HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 0

Online vendég: 7

Tagok összesen: 1846

Írás összesen: 46511

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

F János
2018-06-17 09:46:36

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / sci-fi
Szerző: Rozán EszterFeltöltés dátuma: 2012-07-09

Idillikus világ?

Komor arccal lépett be a szélesre tárt ajtón. Odabent vidám duruzsolás fogadta, öltönyös, tekintélyes megjelenésű férfiak és elegáns kosztümöt viselő nők beszélgettek a tágas előcsarnokban, kezükben az üdvözlő italt szorongatva. John aggódó tekintettel nézett végig magán. Néhány perccel ezelőtt vette észre, hogy zakója pecsétfoltos, ingén pedig hatalmas gyűrődés húzódik végig. Úgy látszik, Hanna már megint nem vasalta ki rendesen, noha nem egyszer a lelkére kötötte, hogy ez a konferencia rendkívül fontos a karrierje szempontjából, tehát most az egyszer emberelje meg magát, és igyekezzen formába hozni férje legszebb alkalmi ruháját. Felesége gyűlölte a házimunkát, különösen vasalni nem szeretett, ezért aztán meglehetősen kelletlenül fogott hozzá. A nagyobb ráncokat ugyan eltüntette, ám sikerült egy óriási élet létrehoznia. Még szerencse, hogy a zakó valamennyire eltakarja. Bár az a folt! Bordó egyenruhát viselő, barátságos mosolyú felszolgálólány jelent meg hirtelen, tálcáján frissítőket kínálva. Kiválasztott egy sárga színű folyadékkal teli poharat, amiről úgy gondolta, pezsgő lehet. Közben zavartan figyelte a lányt, vajon észreveszi-e rendetlen öltözékét, ám a szőke szépség nesztelenül suhant tova. Mohón kortyolt italából, várta, hogy az alkohol és a buborék elzsongítsa, de csalódnia kellett. Pezsgő helyett furcsa, az uborka levéhez hasonló ízt érzett. Egy pillanatra azt hitte, érzékei becsapják, ezért újra szájához emelte a poharat. Igen, semmi kétség, uborka volt. Undorodva tette le az ablakpárkányra. Ez a nap nem a legjobban indult, és minden jel arra utalt, hogy a folytatás sem lesz különb, pedig mennyi várakozással nézett a konferencia elé. Hetek óta az előadásán dolgozott, többször átírta, csiszolgatta. Mikor már úgy érezte, elkészült vele, mindig eszébe jutott egy újabb adalék, amit semmiképpen sem hagyhatott ki. Az éjszakát izgalomban töltötte, amikor rövid időre elaludt, rémálom gyötörte. Reggel legkisebb gyermeke sírására ébredt. Az ötéves fiú öklével verte a hálószoba ajtaját, és úgy sivalkodott, mint akit a legválogatottabb kínzásoknak vetnek alá.
- Mi történt? - kérdezte John álmosan.
- Anya nem akar levinni a játszótérre - panaszolta a kisfiú.
John az ébresztőóra felé hunyorgott.
- De kisfiam, tudod hány óra van? Alig múlt hat. Még túl korán van a játékhoz.
A kisfiú azonban hajíthatatlan maradt. Az átható üvöltés nem hagyott alább. John felült az ágyban.
- Michael az Isten szerelmére, maradj már csöndben!
Ekkor a tízéves Joe vágtatott keresztül a szobán:
- Mondd apa, nem láttad a matekfüzetemet? Most jutott eszembe, hogy elfelejtettem megcsinálni a házi feladatot.
John ezen egyáltalán nem csodálkozott, ugyanis megszokott dolog volt, hogy Joe elhagyja a tanszereit, vagy nem készíti el időben a feladatait. A matekfüzet hollétéről természetesen nem tudott, így vad hajsza kezdődött a füzet után. John összetörten vánszorgott a konyhába. Az előző napi vacsora maradéka a mosatlan edényekkel együtt az asztalon hevert, a halom tetején pedig Blacky, a fekete törpetacskó majszolt boldogan egy megszáradt sajtdarabot. A férfi irtózatos haragra gerjedt:
- Mars innét, de azonnal! - mordult a kutyára.
A rémült eb hanyatt-homlok menekült. Hanna, hogy kivonja magát a hajnali lármából, az erkélyen cigarettázott. John úgy tudta, felesége már réges-régen leszokott róla, de ezek szerint mégsem sikerült. Szép kis reggel, és mindez a konferencia napján! John megpróbálta elkerülni a veszekedést, de amikor tinédzser lánya, Rebeka hosszas könyörgés és fenyegetés után végre beengedte a fürdőszobába, és meglátta a szennyest a padló közepén, nem tudta szó nélkül hagyni. Annyira vágyott egy tökéletes világra, ahol a felesége mindig mosolyog, a lakásban rend fogadja, esténként az asztalon finom vacsora gőzölög, a gyerekei okosak, illemtudóak, az iskola legjobb tanulói, Blacky pedig az engedelmesség mintaképe. Gyakran álmodozott erről a világról, elképzelte, milyen az, amikor a gondosan ápolt, parfümöktől illatozó Hannával a gyertyafényes vacsoránál ülnek, közben igazán fontos dolgokról beszélgetnek, és nem csip-csup ügyekről vitáznak; a három gyermek illedelmesen figyeli szüleit, és ha valamit nem értenek, értelmes kérdéseket tesznek fel. Óriási csattanásra rezzent össze, a folyton izgő-mozgó tacskó levert egy vázát.

