HONLAPUNKTagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K. |
ALKOTÁSOKCikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj |
EGYÉBLinkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal |
Statisztika
Online vendég: 34 Tagok összesen: 1915 Írás összesen: 51226 |
|
Regisztráció![]() ![]() |
![]() Utolsó hozzászóló: ![]()
|
Szerző: Kőműves IdaFeltöltés dátuma: 2013-01-25
JuditMár az óracsörgés előtt felébred, fel is kel, hamarosan úgyis csörögne, kimegy a verandára, kiszagol, milyen idő van. Ragyog a nap, igazán szép idő ígérkezik, álldogál egy kicsit, hallgatná a madarak csicsergését, ha nem ugatna közbe Zsandár. Őkelme szereti ha rá figyelnek. Most is rohan, hozza a labdát, bökdösi vele a kezét... - Még mit nem képzelsz, azt hiszed nekem sincs más dolgom mint, hogy játsszak veled? Különben is beleugattál a kellemes madárcsicsergésbe, legalább azt élvezhettem volna egy kicsit! No megy, elkészíti Bandika uzsonnáját. Nagyon válogatós ez a gyerek, sosem lehet tudni, hogy megeszi-e az iskolában amit kap, inkább még pakol is neki azt amit szeret, így legalább biztos benne, hogy eszik valamit. Még így is olyan vézna szegényke... no, idővel majd csak megerősödik.
- Hé, Bandika ébresztő! Elkésel az iskolából - csak úgy beszól az ajtón, aztán megy a konyhába készít neki finom szendvicseket. Azután fel is öltözik, már készen van, de Bandika sehol. - Bandika, már szóltam, gyorsan pattanj ki az ágyból! Gyerünk, gyerünk egy, kettő! - Ne anya, nem érzem jól magam - mondja elnyújtott hangon - no, ezt nem játsszuk végig minden reggel. - Miattad kések én is, mert ki nem lehet verni az ágyból. Ezt a lusta kölyköt, azonnal pattanj és öltözz! - No, ennek van hatása, a végén még tényleg elkések. - No, indulás! - de nem, ő még Zsandárt is meg akarja etetni. - Nincs rá idő, na gyerünk! Majd apád ad neki, ha hazaér a munkából. Nehezen szokja meg a korán kelést ez a gyerek. Persze, jobb lenne ha aludhatna ameddig jól esik, de hát elvégre más másodikos, meg kell szoknia a korán kelést, a pontosságot. Most is alszik még, alig vonszolja magát. Oda szól neki, hogy csukja be a kaput. Na végre, indulhatnak! Az iskola előtt kiteszi Bandikát, s máris tovább hajt, így még beér ő is időben a munkahelyére. A Bevándorlási Hivatalban jogtanácsos. Talán akkor sem lenne semmi baj, ha késne egy kicsit, de ő nem szeret, őt így tanították, így szokta meg, szereti betartani a rendet... Alig foglalja el helyét az íróasztalánál, amikor csörög a telefonja. Gizi néni az, Bandika tanító nénije. Hogy lázas a gyerek? Különös neki fel sem tűnt reggel. Megígéri, hogy telefonál a férjének, s ő majd érte megy. Aztán Andrást hívja. Nem veszi fel. Negyedórán át hívogatja, csörög sokáig, semmi. Hol a fenébe van András, hogy nem veszi fel? Megbeszéli a főnökkel, hogy haza kell vinnie a gyereket, mert beteg, húsz perc múlva itt lesz! Elviharzik. Bekopog a tanterem ajtaján, s csak int Bandikának, hogy jöjjön, nem akarja az órát zavarni. Gizi néni mégis kijön a gyerekkel. Még odasúgja neki, hogy magas láza van, nagyon rosszul érezheti magát, csak maradjon otthon nyugodtan amíg meg nem gyógyul. Megköszöni. Hát ez a nap is jól kezdődik. Amikor a ház elé érnek, akkor bosszankodik, hogy valaki a kapu elé parkolt. Most ő hová a csodába álljon, mégsem állhat más kapujába. No, itt hagyja csak az út szélén, úgyis megy tovább azonnal, csak éppen