HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 0

Online vendég: 10

Tagok összesen: 1863

Írás összesen: 48265

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

black eagle
2019-05-15 22:31:41

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / fantasy
Szerző: C.J.KFeltöltés dátuma: 2013-01-31

Perzselő Bizalom

A Kárpátok hegyláncai őrizték már régóta Erdély nyugalmát. Úgy uralták a környékét, mintha csak egy erődítményt akartak volna együtt alkotni köréje. A Moldoveanu-csúcs a kettőezer ötszáz negyvennégy méterével az égbolt végtelenébe nyújtogatta az orrát, belsejében pedig számos élőlénynek adatott meg a túlélés lehetősége.
Bazil a trónján ülve élvezte a hegy belsejéből áramló melegséget. Bár kint havazott éppen, ez a csodálatos természeti monstrum belülről olyan volt, akár egy gázkazán, s egyszer sem lett még libabőrös évei során. A hegybe vájt odúk hemzsegtek a melegvérűektől, - az ő népétől - s az őszi sárgult falevél színére emlékeztető íriszeivel minden mozzanatot figyelemmel kísért a nagy teremben, ahová most mindenki szép lassan gyülekezett.
Kopaszra nyírt fején számtalan tetoválás cikázott, mégis megcsillant a tintázott bőre a sziklákra felaggatott fáklyák meg-meg libbenő lángcsóvái által. Közel két méteres testével és arisztokratikus vonásaival, izmos és széles állkapcsával, igazi királynak hatott ahogy a trónusán elterpeszkedve , s kezeit a karfára téve ült kényelmesen.
Népéből áradt a családiasság, ahogy egy kupacba vegyülve társalogtak egymással, mégis érezni lehetett a lappangó feszültség szagát a meleg levegőben. A Telihold vonzása mindenkire akaratlanul is kihatott, és senki nem menekülhetett előle. Bazil valahogy a lelke mélyén érezte, hogy ez az éjszaka nem olyan lesz mint az eddigiek, amikor a kolónia együtt indult vadászni.
- Királyom! - térdelt le elé egyik hű harcosa, rangsorban csak a sokadik volt, de mégis látta szemében az elszántságot, és a porszemnyi feszengést. Teliholdkor senki se volt nyugodt.
- Elkezdődött? - kérdezte rögtön. Tisztába volt vele, hogy miért jött elé a férfi. Barna haja tiszta korom volt, s nagyon is tudta, hol járhatott pár perccel ezelőtt. Az üregben.
- Igen. - felemelte fejét, majd mélyen a szemébe nézett fáradt zöld színű íriszei most élénken világítottak, pupillája egy egyszerű csíkká alakult át. Lassan itt volt az idő. A vadászat ideje, amikor a kolónia együtt repül és lakmározik a Kárpátok között. Szabadjára engedik fenevadjaikat, hogy megtehessék azt, amit az ösztönük ilyenkor megkívánt. - Már elkezdtek átalakulni. Mind a hárman rendben vannak, a láncaikat megerősítettük és bezártuk őket.
- Rendben. - bólintott, majd egy újabb utasítást adott neki. Hangja mély volt és tekintélyt parancsoló. - Menj vissza és amint beteljesedett az átváltozásuk szólj nekem és én majd onnantól már teszem a dolgom.
- Ahogy óhajtja, Királyom. - mélyen meghajolt, majd hátrált tíz lépést, és csak azután fordult abba az irányba ahová indulni készül.
Érezte, ahogy valaki leült mellé a lábához. Nem kellett rá se néznie, már a terem végéből érezte a nedves mohára emlékeztető illatát.
- Hiram!
- Felség! - köszöntötték egymást halkan, majd csak ezután néznek egymásra. Hiram állt a legközelebb hozzá a rangsorban, de barátilag is. Ő védte a hátát a csatákban, ő ápolta hosszú ideig amikor súlyosabban megsebesült, és ő irányította a kolóniát amikor dolga volt a halandókkal és rákényszerülve elhagyta a fészket. Tudta jól, hogyha vele történne valami, az ő kezei között biztonságban lenne a népe.
