A kihűlt kandalló padlójára apró pihe-porként szitál a kéményből lehulló, tavalyról örökül maradt korom. Margit néni ismét a seprű után nyúl és a mai napon kitudja hányadszor is lapátra söpri, majd lassú mozdulatokkal a kukába rázza a rakoncátlan szemcséket, majd mélyről jövő sóhajtással vissza állítja a sarokba. Nem jól van ez így csóválgatja a fejét. Valami drámai némaság honol az amúgy is gyakran csendes otthon levegőjén. A terített asztal fölé hajol és a megszokott rítussal meggyújtja az odakészített gyertyát. Most is, mint mindig az asztalfőre ül, hisz évek óta így van ez, mert Ő az egyetlen lakója ennek a vén, nádtetős kis háznak, mióta gyermekei szétszéledtek a nagyvilág forgatagában. Ölében összefont kezében olvasót morzsolgatva belekezd az imába, hisz minden évben így szokta Karácsony estéjén. Hol a gyertya lángjába, hol a kandalló melegébe bámulva. Az az bámult volna, ha a kandallóban apró lángnyelvecskék táncoltak volna, de nem így volt...
Az idei Ünnep nagyon más. A változás szele már egy ideje a levegőben keringett. Sok furcsa, szokatlan dolog történt. Nem jött el az Ősz és nem hullottak le a levelek, nem keltek útra a költöző madarak és egyetlen egy árva hópihe sem szállingózott. Jó-néhány évet megélt már és mindig mindennek meg volt a maga rendje, ideje. 2020. Decemberére azonban felfordult fenekestől a világ. Sem az emberek, sem az időjárás nem emlékezett a régi idők Ünnepére.
A gyertya lángja nagyot pislogva végleg kialudt, de Margit néni észre sem vette, csak bámulta a hideg kandalló kövére szemtelenül lepergő korom-szemeket. Komótosan felállt és ismét felsöpörte a hívatlan vendégeket, majd az ablakhoz lépve belenézett a lenyugodni készülő Nap vörös fényébe. Ismét csak a fejét csóválta. Micsoda rendellenesség! A fákon zöldellő leveleket borzolt a szél, még a langy esti levegőt néhány fecske szelte át vacsorát gyűjtögetve. Ráncos, megkérgesedett kezével elmorzsolta az arcán legördülő könnycseppeket, majd visszatopogott az asztalhoz. Végig hordozta tekintetét a díszes terítéken és az ünnepi étkek, sütemények során. Bár évek óta magányosan ünnepelte a szeretet ünnepét, mindig megadta a kijáró tiszteletet.
Borús hangulata egyre csak fokozódott az est beköszöntével. Már rég pattogó tűznek kellene táncolni a kanadallóban és a feldíszített Karácsonyfán pedig, fényfüzérnek kellene világítani. Pedig most csak nehéz félhomály ül a szoba langyos levegőjén. A nyitott ablakon át beszűrődő esti madár dal groteszkül megül a sarokban sötéten megbújó fenyő ágain. Hiába a mézeskalács illat, hiába az ima, sőt teljesen hiába áll a feldíszített fa, nincs Karácsony! Illetve a naptár szerint van, de a természet minden rezdülésével meghazudtolja ezt! Félelem futott át az idős néni lelkén. Egy szívet szorító békétlenség. Tudta, ez nincs rendjén, nagyon nincs rendjén. Még egyszer összesöpörte a korom-pihéket és az ablakot nyitva hagyva bebújt a nyári-takarója alá, anélkül, hogy felkapcsolta volna akár egy percre is a Karácsonyfa fényeit.