megbeszéli Andrással, hogy vigye orvoshoz Bandikát. - Zsandár, fogd be! - muszáj ennek a kutyának folyton ugatnia? Az előszobából a nappaliba nyit, azonnal neki szegezi a kérdést Andrásnak. - Mi a csudáért nem vetted fel azt a telefont, legalább negyedórán át csörög... - itt elakad a szava. Meghűl benne a vér... Ez mit keres itt?... Aztán fennhangon is neki szegezi a kérdést. - Te mit keresel itt?... Hogy kerülsz te ide? - kérdi, de a dühtől elcsuklik a hangja. Aztán csak úgy átsiklik az agyán, hogy tegnap itt hagyta valahol a sarokban a partfist, felkapja, s most már magánkívül ordítja. - Megmondtam, hogy ide soha többé nem teheted be a lábad! Takarodj innen, de azonnal! - s lendíti a partfist Vilma felé. Még hallja Vilma könyörgő hangját... - Judit, hallgass meg kérlek!... - de ő akkor már se lát, se hall a dühtől. András közeledik felé, de ő csak Vilmát látja, s érzi, hogy ha azonnal el nem tűnik, akkor megüti a guta. Nem bírja elviselni a látványát, a közelségét, ordít magánkívül s üt. Vilma menekül ki a szobából, sírva fakad, bocsánatért esdekel... de ő túlkiabálja, nem hallja Vilmát, mert nem akarja hallani, és most már azt is tudja, hogy nem is fog megbocsátani soha, de soha! Már kinn vannak az udvaron, Zsandár a segítségére siet, hangos ugatással ront rá az idegenre. Vilma sikoltozik, s most már menekül, a kutya egészen a kapuig zavarja, s miután becsapódik a kapu mögötte, ő visszatér a házba. - Mióta jár ide, válaszolj? - András ott ül megsemmisülten, szótlanul - nagyon jól tudod, megbeszéltük, hogy ide többé nem teheti be a lábát, s te a hátam mögött találkozgatsz vele? - András feláll, aztán fel s alá járkál, végül csak kibukik belőle. - Az istenért Judit, nem haragudhatunk rá egy életen át... mégiscsak a húgom! - mondja reszkető hangon - különben csak most láttam először azóta, félórával ezelőtt jött, azt mondta meglátott az utcán, szeretne kibékülni velünk, hiányzunk neki... baleset volt! - Hogyhogy baleset volt? Te képes vagy felülni ilyen szánom-bánomnak? Nagyon jól tudjuk, hogy mi volt! Mi az, hogy hiányozunk neki... talán azt hiszed, hogy nekem nem hiányzik, no nem a húgod, hanem a lányunk... - a könnyeivel küzd, sírva fakad, s magánkívül üvöltözik. - Nyugodj meg kérlek? Megváltozott, megbánta, ezerszer megbánta... akkor még csak tizenhét éves volt. Neki sem mindegy... Bocsáss meg neki, hiszen tíz évvel ezelőtt történt! - mondja békülékeny hangon András. Ez őt még jobban feldühíti. - Te azt akarod mondani, hogy megbocsátottál neki? Nem, ezt nem teheted! Én sohasem fogom megbocsátani, megölte a gyerekemet, a gyerekünket! - s újra zokogásba fullad a hangja. András tehetetlenül nézi, majd karjait kitárva közeledik felé, de ő elhúzódik s rárivall. - Semmit sem változtat a lényegen, hogy tíz évvel ezelőtt volt. Megölte a gyerekünket, te meg most elárultál - András közbevág. - Judit, baleset volt, nem gyilkosság. Rábíztuk a babát, nem sejtettük, hogy be van drogozva, senki sem tudott róla. Elejtette, véletlen volt... baleset volt... bocsáss meg neki kérlek! Érzi, hogy szemeiben a könnyek villámgyorsan felszáradnak, lángot lövellnek úgy kiabál Andrásra. - Elárultál! Takarodj innen! Takarodj a házamból te is, és ne lássalak többé! András még próbálkozik, higgadtan kérlel, hogy ne gondoljunk a múltra. Szép életünk van, itt van Bandika... egy család vagyunk... szépen élünk, ne tegyük