Szőke haja és barna bőre most úgy ragyogott mintha csak a megfestett tökéletes Dávid szobor lett volna, világos zöld szemei pedig ragyogtak az arcában, akárcsak két égkő. Bazil sosem látott még nála szebb férfit. Még a Telihold vonzásában sem. Csak a jobb kezén éktelenkedő, de már félig gyógyult égési seb rontott az összképen.
- Mi történt a kezeddel?
- A keltetőben voltam. Egy kicsit perzselő most ott a hangulat. Még, hogy a nők csak a piros betűs napokon érzékenyek. Ha a halandók tudnák, hogy milyen egy likantróp nő a Telihold alatt, kútba vetnék magukat.
- Amúgy sem szeretik a hímek társaságát ilyenkor. - és nem szólt többet. Hiram pontosan tudta, hogy a fenevadjára koncentrált, ami már ott pislákolt benne, hogy lassan nagyot ásítva a bőrének készüljön vetni magát, hogy kitörhessen és az ösztöneinek élhessen. Csak még egy kicsit kellett várnia.
Hirtelen egy női sikoltás szakította félbe a pár másodpercnyi csendet. Tekintetét azonnal a hátsó ajtóra emelte, ahonnan a hang jött. Ösztönösen mind a ketten felpattannak, és amikor meglátta az előbbi harcosát, amint a vérző hasát markolássza, és égő arccal kiáltásra nyílik a szája, tudta, hogy nagy baj van készülőben. Vagy már meg is történt.
- Küldj ki mindenkit az erdőbe. Most! - utasította Hiramot majd két nőt küldött megsebzett harcosa felé, hogy segítsék ki a fészekből, s elindul hátra az üregbe, ahonnan további halál sikolyok szűrődtek ki.
Rohamléptekkel szelte át termet majd a hosszú, sötét folyosón át, ahol kialudtak a fáklyák, csak villanásokat lehetett látni és égő húst szagát érezni. Hangos reccsenések hangoztak fel, majd mintha törmelék zuhant volna a földre a folyosó végén.
Hirtelen megtorpant ahol elhaladt az egyik cella ajtaja előtt. A vasajtó még izzott a forróságtól, de már szilárduló félben volt, bent pedig láncok feküdtek egymáson össze-vissza mint a tekergő kígyók. A baj nagyobb volt mint gondolta, mert a következő kettő cellát is ugyan ilyen állapotban találta. Azonban valamit észre vett. Az ajtókat kívülről olvasztotta meg valaki, és a láncokat amik fogva tartották, az első átalakulásukon áteső ivadékokat, mind folyékonyan izzottak.
Nem hitt a szemének. Tudta, hogy egy ivadék soha nem lett volna képes megolvasztani a saját láncait, hiszen azok is és az ajtó is ezüsttel volt ötvözve, hogy legyengítsék őket, amíg teljesen át nem alakultak. Több féle likantrópia létezett e világon, de egyik újszülöttje sem volt olyan veszélyes mint egy vérsárkány ivadék, ha szabadon mászkált. Épp ezért zárták be őket ide mindig. Mindent egybe vetve pedig mindez azt jelentette, hogy áruló volt a kolóniában, aki pedig a halálával fog fizetni ezért.
Tovább haladt a hangok irányába, majd amikor látta, hogy a falak kiszélesedtek és nagy repedések futottak végig rajta tudta, hogy mind a három ivadék már előre haladt az átváltozásba. Ami semmi jót nem jelentett. Egy ivadék csak a sokadik átváltozása után képes irányítani annyira a fenevadját, hogy ne tépje szét rögtök a társait. Ha szerencséje volt, akkor az ivadékok egymásnak estek, nem pedig a fészek felé vették az irányt. Az ugyanis katasztrófába torkollt volna.
