HONLAPUNK

Tagjaink Rólunk Szabályzat Kereső Statisztika Fórum Aktívak Gy.I.K.

ALKOTÁSOK

Cikkek Prózai művek Versek Receptek Ajánlják magukat Alkotók könyvei Hangos verstár Láncvers Verspárbaj

EGYÉB

Linkajánló Digikönyv Versküldő Közös regény Főoldal
Napvilág Íróklub

Statisztika

Online tag: 0

Online vendég: 35

Tagok összesen: 1848

Írás összesen: 47196

RegisztrációregisztrációElfelejtett jelszóelfelejtett jelszó
Véletlen
Fórum

Utolsó hozzászóló:

szekelyke
2018-11-05 11:10:04

Szülinaposok
Reklám

Prózai művek / regény
Szerző: senkilányaFeltöltés dátuma: 2013-05-16

Naplófonat/I.Gyíkok a gépezet ellen/Első darab

2010. október 21. csütörtök

A pszichológusom azt mondta, írjak naplót, mert az segít, hogy jobban megértsem magam. Előtte pedig fel kell idézni, mi történt az utóbbi hónapban, úgy nagyjából a sulikezdés óta, hátha abból kiderül, hogy jutottam oda, ahova jutottam. Azaz a fürdőszobába, ahol anyám rajtakapott, hogy apám borotvájával nyesegetem az alkaromat. Na tessék. Így lettem olyan előkelő, hogy tizenhárom évesen saját pszichológusom van. Négyhónapos terhes, vörös hajú és Andinak hívják.

A naplót magamnak írom, állítólag senki nem olvassa el rajtam kívül, úgyhogy semmi értelme nem lenne mentegetőzni. De muszáj leírjam, hogy a dolog nem olyan durva, mint amilyennek látszik. És én napló nélkül is értem, hogy jutottam ide. Na de leírom, mert ha nem csinálom meg a terápiás házit, "meg leszek mondva"... és amennyi pénzt anyámék fizetnek Andinak, nagy baj lehet abból, ha nem fogadok szót.

Sulikezdés. Szeptember 13-án volt, ha jól emlékszem. Az eredeti illyefalvi vászonblúzomat vettem fel, és vettem egy pár új cipőt, kicsit magasított sarkút, feketét. Vagy ne legyek ilyen részletes? Mindegy. Arra emlékszem, hogy mióta suliba járok, sosem volt ilyen verőfényes évnyitó. Én is vigyorogtam, arra gondoltam, zsír, hogy már hetedikes vagyok. Annáékkal tartom a haragot, úgyhogy csak biccentettem nekik, de azért észrevettem, hogy ugyanolyan felfuvalkodott stréber libák, mint eddig, csak most már mutogatják is magukat: feszülős blúz, szűk csőnadrág, és homorítanak, kidobják a mellüket, ami nincs. Jó na, Ildinek van. De neki egyedül. Viszont örültem Katicának és Zalánnak, megint azon poénkodtunk, hogy az igazgató szakállat fésült a jeles alkalomra, és talán be is zselézte vagy csillámport szórt rá, mert gyanúsan ragyogott a napsütésben.

Ahogy lejárt, hazajöttem, és Kincsővel kimentünk a terembe. Tulajdonképpen ő az egyik kulcsfigura. És most nem arra gondolok, hogy miatta vagyok ilyen elkeseredett, sötét tinédzser, aki hobbiból szabdalja az ereit, hanem arra, hogy ő az az ember, akiben tényleg bízom és akire tényleg hallgatok. Meg persze ha ő nincs, akkor sosem találkozom Mártival. Akkor tényleg kimaradt volna az egész borotvajelenet.