tönkre a saját életünket. De ő hajthatatlan marad. Most már ragaszkodik hozzá, hogy András elköltözzön onnan, méghozzá azonnal. - Most azonnal csomagolj és ne lássalak többé! - faképnél hagyja. Eszébe jut Bandika. Szegényke, beteg, s ő nem vele foglalkozik. Megy a kisfiához, most már úgyis csak ketten maradnak... ezután már csak ketten lesznek ebben a házban. Bemegy a gyerekszobába. Bandika alszik, de amikor leül az ágyára, felébred. Hogy kerül ide ez a kutya, rákiabál. - Zsandár, kifelé! - aztán megtapogatja a homlokát. Úristen, tűzforró. Hogy lehet ilyen figyelmetlen. Mondja, hogy lázcsillapítót hoz, meg borogatást a homlokára, mindjárt jön. - Ezt vedd be kicsim, meg teszek borogatást a homlokodra, aztán ha csillapodik a lázad, akkor elmegyünk a doktor bácsihoz, jó? - Éhes vagy? - Bandika a fejét rázza - főzzek teát, vagy gyümölcslevet hozzak? - az utóbbit kéri, jó sokat kell innia belőle, hogy lemenjen a láza. Kéri, hogy engedjem be a kutyát... pedig nagyon jól tudja, hogy nem szeretem ha bejön a lakásba, ez nem szobakutya. - Anya, tudod, hogy Zsandár takart be, és ő hozott vizet, amikor szomjas voltam, igazán lehetnél megértőbb! - ja persze, szörnyű ez a nap, csak a kutya törődött a beteg gyerekkel, most lelkiismeret furdalása van. Megígéri, ha hazajönnek az orvostól, beengedi Zsandárt. Most mosolyog Bandika, lázrózsa ül a kicsi arcán... na, majd mindjárt jobban lesz egy kicsit. Amikor hazajöttek az orvostól, akkor már enni is kért Bandika. Azután meg beengedte hozzá Zsandárt, hát hiszen megígérte. Ő meg leroskadt a nappaliban egy fotelbe. Micsoda szörnyűséges nap! Dolgozni sem ment vissza, sőt a főnökét sem hívta... minden úgy, de úgy összekuszálódott. Elkergette Andrást... Istenem, hová mehetett? Fel kellene hívnia... igazságtalan volt vele. Vilma kihozta a sodrából... Andrásnak mégiscsak a testvére, együtt nőttek fel, lehet, hogy neki is hiányzott a húga, csak sosem beszélt róla. Tíz éve... már tíz év múlott el azóta... az a szörnyű nap óta! Le kell nyugodnia, s higgadt fejjel átgondolnia ezt a mai napot. Fel fogja hívni Andrást, még ma fel fogja hívni... jöjjön haza... adjon neki egy kis időt, átgondolja, megbeszélik!... Talán meg kellene bocsátania Vilmának is... Egy nap, három szemszögből. Befejező rész! Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5
|
Vári Zoltán Pál bejegyzést írt a(z) A bárka mellett című alkotáshoz hundido bejegyzést írt a(z) A bosszú ára (6/8) című alkotáshoz hundido bejegyzést írt a(z) A bosszú ára (5/8) című alkotáshoz sailor bejegyzést írt a(z) A bosszú ára (6/8) című alkotáshoz sailor bejegyzést írt a(z) Cica- mica című alkotáshoz gleam bejegyzést írt a(z) Hajnalodik című alkotáshoz sailor bejegyzést írt a(z) Hajnalodik című alkotáshoz sailor bejegyzést írt a(z) Hajnalodik című alkotáshoz sailor bejegyzést írt a(z) Hajnalodik című alkotáshoz sailor bejegyzést írt a(z) Hajnalodik című alkotáshoz Kőműves Ida alkotást töltött fel A bosszú ára (6/8) címmel Magdus Melinda bejegyzést írt a(z) Anyám című alkotáshoz ElizabethSuzanne alkotást töltött fel Cica- mica címmel a várólistára A Napvilág.Net hírei:Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai![]() 2014. 10. 20. - Irodalom |
||||||||||||||||||||||||||||||||
Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2021 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió) ![]() ![]() ![]() |