A terem zsúfolásig megtelt, nemcsak Európából, hanem az összes kontinensről érkeztek előadók, a szakma legjelesebb képviselői. Professzorok, tudományos kutatómunkát végző szakemberek osztották meg lingvisztikai ismereteiket a többiekkel. John érdeklődéssel hallgatta az előadásokat, legjobban egy dél-afrikai nyelvész nyerte meg a tetszését, aki lenyűgöző stílusban beszélt a társadalmi nyelvi kódokról, hatalmas tudásanyagával még a legszkeptikusabb hallgatóit is meggyőzve. Hamarosan ő került sorra. Izgatottan állt az emelvényre, az első szavak rekedten törtek elő, de néhány mondat után úrrá lett félelmén, és gördülékenyen mutatta be a nyelvi agresszió megnyilvánulását a különböző társadalmi csoportokban. A nyelvi agresszió tanulmányozására bőven nyílt alkalma, mivel úton útfélen találkozott vele, még saját gyermekei sem mentesültek alóla. Sokat szenvedett a trágár beszédtől, esztétikai érzékét bántották a durva kifejezések. Képzeletbeli világában az emberek megfelelő modorban társalognak egymással. Mire előadását befejezte, folyt róla a víz, de megérte, hálás közönsége ugyanis hatalmas tapssal jutalmazta a nyelv tisztasága érdekében tett erőfeszítéseit. A szünetben felszabadultan szürcsölte kávéját. A svédasztalnál a dél-afrikai professzor válogatott a kaszinótojások között. John egy hirtelen ötlettől vezérelve megszólította a negyven év körüli, kissé bánatos tekintetű férfit, akivel hamarosan önfeledt beszélgetésbe kezdtek. Egymás munkájának kölcsönös dicsérete után elmerültek a nyelvészet rejtelmeinek megvitatásában. Észre sem vették, hogy a szünet véget ért, csupán az előcsarnokban támadt csend figyelmezette őket arra, hogy ideje visszatérniük a helyükre. John elindult a terem felé, de a dél-afrikai a vállára tette a kezét.
- Mindenképpen be szeretne menni? - kérdezte.
John megrázta a fejét. A különös ember teljesen magával ragadta. Volt a lényében valami belülről fakadó, meghatározhatatlan erő, ami nem engedte, hogy elszakadjon tőle. A professzor arcán sehol egy barázda, a szeme nem evilági fényben csillogott, kifogástalan öltönye a legdrágább anyagból készült.
- Van itt a közelben egy kávéház - mondta a dél-afrikai. - Ott nyugodtan tudunk beszélgetni.
Bár John már három kávét is megivott aznap, mégsem tudta visszautasítani a kérést. A professzor szenvedélyesen magyarázott, ugyanakkor Johnt sem szorította háttérbe, minden apró megjegyzését komolyan vette. A pincérekkel udvariasan bánt, még az asztaluknál megjelenő koldushoz is volt egy-két kedves szava. Hát igen, mindenkinek ilyennek kellene lennie, gondolta John. Elégedetten nézett körbe az ízlésesen berendezett kávéházban, amikor a professzor lábánál megpillantott egy bőröndöt. Csodálkozott, hogy eddig nem vette észre. A professzor a bőröndre mutatott:
- Szeretnék kérni öntől valamit. Még vissza kell mennem a konferenciára, utána pedig hivatalos vagyok egy fogadáson, és nem tudom hová tenni a poggyászomat. Volna kedves vigyázni rá?
A professzor átható tekintete John velejéig hatolt. Furcsának találta a kérést, legfőképpen pedig azt, hogy a bőröndöt semmiképpen sem szabad kinyitnia, a professzor majd másnap jelentkezik érte. John képtelen volt nemet mondani.

