Fojts tenger, folyó örvénye fullassz!
Érezzem, ahogy a hideg kés a húsomba vág.
Minden idegszál izzik, s a szívem lassan megáll.

Gyilkolj még élet, tomboló vad erőkkel dönts le!
Véremmel itasd a földet, érezd csepegő könnyem!
Minden pillanatban lökj egy haszontalan gondolatba!

Lángoljon házam, lelkem várát ostromolják gondok.
Végtelenek látszó játszmában, legyek túszod, foglyod.
Ha épp unatkoznál, koporsómon dolgoz,
Eső mosta tetememre teríts piszkos rongyot!

Kíván nekem rosszat, érints úgy, mint gyilkos!
Élvezd ki, ha fájdalmamtól üvöltők és sírok!
Vegyél fel a harcban, lökj az első sorban, s neves,
Hogy a sortűzben testem lyukas lett, s szemem üres lelet!

Mégis köszönöm élet, hogy felneveltél,
A szeretet gyógyerejébe beleengedtél,
S, hogy forrásvizembe mérget sosem cseppentettél.

Köszönöm, hogy mikor könnyem patakká hízott
Nem építettél gátat, hagytad, folyjon, mint a Nílus,
S engeded, hogy kezem fogják, mikor éppen csúszok.

Köszönöm, hogy megtanítottál látni, nem csak nézni.
Barátot és ellenséget, jót és rosszat, fényt, s sötétet már érzek,
S így minden pillanatban velük együtt élek.

Sosem hagytál cserben, s mutattad, hogy létezem,
Bár száz bajba sodortál, mutattál ezer szépet.

Barátom, hogy bátran adj gázt, szerezz erős féket.
Versemet, ha megélted, megérted, s gyorsan megemészted.