Csillagok arany fénye
ballag odafenn ünnepélyesen,
az ablakkeret négyszögárnya
kinyúlik szélesen.

Szívem makacsul dobol idebenn.
Moccan a bútor, könyv a kép,
villanva bolydul a sötét.
Csak állok csendben,
látomás tűzfénye rebben.
Mintha zendülne a sötét,
az Ő hangját hallom,
érzem meleg lélegzetét.
Süket csend van,
lázam most sem lohad,
álom nem hűti homlokomat.
Hiába vártalak néma türelemmel,
nem jössz többé már tudom,
mégis bámulok ablakomon.

Fellegek úsznak az ég alatt,
hegycsúccsá tömörülnek
az átvirrasztott éjszakák,
míg az idő lassan halad,
tudom már ősrégen,
hiába keresem nélküled,
az aranyló utat boldogságomhoz.