Alig voltam szobatiszta, amikor Kincsőt megismertem. Itt volt Kinga, a vásárhelyi unokatesóm. Ő akkor elsős volt, én négyéves-forma. Untuk a rajzfilmcsatornát, ezért anya leküldött a blokk mögé, hogy játsszunk a többi gyerekkel. Olyan furcsa, hogy ezek a régi dolgok ilyen tisztán megmaradnak! Valami továbbfejlesztett bújócskát játszottak, nagyokat kacagtak és visongtak, de ránk se bagózott senki. Anyám máskor sosem engedett ki, hát nem voltunk valami nagy játszótér-arcok, csak álltunk nagy bambán a mászóka alatt. Aztán Kincső odajött, amikor ő volt a hunyó, és megkérdezte, mit akarunk. Bevettek a játékba. Kinga hamar megunta, és felment, én maradtam. Anyám persze tíz perc múlva ott volt, hogy hazacibáljon, mégis hogy képzelem, egyedül lenn maradni. Kincső odaszaladt hozzá, és nagyon komoly arccal megígérte, hogy ha még kint hagynak egy kicsit, félóra múlva sértetlenül hazavisz engem. Anyám hajthatatlan volt, megragadott és hazapakolt. De akkorra én már beleszerettem Kincsőbe, ahogy a rövidre nyírt hajával és kipirult arcával ott rohangált. Valami régi tréningnadrág volt rajta, hangosan, teli szájjal utasítgatott mindenkit, a kabátujjába törölte az orrát, és sípcsonton rúgta a fiúkat, ha szemtelenkedtek. Ha anyámék nem zárták kulcsra a bejárati ajtót, én rohantam a játszótérre. Valahányszor elszöktem otthonról, mindig Kincsőt kerestem, mindig meg is találtam, de ő soha nem engedte, hogy játsszak velük, mindig karon fogott, és hazavonszolt. Átadott anyámnak, aki berántott az ajtón, aztán becsapta az orra előtt, mielőtt bármit mondhatott volna. Minden áldott nap, volt, hogy többször is. Ilyen makacs kölyök voltam. Kincső sose értette, miért nem fogom fel, hogy hiába lógok meg otthonról, úgyse játszhatok velük. Nem értette, hogy én régen nem a játék miatt megyek oda, hanem épp azért, hogy karon fogjon, és korholjon hazáig.

Mire iskolába mentem, ő már ötödikes volt. Azt hiszem, akkorra már elunta ezt a rohangálást, és eldöntötte, hogy megnöveszti a haját. Nem jött már le a játszótérre, csak én álltam bambán a mászóka tövében. Nem volt mit kezdjen egy ilyen kis pisissel, de az ablakból láthatta, hogy minden nap lent vagyok, és akkor azt is tudta, hogy őt várom. Úgyhogy lejött. Farmer volt rajta és fehér pulóver. Nagyon szépnek, lányosnak találtam. Felkapaszkodott a mászókára, és beszélgetni kezdett velem. A többiek bújócskáztak, mi pedig a mászókán gubbasztottunk, és beszélgettünk. A suliról, a szüleinkről, az osztálytársainkról, mindenről. Felnőttnek éreztem magam.

A játszóteret sokáig nem hagytuk el. Már nagyok voltunk a bújócskához, de lehetett még egy kicsit ugrókötelezni, aztán volt a hatalmas, évekig tartó pingpong-láz. Amikor nyolcadikos volt, akkor kezdtünk a játszótéren táncolni. Kincső lépéseket tanított nekünk, aztán megkérte Helgát, aki a földszinten lakott, hogy tegye ki az ablakba a hangszóróit. Halk volt persze meg recsegett, de azért csináltuk rendesen. Közönségünk is volt: a játszótéri banda, az unalmukban odatévedt csorgó nyálú ovisok, és persze a járókelők. De jó volt. Egyre többen voltunk. Amikor aztán megszereztük a termet, két évvel ezelőtt, már öten voltunk: Szende, Iza és mi hárman, Helga, Kincső meg én. Tavaly találtuk ki, hogy legyen az egész hivatalos, és tanítsunk kisebbeket is. Mármint a többiek tanítanak úgy velem egykorúakat, mert ők már mind licisek. Helga és Kincső kedden dolgozik a kicsikkel, Iza meg Szende péntekenként akrobatikusabb cuccokat tanít nekik, merthogy ők jártak jazzbalettre vagy ilyesmi. Én nem vagyok oktató, de engem is behívnak néha, hogy együtt mutassunk be ezt-azt, meg persze a fellépéseken is ott táncolok velük. Asszem, ez megint nem túl izgalmas, elbonyolítom. Lényeg, hogy új alapemberekről hallani sem akart Kincső, amíg a nyáron meg nem ismerte Mártit.