Otthon elmélyülten vizsgálgatta a halványbarna, szarvasbőrből készült utazótáskát. Az előszobából Michael közeledő vad trappolása hallatszott, éppen el tudta süllyeszteni iratszekrénye mélyére, mielőtt a fiú belépett volna.
- Mit csinálsz, apa? - kérdezte a kisfiú.
- Dolgozom, kérlek, ne zavarj most!
A kisfiú azonban nem ment ki a szobából, hanem játszani kezdett apja íróasztalán az elefánt alakú papírnehezékkel. Az elefántnak természetesen fújnia is kell az ormányával, Michael tehát meglendítette. Nagy halom dosszié dőlt a földre mozdulatának eredményeként. A fiú meg sem várta apja reakcióját, fejvesztve menekült a tett színhelyéről. A konyhából égett szag áradt. Hanna dühöngő káromkodással konstatálta, hogy odaégett a krumplistészta. A gyermekszobában a két nagyobb testvér veszekedett egy számítógépes játékon. John tehetetlen kínjában a fülére szorította a kezét. Mikor végre mindenki nyugovóra tért, a férfi a szekrényhez osont. Óvatosan kivette a bőröndöt, forgatta, nézegette, a füléhez emelte, megtapogatta a zárat. Már majdnem kinyitotta, amikor eszébe jutott a professzor parancsoló tekintete:
- Semmiképpen ne nyissa ki, mert kiszámíthatatlan következményekkel jár!
Találgatta, mi lehet benne. A bomba, hamis pénz vagy kábítószer ötletét elvetette, mert egyrészt túlságosan krimibe illő, másrészt nem feltételezte a professzorról, hogy ilyesmivel foglalkozik. De akkor mi lehet? És mi az a kiszámíthatatlan következmény? Jó darabig birkózott benne a kíváncsiság az engedelmességgel, végül a kíváncsisága győzött. Félve tette a kezét a zárra, majd visszakapta. Másodszor sem bírta rávenni magát, míg végül egy erőteljes kattintással felnyitotta. Furcsa, meghatározhatatlan alakú gépet rejtett a bőrönd. John semmihez sem tudta hasonlítani. Reszketve várta, hátha történik valami, de a gép mozdulatlannak látszott. Sokáig hezitált, mielőtt meg merte érinteni. Amint hozzáért, a szerkezet halk duruzsolásba fogott. A zaj egyre erősebbé vált, piros, zöld és kék fény villódzott olyan gyorsan, hogy bántotta a szemét. Egyik pillanatról a másikra légáram keletkezett, a szél felkapta Johnt és forgatta eszeveszett sebességgel. A kétségbeesett férfi megpróbált a bútorokba kapaszkodni, majd ahogy egyre feljebb emelkedett a csillár felé kapott, de semmi sem segített, néhány perc múlva magával ragadta az örvény.