Szerencsére az első állítása bizonyult igaznak. Balra elfordulva a folyosón látta, ahogy a hegy fala kiszakadt és óriási lyukon át süvített be kintről a fagyos levegő, de ezzel még nem volt megoldva a probléma. Minél előbb meg kellett találnia őket és rákényszeríteni a hatalmát mindegyikre, hogy behódoljanak. Rosszabbik esetben pedig mindegyiket meg kellett ölnie, mert bár nem szerette a halandókat de mégsem tehette ki őket ilyen veszélynek. Három ivadék egész Erdélyt romba dönthette fél óra alatt.
Mély levegőt vett, és hagyta, hogy átjárja, a kintről jövő hegyi levegő és az erdő illata. Vadállata nem is totojázott sokáig. Lehunyta a szemeit és szinte látta maga előtt ahogy a nagy sárkány arany és metál zöld színű pikkelyes, hatalmas busa fejét felkapva megrázkódik és tömeges testével nekirugaszkodik a bőrének.
Minden idegszála megfeszült ahogy elkezdődött az átváltozása, és tudta, hogy nem szabad ellenállni neki, mert súlyos sérüléseket szenvedhet el. Érzete ahogy a teste minden milli méterjén megfeszül majd kiszárad a bőre és átalakul teljesen más állagúvá. A szeme égni kezdett és mikor kinyitotta pikkelyes karját figyelte ahogy a körmei megnyúlnak és a végtagjai teljesen átalakulnak és kiszélesednek. Csontjainak és ízületeinek ropogása, s törése elviselhetetlen kínt okozott, főleg ilyenkor a Telihold vonzásában még intenzívebb volt a fájdalom, de nem tehetett ellene semmit. Felnyögött amikor a végtagjai elkezdtek megnyúlni, majd pár másodperc múlva már a sárkány morgása bődült fel belőle. A falak megremegtek, de lehet csak ő reszketett a kíntól. Amikor érezte, hogy szűkös lesz neki a hely, még az átváltozása felénél neki lódult a falba ütött lyuk felé.
Egy lánc tekeredett rá a nyakára és amikor belemart a bőrébe és a húsába, felbődült a fájdalomtól, és füst szivárgott ki a szájából, a fenevadja pedig megtorpant. Teste a félig átalakult állapotában rekedt. Csak homályosan érzékelte a külvilágot. Sárkánya már szabadult volna, de a súlyos ezüstözött lánc visszatartotta.
Térdre kényszerült. Ő. A király. Hátra fordult és nem hitt a szemének. Hiram állt mögötte. Karja félig átalakulva tartotta az erős láncot. Az ő bőre is égett az ezüst miatt, arcán mégsem látszott a fájdalom szikrája sem.
- Te... - lehelte Bazil, s közben érezte ahogy teste önkénytelenül is megfeszíti a láncot ahogy a sárkánya szabadulni kívánkozott. - Mit képzelsz? - sziszegte, de hangja már régen eltorzult és állatiassá változott. Inkább csak mélyen recsegett a torka. Tüzet lett volna kedve köpni, de a lánc szorítása miatt nem tehette meg. Pedig legszívesebben hamuvá égette volna az árulót. Hiram volt a bajtársa, és most, több mint ezer év szolgálat után elárulta, s nem csak őt, hanem a kolóniát is.
- Gyenge vagy. - hangja könnyedén hasította a levegőt. Szemei izzottak, pupillája csak egy csík volt, hangja mégis egy fokkal mélyebb lett. - A Kolóniának erősebb vezetőre van szüksége egy olyan királynál aki térdre esik egy ezüst lánctól. - szánalmas kifogásnak hangzott ez a szájából, és valóban az is volt. Ennél mélyebben rejlett a gyűlölete, Bazil azonban még mindig nem értette. De már nem is akarta. Aki elárulta a Királyt az halállal lakolt.
Segíts! - szólt a fenevadjának, aki belül még mindig nyüszített a fájdalomtól. Érezte, ahogy megremeg a lába.
