Dordinkának a nővére nevezte el, Csuti. Hát persze, hogy nem Dordinkának hívták őt, és a nővére neve sem Csuti volt. Ilyen nevek nincsenek is. Ezek a titkos neveik voltak, ők adták egymásnak, és csak akkor szólították ezeken a neveken egymást, ha senki más nem hallotta.
A titkos nevek már csak ilyenek, titkosak.
Csuti már iskolás volt, harmadik osztályba járt. Az iskolában Julinak hívták, a szülei és a barátai is így szólították. Senki nem tudta az ő titkos nevét, csak a kishúga. Dordinka meg éppen tavaly ősszel ment oviba, kiscsoportos volt. Mindenki azt hitte róla, hogy Ildikónak hívják, csak a nővére tudta, hogy az ő igazi neve Dordinka.
Dordinka és Csuti remek játékokat játszottak. Csupa olyasmit, amit a felnőttek nem helyeseltek volna, ha látják. Pedig nem rosszalkodtak igazán. Nem törtek össze semmit, nem bántottak senkit, és semmit, még egymást sem. Most, hogy újra mesélek róluk, hiszen megígértem, elmondom egy másik titkos játékukat is, de ne mondjátok el senkinek. Itt van például a külföldies.
Külföldieset csak az utcán lehetett játszani, mert közönség kellett hozzá. Nem, nem álltak meg énekelni, vagy valamit előadni a közönségnek. Csak mentek és beszélgettek. Külföldiül beszélgettek. Igaz, hogy egyikük sem tudott más nyelven, csak magyarul, de úgy tettek, mintha tudnának. Sőt, mintha csak külföldiül tudnának beszélni, magyarul meg egy szót sem értenének. Amikor külföldieset játszottak, lassan sétáltak az utcán, és jó hangosan, furcsa szavakkal hosszas beszélgetést folytattak. A szavaknak nem volt ugyan semmi értelmük, pont abban a pillanatban találták ki őket, de úgy hangzott, mintha valami különös nyelven beszélnének. Csuti azt mondta például: Zsö viri temo? Erre Dordinka azt válaszolta: Vara garő eslom. Aztán még hozzátette: Tana banó surim. Mintha megmagyarázna valamit. Erre Csuti mérgesen felkiáltott: No! Tambo pire seboda! Nye taka simo pertilla. Dordinka pedig hosszasan magyarázkodott: Tande zsumera, kilmo pertü golami. Puti barke zsemema taro falaká pasaté, setku bergi memimü. Mit jelentett mindez? Semmit. Az égvilágon semmi értelme nem volt annak, amit mondtak. Mivel nem tudtak egyetlen idegen nyelven sem, mindenfélét halandzsáztak. Jó hangosan összevissza beszéltek, hogy a járókelők is hallják mind, hogy ők most külföldiek. Értelmes szót tilos volt kimondani a titkos játék során. Néha Csuti odament egy barátságosnak látszó felnőtthöz, és Dordinka nagy örömére, halandzsa nyelven kérdezett tőle valamit. Persze a felnőttek nem értették, hogy mit akar Csuti, mert a szavainak nem volt semmi értelmük. Csak úgy tett, mintha valami fontosat szeretne kérdezni. A felnőttek ilyenkor különbözőképpen viselkedtek. Volt, aki úgy csinált, mintha meg sem hallotta volna Csutit. Kikerülte őt a járdán, és tovább ment. Mások megálltak, megcsóválták a fejüket, és azt mondták: sajnos nem értem. Vagy azt: Milyen nyelven beszélsz kislány? Volt egy néni, aki azt mondta: Sajnos nem beszélek idegen nyelven. A legmókásabb az volt, amikor a felnőttek idegen nyelveken kérdezgették Csutit, hogy beszél-e angolul, franciául, németül. Persze ő sem értette, hogy mit mondanak neki, csak halandzsázott tovább. Aztán a felnőttek megvonták a vállukat, vagy legyintettek a kezükkel, és tovább mentek. Ők meg remekül szórakoztak. Azt játszották, hogy idegen városban elveszett külföldi kislányok, de nem kellett félniük igazából, mert tudták, hogy hol vannak, hogy mit mondanak nekik, és merre kell hazamenni. Az volt a legjobb, amikor egy néni megállt mellettük a járdán, amikor éppen a nagyon mondták a maguk értelmetlen szavait, és kedvesen megkérdezte: Hát ezek a kislányok milyen nyelven beszélnek? Vajon honnan jöttek? Talán a holdról? Ahogy mosolygott rájuk, rögtön tudták, hogy amikor a néni kislány volt, ő is játszott külföldieset. Csuti és Dordinka nagyokat kuncogott, de nem szólalt meg egyikük sem magyarul. Így amikor tovább ment a néni, azt mondta: Uszalo sutami, és nevetve búcsút intett nekik.
Hát ilyen titkos dolgokat játszottak ők. Ha majd újra mesélek róluk, talán elmondok egy másik titkos játékukat is.
