HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 5

Online vendég: 27

Tagok összesen: 1886

Írás összesen: 49114

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kankalin
2019-11-18 17:49:15

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / fantasy
Szerző: Antonia Alessandra AtlantasFeltöltés dátuma: 2012-07-14

Paphie a vándor 4

Két hét múlva elhagytam a síkságot, s ismét útnak indultam hogy megtaláljam a csordám. Az oldalamon lévő seb a két hét alatt kissé elfertőződött, s érzékennyé vált. Rettenetesen fájt, s mi több, tele volt légylárvával. De sem a fájdalom, sem a fertőzés nem tarthatott vissza attól, hogy tovább menjek. Mennem kellett, hiszen eleget pihentem, na meg az ösztöneim egyre hajtottak tovább. Magam mögött hagytam a termékeny síkságot, s ismét útra keltem. Két napi járóföldre eltűntek a síkságok, helyettük tűlevelű erdők jelentek meg, s tudtam, hogy itt nagyon óvatosnak kell lennem, ha nem akarok vacsora lenni. Tudtam, hogy erre felé sok ragadózó él, akik szívesen támadnak meg magányos, öreg, tapasztalatlan, vagy gyenge állatokat. Szerettem volna bevetni magam a fák közé, de tudtam, hogy a ragadozók is onnan leselkednek, és ha rosszul választom meg a helyet, ahol letérek a nyílt terepről, akkor utoljára látom ezt a tájat, s a csordámat pedig soha többé. De ha itt maradok, akkor még inkább kiteszem magam a fenyegetésnek. Most mit csináljak? Előttem a sűrű erdő, mögöttem a széles, határtalan pusztaság. Tanácstalanul néztem mindkét hely felé, de egyik fenyegetőbb volt, mint a másik. Míg tétován mérlegeltem az esélyeim, s a haladás további irányát, egy vékony, mégis ismerős hang ütötte meg a fülemet. Egy segélykérő kiáltás, mely végig zúgott a tájon. Ösztönösen a hátam mögé, napkelet felé fordultam, ahol a végtelen síkságot láttam, ahonnan jöttem. De a hang is onnan jött. Mit tegyek? Válaszoljak, vagy hallgassak, és lehet, hogy el kerüljük egymást a hang gazdájával? Az ösztöneim azt súgták, feleljek, de az eszem, a hallgatást parancsolta. A hang közeledett felém, és türelmetlen, sürgető kiáltás ismét végig futott az agyamon. Nem tudtam tovább hallgatni én sem. Annyi félelem, rémület, és kérés volt benne, hogy nem maradhattam csendben.
-Erre gyere!- kiáltottam. Hangom visszhangot vert, s füleltem a válaszra, ami hamarosan jött is. Pár perc múlva feltűnt a gazdája is. Két fiatal, bár nem a fajtámba tartozó, Hadrosaurus volt. Figyeltem őket, s hamarosan megállapítottam, hogy ők Corythosaurusok. Mindenre számítottam, csak erre nem! Azt hittem a fajtám fiatal egyedei kószálnak erre. A fenébe! Hogy lehetek ilyen ostoba, hogy összetévesztem a saját fajtám hangját egy másikéval? Hogy ugorhattam be ennek? Bár, nem is figyelem annyira a hangot, hanem inkább a benne lévő tartalmat. Meg aztán elég távol voltak, hogy tisztán halljam. A két ifjoncon is láttam, hogy ők sem rám számítottak. Azt hitték egy fajtársukat találják meg itt. Láttam rajtuk a csalódást. Most mi a fenét tegyek? Hagyjam itt őket? Igen, ez lesz a legjobb. A két fajnak sose volt egymással baja ugyan, de én nem vagyok pesztonka, azonkívül elég gondom van a sérülésemmel. Ha a nyakamba veszem azt a terhet, amit ez a két kölyök jelent, nem hiszem, hogy helyt tudnék állni. Elfordultam, hogy tovább menjek, de a két kölyök is elindult.
- Velem akartok jönni?- néztem hátra, mire a kölykök félénken bólintottak. - Felőlem - morogtam magam elé, s mentem. A két fiatal szorosan a nyomomban haladt. Rövid bemutatkozás után meg tudtam, hogy a nevük Asteria és Iklenos, és testvérek, akik szintén a csordájukat keresik. Már lassan egy hónapja elszakadtak tőlük, s hiába keresik sehol sem leik őket. Az én történetemre nem voltak kíváncsiak, de nem is akartam beszélni róla. A sérült oldalamat is igyekeztem elrejteni előlük. Este sem álltam meg, hanem mentünk. Nem akarok megállni, míg az erdők tartanak, bár éreztem, hogy egyre fáradtabb vagyok, nem adtam magamnak időt, hogy pihenjek. Eleget pihentem az elmúlt napokban. Elhatároztam, csak akkor állok meg, mikor feltétllenül szükséges, és nem időzöm sokáig egy helyen. A két ifjú is elég jól bírta az iramot. Csak egyszer álltunk meg egy rövid táplálkozás erejéig, meg hogy oltsuk a szomjunk, de aztán mentünk tovább. Hajnalban azonban, nem tudom miért, hirtelen összecsuklottam, és az oldalamra esetem. Szerencsétlenségemre pont arra, amelyik sérült volt. Kínomban felüvöltöttem. A Corythosaurusok aggódva ugrottam hozzám. Izgatottan hajoltak fölém, s várták, hogy megmozduljak. Megpróbáltam feltápászkodni, de nem ment. A fiatalok nem értették mi bajom van, én pedig csak feküdtem a földön. Éreztem magamban a kimerültséget, és a gyengeséget. A sérülésem löketet, és fájt. Végül egy negyedóra múlva összeszedtem magam, és nagy nehezen lábra álltam. Mikor tovább akartam indulni, a fiatal hím elém állt.
- Eredj az utamból!- mordultam rá
- Nem, nem mész sehová! Megsérültél öreg Parasaurolophus, nem mehetsz tovább!
Még ilyen szemtelenséget! Még hogy egy taknyos kölyök, akinek a fenekén van a tojáshéj, mondja meg, hogy mit tegyek? Mit tudnak ezek ketten tenni, hogy megakadályozzanak a tovább menetelben? Dühösen félre akartam lökni az utamba álló Corythosaurust, mikor az oldalamba belehasított a fájdalom. Visszakaptam a fejem, és láttam, hogy a sérülésem egy helyen felszakadt, és vérzik. A nyavalyába! Ez rosszabb, mint hittem. Így tényleg nem mehetek tovább, a kölyöknek igaza van, így hát lecsillapodtam, és szégyenkezve néztem magam elé.
- Gyerünk, keressünk valami biztonságos helyet az erdőben, vagy a környékén- morogta Asteria.
Óvatosan indultunk az erdő felé. De én nem akartam a fák közé menni, hiszen vérszagot árasztottam, és nem akartam a ragadozók figyelmét felkelteni. Már az is csoda, hogy nem hallották meg az esésem zaját, és a fájdalom kiáltásom. Iklenos észrevette a húzódozásomat, s körbenézett. Ő sem látott semmit a reggeli napsütésen, és a füves pusztán kívül. Tanácstalanul és kissé dühösen nézett rám, jelezve, hogy nem ért semmit. Ekkor Asteriának mentő ötlete támadt. Néhány kilométerrel lejjebb emlékezett egy kis fenyő ligetre, ami ugyanolyan messze van az erdőtől, mint a síkságtól. Ez az ötlet tetszett, s hamarosan csak ugyan elém tárult a fenyő liget. Ekkorra már nagyon elfáradtam a vérveszteség miatt, s csak egy vágyam volt: lefeküdni, és nem mozdulni. Láttam, hogy Asteria jó búvóhelyet választott. Néhány hatalmas fenyő, és több kisebb alacsonyan növő ciprusféle vette körül a helyet, és ez pedig arra jó, hogy ne lássa meg senki a liget lakóját. Azt hiszem itt biztonságban leszünk egy darabig.