Az ágyában tért magához. Bágyadtan pislákolt a hajnali napsugár. Az órájára nézett, meglepetten állapította meg, hogy néhány perccel múlt hat. Visszaejtette kissé kótyagos fejét a párnára, de az álom elkerülte. Sebesen felöltözött, majd a konyhába indult. A gyönyörűen megterített asztalon gőzölgő kávé várta, mellette takaros rendben friss péksütemény, vaj, dzsem. Hanna éppen a vasaló zsinórját húzta ki a konnektorból.
- Hogy vagy drágám? - kérdezte széles mosollyal. - Jól aludtál?
- Igen - hümmögte zavartan. - Legalábbis azt hiszem.
- Szólok a gyerekeknek, hogy jöhetnek reggelizni - fordult a szoba felé Hanna.
Reggelizni? John azt sem tudta, hová legyen a csodálkozástól. Sosem szoktak együtt reggelezni, még hétvégeken sem, a két nagyobbik álomszuszék gyermeke ugyanis délnél előbb nem hajlandó kikelni az ágyból. Hanna lágy szavát hallotta:
- Gyerekek, reggeli!
- Igenis, anyuka - válaszolta Joe.
Rebeka csinosan, üdén lépett ki a fürdőszobából.
- Máris jövök, anyuka! Segíthetek valamit?
Hanna végigsimította lánya copfba font, aranyszőke haját:
- Köszönöm kislányom, most csak ülj le, és egyél!
A kis Michael a sarokban játszott. Anyja első szavára abbahagyta az önfeledt játszadozást, és az asztalhoz telepedett.
- Édesanya - nézett anyjára udvariasan. - majd lemegyünk a játszótérre?
- Hát persze, kisfiam, de egy kicsit később.
A fiúcska megértőn nyugtázta anyja válaszát.
John első pillanatban azt hitte, nem jól hall. Talán egy furcsa tréfa kellős közepébe csöppent? Vagy még nem ébredt fel egészen és csak álmodik? Bár, ha jobban belegondol, akár álom, akár nem, roppant kellemes, hogy családja így megváltozott. A reggeli kedélyes hangulatban zajlott, a gyerekek áhítatos tekintettel csüngtek apjukon, szinte itták minden szavát. Joe elmesélte, hogy dicséretet kapott az iskolában szorgalomból, mert ő volt az osztályban az egyetlen, aki mindig időre elkészítette a házi feladatát, méghozzá hibátlanul. A folyton erőszakosan követelőző Blacky kutya is türelmesen várt a sorára, csak akkor evett, amikor erre engedélyt kapott.
- Kivasaltam a fehér ingedet, és rendbe hoztam az öltönyödet is. Volt benne egy csúnya folt, de sikerült kiszednem - mondta Hanna.
Öltöny? Minek neki öltöny? A konferenciának már vége, a munkahelyére pedig pulóverben szokott járni. Felesége tovább folytatta:
- Mégsem tarthatsz előadást annyi ember előtt pecsétes ruhában.
Á, ez mégiscsak a régi Hanna, tehát nem álmodik. Elfelejtette, hogy a várva várt összejövetel tegnap volt.
- De drágám, hát nem emlékszel, tegnap voltam a konferencián. Akkor bezzeg bent hagytad a foltot.
Hanna gyengéden válaszolt, mint aki a legkisebb konfrontációt is kerülni akarja.
- Kedvesem, nekem mindig azt mondtad, hogy a nyelvészeti konferenciát szeptember 30-án tartják.
John kezdett kijönni a béketűrésből. Hogy-hogy Hanna nem követi a naptárt! Az előző napon, szeptember 30-án vett részt a konferencián, tehát ma október elseje van. Felesége és gyermekei bár udvariasan, de egyre azt bizonygatták, hogy John nem volt semmiféle értekezleten, és még nincs október elseje. Bizonyítékul bekapcsolták a rádiót, ahol a bemondó a családját igazolta. A férfi teljesen összezavarodott. Mi történhetett? Elveivel ellenkezett ugyan, de úgy érezte, egy jó velős káromkodásra lenne szüksége. Legnagyobb megdöbbenésére nem találta a megfelelő szavakat, mintha légüres térben keresgélt volna. Hát jó, szeptember harmincadika van, ő pedig elmegy a konferenciára.