Dordinka és Csuti nagyon szeretett strandra menni. Alig várták, hogy nyár legyen, és a család elmenjen a strandra. Amikor végre eljöttek a szép, nyári, meleg napok, egyszer csak anyuék megígérték, hogy vasárnap standra mennek. S azon a napon mind a két kislány olyan izgatott volt, hogy már hajnalban felébredtek. Felváltva osontak az ablakhoz, kikukucskálni a sötétítő függöny mellett, hogy süt-e a napocska. Azon a szép nyári vasárnapon, amiről most mesélek, semmi hiba nem volt a napsütéssel. Úgy sütött, hogy olvadozott az utcán az aszfalt. Vidáman mentek a strandra, ahol mindig jól érezték magukat. Igaz, olyan sokan voltak aznap, hogy nehezen találtak egy helyet a pokrócuknak, ahová letelepedhettek. Csuti és Dordinka alig bírta kivárni, hogy beszívódjon a bőrükbe a naptej, s már futottak is a medencékhez. Ugráltak, pancsoltak, a kisvízben úszkáltak. Azaz csak Csuti úszkált, Dordinka még nem tanult meg úszni. Ő a medence alján gyalogolt, de úgy tett, mintha ő is úszna. Picit előre hajolt a vízben, és szorgalmasan kavarta a kezével a vizet maga előtt, hogy úszásnak látsszon. Csuti néhány méterre elúszott tőle, aztán megállt, és hangosan biztatta: Ildikó, ússz ide hozzám! Dordinka meg büszkén gyalogolt Csuti felé, és lapátolta a kezeivel a vizet. Azt hitte mindenki őt nézi, hogy milyen ügyesen úszik. Aztán Csuti derekába kapaszkodott, és Csuti húzta őt a vízben. Néha elvesztette Dordinkát, mert valaki közéjük úszott, de csak nevettek rajta, mert a víz kicsi volt, és Dordinka egyszerűen megállt olyankor. Aztán vízi-vidámparkosat játszottak. Csuti a karjába vette Dordinkát, aki a vízben könnyű volt, mint a pehely, és pörgött vele, meg dobálta bele a vízbe. A kishúgát a behajlított térdére állította a vízben, és az leugrott róla, nagy fröcskölés közepette. Aztán Csuti megfogta Dordinka kezét, aki ráhasalt a vízre és körbe, körbe forgott vele. Nagyszerűen telt az idő! De még milyen gyorsan telt! Észre sem vették, hogy milyen régen játszanak a vízben. Egyszer csak anyu tűnt fel a medence partján, és integetett nekik, hogy jöjjenek ki. A pokróchoz terelte a lányokat, és újra bekente őket naptejjel. De már késő volt. Este kiderült, hogy Dordinka válla nagyon megégett a napon, a nagy játék közben. Azon a nyáron akkor voltak először a strandon, és túl sokáig maradtak a medencében. A víz lemosta Dordinka válláról a naptejet, és szörnyen leégett, mire anyu megtalálta őket. Sötét vörös volt a válla, és forró, mint a tűz. Amíg anyu égéselleni kenőcsöt kent rá, Dordinka szeme csupa könny volt, annyira fájt a válla. Sírni azonban nem mert, mert anyu egyfolytában szidta őt, meg Csutit, hogy nem nézték a nagy órát a strandon. Nem mentek vissza anyuhoz, amikorra megbeszélték. Anyunak kellett a nagy tömegben, a sok medencében megkeresni őket, de mire megtalálta a lányait, már megtörtént a baj. Másnap reggelre még csúnyább lett Dordinka válla. Nagy hólyagok lettek rajta, vörös volt, és lüktetett. Dordinka semmilyen ruhát nem tudott elviselni a fájó vállán, és most már hangosan sírt, amikor anyu újra bekente a vállát. Anyu persze még mérgesebb volt, mint előző este, mert Dordinkát nem tudta ilyen vállal elvinni az óvodába, neki meg be kellett volna mennie dolgozni, mert sok-sok munkája volt a munkahelyén. Kiabált a lányokkal, és azzal fenyegetőzött, hogy többé nem viszi el őket a standra. Végül Csuti megszólalt: Anyu! Menj el nyugodtan dolgozni, majd én vigyázok itthon Ildikóra. Nem lesz semmi baj, megígérem. Anyu először hallani sem akart róla, de amikor kimérgelődte magát, és látta Juli bűnbánó tekintetét, végül mégis ráállt. Csak azt ígértette meg velük, hogy nem mennek ki a lakásból, nehogy még napsütés érje Dordinka vállát. Készített néhány szendvicset nekik, elintézett néhány telefont, aztán elrohant a munkahelyére. A lányok egyedül maradtak. Dordinkának azonban most egyik titkos játékukhoz sem volt kedve, hiába ajánlgatta neki Csuti a kedvenc játékaikat. Csak sírdogált, hogy mennyire fáj a válla, annyira ég, és lüktet. Végül Csuti a fülébe súgta: Dordinka, elviszlek egy titkos helyre, ahol nem fog ennyire fájni a vállad, ha megígéred, hogy nem mondod el senkinek, még anyunak sem. Dordinka nagyon szerette a titkos helyeket. Rögtön abbahagyta a sírást, és alig várta, hogy induljanak. Csuti ráadott egy napozót, amiből kinn volt az egész megégett válla, mert bugyiban mégsem vihette a titkos helyre. Megitatott vele egy nagy pohár ananászlevet, és végre elindultak. A titkos hely az utcájuk végén lévő játszótér volt, ahol Csuti felültette Dordinkát az árnyas fák alatt a hintára, és egész délelőtt szorgalmasan hintáztatta, mert a kishúga még nem tudta egyedül hajtani a hintát. Dordinka égő vállát, ahogy repült vele a hinta, a levegő hűtötte. A hinta ringatása kicsit elkábította, és tényleg nem is fájt annyira a válla, mint otthon. Ebéd után, amikor újra visszamentek a játszótérre, már énekelni is volt kedve. Csuti tanított neki egy új dalt, amíg hintáztatta, azzal is elterelte a figyelmét a fájó válláról. Este, amikor anyu fáradtan hazajött a munkából, kíváncsian kérdezte Dordinkát: Mit csináltatok egész nap itthon? Dordinka meg azt mondta: Énekeltünk, tanultam egy új dalt. Ami igaz is volt. Egy kicsit.