Csoda


Mikor megszülettél és sírva rám nevettél,
ordibálva bújtál kezem remegő rejtekébe,
azt kívántam elsőre: el soha ne feledjél,
és átadtalak édesanyád megfáradt ölébe.

Szentek sem örülhettek volna jobban,
hogy hitük talán soha el nem sorvad,
csepergés vette aznap kezdetét,
öröm sugárzott messze, szerteszét.

Új nap is született azon a derűs éjjelen,
s eltűnt belőlem minden félelem,
hogy képes leszek megfogni a pillanatot,
mit a Jóisten gyengéden a kezembe adott.

Köszönet kevés, mit most el nem mondhatok,
sugároznak majd úgyis éjjelek és nappalok,
és csak egy remény, mi még engem éltet,
hogy megfáradtan is örömmel fel nézzek

Rád, kisfiam.



2000.06.11.