva reszket egy hófehér csonthalom.

Hangok és képek, torz látomások,
Nem hallja meg senki, hogy kiáltok.
A hangom gyenge fényláng a sötétben...
Elenyészik a szürke messzeségben.