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
Regisztrált:
2011-08-27
Összes értékelés:
2710
Időpont: 2012-07-25 21:14:06

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
válasz Antonia Alessandra Atlantas (2012-07-19 15:41:01) üzenetére
Kedves Antonia!

Köszönöm :) Ha van kedved írhatsz Te is hozzám. Jót és rosszat is. Talán még tanulok is belőle :)

Ági
Alkotó
Antonia Alessandra Atlantas
Regisztrált:
2007-01-22
Összes értékelés:
197
Időpont: 2012-07-19 15:41:01

válasz Krómer Ágnes (2012-07-17 20:36:12) üzenetére
Köszönöm szépen Ági, nagyon örülök, hogy tetszenek a történeteim! Remélem, hamarosan a többi történetemet is olvasod majd, és írj hozzájuk kritikát, akár jót, akár rosszat :)
Alkotó
Regisztrált:
2011-08-27
Összes értékelés:
2710
Időpont: 2012-07-17 20:36:12

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Antonia!

Nem olvastam mindent amit eddig írtál, de valahogy "rákaptam" a történeteidre. Tetszett.

Barátsággal: Ági

Legutóbb történt

oroszlán bejegyzést írt a(z) Zártkörű című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Fritz kalandjai: Tudod mit...? című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Fekete szemek című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Fekete szemek című alkotáshoz

alberth alkotást töltött fel Akkor élünk mi igazán... címmel a várólistára

Vox humana bejegyzést írt a(z) Semmi című alkotáshoz

Marcsy bejegyzést írt a(z) Hová lettek? című alkotáshoz

Marcsy alkotást töltött fel Az Igazság címmel a várólistára

Ötvös Németh Edit alkotást töltött fel Éhség címmel a várólistára

Miléna bejegyzést írt a(z) Izzásba dönteni című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) hópelyhek című alkotáshoz

Vári Zoltán Pál bejegyzést írt a(z) Újra című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) hópelyhek című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Érzéki csalódás című alkotáshoz

Krómer Ágnes bejegyzést írt a(z) Érzéki csalódás című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)