Szép tavaszi délután volt. A Fiú és a Lány egy kopott, régi kőpadon ültek a Városligeti Tó mellett, és csókolóztak. A Vajdahunyad Vár csipkés bástyái, karcsú tornyai romantikus hátteret adtak e kedves képhez. A Fiú egyik keze a Lány vállán, másik keze a Lány derekán volt, a Lány mindkét kezét a Fiú nyaka köré fonta.
-Szeretlek édes - mondta a Fiú, amikor ajkaik szétváltak.
-Én is téged - súgta a Lány.
Szerelmes tekintettel néztek egymás szemébe, szerelemmel és vágyódással.
-Beszéltél a papoddal? - kérdezte hosszú hallgatás után a Fiú.
-Igen.
-Mit mondott?
-Azt mondta, hogy bűn minden érintés, ami vágyat kelt. És te? Te beszéltél a te papoddal?
-Igen.
-És?
-És lényegében ugyanezt mondta. Azt mondta, hogy ha csókolózás közben testi reakció jelentkezik, akkor az már paráznaságnak számít. De már az is paráznaság, ha a válladra teszem a karomat, vagy, ha megfogom a kezedet.
-És, az, ha...ha mondjuk, átkarolom a nyakadat?
-Igen, ha vágyat érzel közben.
-Azt hiszem, akkor én az előbb paráználkodtam - mondta elpirulva a lány.
Tűnődve hallgattak. Madárdal szólt a fák irányából, méregzöld volt a tó vize.
-Még három hosszú év az egyetemen - mondta halkan, tűnődő hangon a Fiú. - Huszonöt évesek leszünk, mire rendben összeházasodhatunk, és egymásé lehetünk, mint férj és feleség. Nem tudom, hogy bírom ki addig.
-Én sem -sóhajtotta a Lány.
-Ó, ha fordított világban élhetnénk - nevetett fel kényszeredetten a Fiú. - Ahol erény az, ami itt bűn!
-De jó lenne - borzongott bele a Lány.

Kacsacsalád úszott keresztben előttük a vízen, a hím nyaktollai kékek, zöldek, pirosak voltak. Elől úszott a kacsapapa, mögötte a kacsamama, s a kacsamama mögött a kicsi kacsák. Sárgarigó szállt le melléjük a gyepre, félrehajtott fejjel nézett rájuk. Könnyű szél kerekedett, táncba kezdtek az öreg fák friss, élénk-zöld levelei. S, mintha a szél súgta volna az ötletet, megszólalt a Lány.
-Van egy Ajtó. Azon túl a Fordított Világ országai vannak. Ha átmegyünk...minden dolog szabad lesz, ami most tilos!
-Keressük meg az Ajtót! - mondta a Fiú.

Mielőtt beléptek volna, megálltak egy pillanatra, a Fiú a Lány szemébe nézett.
-Biztos vagy benne, hogy jó ötlet?
-Biztos.
-Akkor ne habozzunk!
Áthaladtak a bejáraton, körülnéztek. Csodálkozva látták, hogy ugyanott vannak, ugyanabban a városban. Semmi nem változott. Ott volt a tó, a park, a fák a virágok. Még a kacsacsalád is ott úszott keresztben a sétány előtt a vízen.
-Fura - mondta a Lány. -Nem változott semmi. Ez a Városliget!
-Igen! De nézd csak!
A szomszédos padon fiatal pár ült, pont olyanok, mint ők. Szeretkeztek. A férfi hátát a pad támlájának támasztotta, kicsit lecsúszott, a nő vele szemben az ölében, szétvetett lábakkal, lovagló-ülésben. Ütemesen mozogtak, elragadtatott kiáltások törtek ki az ajkukon.
-Hűha! - mondta a Fiú.
-Kedvem támadt utánozni őket - mondta a Lány.
-Nézzünk előbb egy kicsit körül - mondta a Fiú.

