Neonlámpa fénye alatt lépek,
tekintetem nem keres téged.
Mégis megpillantlak, mint régen.
Szívem nagyot dobban, elég szégyen.

A minap újból álmodtam veled,
s fájdalmas mosollyal ébredtem.
Boldog álom volt kellemetlen
ébredéssel, melytől észhez tértem.

De nem foglalkoztam többé ezzel,
azt hittem csak újabb emléke
borzasztó, régi életemnek,
melyet máshol tovább részletezek.

De most olyan helyen látlak újra,
melyre nem gondolhattam soha.
Az áruház fedele alatt
találkozik tekintetünk újra.

Te is észre veszel, s el is kapod
barna szemed, mely lelket rabol.
Elmész mellettem, és illatod
az összetört szívemig hatol.

Tekinteted újfent engem talál
beláthatod nem képzelsz csodát.
Ott állok a rengeteg partján,
mely fagyott halakból, fagyikból áll.

Már nem ugyan az az elgondolás,
de most sem mondhatnék neked mást,
ismételném, hogy velem sétálj.
Ezt kértem az iskola udvarán.

Te nemet mondtál, én nem viseltem.
Gyermeteg fejjel üldöztelek.
Fenemód bánom ezen tettem
most is megsínylem ezerszeresen.

De te olyan szép nővé érettél.
És azóta sem ismerhettél
engem, ahogyan téged, én sem.
Csak messziről csodállak, nézlek.

Mert látom, ha újból odamennék,
neked többé sohasem kellenék.
Elraktároztál olyan helyre,
ahonnan nincs út a szívedbe.

Lehet nem a tettem a nagy hibás,
hanem szépnek engem nem találsz.
Ezen változtatni nem lehet,
de testem, meg eszem tovább edzem.

Egyáltalán nem miattad teszem.
Így vagyok boldog, lelkem repes
amikor futok, súlyt emelek.
De reményt is ad lányok szívéhez.