Én a sulikezdés napján láttam először, és meg is döbbentem kicsit, mit keres ez itt. Képeken és az utcán láttam már ilyen alakokat, de az embernek sosem jut eszébe, hogy az ilyen arcok beszélnek, esznek és táncolni akarnak... ők egyszerűen - képek. Piros hajtincsek elöl, hátul félcentisre nyírt haj, kockás öv, láncok, színes cipőfűzők, csuklószorítók. Bakancs. Vastag keretes szemüveg. Szemöldök- és orrpiercing. És ezzel a sok fémmel együtt sem lehet több negyven kilónál. Márti vagyok, dobta oda nekem két mondat között, mert közben be nem állt a szája, folyton Kincsőhöz beszélt, aki vigyorogva hallgatta. Aztán újra felém fordult, és összevont szemöldökkel méregetett. Biztos rájött, hogy kisebb vagyok, mint a többiek. Lehet, hogy látszik. De nála azért már most jó fél fejjel nagyobbra nőttem. Körülnézett a teremben, aztán szólt, hogy mutassuk meg, mit tudunk. Kincső egy szó nélkül fogta magát, betette a cédét, és intett, hogy álljunk be. Márti felült az asztalra, és bámult minket. Közben csak úgy rágyújtott egy cigarettára. Rápillantottam Kincsőre, de nem tűnt meglepettnek, és később sem szólt rá, hogy bent ne cigizzen, akkor sem, amikor a padlóba taposta a csikket. Márti arcán látszott, hogy tetszik neki, amit csinálunk, de nem mondta rögtön. Az egyik mozdulatba kötött bele, amit szerinte sokkal hatásosabban is csinálhatnánk. Megmutatta. Tátva maradt a szám, hogy mennyire látszott abból a pár rándulásból, hogy ez a kis pattogós lány milyen hatalmas táncos. Kifelé menet aztán úgy mondta Kincsőnek, hogy én is halljam: "Nem tudom, honnan szereztétek a kicsicsajt, de kurvajól mozog." Kicsicsaj vagy te, gondoltam, de azért kihúztam magam, és mosolyogtam egyet, mielőtt elindultam a másik irányba.

Hazafelé aztán Kincső elmesélte, hogy Kézdiről ismeri, a nyáron együtt lógtak, aztán Márti egyszercsak bejelentette, hogy átjön sulizni ("azt a két évet már akárhol kibírja az ember"), mert jókat táncoltak együtt. Ő egy ilyen csaj. Úgyhogy most bentlakó a Mikiben. Kincső valahonnan megérezte, hogy nem örülök nagyon ennek a Márti-dolognak, mert úgy váltunk el, hogy órák után nézzek be hozzá a suliba, menjünk el turkálni vagy valami. Oké, mondtam fülig érő szájjal, az persze csak másnap derült ki, hogy az együtt azt jelenti, hogy ő meg én - meg Márti. Találtak néhány jó cuccot maguknak, Márti pedig rábeszélt, hogy próbáljak fel egy ujjatlan narancssárga pólót, a közepén egy nagy A betűvel. "Anarchiapóló"- mondta. "Csak nekem nincs vállam hozzá. Meg mellem. Jézusom, mennyire égő, hogy egy hetedikesnek ennyivel jobb melle van!" Kuncogni kezdtek, én pedig elpirultam, és csak lefele tudtam nézni. A cipőm orrát bámultam, és igyekeztem nem észrevenni a narancssárga daganatokat a mellkasomon. Visszahátráltam a próbafülkébe, letéptem magamról a pólót, és visszaöltöztem. Gombóccá gyúrva hoztam ki, de Márti elkapta, és a kasszához rohant vele: "Megveszem neked, te csöcsbajnok! Kibaszott jól áll." Hazáig égett a képem. Még kólázni is hívtak, de már nem mehettem, anyám nem tudta, merre tekergek. Márti kiabált utánam, hogy menjek holnap értük a Mikibe, hoz nekem valamit.