Felálltak, elindultak befele a parkba. Ahogy így mentek, mendegéltek, egyszerre csak apácákat vettek észre az egyik tisztáson. Az apácák riadtan menekültek, papok üldözték őket. A papok utolérték az apácákat, letépték róluk a ruhát, leteperték és megerőszakolták őket. Észrevettek egy egyenruhás rendőrt, a rendőr szemük láttára kilopta egy padon ülő néni táskájából a pénztárcát. Egy másik rendőr pedig, éppen ölt, kését forgatta egy földön fekvő, rúgkapáló idős ember hasában.
-Fordított világ, fordított világ - ujjongott a Lány. -Gyere, szeretkezzünk itt és most!
Körülöttük a gyepen többen is ezt tették. Voltak köztük furcsa párok, férfiak és nők egymással, de fiatal nő öreg férfivel, öreg nő fiatallal, gyerekek, gyerekekkel páronként és csoportban. Egy ősz-hajú nagymama tíz évforma unokájával fajtalankodott, nem messze tőlük aggastyán állt letolt gatyával, előtte térdelt egy egyetemista fiú.
-Kipróbálnám a rendőrrel, aki ölt -mondta a Lány szemérmes sóhajjal.
-Menj csak. Én a nagymamára vetettem ki a szememet. Olyan izgató, ahogyan a gyerekkel csinálja.

Nem volt nehéz beleilleszkedni ebbe e fordított világba. Minden szabad, volt, s minden jól esett, ami szabad volt. Barátaik figyelmeztették őket: nem jár érte büntetés, ha valaki erkölcsösen él, de kinézik a társadalomból, elveszíti az állását, ellehetetlenül, hajléktalanná válik. Teltek az évek. Gyerekeik születtek: Folyamatosan csalták egymást, a Fiú soha nem tudta biztosan melyik gyerek az övé, s melyik más férfié. Szerették egymást, példás családi életet éltek. Gyerekeikkel kora gyerekkoruktól kezdve vérfertőző kapcsolatot létesítettek. Együtt éltek más férfiakkal és nőkkel, nyíltan, biszexuális szimbiózisban, ez volt a társadalmi elvárás. A Fiú a Kormányhivatalban dolgozott, itt hozzájuthatott államtitkokhoz. Egy nemzetbiztonsági titkot eladott külföldre. Az országot idegen hatalmak rohanták le, legyilkolták a lakosság felét. Megdicsérték érte, s előléptették. Öltek, loptak, csaltak, hazudtak. Ez volt a társadalmi elvárás, s ők maradéktalanul megfeleltek ennek. Egy nap aztán azt mondta a Lány a Fiúnak:
-Figyelj, menjünk templomba, dobáljuk ki a szentképeket, a keresztet, faragott bálványokat tegyünk a helyükre, s azokat imádjuk!
El is mentek, s megálltak a téren a templom bejárata előtt. Fellegek jártak fenn, esni kezdett. Dörgött, villámlott. Egy cikázó nagy villám hatalmas csattanással belevágott a templom tornyába, szikrát vetett odafenn a kereszt.
-Nem tudom megtenni - mondta a Fiú. -Elég ebből! Vissza akarok menni a normális világba!
A Lány ránézett. Hosszan nézte. Szerette a Fiút. Számára az volt a fontos, ami a Fiú számára fontos volt.
-Gyere - mondta végül - nekem is elegem van. Szeretlek. Keressük meg az Ajtót.

Szép, tavaszi délután volt. Lágy szellő lengedezett, s kísérte vissza őket a padjukhoz. De a padon már ültek, így kerestek egy másik helyet. Madárdal szólt, méregzöld volt a tó vize, A Vajdahunyad Vár csipkézett falait, tömzsi bástyáit, karcsú tornyait a pad előtt álló fűzfa lelógó lombja takarta. Két hattyú úszott a tavon, egyik elől, a másik mögötte. Bekapták a kenyér-galacsinokat, amiket a partról dobáltak nekik. A Fiú átölelte a Lány derekát, a Lány két karját a Fiú nyaka köré fonta.
-Mi most paráználkodunk? - kérdezte a Lány a Fiútól.
-Az attól függ, hogy mit érzel - mondta a Fiú. -Érzel vágyat, vagy nem érzel vágyat?
-Érzek! - mondta a lány. -És te?
-Én is - mondta a Fiú, és megcsókolta a Lányt.
Jó, hosszú ideig paráználkodtak ott így egymással, de nem történt más. A délutánból este lett. Amikor éhesek lettek, elindultak hazafelé. A Fiú hazakísérte a Lányt, a kapuban megint paráználkodtak egy kicsit és ez alkalommal kicsit messzebb mentek. Nem árulom el, mi történt, próbáljátok kitanáni!