Hol van akkor a kezdet? Sehol, mert nem létezik. S a vég? Nem létezik ő sem. Egyszerűen csak vagy, és egyszerűen csak van minden...
Hát van értelme olyan kérdésre keresni a választ, amely kérdést még megfogalmazni sem tudod igazán?
Mert megkérded magadtól: -Ki vagyok én? Na de én megkérdem: -Ki az az én?
A farkába harapott kígyó esete...
Elmondhatod milyen vagy, de nem mondhatod meg azt, hogy ki vagy...
Nem is kell, nem is szabad túl mélyre merülni a keresésben. Minél mélyebben vagy, annál inkább rádöbbensz: Nem tudsz semmit...
A kémikus, aki keresi a legelemibb alkotórészt, ijedten tapasztalja, hogy amint talált egy valaminél kisebb részecskét, abban a pillanatban azt is fel kell, hogy bontsa részeire, mert ha valami létezik, akkor az megfelezhető. S rájön: olyan álmot kerget, amely nem csak hogy elérhetetlen, hanem egyszerűen nem is létezik...
Az orvos megszállottan hisz a hús a vér és a szövetek lehetőségében, élőt formáló erejében...
Amikor meghal egy ember, azt mondja: -A szívének izmai elveszítették rugalmasságukat. Vagy éppen: -Az agyának erei elzáródtak a lerakódott kémiai anyagoktól.
Megmagyarázza a halált. Megmagyarázza az elrendeltetett véget a tudományával.
És ez így is van jól. Nem a tényleges igazság, de most ez a helyénvaló...
Mert nem szükséges annál többet tudnunk, mint, hogy a szívinfarktust kimutatható okok indítják és végzik be. Elég ennyi az élethez...
Amikor te váltig állítod, hogy a szív nem biológiai okokból állt meg, hanem azért, mert ez egy elrendeltetett időpont volt, s ehhez az igazadhoz görcsösen ragaszkodsz, akkor tévúton jársz...
Hiszen gondolj csak bele: Vajon miért az anyagi világban van most lelked? Talán azért, hogy mégis a szellemvilágban létezzen? Hát az ember talán azért száll hajóra, mert onnan szeretné kémlelni a csillagok és bolygók összetételét? Nem...
Ahhoz egy űrhajót kellett volna választania, nem a Földet...
Létezik persze a másik oldal is. Mint mindig mindenben, itt is uralkodik a kettősség...
Földhözragadt ember...
Motiválatlan ember...
Hiszen pedig aki nem tud hinni egy picit sem, az nem hisz a szívben sem. Na és hogyan lehet hinni valamiben? Ha elfogadjuk, hogy létezik... Ez az első lépés...
Mert leginkább az az ember ragaszkodik a földi valóhoz, aki nem meri elfogadni a szemeken túli világokat. Éppen ezért nem is akarja megismerni azokat. Na de akkor mit tagad meg?
Valamit amit nem is ismer?

Miért akarsz hát véleményt mondani valamiről, amit nem is ismersz? Na és hogyan?
Mert hiszen miféle választ kapnál például egy paptól, ha megkérdeznéd tőle: Az emberben hol található olyan belső szerv, ami a vér savasságáért felelős?
Úgy tekintene rád, mit arra az emberre, aki kovácsszerszámot keres a péküzemben...
Ő a hithez ért, ami a testet ragyogja. Az orvos az, aki a testhez ért. Ami pedig magát a hitet élteti...
Tehát amíg nem hiszel sehol, addig te is csak úgy kezdenél beszélni most például a hitről, mintha ismernéd. Pedig elutasítod azt...
Egyet ne feledj! Hitet nem a sokak által követett példák adnak...
A hit az belül érik meg, mint pacsirta a tojás falán belül.
Majd napvilágra születik a madár, s talán szállni kezd, eljutva így bárhova, ahogy a felismerés mi benned fogant...
És a hit az nem vallás. Hite van a gyilkosnak is a vérben, vagy az írónak a szavaiban...