Erre a látogatásra mondjuk nem került sor egy darabig. Anyám ugyanis betegre aggódta magát, és megkért, hogy ezután a suliból egyenesen haza menjek. Főleg mivel apámmal szeretnének velem beszélni. Ebből valami cifra büntetés lesz, gondoltam. De nem az lett. Másnap suli után vártak (asszem ez a nap volt szeptember tizenötödike), és bejelentették, hogy válnak. Annyira nem volt meglepő. Annyira rossz hír sem volt. Rég látni rajtuk, hogy nem szeretik egymást. Ők azt hiszik, nem látszott, de az ilyesmit nem lehet egy jokermosoly mögé rejteni. Szóval tudtam én, hogy jobb lesz így, csak olyan kellemetlen volt, hogy kérték a bocsánatot és babusgatni próbáltak kínjukban... rövidre zártam a dolgot, bólintottam egy vastagot, és bementem a szobámba. Otthagytam őket, hogy sóhajtozzanak, és döntsék el nélkülem, mi a bűn és ki a bűnös. Írtam egy esemest Kincsőnek, hogy nem megyek táncolni, ne várjanak. Ritkán esemesezünk, de nem akartam, hogy véletlenül bejöjjön értem tánc előtt, és anyám ott kisírt szemmel idétlenkedjen az ajtóban, és mindenkinek rossz legyen. Anyáméktól nem akartam kérezni, úgyhogy ez a legegyszerűbb. Sok a házi, nem megyek. Bocs. Ennyi.

Nem nagyon viselt meg, hogy olyan lett otthon minden, amilyen lett. Sőt, végülis alig változott. Azelőtt sok volt a balhé, apám néha ivott, duzzogott vagy kifakadt a világ ellen, máskor a vállát vonogatta a vádakra, hogy nem jó férj és nem jó apa, anyám pedig folyton bőgött és igyekezett mosolyogni, ha én vagy bárki más rányitottunk. Miután eldöntötték, hogy válnak, apám egészen elcsendesedett, és kicsire összehúzta magát. Anyám ugyanannyit sírt, csak eddig a boldogtalanságát gyászolta, most meg az elpazarolt fiatalságát. Nagyon hülyék és sajnálnivalóak tudnak lenni.

Úgy vettem, hogy büntetésben vagyok, hát egész héten ott ültem, és őriztem őket. Csak vasárnap jutott eszembe, hogy vajon az én életem mennyit változik ettől. Mert ugye egy lakásban nem maradhatnak, ha meg két lakás kell, azt miből fizetik ki? Rájöttem, hogy el fogok költözni innen. Ebből a negyedből. E mellől a játszótér mellől, el a Kincső közeléből.

