Nem láng, kard vette vérüket,
tankoknak mentek ők elébe,
és nem volt alku, tűzszünet,
csak túlerő... S mi lett a vége?

Anyák zokogtak sokhelyütt,
szívük szakadt a hullaházban,
apa, s fia együtt feküdt,
holtsápadtan, merevre váltan.

Ősz volt, szitált a bús eső,
november jött, a gyászos hónap,
nagyüzem lett a temető,
új sort nyitottak új síroknak.

Leányok, húgok, kedvesek
reméltek még, csak vártak egyre,
s pergettek aztán könnyeket
gyöngyként a vétlen keresztekre.

A csók viszonzatlan maradt,
az ara - szűz, a gyermek - árva,
s nem hullt ötvenhat év alatt
fátyol e nagy tragédiára...
______________________________

2012. október 23.