- Jobbá teszem ezt a közösséget. Unalmas minden, te pedig gyenge vagy. - csavart egyet a láncon és közelebb lépett hozzá. Még egy csavarás, s egy lépés.
És még egy. Míg végül már előtte állt és fölé magasodott.
Az istenit segíts! Egye vagyunk! Vagy talán meg akarsz halni? Azt akarod, úgy emlegessenek, hogy az "Elbukott Király?" - üvöltött magában a sárkányával aki mintha egy pillanatra meglepődve pislogott volna rá, hogy ezeket mondja neki. Több ezer éve voltak egy testbe zárva, s Bazil mindig is gyűlölte az ami, végül a kényszer vette rá, hogy elviseljék egymást. - Egyek vagyunk. - szólt még egyszer, sárkánya pedig felállt és erőt véve magán, megrázta a fejét és morogni kezdett. Mit morogni. Egyenesen hörgött és Bazil hallotta, ahogy az ő száján keresztül siklik ki a hang és megrengeti a falakat. Teste hirtelen folytatni kezdte az átváltozást és lassan felállt. Hiram vicsorítani kezdett rá. Fogai hegyesek voltak és bőre pedig kipikkelyesedett és egyre jobban rázkódni kezdett a teste, míg Bazil már majdnem teljesen átalakult. Amikor érezte, hogy már nem fér el, megragadta a láncot karmos kezeivel és egyenesen nekiszaladt a falon tátongó lyuknak. Még éppen kifért rajta és magával rántotta a még félig átalakult Hiramot is, de már késő volt. Számára.
A levegőben, ahogy zuhantak mind a ketten, csak a lánc kötötte már össze őket. A hátából kitörtek a szárnyai óriási üvöltés közepette, s érezte ahogy a farka is kinő, és végül hagyta, hogy sárkánya irányítsa és az ösztöne szerint cselekedjen.
Őrült és talán végtelennek tűnő sötétség volt az amit érzett, hogy percekig, vagy talán órákig is körül öleli. Amire először feleszmélt az-az volt, hogy már nem volt átalakulva és hogy egy sziklaszirten feküdt. Testének minden szegletét rézvörösen csillogó vér borította és nem tudta, hogy ő, vagy Hiram sérült e meg, s amikor a Moldoveanu hegy lábánál meglátta a félig ketté tépett férfit, össze szorult a torka. Lemászott hozzá és a holttest felé állt, majd hallotta, ahogy az erdőből a Kolónia tagjai félve lépnek elő bámészkodásuk közepette. Több meglepett sóhaj és sikkantás hangzott fel, ahogy megpillantották őket.
Bazil sosem gondolta volna, hogy Hiram ily módon fogja hátba támadni, de győzött és ez volt a lényeg.
- Gyenge csak az, ki Királyát ezüst lánccal támadja hátba. Te... isten verte bolond. - utolsó szavai hozzá csak suttogások voltak, mégis megremegett a hangja. Időbe fog telni mire ezt felemészti, de most volt jobb dolga is. A három ivadék, és még mindig itt volt neki szeretett népe, akiken még talán sok ezer évig gondoskodhatott.
- Testvéreim. - megrándult állkapoccsal fordult feléjük, s felpillantott az égre. A Telihold az ég tetején világított, akár egy lámpa a sötét szobában, ereiben már érezte a pezsgést. - Ma Újhold virradt ránk, tegyünk úgy mind mindig. Becsüljük meg a természet adottságait és ugyanakkor becsüljük meg sárkányainkat is. Táplálkozzon együtt a fészek! Most és mindörökre!
Az egész Kolónia őt figyelte, s már nyugalom sugárzott a tekintetükből. Egy emberként térdeltek le és hajtottak fejet előtte, majd mindenki szép lassan elkezdett átváltozni. Ő is így tett. Pár másodperc múlva pedig az egész Kolónia együtt repült és vadászott. Saját sárkányával pedig megbékülve egyszerre mosolyodtak el, amikor az égen repültek, s számtalan sárkányt láttak vele repülni, a levegőben, békességben.
Most és mindörökre.