De megkérdezni nem mertem. Féltem, hogy pontosan ezt fogják mondani.
Kincsőnek és Mártinak csak következő héten mondtam el, akkor sem jelentettem be, próbáltam csak úgy megemlíteni, hogy ne ugorjanak egyből nekem, és nehogy faggatni kezdjenek, hogy érzem magam. Nem volt gond, egy kicsit megnyúlt a Kincső képe, Márti pedig lefelé bámult. "Menjünk táncolni, most, hárman"-mondta azután, és tényleg jó ötletnek tűnt, kimentünk a terembe, és egy órán át táncoltunk. Kifelé kérdezte meg: "Mész tanúskodni?" Hová, kérdeztem, tényleg nem tudtam, miről beszél. "Mikor van a tárgyalás? A válóperes izé..." Elpirultam, hogy nem kapcsoltam időben, és ki kellett mondassam ezt vele: "Október 25." Bólintott, többet nem kérdezett, csak ideadta a csuklószorítót, amit ajándéknak szánt. "Menni fog a pólóval"-vigyorgott. Azon is ott volt az A betű. "Én voltam tanúskodni, amikor az enyémek váltak. Hogy kivel akarok maradni, meg ilyenek. Mindenki román volt, alig értettem valamit. Hátha veled nem lesz ilyen." Bólintottam. Aztán még osztottuk egy darabig a táncot, most agyaltunk ki egy koreográfiát közösen. Lihegtünk a végén rendesen, én szóvá is tettem, hogy elég fárasztó. "Senki sem mondta, hogy terhestorna lesz."-mondta Kincső, és elröhögtük, hogy hatna a magzatra ez a kemény elektró. Hazafelé Márti járt a fejemben. Őt is megszerettem, majdnem olyan gyorsan, mint Kincsőt annak idején. Miért van az, hogy a tizenhét évesek ennyivel jobb fejek, mint a korombeliek, és ennyivel okosabbak a felnőtteknél?

Még nem szavaztak erre az alkotásra

Alkotó
Regisztrált:
2012-07-06
Összes értékelés:
302
Időpont: 2013-05-20 22:32:14

Szervusz!
Én balga azt reméltem olvasás közben, hogy ebben a részben fény derül a vagdosás pontos okára, de ezek szerint tévedtem. Nekem tetszett az írás stílusa, valamint tényleg úgy éreztem, mintha egy csapongó tinédzserlány naplójába olvasnék bele, de talán kicsit túl sok volt a leírás egy 13 éveshez képest. :)) De ez csak apró hiba, és lehet csak nekem fura... De azért tetszett, várom a folytatást, érdekel mi kerekedik ki ebből.

Balázs

Legutóbb történt

alberth alkotást töltött fel Itt van már az esküvő címmel a várólistára

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Az influenzás című alkotáshoz

T. Pandur Judit bejegyzést írt a(z) Az influenzás című alkotáshoz

Kankalin bejegyzést írt a(z) Jose Martinez vitorlázós történetei 4. című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit bejegyzést írt a(z) Odalett minden című alkotáshoz

Haász Irén bejegyzést írt a(z) Korhadt szálfák című alkotáshoz

leslie b shepherd bejegyzést írt a(z) Hitvallás című alkotáshoz

leslie b shepherd bejegyzést írt a(z) Most című alkotáshoz

Ötvös Németh Edit alkotást töltött fel Bezárkózva címmel a várólistára

oroszlán bejegyzést írt a(z) Mese című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Éhes gyermek című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Éhes gyermek című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Éhes gyermek című alkotáshoz

oroszlán bejegyzést írt a(z) Éhes gyermek című alkotáshoz

Toplista

A Napvilág.Net hírei:

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjai

Csurgó Csaba: Kukoricza - János vitéz újragondolt kalandjaiTüzesen süt le a nyári nap sugára... egy plüssjuhászra? Rá bizony. Aki amellett, hogy egy véres, forradalmi hangulatú, sebes sodrású kémtörténetbe csöppen, talán képes lesz újrafogalmazni a gondolatainkat Petőfi klasszikusáról. Fiókba az előítéletekkel, és lássuk, hogy boldogul Kukoricza Jancsi egy egészen más kontextusban!

2014. 10. 20. - Irodalom

 

thegpscoordinates.net

Zenit Futárszolgálat

Minden jog a szerkesztőség és a szerzők részére fenntartva! © 2004 - 2018 (Honlapkészítés: Mirla Webstúdió)