Óvatosan közeledett a konferenciaközpont felé, arra számított, hogy üresen találja, ám tárt ajtó fogadta. Az emberek, akik az előcsarnokban aperitifjüket kortyolták, kísértetiesen ismerősnek tűntek. Rájött, ugyanazok az öltönyös férfiak és kosztümös nők csevegnek vidáman, mint az előző napon. John lába egy pillanatra földbe gyökerezett. Igaz, hogy látszólag elismerte, még nincs október elseje, de a szíve mélyén abban bízott, ez csak valami félreértés lehet. A bemondónak a rádióban talán rossz napja volt, és összevissza beszélt. Mobiltelefonja sem az általa vélt dátumot mutatta, ám annak sem hitt. Az is megfordult a fejében, hogy talán tegnap nem végeztek időben, olyan sokan szólaltak föl, és ma folytatják az értekezést. A bordóruhás, mosolygós pincérlány jelent meg előtte a tálcájával. John leemelt egy sárga italt, buzgón beleszagolt. Uborkaillat csapta meg az orrát.
- Hogy-hogy folytatják a konferenciát? - kérdezte John.
A felszolgálólány értetlenül nézett rá.
- Elnézést, de nem értem a kérdést. Minek a folytatásáról beszél?
John türelmesen elmagyarázta, hogy a tegnapi lingvisztikai értekezletre gondol. A lány megrázta a fejét.
- Nem volt itt tegnap semmilyen értekezlet. Utoljára a botanikai egyesület tartott itt közgyűlést valamikor augusztus közepén.
- Az nem lehet - vetette ellen a férfi. - Tegnap volt itt egy nyelvészeti konferencia. Én már csak tudom, hiszen felszólaltam.
A pincérlány hosszasan bámulta Johnt, majd odébbállt. A terem zsúfolásig megtelt, méghozzá mindenki pontosan ott ült, ahol az előző napon. Az előadók elismételték ugyanazt, amit John egyszer már hallott. A dél-afrikai professzor élvezetes stílusban tálalta fel a társadalmi nyelvi kódok rejtelmeit. A közönség ugyanannál a résznél nevetett, mint tegnap. John a fejét fogta. Mi ez a szörnyű deja vu? Talán megbolondult? Ő következett. Mialatt laptopját beüzemelte, gondolatai összezavarodtak. Amikor előadásának a címe, A nyelvi agresszió megnyilvánulása a különböző társadalmi csoportokban, megjelent a kivetítőn, felháborodott moraj futott végig a hallgatóság soraiban.
- Ez botrányos! - kiáltotta egy férfi.
John nem tudta mire vélni, de nem zavartatta magát, hozzálátott kutatási munkájának ismertetéséhez.
- Tíz éven keresztül végeztem vizsgálatokat a legkülönfélébb társadalmi csoportokban. Arra voltam kíváncsi, vajon hogyan jelenik meg a nyelvi agresszió...
A közönség az agresszió szóra felzúgott. John folytatta volna, ám a moderátor leintette:
- Elnézést kérek, de valóban erről a témáról szeretne beszélni?
- Igen, mivel ezt nyújtottam be a jelentkezési lapon is.
- Ez érthetetlen - keresgélt a papírjai között a moderátor. - Nálam az szerepel, hogy Az egyetértés a kommunikációban.
Most Johnon volt a megrökönyödés sora. Egyetértés? Soha nem foglalkozott ezzel a témával.
- Én az agresszióval...- próbálta megmagyarázni, de a moderátor közbevágott:
- Megkérhetném, hogy ezt a szót ne ejtse ki többet?
- Melyiket? - dadogott zavartan John.
A moderátor válasz nélkül hagyta. Egy pocakos úr állt föl az első sorban. Habár mélységesen megbotránkozott, mégis udvariasan adott hangot nemtetszésének.
- Meglep, hogy újra ezt a gyalázatot kell hallanom. Azt hittem, már régen feledésbe merült. Nagyon helyes, hogy törvény tiltja a használatát. Íme, most újra megbizonyosodhatunk kártékony hatásáról. Már régen láttam embereket ennyire feldúlt állapotban.
A hallgatóság egy perce magába szállt. Valóban, lassan fél évszázada, hogy eltörölték a... még rágondolni sem mertek arra a szóra, tehát hogy megszüntették azt a bizonyos kifejezést. Mindez akkor történt, amikor elkezdődött az Általános Béke korszaka, megszűntek a háborúk, a viszályok, és mindenki a legnagyobb összhangban élt a másikkal. Nem volt többé veszekedés, féltékenység, a gyengébb kihasználása, az emberek a legjobb tudásuk szerint segítették egymást. És akkor idejön ez a felforgató alak (ezt a szót is de régen használták már), és borzolja a kedélyeket. Egy harminc év körüli fiatalember emelkedett szóra:
- Sajnáljuk, hogy teret engedtünk az indulatainknak, de nem számítottunk rá, hogy valaha is hallanunk kell ezt a szörnyű szót.
A moderátor bólintott:
- Teljes mértékben egyetértek önökkel.
Johnhoz fordult:
- Arra szeretném kérni, hogy szíveskedjen elhagyni, a konferenciaközpontot!
John leforrázottan iszkolt a kijárathoz. Testes férfi állta útját. John riadtan ismerte föl főnökét.
- Nézze John, roppant kellemetlen, hogy ezt kell mondanom, de ugye megérti, hogy ezek után cégünk nem tudja önt tovább alkalmazni.
- Ez azt jelenti, hogy ki vagyok rúgva? - kérdezte John.
Főnöke részvéttel nézett rá:
- Ejnye John, mi ütött magába, hogy ilyen kifejezéseket használ? Szerencséje, hogy nem hívták ki a nyelvészeti rendőrséget, és szabadon távozhat.

