A pesti rakparton ültek, közel ahhoz a helyhez, ahol a néhány éve átadott Erzsébet híd merész lendülettel átível a Dunán. A távolban látni lehetett a szintén új Ferenc József hidat. 1910-ben négy híd kötötte össze a budai oldalt a pestivel, az említett kettő mellett a két "régi", a Lánchíd és a Margit híd. A főváros hídjain való átkelés pénzbe került, két krajcárba, ezért sokan választották a gyors, fürge "propellereken" való átkelést, ami kényelmesebb volt a gyaloglásnál, de egy krajcárral többe került. Balra, a hídon túl a hajóállomásnál két nagy, lapátkerekes személyszállító gőzös vesztegelt, az egyik nemrég kötött ki, még füstölt a kéménye. A szemben lévő Gellért-hegy irányából "propeller" érkezett, vidám, kis piros hajócska, tele utasokkal.

Átbeszélték a dolgokat. Szántó Géza elkészíti a repülőgép terveit, és a költségvetést, melyeket Ágota prezentál a kedves papának, aki megmutatja az egészet mérnök-ismerősének. Ha zöld utat kap a terv, és a lány hozzájut a pénzhez, bérelnek egy üres hangárt Rákoson. Akadt ott jól felszerelt, de üresen álló hangár, például a Boros Antié, aki Kolbányi keze alá dolgozott, és önálló hangárja volt az Adorján Jánosé mellett. Boros nemrég futópróba során megpördült gépével, felborult, és olyan súlyos sérülést szenvedett, (kitörött a nyaka) hogy a helyszínen meghalt. Ezt követően a lakatosinas beszerzi a szükséges anyagokat és hozzálát a gép építéséhez.

Sok minden szóba került még ott a rakodópart lépcsőjén, miközben lassacskán bealkonyodott és a nap alászállt a budai hegység masszív, sötét tömbje mögött. Először beszélgettek magukról, furcsa is volt magánügyekről beszélgetni és nem számlákról, árakról, költségekről. Akadozott a társalgás. A lány kezdeményezte a kényes témát.
-Mondja csak, van családja?
-Van - jött a szűkszavú válasz.
-És...és babája?
-Ahhoz magának semmi köze!
-Bocsánat! De, mondja csak, hogy fog tudni maga időt szakítani a gépépítésre?
-Az az én dolgom. Majd szakítok - morogta a fiú. -Ne féljen semmitül.
-No, de mikor? Maga hét közben a Hegedűs-műhelyben dolgozik! Ott van munkája!
-Hát majd megoldom, hogy ne legyen.
-Hogyan?
A lakatos-inas megvonta a vállát.
-Hát majd felmondok, és kiköltözök a hangárba. Úgy, ahogy a többiek. Maga meg lesz szíves és gondoskodik a megélhetésemről.
Dobos Ágota a körmét rágta. Ez se volt méltó úri kisasszony mivoltához. Egyáltalán, az egész viselkedése, ahogy öltözött, ahogy szipka nélkül szívta a cigarettáját, mint egy közönséges proli, ahogy kocsis módra káromkodott, s hányta vetette kamaszos szertelenséggel a végtagjait járás közben, nem keltett az emberekben kifejezetten "úri kisasszonyos" benyomást.
-Erről nem volt szó - vetette oda foghegyről.
-Miért mit gondolt? Majd a levegőbül élek, míg a maga röpcsijén dolgozom?

Végül megegyeztek, a lány gondoskodik a megélhetéséről, amíg kinn van a Rákoson. Minden szépen klappolt, csak azt nem árulta el az ifjú inas, hogy neki még három kőkemény menetet le kell bokszolnia, egyet Hegedűs mester úrral, egyet özvegy édesanyjával, egyet pedig, a menyasszonya családjával.
Aztán ő kérdezett.
-És maga?
-Én?
-Hát!
-Hát mi?
-Hogy mi lesz magával?
-Mi lenne? Ebben a hónapban még be kell járnom az egyetemre, gyakorlatra, hospitálás a klinikán, laborgyakorlat, mikrobiológia, hullaház-látogatás, boncolás, meg ilyenek, de utána szabad vagyok, mint a madár és kiköltözöm magához Rákosra.
Viccnek szánta, de a fiú egyáltalán nem vette annak. Nyakig vörösödött.
-Azt aztán nem!
-Jól van, na! Be ne kapjon azért!
-Megcsinyálom a gépet, kipróbálom, aztán átadom magának, vigye, ahova akarja. Ennyi!
-Rendben van, mondom!
-Na, azér'!

Hallgattak, nézték a sötétedő vizet, ami sűrű pászmákban futott alattuk mindenféle szemetet, hordalékot szállítva a kövek alatt. Dobos Ágota ábrándozott. Valahonnan egy közeli, Duna-parti matrózkocsma felől sramlizene és részeg kurjongatás hangjai szálltak.
Halk, szentimentális hangon szólalt meg a lány.
-Holnap van éppen hullaház-látogatási gyakorlatunk és utána boncolás. Nincs kedve megnézni?
Őt a hullák, és a boncolás hozták szentimentális hangulatba. Nem egy mindennapi lány volt, az biztos!
-Tessék? - a fiú rémülten csuklott.
-Ne ijedezzen. Szerzek magának köpenyt, maszkot, fityulát. Sokan leszünk, fel se fog tűnni, hogy maga is ott van. Akkora élmény, hogy ezt feltétlenül látnia kell! Ilyet csak egyszer az életben lát egy laikus, vagy egyszer se!

Szántó Géza most alaposan megnézte magának ezt a kis semmi medikus-leányzót. ...Csak profilból látja az arcát, a lány nem fordul feléje.
Közömbös képet vág, felvesz egy kavicsot és a Dunába dobja. Olyan vékonyka. Olyan kis semmi Weisz Fannihoz képest.
-Hát, tuggya...maga azér'...maga megéri a pénzét! - hüledezett az inas.
-Ezt már sokan mondták nekem.
-Hát akkor eggyel több vélemény ide vagy oda nem számít!
-Jön holnap, vagy nem jön?
-Hogy mennék, kisasszony! Nekem holnap melóznom kell, nem úgy, mint egyeseknek!
-Kéredzkedjen el a Hegedűs bácsitól.
-Nem.
-Ez az utolsó szava?
-Mit gondol?
-Jól van. Akkor én most elmegyek. Majd jelentkezem.

Már a motorbicikli mellett állt, csatolta a bukósisakot, tette fel a szemére a szemüveget. Az inas, egyik kezét hanyagul a zsebébe dugva odament hozzá. Megbökte a másikkal simléderes sapkája ellenzőjét, hogy magabiztosabbnak látszódjon. Feljebb tolta a feje búbjára.
-Tuggya mit?! Elmegyek magával a hullaházba. 'Sten úccse', elmegyek ! Holnap úgy is anyagért kell járkányom, majd lecsípem az időmből! Jöjjön értem a műhely elé fél-nyolcra. Illetve ne is a műhely elé jöjjön, hanem a Kis-Takács utca sarkára. Nem akarom, hogy az öreg meglásson minket!