Lassan közeledett. Ahogy hangtalanul suhant a fák között, még ha meg is látták, biztosan nem hittek a szemüknek. De miért látnák meg? Ezt a helyet az itteni történetek szerint egy vad bestia lakja. Ahogy az árnyékként mozgó vadász egyre közelebb ért, megmarkolta a dárdáit, amik ezüstösen csillogtak a telihold fényében. Hamarosan már a barlangban is volt. A vízcseppek hangján kívül valami halk hangot is hallott. Követte a hangot a barlangban. Hamarosan sikerült megtalálnia, amit keresett: egy hatalmas termet, benne egy nagy fészekkel, amiben két nagy, pikkelyes lény aludt, hozzájuk képest eléggé csendesen. A vadász mérget csepegtetett a két fegyverre, de ami kevés a talajra jutott, az sercegve eltűnt, nagy lyukakat égetve belé. a vadász célzott, és eldobta a két dárdát. Amint eltalálta a két sárkány mellkasát, felriadtak, szárnyukat kitárva felágaskodtak, hogy lecsapjanak a vadászra, de egy pillanat múlva már holtan estek össze a férfi előtt, aki egy gonosz kacaj kíséretében távozott. Azonban volt valami, amit nem vett észre: egy csöppnyi lény, mint a kisgyermek, foltokban pikkelyes bőrrel, és zölden izzó hüllőszemekkel, amint a fészekből kibújva odaszaladt a holttestekhez. A kis lény nem volt más, mint egy emberbőrbe bújt sárkánykölyök.
- Anya! Apa! - sírt a holttestek felett. Nem volt képes elfogadni, hogy az anyja, aki mindig enni adott neki, ha éhes volt, ha szomorú volt, felvidította, és apja, akihez mindig fordulhatott, ha félt, megvédte, és aki mindig benne volt egy kis játékban, meghalt. Talán jogosan teszem fel a kérdésem:
Ki a valódi szörnyeteg?