Fejvesztve rohant végig az utcán, a járókelők nem győztek kitérni előle. Egy idősebb úrnak neki is ment, aki udvarias mosollyal reagált:
- Elnézést, hogy ön előtt mentem éppen!
- A mindenségét! - kiabálta John. - Miért ilyen illedelmes? Jól le kéne szidnia, hiszen magának rohantam.
A férfi egy pillanatra meghökkent, majd rendíthetetlen nyugalommal bocsánatot kért, és tovább ballagott. Mi történt? Hát teljesen felborult a világ? Nyugtalanul folytatta útját. Kicsiny tér felé igyekezett, a szökőkút vizétől talán lecsillapodik kissé. Egy eldugott sarokban a dél-afrikai professzor ült egy padon, mellette a halványbarna bőrönd.
- Ó, a bőrönd - csapott a homlokára John. - Az az oka mindennek.
- Úgy van - bólintott a professzor -, vagy inkább mégsem. Sokkal inkább az emberi gyarlóság. Tudtuk, hogy nem bírja megállni, és ki fogja nyitni. Már hosszú ideje figyeljük az embereket.
- Az embereket? - csodálkozott John.
- Igen, öt éve élünk az önök bolygóján, és szomorúan tapasztaltuk, mennyire eluralkodott az agresszió, a durva viselkedés a beszédben és a cselekedetekben is. Úgy láttuk, hogy ön nem ért ezzel egyet, szeretne ebből kilépni, ezért létrehoztunk egy olyan alternatív világot, amelyben nincs agresszió. Pontosabban mi csak eltöröltük az erőszakot, a többit az emberekre bíztuk. Nos, hogy érzi magát?
- Hát - habozott John -, ami azt illeti, nem túl jól, elveszttettem az állásomat.
- Kereshet magának új munkahelyet.
- De hol? Én csak a nyelvi agresszió különböző vetületeihez értek, ezzel foglalkoztam egész életemben. Most pedig ki sem ejthetem a számon. De miért?
A professzor tűnődve vizsgálgatta a férfit:
- Hát nem jó ez a tökéletes világ? A felesége és a gyermekei kedvesek, okosak.
- Igen, de valahogy olyan érzésem van, hogy így nem igazán emberiek. Mondja, nem mehetnék vissza hozzájuk?
- Vissza akar menni hozzájuk? Amikor veszekednek és rendetlenek? A felesége még az ingét sem tudta normálisan kivasalni.
Bár a professzor szavai kioktatónak tűntek, vidám tekintetéből látszott, hogy haza fogja engedni.
- Azt hiszem, időközben rájöttem, hogy pontosan olyannak szeretem őket, amilyenek - felelte John.
A professzor kinyitotta a bőröndöt.
- Nos, erre is számítottunk. Tudja, mit kell csinálnia, érintse meg a gépet.
Kattogás, duruzsolás, a fények villódzása, majd a forgószél következett. Johnt másodszor is elragadta az örvény.


Legkisebb gyermeke sírására ébredt. Az ötéves fiú öklével verte a hálószoba ajtaját, és úgy sivalkodott, mint akit a legválogatottabb kínzásoknak vetnek alá. Boldogan felsóhajtott: hazaérkezett.







Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Szenior tag
Regisztrált:
2005-11-11
Összes értékelés:
984
Időpont: 2012-08-29 15:43:36

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Micsoda nő ez a férfi! Bocsánat:férfias írás egy nőtől.Le a kalappal! Grt.Z
Szenior tag
Rozán Eszter
Regisztrált:
2006-11-14
Összes értékelés:
7452
Időpont: 2012-07-24 08:31:30

válasz Gyömbér (2012-07-23 22:31:59) üzenetére
Nagyon szépen köszönöm, kedves Gyömbér!

Szeretettel: Eszti
Szenior tag
Gyömbér
Regisztrált:
2007-01-11
Összes értékelés:
3808
Időpont: 2012-07-23 22:31:59

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Eszter!

Szeretettel gratulálok írásodhoz. Öröm volt olvasni. Az a helyzet, hogy teljesen egyetértek azzal a gondolattal, hogy mindenkiben van érték, szeretni való. Csak rá kell jönnünk, hogy mi az, és a megleljük azt a valamit, mi is táplálni fogjuk, és ezáltal az egész ember válik egyre értékesebbé.

Üdvözlettel: Gyömbér
Szenior tag
Rozán Eszter
Regisztrált:
2006-11-14
Összes értékelés:
7452
Időpont: 2012-07-22 15:00:33

válasz Zágonyi Mónika (2012-07-20 14:19:01) üzenetére
Kedves Mónika!

Igen, ha valakiben felfedezzük az értékeket, és azokra koncetntrálunk, az illető előbb-utóbb kivirul, mint egy szép virág. Köszönöm, hogy itt jártál!

Szeretettel: Eszti
Szenior tag
Zágonyi Mónika
Regisztrált:
2009-06-10
Összes értékelés:
1858
Időpont: 2012-07-20 14:19:01

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Eszti!

