HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 1

Online vendég: 18

Tagok összesen: 1916

Írás összesen: 51291

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

Kőműves Ida
2021-01-22 20:45:08

Szülinaposok
Reklám

Naturánia - Mantova F?szerolaj Spray
Prózai művek / egyéb
Szerző: nefelejcsFeltöltés dátuma: 2013-03-07

Olvadt cukor

Nagyjából kétnaponta szoktál jönni, olyankor mindig friss kávét főztem, Omniát.
Az az igazi kávé, mindig mondtad. De te soha nem vettél, mert olyan drága volt. Most is az.
Aztán beszéltünk, csak beszéltünk, már azt sem tudom mi a csudáról beszéltünk annyit, de olyan boldogságos volt. Emlékszem, én már akkor is tejeskávét ittam, nagy bögréből, te pedig kávéspohárból szeretted, jó erősen, három cukorral, kevés tejjel.
Mint mindig, amióta csak az eszemet tudom.
A kávén kevertél kettőt, hármat, és gyorsan kiittad, akármilyen forró is volt.
Aztán, miután kikísértelek, és elmentél, én a csészéket szedtem le, hogy elmossam őket.
De előtte még kikanalaztam a te kis poharad alján maradt, jó kétkanálnyi, édes, félig olvadt kávés cukrot. Mennyire szerettem!
Persze, csak titokban.
Mint kisgyermekkoromban, amikor kockacukrot márthattam a feketédbe. De csak kettőt, hármat, mert gyereknek többet nem szabad, azt mondtad.
Évekig találgattam, miért iszod három cukorral, amikor a végén úgyis mindig ott marad fele.
Anyám is pörölt miatta eleget, mert mégis csak, pazarlás ez.
Te meg takarékos voltál, mindig is.
Csak ez a cukor dolog, ez volt a luxus, a pazarlás...
Soha nem gondoltam volna, hogy ha már nem leszel, majd pont ez, a kávé alján maradt cukor íze a számban, majd ez fog eszembe jutni rólad. Vagy fordítva. Már nem is tudom.
Egy hideg, szeles őszi napon mentél el. Amikor a kórházba autóztunk, már tudtam. Lehet, hogy már előtte is tudtam, csak nem akartam tudomásul venni, mint annyi mindent, olyan sokszor. Elég tökéletlenül működök.
Nem engedtek be hozzád, csak amikor már vége volt.
Valami szakmai protokollt emlegettek, megértem, persze, csak a szívem szakad meg, de nem, nem fogok én itt most jelentet rendezni, nincs erőm hozzá.
Most sem tudom, így volt jobb, vagy úgy lett volna, ha ott vagyok. Akkor nem lettél volna egyedül, idegenek között. De azt mondják, hogy olyankor mindenki egyedül van. Mindenképpen.
Kint vártunk a folyosón, teljes, néma csendben. A falhoz támaszkodtam, majd lassan lecsúsztam, ott guggoltam... Állni nem volt már erőm.
Aztán csak arra emlékszem, hogy szóltak, most már bemehetünk... Most már...
Hangtalanul csorogtak a könnyeim, és alig láttam valamit, folyton csak törölni próbáltam, de mindig jöttek újak.
Egy pillanatra átfutott rajtam, hogy pár éve még azt hittem, egy életre való könnyet elsírtam, hogy nem maradt már. Látod, neked mégis maradt.
Aztán csak oda ültem az ágyad mellé, és megsimogattalak, megigazítottam a hajad, mert nem szeretted, ha kuszán állt. Ezért még fésűt is hordtál a zsebedben. Mindig.
Megigazítottam a takarót, feljebb húztam kicsit a mellkasodon, mintha még számítana ez bármit is.
Aztán a kezed fogtam meg, tudtam, hogy utoljára foghatom, és ez a felismerés iszonyatos erővel tépett lyukat a lelkembe.
És meleg volt, és nagy, és biztonságot adó, mint máskor is. Egyedül a körmök rajta, azok voltak természetellenesen lila színűek.
Csak folytak a könnyeim, és fogtam a kezed, kapaszkodtam belé. Már hiába.
Lassan, észrevétlenül telt el így egy óra, és ugyanilyen észrevétlenül hűlt ki a kezed is. Ami már nem volt olyan erős, mint egykor, és olyan kérges sem.
Amikor elengedtem, úgy éreztem, mint ha én szállnék el léggömbként, aminek elvágták a zsinórját...
Innen már gépi üzemmódba kapcsoltam magam, és megcsináltam, amit kell. Összepakolni a ruhákat, kipakolni innen, bepakolni oda. Ja, még a szappan, itt ne maradjon. És a fésű.
A fiókban volt.
Ami nem fért a táskába, kézben fogtam.
Itthon a ház előtt szálltam ki a kocsiból, elköszöntem, bejöttem. Leültem abba a fotelbe, amibe te is szoktál.
És csak ültem.
És egyszer csak észrevettem, hogy a pizsamakabát, és a köntös ott van, még mindig szorítom magamhoz.
És éreztem rajta azt az ismerős illatot...

Azóta sok idő eltelt, a hiányod ólmos ködként telepedett a lelkemre, és nyom, nagyon nyom.
És most már azt gondolom, vagy csak szeretném azt hinni, hogy azok az elpazarolt, félig elolvadt cukorszemcsék nekem voltak félre téve. Mindig is, csak nekem.

Ennek az alkotásnak a tetszésátlaga: 5

Alkotó
Regisztrált:
2013-03-04
Összes értékelés:
1
Időpont: 2013-03-09 09:34:48

Köszönöm Lyza az olvasást, hozzászólást.
Alkotó
Lyza
Regisztrált:
2009-09-09
Összes értékelés:
3098
Időpont: 2013-03-09 08:45:55

a felhasználó által leadott szavazat: * * * * *
Kedves Anna!
Szomorúan olvastam a visszaemlékezésedet.
Sajnos az élet nem örök még a számunkra kedves embereknek sem...
Olvastam a fájó sorokat, s nekem is emlékek jutottak eszembe...
Szeretettel voltam: Lyza

Legutóbb történt

Kankalin bejegyzést írt a(z) Nyugtató... című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) Lábnyomok a levegőben, avagy, az első hó? című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) Nyugtató... című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) Lidérces című alkotáshoz

black eagle bejegyzést írt a(z) Lábnyomok a levegőben, avagy, az első hó? című alkotáshoz

sailor bejegyzést írt a(z) a közös vágyak találkoznak című alkotáshoz

aLéb bejegyzést írt a(z) Augusztus volt című alkotáshoz

Alkonyi felhő alkotást töltött fel Mesélőkönyöklő estjén címmel a várólistára

efmatild bejegyzést írt a(z) Lábnyomok a levegőben, avagy, az első hó? című alkotáshoz

Tóni alkotást töltött fel Varsányi Gyula: Uton & Unterwegs címmel

szilkati bejegyzést írt a(z) Hópihetánc - mese című alkotáshoz

Alkonyi felhő bejegyzést írt a(z) Elfeledett lelkű szerelmes című alkotáshoz

Madár bejegyzést írt a(z) míg című alkotáshoz

Madár alkotást töltött fel A csúcslétezőről címmel a várólistára

sailor bejegyzést írt a(z) Mackó Lackó fogadalma című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2021 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)