Este van.Elmegyek aludni,holnap még iskola is van,ha majd felébredek péntek lesz.
Felébredtem,de valami megváltozott.Ez nem az én ágyam,az enyém puhább.Felkelek az ágyból,és jobban megvizsgálom a szobát.Ez nagyon furcsa.Mintha egy sátorban lennék.Az egész helyiség tele van katonai ruhákkal,és van itt egy fegyver is.A szoba egyik sarkában van egy tükör.Odamegyek elé,igaz nincs világos,de akkor is.A tükörből egy idegen férfi nézett vissza rám.190 cm magas, izmos felsőtest,fekete haj.Ez nem lehet igaz.Én álltam a tükörben 39 évesen.
-Az emlékeim!-kiáltottam fel.
Minél előbb el kell innen tűznöm.A sátorból kilépve megdöbbentem.
Egy katonai táborban voltam,és sátrak álltak mindenhol.Most már tényleg nem értek semmit.Kell keresnem valakit,hogy elmagyarázza nekem,mi a fene folyik itt.Hála istennek egy katona fut felém.
-Attila tábornok,hogy-hogy fent van ?
Tábornok lennék ? Na várjunk csak.Én sose akartam katona lenni.Mindjárt elájulok.Tábornok lettem,biztos valami baleset folyamán elvesztettem az emlékezetemet.Akkor viszont minden elveszett.
-Hát tudja a fene,hogy miért vagyok fent.De azt tudom,hogy az utóbbi 25 évből a nagy semmire emlékszem!-mondtam ingerülten.
-Jaj,uram ön is ? -lesajnálóan a katona.
-Mi ön is? Beszéljen érthetően,ha velem beszél!-kezdtem elveszíteni türelmemet.
-Biztos elkapta a táborban lappangó kórt,amit a szlovák katonák szivárogtattak a táborba.A kór első jele az amnézia,utána a halál,de amíg köztünk van addig elmagyarázok mindent.2015 környékén lázadás robbant ki a Szlovák Köztársaság területén.A magyarság lázadt fel az elnyomás ellen.A lázadók élére egy ember állt,és ő nem volt más mint maga.A lázadás kisebb háborúba torkollott.Először csak a szlovák sereg ellen kellett harcolnunk,de után jöttek becses testvéreink is.A Magyarok.Nem kellünk senkinek.Kettős tűz között vagyunk,semmi esélyünk sincs.
A szám tátva maradt,ahogyan ezeket a dolgokat a katona elmondta.Hát ez lett belőlem.Lázadó tábornok ki majd egyszer elvész a múltban,mint egy rossz emlék,de legalább a történelemnek megmaradok,és a szlovákiai magyaroknak,kik számítottak rám teljes énjükkel.Leültem a fűbe,ami már sárgulófélben volt.Elkapott a bőgés és a nevetés elegye.Sírni tudtam volna azért,mert nem emlékszem szerelmeimre,bánataimra,örömeimre,és így halok meg.Nevetni csak vidám dolgon lehet,de amiért én nevetni akartam,az legbecsesebb álmom beteljesülését jelentette.Halhatatlan leszek,mindenki emlékezni fog rám.Minden elsötétedett előttem,de hirtelen egy sipoló hangra lettem figyelmes.Ez a vekkerem.
Akkor az azt jelenti,hogy ...
-Attila!Kelj fel!Iskola- kiáltja édesanyám,
...Ez csak álom volt.