Nagyon érdekes az írásod, egészen lekötötte a figyelmemet! Ami azt illeti, én sem bánnám, ha úgy alakulna a világ, ahogyan Judit is írta :) azaz olyan világ lenne, "amiben az emberek úgy viselkednek egymással, ahogyan elvárják (elvárnák), hogy mások hogyan viselkedjenek ővelük".
Ezzel együtt viszont úgy érzem, hogy az írásod mélyén valahol az a mondanivaló rejlik, hogy ne akarjuk mindenáron megváltoztatni a másikat, hanem találjuk meg, becsüljük meg az értékeit... így jelentősen jobb, szebb lehet az élet...
Jó volt olvasni ezt a nagyszerű alkotást!

Szeretettel: Mónika
Szenior tag
Rozán Eszter
Regisztrált:
2006-11-14
Összes értékelés:
7452
Időpont: 2012-07-16 10:50:01

válasz dpanka (2012-07-14 22:06:35) üzenetére
Köszönöm, hogy nálam jártál, kedves Panka!

Szeretettel: Eszti
Szenior tag
Rozán Eszter
Regisztrált:
2006-11-14
Összes értékelés:
7452
Időpont: 2012-07-16 10:49:29

válasz Zagyvapart (2012-07-14 15:42:49) üzenetére
Köszönöm szépen, kedves Ferenc!

Szeretettel: Eszti
Szenior tag
Rozán Eszter
Regisztrált:
2006-11-14
Összes értékelés:
7452
Időpont: 2012-07-16 10:48:54

válasz Kőműves Ida (2012-07-14 14:22:00) üzenetére
Köszönöm szépen a hozzászólásodat, kedves Ida!

Szeretettel: Eszti
Szenior tag
Rozán Eszter
Regisztrált:
2006-11-14
Összes értékelés:
7452
Időpont: 2012-07-16 10:48:03

válasz T. Pandur Judit (2012-07-14 11:33:00) üzenetére
Kedves Judit!

Hát igen, valóban nem lenne rossz egy olyan világ, amelyben nincs agresszió, de azt hiszem, ez csak álom. Köszönöm, hogy itt jártál!

Szeretettel: Eszti
Szenior tag
Rozán Eszter
Regisztrált:
2006-11-14
Összes értékelés:
7452
Időpont: 2012-07-16 10:46:42

válasz Millali (2012-07-13 21:55:44) üzenetére
Nagyon szépen köszönöm, kedves Milali!

Szeretettel: Eszti
Szenior tag
dpanka
Regisztrált:
2007-11-07
Összes értékelés:
5355
Időpont: 2012-07-14 22:06:35

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Eszti!
Remek, ötletes történet, olyan mondandóval ami mindenkinek előnyére válhat! "Azt hiszem, időközben rájöttem, hogy pontosan olyannak szeretem őket, amilyenek "
Nagyon tetszett!
szeretettel-panka
Alkotó
Zagyvapart
Regisztrált:
2007-09-11
Összes értékelés:
1534
Időpont: 2012-07-14 15:42:49

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Eszti!

Bizony az emberi természet már csak olyan, hogy mindíg másra vágyik, mint amiben él, aztán amikor a képzelt világba kerül, kiderül, hogy az sem jó, és vágyik vissza. Érdekes, és tanulságos sci-fit olvastam, nagyon tetszett.

Szeretettel: Zagyvapart.
Alkotó
Regisztrált:
2012-03-29
Összes értékelés:
5352
Időpont: 2012-07-14 14:22:00

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *

Kedves Eszti!
Magam is egyetértek Judittal. Díjaznám azt, ha az emberek úgy viselkednének..., már csak azért is, mert amíg olvastam az írásod, odaégett az ebédem, s ha most a családom agresszíven, trágár szavakkal rám támadna, azt, semmiképp sem tartanám elfogadható viselkedési formának. :)
Viccet félretéve, valóban lebilincselő volt az írásod, sodort magával, nem tudtam abbahagyni, pedig őszintén bevallom sokáig csak kerülgettem, mert nem nagyon kedvelem a sci-fi műfajt, ez viszont nem is volt annyira az, mint amire számítottam. Sőt, ennyi igazán belefért.
Szeretettel
Ida
Szenior tag
T. Pandur Judit
Regisztrált:
2008-10-21
Összes értékelés:
4642
Időpont: 2012-07-14 11:33:00

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Eszti!

