Tombol a nyár, rekkenő a hőség,
mindegy, hogy az óra hányat mutat,
szemem mindig csak árnyat kutat,
jó, jó, szeretlek... de ez a bőség...
kicsit sok nekem ez a kánikula,
szédülten kószálok, mint egy kába liba
a fák alatt, de áttűz a nap a lombokon,
a szél is bujdokol, ki tudja hol...
Felhők után kutatok, várom a
megváltó égi könnyeket,
nincs levegő, csak benzingőz és por,
a nagyváros átka, ebben az aszályban,
a fák is alusznak hervatagon, a fű is
elhevert, mint halott, elnyúlt gyenge teste,
szomjasan kókadnak a virágok este,
irgalmatlan szikkadó egek, s ti szelek
küldjetek mennydörgést, s levegőt frisset,
levegőt... levegőt... megváltó hűset!