Ezt a novellát egy pályázatra írtam. Izgalommal várom a véleményeket és a tanácsokat. Jó olvasást kívánok Mindenkinek!

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
Regisztrált:
2013-01-25
Összes értékelés:
5
Időpont: 2013-03-17 07:09:52

Kedves Saloma!
Köszönöm a bátorítást! Ezt a pályázatot már javítva, és átnyálazva adtam be novella pályázatra. Próbálok mindenféleképpen tanulni a hibáimból. Hajlamos vagyok, kusza mondatokat összehozni, mivel általában csak fejben tervezem meg amiket írok, és nem vázlatolom, így az írás során ha elkezdek egy mondatot, már a negyedénél a következőn gondolkozom. Tanulni fogok a hibáimból, és még egyszer köszönöm!
C.J.K.
Alkotó
Regisztrált:
2013-01-25
Összes értékelés:
5
Időpont: 2013-03-17 07:04:27

válasz Kate Chrysso (2013-03-03 16:15:44) üzenetére
Kedves Kate Chrysso!
Köszönöm szépen a kritikát. Nem másztál bele a lelkembe, tudom jól, hogy nem írok közel sem tökéletesen. Észrevételeidet mindenképpen figyelembe vettem, és javítani fogom. Ezt a novellát mindenképpen javítatlanul akartam felrakni, hogy ne csak a lektorom hányja a fejemre a hibáim, s remélhetően így még hamarabb sikerül tanulnom belőlük. Mindenesetre nagyon szépen köszönöm, a kritikát!
Alkotó
Kate Chrysso
Regisztrált:
2011-07-27
Összes értékelés:
115
Időpont: 2013-03-03 16:15:44

"Kopaszra nyírt fején számtalan tetoválás cikázott, mégis megcsillant a tintázott bőre a sziklákra felaggatott fáklyák meg-meg libbenő lángcsóvái által."
Kedves CJK. Azt hiszem erre mondják, hogy dagályos. Sajnos van ilyen az írásodban bőven. Remélem ezzel a lektorod is egyetért, és könyörtelenül megnyirbálja a művedet.
Égkő alatt gondolom ékkőt értesz.
Totojázni - nem kifejezetten irodalmi stílus. A "hirtelen" szavakat sem ártana likvidálni.
"Amire először feleszmélt az-az volt, hogy már nem volt átalakulva és hogy egy sziklaszirten feküdt" Hááát.
Remélem nem mászom bele a lelkedbe, de nálam nem lennél esélyes. Az ötlet nem rossz, a stíluson viszont még sok finomítani való van.
K.
Alkotó
Regisztrált:
2013-01-25
Összes értékelés:
5
Időpont: 2013-02-01 10:00:11

Nagyon szépen köszönöm! Mindig is imádtam a likantrópia témáját és fogom is. Amikor megláttam, hogy pályázatot hirdettek egy szem kikötéssel, hogy: "Szerepeljen benne egy db sárkány" Már tudtam, hogy ezzel a témával fogom megírni a novellát. Bár még nem küldtem el, mert még a lektorom átnézi, de remélem hogyha eljut hozzájuk a novella majd sikert ér el. Köszönöm, hogy olvastad, és örülök nagyon, hogy tetszett. :)
Üdv: C.J.K.
Szenior tag
Bödön
Regisztrált:
2007-01-05
Összes értékelés:
8379
Időpont: 2013-02-01 08:35:55

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Nagyszerű fantáziád van, az biztos! És érdekfeszítőn, jól írtad meg ezt a történetet! Tetszett! Üdv: én

Legutóbb történt

túlparti bejegyzést írt a(z) A csillagokig című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Gondolatok Bonifác napján című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Így vagyunk című alkotáshoz

túlparti bejegyzést írt a(z) Szerelemkút című alkotáshoz

aLéb bejegyzést írt a(z) Húzd! című alkotáshoz

aLéb bejegyzést írt a(z) Húzd! című alkotáshoz

szilkati alkotást töltött fel Csak úgy címmel a várólistára

eferesz bejegyzést írt a(z) Így vagyunk című alkotáshoz

eferesz alkotást töltött fel Sakkjátszma címmel

hundido bejegyzést írt a(z) Anyáknapi merengés című alkotáshoz

Vox humana bejegyzést írt a(z) Így vagyunk című alkotáshoz

Vox humana alkotást töltött fel Visszanéző címmel a várólistára

Vox humana bejegyzést írt a(z) Sziluett című alkotáshoz

Vox humana bejegyzést írt a(z) Sziluett című alkotáshoz

szilkati bejegyzést írt a(z) Húzd! című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2019 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)