Ügyes fordulattal élve mutattad meg, hogy amitől szenved a főhősöd, lényegében az ad neki és a családjának kenyeret, mert a munkája is ezen alapul. :)
Jó gondolat, jó ötlet, ügyesen megírva!
Azért én mégis nagyon díjaznék egy olyan világot, amiben az emberek úgy viselkednek egymással, ahogyan elvárják /elvárnák/, hogy mások hogyan viselkedjenek ővelük. Na biztosan azért, mert én nem a nyelvi agresszió megnyilvánulásával foglalkozom a különböző társadalmi csoportokban! :D
Judit
Alkotó
Millali
Regisztrált:
2011-11-14
Összes értékelés:
2129
Időpont: 2012-07-13 21:55:44

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Eszti!

Jól elvarázsoltál ezzel az írással. Remekül gombolyítod a fonalat, olvasás közben egy percre sem lankadt a figyelmem. Fordulatos írásod mély mondanivalót hordoz: lehet, hogy mégsem lenne jó egy tökéletes világban élni? Úgy gondolom a választ is megkaptuk tőled.
Gratulálok, igazán lebilincselő olvasmány volt, profi módon megírva.
Szeretettel:
Millali
Szenior tag
Rozán Eszter
Regisztrált:
2006-11-14
Összes értékelés:
7452
Időpont: 2012-07-13 15:02:20

válasz Selanne (2012-07-12 21:45:54) üzenetére
Köszönöm szépen, kedves Marietta!

Szeretettel: Eszti
Szenior tag
Regisztrált:
2009-01-04
Összes értékelés:
8281
Időpont: 2012-07-12 21:45:54

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *

Nem ért csalódás most sem. Remek novella, fordulatos. A fantáziád már párszor bizonyságot tett erről. :-)

Szeretettel:Marietta
Szenior tag
Rozán Eszter
Regisztrált:
2006-11-14
Összes értékelés:
7452
Időpont: 2012-07-12 08:05:48

válasz Bödön (2012-07-11 07:51:46) üzenetére
Nagyon köszönöm, kedves Laci!

Szeretettel: Eszti
Szenior tag
Rozán Eszter
Regisztrált:
2006-11-14
Összes értékelés:
7452
Időpont: 2012-07-12 08:05:16

válasz Vesztergom Andrea (2012-07-10 19:12:52) üzenetére
Köszönöm szépen a dicsérő szavakat, kedves Andi!

Szeretettel: Eszti
Szenior tag
Rozán Eszter
Regisztrált:
2006-11-14
Összes értékelés:
7452
Időpont: 2012-07-12 08:04:01

válasz szusi (2012-07-10 08:04:10) üzenetére
Kedves Szusi!

Bármennyire is vágyunk az újra, sőt még teszünk is érte, sokszor a megszokás nagyobb úr.

Köszönöm, hogy itt jártál!

Szeretettel: Eszti
Alkotó
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
7939
Időpont: 2012-07-11 07:51:46

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Eszti!

Hiányoltalak már! Jó volt olvasni új írásodat. A sci-fi is fekszik Neked. Fordulatos, jól megírt történet. Tetszett!!!

Üdvözlettel: én
Alkotó
Vesztergom Andrea
Regisztrált:
2010-06-27
Összes értékelés:
837
Időpont: 2012-07-10 19:12:52

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Ez tök jó volt.
Először amolyan Kramer kontra Kramer-feelingem volt, aztán teljesen elmúlt, amikor a professzorhoz és a bőröndös részhez érkeztem.
A vége pedig egészen nagyszerű lett.
Izgalmas, fordulatos történet, nem tudtam abbahagyni közben, ideragasztottál a képernyőhöz.
Gratulálok, igazán remekül megírt mű!
Alkotó
Regisztrált:
2010-10-11
Összes értékelés:
2703
Időpont: 2012-07-10 08:04:10

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Érdekesek vagyunk,mi emberek. Mindig valami ideát kergetünk és ha megvalósul akkor vissza szeretnénk kapni a régit, ami miatt annyit "szenvedtünk".

Legutóbb történt

Kedves alkotást töltött fel Csendben álmodozni címmel

Gwendin alkotást töltött fel Öröm (Szeretettel Annának) címmel a várólistára

black eagle bejegyzést írt a(z) A lóápoló 37. fejezet című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) A lóápoló 36. fejezet című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) Hazudhatnám című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Tündérfürt 8. című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Magyar eutanázia című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Tündérfürt 9. című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Milliomosok... Milliárdosok... című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Mi kommunista ifjak...II/9. című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Mi kommunista ifjak...II/8. című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Égigérő árnyak - Angyalszárnyak XII. című alkotáshoz

alberth bejegyzést írt a(z) Láttalak című alkotáshoz

ElizabethSuzanne bejegyzést írt a(z) Pipacsmező című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2018 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)